Tíz éves lehettem, amikor a szüleim úgy döntöttek, hogy baráti családdal töltjük a szilvesztert egy Pest környéki településen. Végül úgy alakult, hogy a baráti család férfi tagjának javaslatára, egy harmadik, a településen élő családnál zajlott a buli. A baráti család lánygyermeke, én és a húgom, valamint az ismeretlen család tinédzser fia és alig három év körüli lánya is velünk mulatott.

A mai napig nem tudom, hogy ami halvány emlékként bennem él, valóban megtörtént-e vagy csak álmodtam. Néhány évvel ezelőtt tudatosodott bennem, hogy annak a rengeteg félelemnek és szexszel való kompenzációnak, amivel együtt kell élnem, talán ilyen jellegű okai is vannak.

Nem a hagyományos értelemben vett abúzus-történet az enyém. Burokban nevelt boldog kisgyerek voltam, apám-anyám imádott, lehozták volna értem a csillagokat, de korombeliekkel ritkán találtam meg a közös hangot. Kései gyereke vagyok a szüleimnek (anyám jócskán elmúlt 30, amikor születtem, apám pedig alulról súrolta a 40-et), és a gyermekkorom zömmel jóval idősebb felnőttek között töltöttem.

Igyekszem röviden megírni a történetem, de röviden is hosszú lesz, mert nehéz volt az út idáig, 15 év történetét nem könnyű összefoglalni. Nem az abúzus leírására fogom helyezni a fókuszt. Ott kezdeném, hogy én már jól vagyok. Ez a jelen. 11 éves voltam és boldog, a mellem talán nőtt már pár milimétert akkoriban. Az első 11 évem felhőtlenül telt, aztán egy nap minden rombadőlt.

A szüleim elváltak, én és a bátyám apuval maradtunk. Anyám újra férjhez ment, már az első találkozás után sem volt szimpatikus az "új férj"! 6 éves voltam de már féltem tőle! Ahogy cseperdtem egyre többet jártam anyuhoz, mint lány szükségem volt anyára. Viszont kb 8 éves koromban szembesültem azzal hogy le lettem kurvázva. Azt se tudtam mit jelent!

Nem vagyok regényirò. Talàn a kivülàllòk àltal közömbösnek tartott viselkedésem is ennek a következménye. Pedig nagyon sokat forgott az agyam ekörül, és àltalàban is mindent megràgok ùjra és ùjra, még évekkel késöbb is. Mit tehettem rosszul, mit kellett volna vàlaszolnom az adott helyzetben? Hol volt a hatàr? Amikor az ember egy nagyon fiatal nagybàcsival nö fel, aki alig 4 évvel idösebb, akkor mindenfélét jàtszanak.

Az én történetem hogy is mondjam, nem olyan durva abúzus, mint amiket itt olvasok, megtörtént valami helytelen és rossz dolog, amire csak évekkel később jöttem rá, hogy rossz dolog volt, és én nagyon át lettem ejtve... és soha senkinek nem mondtam el.

Teljesen megdöbbentett, hogy mit tesznek emberek. Ezért is írok, pedig nekem "szerencsém" volt. Szerencsém, mert csak egyszer, egy idegen és nem volt kötődés.

Az én történetem 7-től 11 éves koromig tartott, akkor valamiért abbamaradt. Nővérem 6 évvel idősebb nálam, és valahogy sose szeretett engem. Semmi rosszat nem követtem el ellene, egyszerűen neki nem volt való kistestvér. 7 éves korom környékén (csak alsós koromban történtek ilyenek) valami bekattant neki, és kitalálta, hogy szívességeket tesz meg nekem, ha cserébe "gyereket csinálunk".

Nagyon sokat gondolkoztam, hogy leírjam-e, ami Velem történt! De arra jutottam, hogy így álnévbe burkolózva, könnyebb beszélni a dolgokról! Pszichiáterrel nagyon nehéz személyesen beszélni, mert én egy kisvárosba dolgozom egészségügyi dolgozóként, ezért minden ilyennel foglalkozó orvost személyesen ismerek!

Elolvastam az összes itt leírt történetet, sorban egymás után. Majd napokig őrlődtem, vajon leírjam-e, ami velem történt, hisz jó pár történethez képest az enyém mondhatni semmiségnek tűnhet. De nem az, hiszen máig gyakran eszembe jut. Próbálom magamban kisebbíteni a történtek súlyát, de hatással van rám majd 30 éve, ahogy az elkövetővel való "kapcsolatomra" is, hiszen bár a bátyámról van szó, hosszú évek óta még a létezéséről sem vagyok hajlandó tudomást venni.

Sokat gondolkoztam, hogy leírjam-e a történetem. 1 hónapja még az sem tudatosult bennem, hogy érintett vagyok a témában. Az apám ugyan soha nem ért hozzám, de tudtam, hogy nem normális, ahogy viselkedett velem. Egy könyvben olvastam az abúzus fogalmát, majd rátaláltam Mara oldalára, ahol sokkoltak a fórumon leírt jelek, mert magamra ismertem.

Sziasztok. Elég sokat gondolkodtam, hogy csatlakozzam-e, nehéz volt billentyűzetet ragadni... Az én történetem szerencsére a kevésbé súlyos esetek közé tartozik. Ovis vagy kisiskolás lehettem. Volt akkoriban egy laktanya a falunkban. Nem emlékszem teljesen a történetre, hogy hogyan találkoztam az illetővel, sem arra, hogy mi volt utána. Egy katona volt.

Pár napja találtam rá erre az oldalra (Beszélj róla). Gondoltam magamban, ugyan mi lehet ez? Beleolvastam, regisztráltam, és olvastam sorstársaim írásait, és újraéltem mindent, ami 10-11 éves koromban történt. Volt olyan írás, ami szinte azonos volt, az én történetemmel. Rémület töltött el, mert olyan emlékek törtek elő, amiket már régen eltemettem magamban.

Szeretném megköszönni az alapítónak, hogy létrehozta ezt a hiánypótló közösséget, sok-sok embernek segítséget nyújtva. Megrázó volt végigolvasni a történeteket. Ha tehetném, mindannyiótokat átölelném szeretettel. A könnyeimmel küszködöm... 3 történetet osztanék meg, az egyik a sajátom, a másik a férjemé, a harmadik pedig az 5 éves fiamé.