Írok naplót, blogot, dolgoztam "rendes" és netes újságnál, bármilyen témáról írtam cikket. Csak ez nem megy. Egy kerek éve nem megy. Négy év minden tanulság nélküli története töredékekből.  Az értelmiségi, csendes, külföldi nő, a határeset alkoholista nagynénje és a 9 éves gyerek, aki apa nélkül nő fel egy teljes hazugság-világban (de ez nem ide tartozik). Tele van különórákkal, nehogy gondolkodni legyen ideje.

2 éves koromtól 6 éves koromig intézetben éltem a nagyobbik húgommal együtt, az 50 éves évek végén és utána is még egy párszor. A szüleink anyám betegségei miatt nem tudtak nevelni abban az időben minket.6 évesen kerültem előszőr vissza a családomhoz,akkor még nem volt semmi baj.

Mese egy kislányról, akit cserbenhagytak
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy icipici kislány, még alig volt magasabb a kád pereménél. Egyszer a kislányhoz bement a fürdőszobába egy bácsi, aki gonosz dolgot csinált, bedugta a törölközőt oda a kislánynak, ahova nem szabad, és a bácsi nevetett. A kislány össze volt zavarodva, rossz volt neki, próbált megszabadulni a törölközőtől, de a bácsi csak nevetett.

Nem tudom megmondani, pontosan mikor kezdődött, de valahogy a serdülésem környékén. A nevelőapám, akivel addig nagyon sokat bunyóztunk, hancúroztunk, egyre többször nyúlt hozzám "furcsán", ami engem zavart, rossz érzéssel töltött el, ezért ezeket a játékokat igyekeztem egyre inkább kerülni.

Az én történetem nem a testi erőszakról szól, hanem arról, hogy hogyan bánnak velem a családomban. Kívülről MINDEN normális. Illetve normálisnak látszó családkép, elvált szülők, egy báty, meg én, a Senki, akinek a neve is, ruhája is, cipője is mások levetett cipője.

Nem is tudom hol kezdjem.Velem is nagyon sokminden történt és sajnos emiatt még a mai napig is nagyon sokat szenvedek...és bennem is megvan a férfiaktól való félelem.Nekem évekig tartott,nem is egyszer történt meg minden amit el lehet képzelni egy férfi nő intim kapcsolatban...Ki az az apa aki ezt megmeri tenni a gyermekével,és nem is tudja mekkora lelki és minden más fajta szenvedést okozott és okoz ez annak aki elszenvedte.

Hatvanhoz közeli férfi vagyok. Nagyon nagy termetű voltam már kis gyermekként, majd két méterre nőttem később. Nem egészen tizenkét évesen már több mint 180 cm-nél jártam és "már" a mellkasom köze is szörösödött. Nem értettem és szégyelltem mert tornaórákon át kellett öltözni és az osztálytársaim csúfoltak miatta. A kis nadrág cseréjét az ölembe tett ruha alatt végeztem a "szégyenem" miatt, féltem mit mondtak volna ha ott is meglátnak.

Sziasztok. Még soha nem beszéltem erről az egészről senkinek.A legjobb barátnőmnek se.Azok az emberek akik mindent tudnak róla,még nekik sem mertem erről semmit mondani.De nem régen úgy gondoltam, lehet,hogy erről beszélni kellene.

Az én történeteimet majd később, mert azt hiszem, hogy sikerült, feldolgoznom, sőt biztosan, különben nem tudtam volna segíteni az unokámnak, illetve nem sikerült volna laikusként megnyitni más gyerekeket, s így közvetve a hopzzátartozókat is arra, hogy tegyenek lépéseket.

Az én történetem sem egyszerű. Meg rettenetesen nehéz leírnom, de remélem, segítek ezzel másoknak is, és ez úton, magamon is segítek. Sőt, fontosnak tartom erről beszélni, mert sajnos többen érintettek ebben a dologban, mint azt el tudnánk képzelni. Ellenben én, én csendben voltam az egész megtörtént dologról. Nem volt valami tündöklő gyermekkorom, nem tudtam szót érteni a szüleimmel, a problémákat mindig agresszív módon oldották meg.

6- 7 éves lehettem, amikor apámmal elmentünk egy családi baráthoz akinél ott volt az idős szomszédja is.. áthívott minket magához, de apám még beszélgetett az ismerősünkkel és mondta, hogy menjünk addig át az ismerősünk szomszédjával majd ő is jön utánunk.. így is lett.. kézen fogott és átmentünk hozzá.. emlékszem, hogy bezárta a kaput és az udvaron volt egy szék ahova leült és odahúzott.

Engem először kb. 7 évesen molesztáltak. A család egy "barátja" tette. Egy meleg nyári nap volt, mindenki körülöttünk volt, de senki se vette észre. Bár szerintem de, csak anyám egy gyáva alak, és ha elmondtam volna neki, engem vert volna meg. Apám alkoholista és sosem védtek volna meg, sőt, évekig bántottak, szavakkal, tettekkel.

Némán zokogj!

Némán zokogj te törékeny kisleány
Ne tudja meg senki mi történt azon az éjszakán
Ne tudják meg! Mi értelme volna?
Visszafordítani ezt már senki sem tudja

Az én „gyógyulásom”, már ha lehet ilyenkor gyógyulásról beszélni… Ezt nem lehet elfelejteni nem lehet úgy csinálni mintha nem történt volna semmi és nem is lehet teljesen meggyógyulni. Ezzel meg kell tanulni együtt élni. A sebek begyógyulnak idővel, de hatalmas hegeket hagynak.

Az én történetem elég hosszú lesz. Több évet ölel fel, mert nem csak azt írom le, hogy mi történt velem gyerekként, hanem azt is, hogyan jöttem rá évek alatt. Köszönöm, ha elolvasod. 2 részből áll, az egyikre világosan emlékszem, a másikra (talán) szerencsére nem. Kezdem azzal, ami tisztán megvan.