Az én történetem úgy kezdődött, hogy 11 éves koromban csatlakoztam egy énekstudióhoz.A vezető egy akkor 54 éves testi fogyatékkal élő férfi volt (hozzáteszem az énekstudió ma is működik). Nagyon szerettem a vezetőt, apámként, ő is lányaként kezelt. Nyertünk egy tanár-diák utat Spanyolországba. Itt kezdődött minden... bíztam benne, a szeretetében, hogy jót akar nekem...

Mily kacagtató az élet, a hetekben, a napokban annyit járt a fejemben, de mindig elhessegettem,... és tessék, az INDEX cikkére azonnal feltörnek a gondolatok... Öt éve történt, hogy megszületett a lányom. Nagyon boldog voltam, mindig is szerettem volna gyermeket. Pár hetes volt mikor egy közösségi oldalon ismerősnek jelölt valaki, akit túl jól ismertem egyszer, a fényképen semmit sem változott.

Az én történetem 6 éves koromtól körülbelül 13 éves koromig zajlott. Nagyon várt gyerek voltam, apám családjában, ugyanis Én lettem az egyetlen lány, ami apai nagyapám legnagyobb örömét okozta, később kiderült miért. Mindig arra vágyott, hogy legyen egy saját lánya, apám kései születésű gyerek volt, sokáig abortuszra küldte nagyanyámat, mert nem érezte,hogy lány lesz, vagy nagyanyám saját magának különböző elvetélési módszereket alkalmazott. Így visszagondolva, örülök,hogy apám nem lány lett, szerencsétlen élete lett volna.

A kisfiam 4 éves volt. Én sokat dolgoztam, épp a lakhelyünktől távol. Egy idős szomszéd néni volt az, aki kisebb korában is vigyázott rá, ő volt a bébiszittere. Ennek a néninek van a kisfiamnál egy 3 évvel idősebb unokája. A kisfiammal születésétől kezdve barátok voltak. Volt egy időszak, mikor ezt a nénit kértem meg, hozza őt haza az oviból és maradjon vele még egy kicsit, mivel csak később értem haza. A kisfiam nagyon boldog volt, szerette a nénit és a családját is! Aztán, egyik reggel a gyerek zokogott, könyörgött: anya, te gyere értem! Nem akarom, hogy X néni jöjjön!

Sokáig ódzkodtam tőle, hogy leírjam-e, ami velem történt, hiszen az itt elolvasott történetekhez képest, az enyém "semmi". Évekig nem gondoltam rá, valahogy elnyomtam, elfelejtődött, ám hónapokkal ezelőtt ismét felszínre tört és nem tudok kivel beszélni róla.

Sokáig gondolkodtam, olvasgattam a többiek történetét, mint mindenki más, aki ide írt és be kell vallanom, össze kellett szednem minden bátorságomat. Hogy miért? Mert az én történetem ugyanaz, mint bárki másé, mégis más... És ez a fajta szégyen egészen más, mint amit Ti éreztetek.

Olvasom mások történeteit, és látom, kivel milyen tragédiák történtek gyermekkorukban, valószínűleg az én történetem közelsem olyan tragikus mint az ővéké, hiszen engem nem egy 60 éves nagybácsi vagy szomszéd bántalmazott. De azt tudom mit éreztem azokban az időkben, vagy amikor újra szexuális kapcsolatba kerültem valakivel, vagy hogy mit érzek most, ma. Hát elmesélem.

Honnan tudják? Honnan tudják ezek az emberek, felnőtt, érett férfiak, hogy melyik az a kislány, akit lehet? Aki van annyira megfélemlített, van annyira összetört lelkileg, hogy büntetlenül, következmények nélkül lehet őt/őket zaklatni?! Stigma van rajtam?

Korán érő kislány voltam, legalábbis testileg. Rendszeresen nyaraltam közeli rokonoknál (még a névtelenség mellett sem merem leírni a pontos rokonsági fokot...), ahol egyszer valaki simogatni, tapogatni kezdett, benyúlt a fehérneműm alá is. Ágyban feküdtünk. Egy nyolc-kilencéves kislánynál még természetes hogy szívesen bújik a nagy franciaágyba, a felnőtt hozzátartózók mellé, együtt tévézni, mielőtt elmegy a saját ágyába.

49 éves nő vagyok. 5-10 éves korom között történhetett, nem emlékszem már rá. Imádtam Keresztanyámat, és sokszor voltam náluk, több napra is, hazamenni sem akartam. Egyszer egy éjjel arra ébredtem, hogy keresztapám tapogat, ott, de annyira hogy fájt.

A történetet első szám 3. személyben írtam bele a szakdolgozatomba, melynek témája a családon belüli erőszak... Én így vállalom fel, holnapi nap jön a védés, nyilvánosan fogok beszélni a gyermekkoromban történt eseményekről... A dolgozatból kiemeltem és beillesztettem ide, ne haragudjatok, hogy E/3-ban hagytam.

Először is, leszögezném, hogy az én történetem nem annyira súlyos, mint oly sok emberé ezen az oldalon. Ám mégis, mind a mai napig élénken emlékszem rá, hisz éveken keresztül a saját szégyenemként éltem meg. 5-6 éves lehettem, mikor ez történt velem, még óvodába jártam.

Az én történetem 4 éves koromban kezdődött. Nagyon apás voltam, mióta az eszemet tudom. És apám is odáig volt értem. Itta minden szavam, leste az össze kívánságom, én voltam a mindene, az egy szem kislánya. Ez eddig még rendben is volna. Mindig apuval fürödtem, imádtam játszani vele. Kinn ült a kád mellett, ő fürdetett, órákig bohóckodtunk. Akkor még fel se fogtam, hogy az nem éppen jó dolog, hogy sokkal tovább elidőzik a keze a lábam közt a szükségesnél.

Helló! először is nagyon örülök, ennek az oldalnak. Végre egy hely, ahol őszintén, megvetés nélkül beszélhetek a múltamról. Az én történetem kb 10 éven keresztül tartott (azért nem tudom pontosan, mert nem emlékszem, h pontosan mennyi idős voltam, mikor kezdődött, meg arra sem, hogy hogyan). Valamikor alsós koromban kezdett el molesztálni a vér szerinti apám.

Hogy is kezdjem... sok dologra nem emlékszem, olyan ez, mintha szakadások lennének a fejemben, néha ezek a szakadások a filmben már majdnem lejátszódnak, de aztán újabb szakadás következik. Régen akartam rekonstruálni a dolgokat, zavart, hogy nem emlékszem, mára eszem ágában sincs. Szóval nem emlékszem igazán legalábbis azokra a dolgokra, amik kiskoromban voltak, csak a következményeket ismerem.