13 évesen szüleim beírattak egy karate csoportba, hogy még annyit se kelljen velem foglalkozniuk, mint eddig. Otthon megszólalni, viccelődni, magánéletet élni nem lehetett, ha leültem a szobámban olvasni vagy tanulni, anyám azonnal ordított hogy csináljam a házimunkát (helyette), igazi lelki terrorban tartott minket, apám meg hagyta.

Már az információk megadásánál is elbizonytalanodtam, 27 éves nő. Nem tudom, hogy mikor lettem lányból nő, az vagyok-e már, az leszek-e valaha, vagy mindig is az voltam. Életemben a legmegrázóbb emlék a mai napig az a pár év, talán 6 éves koromtól.

2015 május elején a városomhoz közeli nagyvárosban voltam (egyébként ott is tanultam), az egyik nagyobb bevásárlóközpontba mentem gyalog. Fél órás az út oda és fél óra vissza a központba az út gyalog. Félúton járhattam a bevásárlóközpont és a távolsági buszmegálló között, mikor megéreztem, hogy valaki figyel.

Az en tortenetem meglehetosen bonyolult es kodos. Azert hasznalom a kodos szot, mert rengeteg mindent blokkolt, es a mai napog blokkol az agyam. Nehez gyerekkorom volt....nem is volt. Olelesben, szuloi pusziban, szeretlek szo elhangzasaban sosem volt reszem.

4-6 éves lehettem, nem tudom pontosan. Nagyszüleimnél voltam, nagyapám felment a padlásra valamiért, kértem, hogy hagy menjek vele én is. Nem akarta, de többször is kértem, így felvitt magával. Arra emlékszem, hogy állok a padláson ő pedig megkérdezi, hogy megpuszilhatja e a puncimat. Nem emlékszem, hogy mit mondtam, mondtam e egyáltalán valamit, de megtörtént.

Nem tudom, hogy hány éves lehettem és azt sem, hogy mikor kezdtem el észrevenni, hogy mi folyik otthon. De tisztán emlékszem mindenre azóta is. Van egy nővérem, aki 4 évvel idősebb nálam. Én akkor lehettem 9-10 éves. Feltűnt, hogy a nővérem az apámmal sokszor bezárkózik a szobába, mintha tévéznének vagy aludnának, amíg én a másik szobában játszok és anyukám dolgozik.

38 éves édesanya vagyok és 6 éves koromtól 16 éves koromig édesapám molesztált. Teljesen normális jómódú családban nőttem fel, nekem a szüleim és testvérem volt a mindenem. Gyermekként, édesanyámat és édesapámat nagyon szerettem és még most is szeretem az egyik oldalukat kivéve amit tettek velem… Érzelmek kavarognak és dúlnak bennem, szeretnék megbocsátani és tudnék is, de nincs kinek…

A dolog úgy 6-7 éves koromban történt. Apukám néptáncos volt. Egy fellépése után elvitt magával megünnepelni az estét. Az unokatestvéreim is ott voltak. Tanyasi buli, sütögetés beszélgetés játék. A házigazda egy idősebb bácsi volt. Láttam hogy furán méregeti az unokahugomat, aki ekkor mindössze kb 5 éves volt. Az ölébe ültetett minket. Simogatott úgy hogy az kellemetlen volt.

Írok naplót, blogot, dolgoztam "rendes" és netes újságnál, bármilyen témáról írtam cikket. Csak ez nem megy. Egy kerek éve nem megy. Négy év minden tanulság nélküli története töredékekből.  Az értelmiségi, csendes, külföldi nő, a határeset alkoholista nagynénje és a 9 éves gyerek, aki apa nélkül nő fel egy teljes hazugság-világban (de ez nem ide tartozik). Tele van különórákkal, nehogy gondolkodni legyen ideje.

2 éves koromtól 6 éves koromig intézetben éltem a nagyobbik húgommal együtt, az 50 éves évek végén és utána is még egy párszor. A szüleink anyám betegségei miatt nem tudtak nevelni abban az időben minket.6 évesen kerültem előszőr vissza a családomhoz,akkor még nem volt semmi baj.

Mese egy kislányról, akit cserbenhagytak
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy icipici kislány, még alig volt magasabb a kád pereménél. Egyszer a kislányhoz bement a fürdőszobába egy bácsi, aki gonosz dolgot csinált, bedugta a törölközőt oda a kislánynak, ahova nem szabad, és a bácsi nevetett. A kislány össze volt zavarodva, rossz volt neki, próbált megszabadulni a törölközőtől, de a bácsi csak nevetett.

Nem tudom megmondani, pontosan mikor kezdődött, de valahogy a serdülésem környékén. A nevelőapám, akivel addig nagyon sokat bunyóztunk, hancúroztunk, egyre többször nyúlt hozzám "furcsán", ami engem zavart, rossz érzéssel töltött el, ezért ezeket a játékokat igyekeztem egyre inkább kerülni.

Az én történetem nem a testi erőszakról szól, hanem arról, hogy hogyan bánnak velem a családomban. Kívülről MINDEN normális. Illetve normálisnak látszó családkép, elvált szülők, egy báty, meg én, a Senki, akinek a neve is, ruhája is, cipője is mások levetett cipője.

Nem is tudom hol kezdjem.Velem is nagyon sokminden történt és sajnos emiatt még a mai napig is nagyon sokat szenvedek...és bennem is megvan a férfiaktól való félelem.Nekem évekig tartott,nem is egyszer történt meg minden amit el lehet képzelni egy férfi nő intim kapcsolatban...Ki az az apa aki ezt megmeri tenni a gyermekével,és nem is tudja mekkora lelki és minden más fajta szenvedést okozott és okoz ez annak aki elszenvedte.

Hatvanhoz közeli férfi vagyok. Nagyon nagy termetű voltam már kis gyermekként, majd két méterre nőttem később. Nem egészen tizenkét évesen már több mint 180 cm-nél jártam és "már" a mellkasom köze is szörösödött. Nem értettem és szégyelltem mert tornaórákon át kellett öltözni és az osztálytársaim csúfoltak miatta. A kis nadrág cseréjét az ölembe tett ruha alatt végeztem a "szégyenem" miatt, féltem mit mondtak volna ha ott is meglátnak.