Egy újabb történet. Egy lány. Éppen 11. életévében jár. Eddig egészségesnek mondott gyermekkora van, vagyis ebben a tudatban él. Majd elkezdenek kialakulni női jegyei. De egy napon minden megváltozik…

Terápiámat 2019. 04 hónap idusán kezdtem. Rettenetes kétségbeesés tört rám a munkahelyemen. Nem tudom, mi történt aznap, de az életem ott kezdődött el. Minden dolog összeomlott. Jelenleg leszbikus párkapcsolatban élek. Ami kissé furcsa volt a pszichológusom számára, mert teljesen nőies jegyekkel érkeztem oda, viszont önbecsülésem a béka feneke alatt tátongott valahol. 2 hónap alatt nagyon sokat fejlődtem a terápiás tér segítségével, viszont elkezdődött az identitásom feltárása. Itt minden összeomlott.

Egy esős májusi napon azt a kérdést szegezte nekem a pszichológusom, nincsenek-e eltemetett rossz emlékeim. Amikor elkezdtem gondolkodni, nem egy alkalmat feltudtam idézni, amikor megtörtént, aminek nem kellett volna. Először a kislányként a dédnagyapám jutott eszembe, akik pénzért cserébe folyton a mellemet kezdte fogdosni. Nem tudom miért, akkor bátorságot éreztem, hogy szóljak a nagyapámnak, aki nagyon mérges lett rá, és jól megszidta, amiért ezt tette velem. A félelem akkor kezdődött. Ez valahogyan elmúlt. De 11 éves koromban újra kezdődött a napköziben, amikor egy idősebb fiú molesztált. Egy 11 éves lánynak fogalma sincs mi lenne a normális viselkedés, és a hirtelen túl sok tudás félelmet generál benne.

Így folytatta a sort az apám is. Annyiban szerencsésnek éreztem magam, mert aktus nem történt, de a tettek így is kihatnak az egész mostani életemre. Minden kislány gyermekről, férjről, vagy épp fehér lovon érkező hercegről ábrándozik. Én is így tettem. De amikor elkezdtem serdülni apám, anyám váltott műszakban kezdtek el dolgozni. Az önkielégítés normális reakció lenne egy serdülő lánynál, aki felfedezi a testét. Ehelyett apámtól kellett félnem. Egészen 5 éven keresztül. Mindig azt éreztem, többre vágyik, ha rám néz. Láttam a szemében. Folyton benyitott a fürdőbe. Így egy idő után félelmemben elkezdtem tőle bezárni az ajtót. De ettől dühössé vált, és dübörgő hanggal verte az ajtót. A fürdőkád ahelyett, hogy a testem felfedezéséről szólt volna, a félelem helyszíne lett. Majd amikor 16 éves lettem a vagdosásaim színhelye. Hibáztattam magam valami miatt, amit az agyam eltemetett.

Apámnak volt egy kijelentése: „Ne add oda senkinek a szüzességed, aki nem bánik veled rendesen érzelmileg.” Beférkőzött az érzelmi szférámba. Már-már csodáltam őt milyen jó ember. De a burkolt megjegyzés alatt ő szerette volna elvenni azt, ami számomra a legbecsesebb kincs volt. Mióta ezt tudom. A terápia alatt folyton mentegettem őt. Jól csinált mindent. Ő jó apa volt. Végérvényben a teljes identitásom megfordult, ami eredetileg normálisan működött.

Nem panaszkodom. Boldog párkapcsolatban élek egy nővel, és a szexuális életem se rossz, de azóta se tudom a férfiakkal való undoromat levetkőzni, és talán nem is szeretném. Elfogadom magam így, de apámmal megszakítottam minden kapcsolatot. Persze konkrétan nem írtam le neki miért, épp elég, ha nekem ki kellett mondanom, hogy áldozata vagyok, annak az embernek, aki által megfogantam. Anoni Mara könyve adott nekem erőt, hogy tovább folytassam az önelfogadást, és köszönöm a remek pszichológusomnak, hogy próbál az önértékelés helyes ösvényére terelni. Bár ez nyomott hagyott az életemben, mégis minden egyes alkalommal remeg a testem a félelemtől, amikor erre gondolok.