Az én történetem sem egyszerű. Meg rettenetesen nehéz leírnom, de remélem, segítek ezzel másoknak is, és ez úton, magamon is segítek. Sőt, fontosnak tartom erről beszélni, mert sajnos többen érintettek ebben a dologban, mint azt el tudnánk képzelni. Ellenben én, én csendben voltam az egész megtörtént dologról. Nem volt valami tündöklő gyermekkorom, nem tudtam szót érteni a szüleimmel, a problémákat mindig agresszív módon oldották meg.

Nem is tudom, hol kezdjem, nehezemre esik beszélni erről a dologról. Mivelhogy nem volt bizalmam az emberekhez, ezért csupán néhány ember tud az egész esetemről. Az első ember több mint egy évre rá tudta meg a dolgot, és cserben is hagyott. Nem fogadott el.

Szóval, egy tavasz végi szép este, mentem hazafele. A lakásunk egy gyönyörű természet fedte helység. Gyalog sétáltam hazafele. Akkor még nem gondoltam, hogy ilyen veszélyeknek lehet kitéve egy egyedül sétáló lány az estben. A nagy csendben, egy gyorsan jövő kocsi egyből lefékezett mellettem. Éreztem, hogy ebből valami baj lesz. Szaladni kezdtem, de mind hiába. Hamar utolértek. 14 éves voltam, és három nagy kemény ember ellen nem tudtam semmi úton védekezni. Beraktak a kocsiba, és bevittek az erdőbe, hogy még véletlenül se legyen semmi/senki megzavaró tényező számukra. Rengetegszer próbáltam valahogy megszabadulni tőlük, de három emberrel nem tudtam küzdeni. A háromból egy embert ismertem is. Ekkor jött az erőszakos viselkedés... három ember három féle úton élvezte ki a vágyát rajtam. Rettentő érzés volt, borzalom, és hatalmas fájdalom. Nem tudtam, mi történik velem, minden porcikám fájt. Nem tudtam elviselni a kínt. Minden áron, mind a három férfi ki akart használni, minél hamarabb. Szánalmas emberek voltak. Még mindig a fülemben vannak a sértő mondataik, melyek sértették egész női létemet.

A részleti történésekről nagyon fáj beszélnem, amit tettek ott velem, hogy milyen úton jártak el, milyen fájdalmat éreztem. Pár hónap múlván, hogy ugyanugy jött a menszeszem, megnyugodtam, nem tudtam milyen módon tették ezt velem. Féltem, hogy ha nem használtak valami védekező eszközt, akkor következményei lesznek a dolgoknak. Ha gyerekem lett volna, biztos el kellett volna mondjam szüleimnek, akko meg biztos elvetették volna, s nagyobb bajba kerültünk volna, de nem lett volna szívem megölni egy gyereket... bennem elég sok minden megöltek életem során, nem tudtam volna elfogadni, ezért azon járt az eszem, hogy magammal végzek, akkor nem lesz se gyerek sem én. De hála most itt vagyok, és írom ezt. Könnyes szemekkel tele.

Azóta minden egyes nap kínoz a tudat, hogy miért kaphattam ezt, mai napig nem tudom felfogni. Egyes napjaimon könnyebb élnem a tudattal, máskor meg megöl a fájdalmas érzés. És hibáztatom magam, hogy miért maradtam vele csendben, miért nem szóltam szüleimnek, hogy jelentsük fel őket. Kicsi voltam, hülye voltam. A fenyegetésük vezette minden napomat, ezért inkább csendben voltam, hogy nehogy valami baja legyen a szüleimnek, és a testvéremnek.

Bárki elolvassa ezt, és élete során ilyen történik vele, jobb, ha minél hamarább letisztázza, hogy mi miért van az életében. Eddig a percig, távol álltam Istentől, de most, Ő segített ki mindenből mostanig, rendíthetetlen hitem lett.

Sokszor úgy érzem, hogy nem is tudom, hogy fogom ezt feldolgozni, mert vannak olyan napok mikor napközben eszembe sem jut, mert jó emberek között vagyok,akik szeretnek, odafigyelnek rám amennyire idejük engedi és ebből a szeretetből táplálkozom, de éjszaka azért eszembe jutnak és vagy újból átélem vagy új és rossz történetek részese vagyok, amit nem szeretnék, és vannak sokszor olyan napok mikor rossz napom van, egész nap csak sírnék akkor meg az egész napomon sokszor azt éreztem nincs értelme az életemnek,nem szeret senki... Hála égnek, Isten nagyszerű emberekkel ajándékozott meg, kik mellet szebb az életem, és homályosíthatom emlékeim.