Egy terápián bukott ki az egész. Évek óta jártam terápiára párkapcsolati, később anyasági gondokkal. Jobbára mindent az alkoholista anyámra vezettünk vissza. Azóta az életem jól alakul, anyámmal is rendeződött a viszony, manapság már nem iszik. Azonban bizonyos szorongásaim nem szűntek meg.

A férfiaktól szorongtam, rettegtem, állandó konfliktusaim voltak, jó kapcsolataim, kollegiális, baráti viszonyok mentek tönkre, mert irracionális félelmeim voltak: hogy a mellettem ülő férfi rámtámad, megerőszakol, bánt, visszaél a hatalmával. Terápiás munka során bukott ki, hogy apám megerőszakolt, de nem tudom, mikor. Mi több,én úgy éreztem, hogy én provokáltam ki, és még élveztem is. Azóta tudom, hogy a gyerekek a nemi érésük miatt valóban provokálnak, de ez természetes, és egy egészséges lelkű felnőtt tudja kezelni. Ráadásul az érintéssel, szexben megnyílással is voltak gondjaim, de nem drámaiak, ezzel el lehetett volna lavírozni, csak éppen éreztem, hogy hosszú távon rámehet a házasságom.

Apámmal távolságtartó viszonyunk volt, amíg élt, de sok jó dolgot adott nekem, a maga módján szeretett, tudatosan sosem gondoltam volna, hogy ezt tette velem. Bár azt tudom, hogy anyámmal gond volt a szex nekik, és nálunk a szex tabutéma volt, a mai napig is szorongok, ha ez a téma társaságban előkerül. Amit most élek át, az nagyon nehéz, de tudom, hogy magamért, a gyerekemért, a férjemért meg kell tennem. Beszélnem kell anyámmal, nem tudom, mit fog mondani, nem tudom, hogy alakul a kapcsolatunk, lehet, hogy tönkremegy, fogalmam sincs. A férjem tudja, muszáj volt megmondanom, hogy értse, hogy néha furcsa vagyok, ne magát okolja, legyen türelemmel. Áldja az eget mindenki, aki egészséges családban nőtt fel, én minden erőmmel arra törekszem, hogy a miénk is az legyen, azt nem bírnám elviselni, hogy az én elfojtásaim miatt a gyerekemnek bántódása essék. Jó, hogy ezt ki lehet írni, beszélni lehet róla, legalább bizalmas emberekkel. Életeket menthet.