24 éves múltam és a 152 cm magassággal 38 kg súllyal még mindig úgy nézek ki, mint egy 12 éves gyereklány. Annál azért több tapasztalatom van,amit egy rokonnak köszönhetek, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk úgy hogy a Keresztanyám.

Anyám - miután 16 éves koromban elolvasta a titkos naplómat, amibe a nevelőapámmal átélt élményeimet és érzéseimet írtam - ezt kérdezte főzés közben: Ezek tényleg megtörténtek?

Nehez osszeszedni, mi minden tortent es tortenik meg mindig bennem a gyerekkorban atelt szexualis eroszakkal kapcsolatban. Eveken keresztul nem is voltam tudataban ennek, lenyomtam magamban. Aztan 24 eves koromban minden villanasszeruen ram tort, nyomasztott, szegenyerzettel toltott el, lelkifurdalast okozott.

Anyám a helyi tsz-ben dolgozott állatgondozóként. Én gyakran voltam ott vele az istállóban, gondolom azért, hogy ne legyek otthon egyedül. Hét éves lehettem. Anyám munkatársnőjének a fia jóval több, nem tudom mennyivel, talán tízzel vagy többel.

Az én történetem is gyermekkoromba nyúlik vissza. Pontosan nem tudom megmondani, de ha be kell határolnom, körülbelül 5-6 éves lehettem. A részletek is néhol homályosak, de a lényeg tisztán előttem van még ma is.

Csupán 12 voltam, mikor anyám akkori élettársa először megvert és megerőszakolt. Azt hittem egyszeri eset lesz, de hónapokig tartott.

Kislány koromban kezdődött egy költözéssel. Egy kisebb faluba költöztünk még 5 éves korom körül. Az egyetlen támpont időben ez a költöztetés, mert a húgom még kisbaba volt.

15 éve történt. Azt hittem, már rég hidegen hagy, hogy feldolgoztam. Annak idején ugyanabban a faluban laktunk. Azóta többször is lakhelyet, sőt, országot váltottam, viszont néhány hónapja megtudtam, hogy itt lakik a szomszéd városban. Azóta folyamatosan előtörnek az emlékképek, álmomban látom őt, legutóbb az éjszaka és ez most eléggé felkavart.

Eddig a tudatom jótékony védőpajzsa nem engedte....de most már tudom,....meglett a hiányzó darab a puzzle-ből, most már értek mindent....

Ma találtam rá erre az oldalra, az első 30-40 történetet elolvastam, de nem az összeset... Előrebocsájtom, hogy lehet az én történetem kilóg egy kissé az eddig olvasottakéból.

Luca 2019. február 6 án este, lefekvéskor, akkor öt és fél évesen szólalt meg, hogy az apja fogdosta. Elmutogatta, elmondta a megfenyegetett kislány. Addigra Luca több mint fél éve nem volt szobatiszta.

Nem emlékszem pontosan, hány éves lehettem. Talán 5-6-7? Azt tudom - legalábbis dereng -, hogy még viszonylag kicsi gyerek. Van egy nálam nem valamivel idősebb fiú testvérem (direkt nem írom le, hogy pontosan hány évvel idősebb, de több, mint 5).

Minden, amire emlékszem, egy kicsi fekete szoba. Ott rejtőzkődtem. Főleg este húztam meg magam nagyon elővigyázatosan az ágyam melletti sarokban. Nem tudtam aludni. Remegtem, fura izgalom és félelem vegyes érzése tombolt bennem.

Sokáig azt mondogattam, hogy szerencsés vagyok, engem nem erőszakoltak meg, mit törődök én ezzel, csak felnagyítom ahelyett, hogy egyszerűen elfelejteném. Egy időre el is felejtettem, pontosabban 15 évig nagyon mélyre ástam, mert azt gondoltam, ha a szüleim nem hisznek nekem, akkor mégis ki hinne.

Mindig tudtam, hogy valami történt, ami mindent elrontott, mindent megváltoztatott. Tudtam, hogy valami nincs rendben, de nem emlékeztem a konkrét eseményekre 30 évig.