A dolog úgy 6-7 éves koromban történt. Apukám néptáncos volt. Egy fellépése után elvitt magával megünnepelni az estét. Az unokatestvéreim is ott voltak. Tanyasi buli, sütögetés beszélgetés játék. A házigazda egy idősebb bácsi volt. Láttam hogy furán méregeti az unokahugomat, aki ekkor mindössze kb 5 éves volt. Az ölébe ültetett minket. Simogatott úgy hogy az kellemetlen volt.

Éreztem hogy nem jó dolog amit csinál. Próbáltam tőle távol tartani a kishugimat, így én ültem a bácsi mellé mindig mikor őt hívta. Az unokahugomat arrébb küldtem hogy játsszon az öccsével. Ültem egy széken és a lábammal kalimpáltam, véletlen megrúgtam a bácsit aki ekkor megsimogatta a combomat és felfelé csúsztatva a kezét azt mondta: Tudom kicsim én is így érzek. Elszaladtam tőle. Kicsit később az egyik táncos lánynak/ nőnek pisilnie kellett. Az unokahugom kísérte volna be. A bácsi felállt hogy ő is megy. Erre én is felugrottam hogy inkább én én jobban eltalálok a sötétben. Bementünk a nővel. A bácsi meg utánunk. A konyhában vártam hogy végezzen.

A bácsi odajött. Mosolygott. Közelebb intett. Hirtelen magához rántott és a nyelvét a számba erőszakolta. A bugyimban matatott. Éreztem hogy a nyelve forró és alkoholszaga van. Éreztem a parfümjét. Ellöktem. Azt mondta semmi baj majd legközelebb. Majd mosolygott és a mutatóujját a szája elé tette. Én is mosolyogva megismételtem a mozdulatát. Közben elöntött az undor. Menekülni akartam, de mosolyogtam. Ez mindig ment. Később is. Mikor kimentem apához szaladtam. Meglátta hogy összevissza áll a ruhám. Mikor igazgatni akarta elhúzódtam. A szemembe nézett. Ekkor bocsánatot kértem és elmondtam hogy én csak az unokahugomat akartam védeni de bácsi úgy nyúlt hozzám ahogy nem akartam. Apa sírva fakadt megigazította a ruhám rám terítette a kabátját a nagybátyám kezébe adott és azt mondta vigyen el minket onnan. Nemtudom mit csinált akkor vele. Megígértettem apával hogy soha senkinek nem mondja el.

Évekkel később egy búcsúban megláttam a bácsit. Azonnal elkapott a hányinger majd hányni kezdtem és elájultam. A szüleim hazavittek és anya kiabált apával mert azt hitte túl sok édességet ettem. De nem tudtam elmondani mi volt a baj. És apa megőrizte a titkomat. Soha senkinek nem tudtam elmondani.

De sajnos nem ez volt az utolsó alkalom hogy így, vagy ennél durvábban zaklattak. És apukám öngyilkos lett, nem védett meg többet. Csak elhagyott.

És még így sem tudom elmondani hogy mi történt. Pedig csak le kéne írnom. De még visszaolvasni sem tudom.