Kicsi, egészen kicsi voltam. Mindig is tudtam, hogy "ez" történt velem. Semmire sem emlékszem, csak tudom. Fájt, féltem, sírtam, könyörögtem, de én voltam a kis királylánya. 

Sokat fájt a hasam. Nem akartam enni, semmit, soha.

Mozdulatlanul kellett maradni, aludtam, s arra ébredtem, hogy simogat, betapasztotta a számat.

Most is él. Sajnos...

Senki nem hitt nekem, egyszer bevettem egy csomó gyógyszert, felnőtt koromban, felhívtam anyát s elmondtam neki. Rágalmazásnak vette, azt mondta,beteg vagyok, hogy ilyeneket gondolok.

Megharagudott. Apám mentegetőzött. Testvéreim megharagudtak rám. Nekem kellett bocsánatot kérni mindenkitől. Tőle is. 

Undorodom tőle. Ránézek s émelygek.