Kábé egy éve, hogy rátaláltam erre az oldalra, azóta folyton olvasgatok az enyémhez hasonló történetek közt és néha úgy érzem, az én történetem nem olyan szörnyű, de leírni még sosem tudtam. Bár sok személynek elmondtam, akiben megbíztam, a szokásos "Lépj túl rajta!" meg a "csak az a baj, hogy nem akarod eléggé" dumákon nem kaptam sok segítséget.

Talán azért, mert évek teltek el azóta, és "elméletileg" nem kéne már fájjon? A barátságaim sorra mennek tönkre, fiúm még nem volt. Az egész kábé 9 évesen kezdődhetett. Arra emlékszem, hogy a szüleim sokat veszekedtek, és apa velem is sokat kiabált, vert, büntetett, néha ok nélkül is akár. Nem ivott, legalább, de ettől ugyanúgy rossz dolgokat csinált. Anyukám terhes volt a kishúgommal, akt mai napig nagyon szeretek és én pedig, szerelmes voltam egy velem egy idős fiúba. A családunk sokat járt hozzájuk, így míg ők beszélgettek, mi elvonultunk a szobájában. Egyik alkalomkor azt mondta, csináljuk azt, amit a felnőttek szoktak, ha szeretik egymást: szexet. Én tudtam, viszont (fogalmam sincs hogy honnan), hogy azt nem szabad engedni. És meg is mondtam, hogy nem tehetem. Megmutatta a kukiját, és utólag csodálkozom, hogy miért nem féltem, miért mondtam nemet, honnan tudtam, hogy rá lehet vágni, hogy nem, és később, pedig moccanni sem tudtam a félelemtől...

Hazaérve, annak a hatására, ami történt és amit beszéltünk, rákerestem az interneten. Nem tudom, kíváncsi voltam, vagy fogadtunk, nem tudom miért tettem, amit. Hamarosan utánoztam is, bár az is igaz hogy mindig érdekelt a testem, kicsi korom óta. (talán korábbra nyúlnak vissza az események) Aztán lebuktam, apa rajta kapott, hogy miket nézek. Inkább döbbent volt, mint mérges, anyának nem mondta el, arra emlékszem. Később kirándulni akart menni, de anya nem ment bele állapota miatt, így ketten mentünk. A vonaton rossz érzésem támadt és nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy valami történni fog, valahol tudtam, hogy meg fog történni (talán, mert már volt ilyen, csak nem emlékeztem/emlékszem). A kibérelt kicsi szoba (közös) estére igazán ijesztő volt. Mellém feküdt. Próbáltam úgy tenni, mintha aludnék, de ez nem zavarta meg. Először a hátamat simogatta, majd a melleimet, eleinte a blúzomon keresztül, majd alatta. Majd lejjebb ment, benyúlt az alsóneműmbe. Nagyon féltem, és az nagyon durva volt (és most is az), hogy orgazmusom volt.

Reggel hasmenéssel ébredtem, össze voltam zavarodva, és szégyelltem magam. Eldöntöttem, hogy a hugom érdekében nem szólok senkinek, úgysem fog megtörténni többé. De megtörtént újra és újra, otthon is, anya hiányában, de akkor is amikor otthon volt. Nem mertem szólni, nem hittek volna nekem, én lettem volna a rossz, mert végülis részese voltam a bűnnek. Így Megtanultam e nehéz titokkal "élni". Amikor nagyobb lettem, kábé 9. osztályt végeztem el, kiharcoltam magamnak, hogy bentlakós lehessek, így szűntek meg a bántalmazásai.

Azóta sok mindenkinek elmondtam, többek közt anyának is (leírtam egy levélben), de az életem romokban. Most húsz éves vagyok, hangulatingadozásaim vannak, önbizalomhiányom, senkiben sem bízok, és mindenkit, akit szeretek eltaszítok magamtól. Magam sem értem magamat, de már teljesen kivagyok ettől az egésztől. Szeretnék normálisan élni harag, bűntudat, szégyen nélkül, teljesen átadva magamat az életnek, a szeretteimnek, a hivatásomnak. Nem tudok, mit kezdjek az életemmel, a fájdalmaimmal, az emlékeimmel. Sokszor eltűnődök azon, hogy mindez valóban megtörtént vagy csak egyik éjjel összeálmodtam ezeket?

Pszichológushoz járok, bár ez még kezdetleges, és nem tudok megnyílni, közvetlen lenni vele. Nagyon szenvedek, de olvastam néhány történetet itt, ami azt sugallja, van remény, csak én nem adom meg magamnak a lehetőséget, hogy higgyek, bízzak és szeressek, hogy normális életet éljek.