Nagyon nehéz belekezdeni, főleg mivel most --úgy érzem-- az összeomlás szélén állok. Mert annyi ideig temettem magamba, és néha abszurdnak tűnik az egész életem. A szüleim 4 éves korom körül elváltak, apukám ivott meg erőszakosabb is lett néha, emellett megcsalta anyukámat, aki azóta már régóta szintén iszik és gyógyszerezik elég komolyan. Mindezek ellenére szeretem őket nagyon, mert jó emberek, de akkora dühöt érzek irántuk azért, ami velem megtörténhetett.

Az úgymond bátyám, akit nem is akarok annak nevezni, mert felrobbanok, kilenc évvel idősebb, mint én. Úgymond nagyon várt engem, milyen jó testvér volt hozzám, mondja anyukám néha. Amikor még együtt éltünk, és lent ordibáltak, én fent féltem (bár én anyukám szerint 'nem is emlékezhetek ilyenre, olyan kicsi voltam'), és egy idő után ezért átköltöztem a bátyámhoz. Innen csak nagyon halovány dolgok derengenek, ezután különköltöztünk: anyukám meg a két gyerek, egy kicsi albérletbe, ahol közös volt a háló hármunknak -- innen nem emlékszem tehát semmire. 6 éves voltam, mikor odaköltözünk, ahol azóta is lakunk. Innen jöttek a dolgok, amik annyira ocsmányak, hogy alig lehet leírni. A bátyám többször ketten maradt velem. Ilyenkor általában bezárta az ajtót, a saját szobáját zárra, és mondta, hogy nyalogassam a nemi szervét. Sétálj a nyelveddel. Kérsz vaníliafagyit? Ilyeneket. Esküszöm, szerintem ez betegség, és az is lehet, hogy bennem is fut - már nem tudom, annyira abnormális. Olyan is volt, hogy leszerelte a kilincset az én szobámban, és akkor is nyalogatnom kellett.

Egyszer fájt a hátam, és azt mondta, megmasszíroz, aztán az lett a vége, hogy elkezdett nyúlkálni hozzám. Nem is tudtam, hogy ez mi és miért van, csak feküdtem mozdulatlanul, tanácstalanul. A végén azt mondta 'ez volt az én kis mikulásajándékom'. Egy alkalommal odahívott a számítógéphez, és egy pornóoldalon képeket mutatott nekem. Kérdezte, hogy melyik tetszik a legjobban. Én ezt sem értettem, és rámutattam valamelyikre. A többi nem maradt meg, vagy csak kitörölte az agyam, nem tudom.

Ahogy nézegetek régi képeket, látom, hogy sok van rólam, ahol alszom, és ez nagyon zavar. Kezdek egyre dühösebb lenni erre az emberre, akiről folyamatosan kiderül, hogy élvezi, ha valaki gyenge és kiszolgáltatott helyzetben van.

Ettől kicsit eltér, hogy egy gyerekkori ismerősöm, egy nálam négy évvel idősebb mozgássérült lány meg a mellét tapogattatta velem..Néha úgy érzem, én azért vagyok, hogy a perverzeknek legyen kin kitölteniük a dolgaikat. Nem tudom, lehet, hogy ezt sugallom magamról.

Egyszer, kb 10 éves korom körül, meg nyaralásnál bejött együtt zuhanyozni velem, és már elkezdtem nőni, megjegyezte, hogy normális, hogy ott már szőr van...

Amit én ragaszkodásban kimutattam, azt ő kihasználta, és bemocskolta. Mert mindenek ellenére nagyon fontos nekem a testi kontaktus, még mindig, bár évekig eltiportam és elnyomtam magamban, és ebből nagyon sok fájdalmam lett. De azóta még örömteljes, bensőséges szexuális kapcsolatra is képes voltam azóta: az egyetlen emberrel, akibe szerelmes lettem, és aki ugyanúgy elhanyagolt, mint apukám. De még mindig szeretem, és nagyon jó embernek tartom, és örülök, hogy átélhettem vele valamit, amit azt hittem, soha nem fogok. Viszont mikor ezt megtapasztaltam, és a pszichiáternek, akihez jártam, sikerült elmondanom, mi történt, azt hozta elő, hogy azóta szinte folyamatosan tombol bennem a gyűlölet és a végtelen elkeseredettség. A pszichiáter nem nagyon reagált idővel, inkább gyógyszereket javasolt megoldásként. Nagyon bánt, hogy megnyíltam neki, meséltem neki az elég komoly bulímiámról, a nagyon enyhe anorexiámról, meg a szorongásomról, ami egy időben olyan erős lett, hogy szinte nem mertem kimenni az utcára. Fáj, hogy nincs súlya semminek.

Még mindig ebben a háztartásban élünk, ebben a felosztásban. A legundorítóbb, hogy a bátyám az egész teret az uralma alá vonta, gyakorlatilag a nappaliban él, ahol félmeztelenül alszik (undorítóan néz ki, nagyon túlsúlyos és elhanyagolt), az ő problémáitól hangos a ház, én gyakorlatilag izoláltam magam a lakásnak egy részébe, amennyire tudtam. Amikor volt az a fiú, akibe szerelmes lettem, az ablakon engedtem ki és be, mert nem akartam, hogy bárhogy köze legyen ehhez, ami itt van. Volt egy abortuszom attól a fiútól, kértem anyukámat, aki mellettem állt, hogy ne mondja el senkinek, de hallottam, hogy elmondta a bátyámnak. Aki ugye a nyelvemet sétáltatta a nemi szervén.Undorodom az egésztől, nem tudom, hogy mit csináljak. Gyakran felmerül bennem, hogy hibás vagyok, amiért nem jeleztem ezt, vagy kérdeztem rá, hogy mi ez - már tudom, hogy sokunknál megvan ez az érzés, viszont azt nem tudom, vajon én normális vagyok-e. Ha benne ott van ez az undorító perverzió, bennem vajon nincs? Az egyetlen menekvésem a fantáziám, hogy más helyzetekbe képzelem magam, más életbe, de azt hiszem, kezdek ezzel túl messzire sodródni. Néha teljesen elengedem magam.

Sajnálom, hogy ilyen terjengősen fogalmaztam és fárasztóan, de ennek ellenére még mindig rengeteg dolog maradt benn. Azért örülök, hogy van egy ilyen hely, hogy, ha már valaki egyszer borzalmasan érzi magát, ne higgye, hogy ez az ő hibája, és egyedül van vele. Jó lenne ezt szemtől-szemben, igazából megbeszélni.