Tönkretett. Miatta nem bízok senkiben. Miatta élem meg az érintéseket égetően fájdalmasnak és rémálmok gyötörnek 4 év elteltével is... Pontosan emlékszem mindenre... Miatta próbáltam végezni magammal... De még itt vagyok és küzdök.

Nekem az idős szomszéd házaspár enyhe testi fogyatékkal élő fia ”jutott”. Hatéves koromig elég gyakran felügyeltek rám a szülei, ha anyámnak valami elintéznivalója akadt. Amennyire emlékszem, a fiuk szellemileg nagyjából ép volt, így vélhetően a testi adottságai akadályozták meg abban, hogy egészséges úton jusson hozzá a fizikai kielégüléshez.

Boldogtalan házasságba született, nem kívánt gyerek voltam. Édesanyám kötelességtudó nő, édesapám nagyvonalú férfi volt. Rossz gyerek voltam, nem ettem eleget, sokat sírtam. Még nem voltam másfél éves, amikor megszületett a húgom.

Nagyon sokáig eltemettem magamban ezeket az emlékeket. Viszont vannak érzések, amiket nem lehet kontrollálni... A félelem, a szorongás, a düh kapargatta a tudatom felszínét. De elnyomtam magamba, megkönnyebbülve vettem tudomásul, ha nem gondolok rá, nem fog fájni. Ostoba voltam, hogy ezt elhittem.

Az első abúzus azt hiszem, óvodás koromban lehetett, arra emlékszem, hogy nagyon kicsi voltam.

Az én történetem 4 évvel ezelőtt kezdődött egy álommal. Ez egy nyomozás története.

Egy újabb történet. Egy lány. Éppen 11. életévében jár. Eddig egészségesnek mondott gyermekkora van, vagyis ebben a tudatban él. Majd elkezdenek kialakulni női jegyei. De egy napon minden megváltozik…

Sokáig úgy gondoltam, hogy ez a borzalom tizenkét éves koromban kezdődött. De aztán beugrott egy emlék óvodás koromból. Otthon voltunk. Apám bejött a szobába meztelenül, én pedig elfordultam, hogy ne lássam. Rám szólt, hogy „Ne szégyenlősködj! Gyere, fogd meg!” Emlékszem, hogy engedelmeskedtem. Utána az ágyba zavart és onnantól nincs emlékem.

Az én történetem 5 éves koromban, vagy akörül kezdődött. Az az egyik legszomorúbb, hogy arra sem emlékszem, mikor vesztettem el a szüzességem. A bátyám molesztált folyamatosan, hetente többször is, éveken át.

Kábé egy éve, hogy rátaláltam erre az oldalra, azóta folyton olvasgatok az enyémhez hasonló történetek közt és néha úgy érzem, az én történetem nem olyan szörnyű, de leírni még sosem tudtam. Bár sok személynek elmondtam, akiben megbíztam, a szokásos "Lépj túl rajta!" meg a "csak az a baj, hogy nem akarod eléggé" dumákon nem kaptam sok segítséget.

Kapcsolatban voltam, azóta feleség. Kollégáimmal elmentem pizzázni, ezt követően iszogatni. Tudni kell, hogy gyermekkori abúzus áldozata vagyok... Arra viszont csak tartós kapcsolatom során jöttem rá, milyen erős hatással is volt rám.

Kicsi, egészen kicsi voltam. Mindig is tudtam, hogy "ez" történt velem. Semmire sem emlékszem, csak tudom. Fájt, féltem, sírtam, könyörögtem, de én voltam a kis királylánya. 

Szeretném én is megosztani a történetemet, hátha így könnyebb lesz folytatnom az életemet. 12 éve élek együtt a párommal, 8 éve házasok vagyunk és van 2 gyönyörű gyermekünk. Én azt hittem, boldogok vagyunk, van egy szép házunk, autónk, nincsenek anyagi gondjaink, de a férjemtől mindig azt kaptam, hogy ő nem boldog.

Azt, hogy mikor éltem át ezeket a dolgokat, csak onnan tudom visszaidézni, hogy fontos események is történtek közben, amiknek a dátuma viszont tény. Pl. amikor a féltestvérem megszületett, én 10 éves voltam. Akkor már tartott. Az, hogy mikor kezdődött, pontosan nem tudnám meghatározni. 

Az én tudatra ébredésem része volt a molesztálás is. Ezért egészen kicsi gyerek koromtól tudtam, hogy nem szabad senkinek mondani. Nem tudom, apám pontosan mikor kezdte, mert egyszerűen mindig is volt. Egészen 14 éves koromig, amikor el mertem hajtani. Addig viszont folyamatosan.