Az abúzus fogalma

A szexuális abúzus szexuális visszaélést, bántalmazást jelent. Sok formája lehet, a szexualizált légkör megteremtésétől a valódi közösülésig, de az elkövető minden esetben hatalmi pozícióban van a gyermekkel szemben, és ezzel a hatalommal él vissza. Nemzetközi statisztikák szerint minden hatodik-hetedik lány és minden tízedik fiú válik szexuális bántalmazás áldozatává 18 éves kora előtt.

A gyermekkori szexuális abúzus áldozatainak körülbelül 90 százaléka ismeri az elkövetőt. A bántalmazás elkövetője a legtöbbször férfi ismerős: vér szerinti apa vagy nevelőapa, más férfi hozzátartozó, családi barát, szomszéd – valaki, akiben a gyermek megbízik.

Mivel a felnőttnek hatalma van a gyermek felett, beleegyezésről akkor sem lehet beszélni, ha a gyermek nem fizikai kényszer alatt cselekszik. Az áldozat naivitásával és kiszolgáltatottságával él vissza egy nála idősebb (nem mindig nagykorú), nagyobb tudással rendelkező elkövető. Innen ered a gyermekkori szexuális abúzus komplexitása: a gyermek úgy érzi, hogy beleegyezett a történtekbe, ezért cinkosnak érzi magát, és bűntudat gyötri. A bűntudat akkor is megmarad, amikor az áldozat már – legalábbis időben – eltávolodott a történtektől.

„Éppen ez a legnehezebb az abúzusban: a hallgatás csapdája. Az ember elmulasztja az első pillanatot, amikor még lehetne szólni, lehetne panaszkodni, és utána már minden késő, cinkossá válik. Az abúzus által egy életre összeköti magát a lelkiismeret-furdalással, a szennyel, a selejtesség érzésével, és olyan szoros szálak fűzik az elkövetőhöz, hogy ebből sosem szabadul. Már nem is gondol rá, honnan jön az érzés, de bűnös lesz örökre, és nincs feloldozás.” (Anoni Mara: Bűn vagy bűnhődés)

Nagy a látencia, azaz sok olyan eset van, amely nem jelenik meg a felmérésekben. Az esetek többségét nem jelentik, mert az áldozat fél, szégyelli magát, és/vagy az elkövető manipulálja őt. A hatóságok gyakran kétségbe vonják vagy elutasítják a vádakat, és az áldozatot hibáztatják.