Kapcsolatban voltam, azóta feleség. Kollégáimmal elmentem pizzázni, ezt követően iszogatni. Tudni kell, hogy gyermekkori abúzus áldozata vagyok... Arra viszont csak tartós kapcsolatom során jöttem rá, milyen erős hatással is volt rám.

A trauma hatására egyre jobban elszaladt velem a ló, buliról bulira jártam, ittam folyamatosan. Annak ellenére, hogy az odaadó párommal vagyok és voltam, pszichológushoz járok, azt éreztem, hogy nem bírom, kell valami pótcselekvés. Ez a buli is a kollégáimmal is hasonlóan alakult. Megittam mindent amit lehetett, és az egyik sráccal azon kaptuk magunkat, hogy már 2 órája smárolunk, majd elkísért a lépcsőházig, ahol már alig voltam magamnál, és csak arra lettem figyelmes, hogy letépi a nadrágom és belém hatol, szerencsére csak a kezével, mert hatalmasat sikoltottam, attól a vehemenciától, ahogy ezt tette. Erre ő abbahagyta és se szó se beszéd le lépett. Másnap annyit kérdezett, hogy jól vagyok-e.

Tudom, hogy ez az egész rajtam is múlott, és lehetett volna sokkal durvább is ez az este. Mégis felteszem magamnak a kérdést. Miért kell nekünk nőknek napi szinten szexuális megaláztatásban részesülni. Miért nem lehet normális, fájdalommentes a szexuális életünk, ami egészséges és beleegyezésen alapul. Természetesen az alábbi eset egy pitiáner probléma azok közül, amit átéltem, mert sajnos rengeteg eset volt. És természetesen tudom, hogy a saját életvitelem következménye, viszont közvetve a gyermekkori abúzus következménye is. Tehát summázva ez egy újabb trauma, amivel magam alatt is csak tovább ástam a gödrömet. De napi szinten felidézem, ostorozom magam, amikor meglátom a kollégámat, hogy lehetett volna ez másképpen is... Annak viszont örülök, hogy leírtam, mert a párommal azóta sem tudtam megosztani, akármennyire is megértő társ, szégyenlem magam.