Nagyimnál voltunk lent. 12 éves voltam. A saját apám késő este bejött a szobába mikor már aludtam és engem nézett. Aztán benyúlt a nadrágjába, és csúnya szóval elővette a péniszét és önkielégítést hajtott végre miközben engem nézett.

Sziasztok! Az én történetem nem olyan tragikus kimenetelű, mint a tiétek... Sokat végig sem tudtam olvasni, annyira borzasztó. Az én kis sztorijaim mégis elkísértek engem az utóbbi 31 évben. És ha nem is gondolok ezekre nap, mint nap, van, hogy valahogy mégis feljön.

Sziasztok, én egy apuka vagyok, van egy nagyon kicsi lányom akit sikeresen elválasztottak tőlem, olyan egyszerűséggel, hogy visszaélve a törvényekkel nem engedték vele a kapcsolatot s ezáltal elidegenítették amit a javára írtak a döntésnél. Eltiltottak tőle, mert sikeresen kiprovokáltak egy olyan cselekményt aminek következménye automatikusan ez. S hogy hogyan érték ezt el? Elmondanám az utolsó esetet ami inkább ide vonatkozik (az oldal témáját tekintve).

14 éves vagyok. Nem tudom mihez kezdjek. Tudom,ha elmondom anyukámnak,hogy segítsen nem fog hinni nekem. Eleve nem jo a kettönk közötti anya-lánya "viszony". Nevelőapával élek olyan 2-3 éves korom óta... Nos,olyan 12 éves koromban kezdődött.. DE MINDÍG CSAK AKKOR AMIKOR ANYUKÁM DÉLUTÁNRA MENT DOLGOZNI..igy nem volt otthon anya este fél 11-ig..

13 éves voltam, mikor átéltem ezt... Ő olyan 48-50 év körüli volt. Össz-vissz. 2 alkalommal láttam, ebből mindkétszer tett dolgokat. Az első alkalommal, saját magamnak kerestem a bajt... mondhatjuk így. Én ültem be egy random ismeretlen mellé, a rossz megérzésem ellenére is... "de hát olyan barátságosnak tűnt az a bácsi."

Azért szeretném megosztani veletek a történetem, mert bízom benne, hogy talán tudok másoknak segíteni vele. Nekem ez az oldal adott bátorságot, hogy szakemberhez forduljak, elmondjam a szeretteimnek és szembesítsem a bántalmazóm.

24 éve történt de én mégis mindenre emlékszem!! Nem szerettem az ovit inkább anyuval mentem be a munkahelyére édességgyárba dolgozott melyik gyerek nem szeretett volna oda menni! Emlékszem hideg volt a karácsonyra készülődtek habkarikákat csináltak amiből szívesen falatoztam! Egyszer csak anyu kollégája odajött hozzánk és megkérdezte hogy van e kedvem megnézni hogyan készül a habkarika nagyon kíváncsi voltam és mondtam hogy igen elmentem vele!

Letört szárnyak... A testvéreimmel sosem volt sok kapcsolatom. Tilos volt otthon nevetni, hangoskodni, mert attól apunak dühkitörése támadt. Hét éves koromig egy panellakásban laktunk, a nővéremmel közös szobánk volt, de gyűlölt engem. Szép voltam, és apu jobban szeretett, mint a többieket. Legalábbis ő így érzékelte. Később tudtam meg, hogy a felém irányuló törődése egyrészt egy torz betegségből adódott, másrészt az édesanyám fenyegetése végett történt.

Remeg a kezem, a könnyeimet nyelem vissza,csendben kell lennem. Az előbb olvastam el egy történetet és édes Istenem.....annyira fáj!!! Mindig tudtam,hogy nem vagyok egyedül,hogy nem csak én hanem más is. De itt elolvasva,így olvasva,mintha megelevenedett volna bennem a múlt.

Körülbelül négy és hat év körül lehettem, amikor a nagybátyámnak kedve támadt rám.  Az emlékezetemben nincs kezdet, nincs idő és nincsenek hangok, csak képek, amik bevillannak. Nem tudom mennyi idő múlva láttam egy nővel csókolózni és belém hasított egy érzés, hogy nem helyes, ami történt………  a megcsalás érzésre jól emlékszem, annyira fájt…………………

Az én történetem elenyésző erőszakot tartalmaz az én irányomban a többi beküldőéhez képest. A hangsúly inkább a környezet reakcióján van, és azon, hogy egy rosszul lereagált helyzet mennyire mély nyomot tud hagyni valakiben... Illetve azon, hogy egy "tanú" élete is gyökeresen megváltozik az abúzus hatására.

Nem is tudom, hol kezdjem. Nehéz úgy leírni azt a sok fájdalmat, hogy közben ne kalandozzak el. Szerintem én a világ legszomorúbb kisgyerekei közé tartoztam, akik a kilencvenes években születtek. Ezt most gondolom így, akkoriban szentül hittem, hogy én tökéletes gyerek vagyok, akit mindenki irigyel. Irigyeltek, mert szófogadó voltam, okos, türelmes, intelligens, és csinos. Szép kislány voltam, bűbájos. És soha senkinek nem tudtam elmesélni, hogy mik történnek otthon.

Nagyon nehéz belekezdeni, főleg mivel most --úgy érzem-- az összeomlás szélén állok. Mert annyi ideig temettem magamba, és néha abszurdnak tűnik az egész életem. A szüleim 4 éves korom körül elváltak, apukám ivott meg erőszakosabb is lett néha, emellett megcsalta anyukámat, aki azóta már régóta szintén iszik és gyógyszerezik elég komolyan. Mindezek ellenére szeretem őket nagyon, mert jó emberek, de akkora dühöt érzek irántuk azért, ami velem megtörténhetett.

Egy terápián bukott ki az egész. Évek óta jártam terápiára párkapcsolati, később anyasági gondokkal. Jobbára mindent az alkoholista anyámra vezettünk vissza. Azóta az életem jól alakul, anyámmal is rendeződött a viszony, manapság már nem iszik. Azonban bizonyos szorongásaim nem szűntek meg.

Nekem a családon belül voltak gondjaim....A szüleim nagyon korán elváltak, még kisbaba voltam. Anyukám külföldre utazott, a megélhetés miatt, részben apukám miatt is, hogy felejteni tudja...Én otthon maradtam a nagyszüleimmel....Egy idő után már csak évente egyszer találkoztam vele...10 éves voltam, mikor úgy döntött, hogy megtalálta élete párját, akitől gyereket is várt, és kezdjünk mindannyian új életet, akár egy szép nagy család....Kiutaztam hozzá, hozzájuk...