Az én történetem 4 évvel ezelőtt kezdődött egy álommal. Ez egy nyomozás története.

Nekem gyakorlatilag nincsenek emlékeim, de azt mindig is tudtam, hogy abúzus áldozata voltam gyerekkoromban. Anyám ugyanis az emocionális, verbális abúzust felnőttként is nagy elánnal folytatta. Egyértelmű volt, hogy ez a gyerekkorból jön. Volt egy emlékem – amire egyébként nagyon büszke vagyok – olyan 13-14 éves koromból, amikor elkapom anyám verésre lendülő karját és azt mondom, hogy te engem soha többet nem üthetsz meg. És nem is ütött. Ennek ellenére, csak 5 éve esett le a tantusz, hogy az anyám vert is. És persze elhanyagolt: „egyél, amit találsz, menj magad orvoshoz stb”.

Anyám egyetemet végzett és a Rózsadombon éltünk egy villában, luxus körülmények között.

Évekig az anyámra koncentráltam, jártam terápiára – összesen 6 terapeutát fogyasztottam, gyakorlatilag nulla sikerrel. Egyedül a CBT segített, ami üdítő kivétel volt. Sajnos azt tapasztaltam, hogy mivel jól funkcionáltam az életben nem vettek komolyan, a pánikbetegségem és szorongásom ellenére, senki nem vette a fáradtságot, hogy a dolgok mélyére nézzen.

Az első álmom 4 éve érkezett, ami bár szimbolikusnak tűnt, de ma már tudom, hogy benne volt az igazság, csak értő szemmel kell nézni. Azt álmodtam, hogy az anyám üldöz, egy házban vagyok, ami telis-tele van pottyantós wc-vel, ami telis-tele van fekáliával. Az anyám hirtelen egy férfivá változik és a fekáliában egy hulla úszik. Ma már tudom, hogy az a férfi az apám, a hulla én vagyok gyerekként, a sok-sok wc az apám velem töltött alkalmai. A fekália a szégyen, amit most lerakok és az a nehéz út, amin át kell vágjam magam a gyógyulásomért.

A szememet a gyermekeim nyitották fel. Amikor a kisfiam fél éve a szexualitás iránt kezdett érdeklődni megpróbált szájra puszit adni nekem, amivel szélsőséges reakciót váltott ki belőlem: üvölteni tudtam volna, hogy nem helyes. Ez hozta magával a második álmot, ami már nem szimbolikus volt, hanem egy konkrét emlék, egy szexuális abúzus emléke, amit már nem lehetett a szőnyeg alá söpörni.

Azóta tudom, hogy az anyám születésemtől kezdve bántalmazott, teljesen elvette az önbecsülésemet, megtanított eltűrni a fájdalmat és bármit elviselni. Ez rendkívül jól jött az apámnak, aki 5 éves koromtól kezdve kamaszkorig a szeretet nevében, jó alaposan, szexuálisan abuzált. Még csak megvédenie sem kellett anyámtól, elég volt, hogy nem vert és máris használhatott. Ő volt a jófiú. Ezt anyám tudta – van emlékem a lebukásról – és a hűtlenséggel engem vádolt. Szerinte én elcsábítottam a férjét. Én voltam a másik nő 5 évesen.

Gyűlnek az emlékek, de tudom még sok vár felfedezésre, ezek az emlékek rövid pár másodperces mozik (az akkor megélt érzésekkel fűszerezve), egy-egy elhangzott mondat, vagy konkrét testi fájdalom. Ebből a kb 30-40 emlékből már fel tudtam építeni a történetet, és tudom, hogy igaz, mert az igazság valahogy másmilyen érzés. egy hűvös bizonyosság, amely beburkol és tartást ad. Az apám volt kedves „beismerni”, amikor szembesítettem. Idézem: „ami a 4 fal között történik az a 4 fal között is marad”. És ez nekem elég.

Nem tudom, hogy lett vége a szexuális abúzusnak, de szeretném hinni, hogy ahogy a verést ezt is én állítottam meg. Mert senki sem segített. Pedig vannak emlékeim, hogy beszélek. Elmondtam az iskolában – iskolát kellett váltanom, és tudom, hogy elmondtam a nagyszüleimnek is. Úgy sejtem, hogy legalább az igazság egy részét tudták a nagynénémék és a szomszédok is. Senki nem tett semmit.

20 éve dolgozom magamon és most, hogy tudom, hogy pontosan mivel is nézek szembe ez a munka hihetetlen gyorsan felpörgött és elképesztő eredményeket hoz. Ezt a munkát jórészt magam végeztem el. Ami sokat segített és nagyon ajánlom mindenkinek:

Jó úton járok, de tudom, hogy még rengeteg fekália vár rám. Mégis, amit már most elértem, erőt ad a folytatáshoz. Minden túlélőnek üzenem, hogy hihetetlen erősek vagytok, a legbátrabb emberek, akik valaha a Földön jártak. Elképesztő bátorság kell ebbe belevágni, mert én például szentül hittem, hogy bele fogok halni, de mégis vállaltam a rizikót. Nem tehettek arról, ami veletek történt és igenis van kiút. Akár egyedül is.