Apám soha nem nyúlt hozzám szexuális szándékkal! Csak fizikailag, és lelkileg akart megtörni. Amit a nővéremnek megtudtam, igaz csak felnőtt fejjel bocsátani, azt apámnak soha, a mai napig sem. 8 évvel volt fiatalabb édesanyámnál, és fényévvel volt lemaradva szellemileg, viszont édesanyám szerint egy nagyon szép ember volt.

Ma felnőtt fejjel, elnézegetve a képeit, és ránézve az ő vonásait öröklött fiamra, én is megállapítom, hogy annak aki szereti a szőkéket (én gyűlölöm!), annak tényleg, egy szép ember volt.

Édesanyám, mikor összekerültek is jóval magasabb beosztásban dolgozott mint ő. Taníttatta apámat, és segített neki, hogy hasonló állásba kerüljön, mint amit ő töltött be.Közben először megszületett a testvérem. Boldog családnak indult a dolog! Azután 4 évvel később anyu megint terhes lett. Akkor már túl a 40-en és gerincbetegen. Az orvosok is az abortuszt javasolták, de ő ragaszkodott, hozzá, hogy ha már így alakult, akkor megtartja a terhességet.

A mai napig gyönyörű nővérem akkor már gyermek modell volt, és az egyik csokoládé reklámja, az egész országban az ő képével jelent meg. Apám büszke volt az ő kicsi lányára, és ha tehette, sétálni járt vele, hiszen mindenki felismerte a reklámról visszamosolygó bájos gyerekarcot, és ennek a népszerűségnek a fényében ő is fürödhetett kicsit. Neki meg a külsőségek nagyon fontosak voltak!

Közben megszülettem én. Nem voltam olyan szép, mint a nővérem, és ráadásnak édesanyám belebénult a születésembe. Ezt pedig, se az apám, se a nővérem, nem tudta elfogadni! A nővérem, már csecsemő koromban ha azt látta, hogy anyu elfordul, azonnal belém csípet, sőt egyszer, még a kiságyból is kivett, és a földre dobott. Ezt anyu mesélte egyszer. Apám meg elkezdett hetekre kimaradozni, de mivel a munkáját egyedül, nem tudta tökéletesen ellátni, ezért amikor már problémái adódtak a munkahelyén, mindig előkerült, mert szüksége volt anyu segítségére.

Nekem soha nem tudta megbocsátani, hogy létezem, és az általa olyan szépen felépített "otthont" a születésemmel leromboltam, és belekényszerítettem őt, egy béna ember ápolásába.

Nem emlékszem mikortól, talán már a kezdetektől, napi programjává vált, hogy megverjen, majd becsukjon a WC-be. A villanyt persze kívülről leoltva, a zárat rám zárva, és csak addig jöhettem ki, amíg valaki használta a helyiséget. Persze, én örültem a bezárásnak, hiszen addig sem vert! A nővérem közben több reklámban is szerepelt, sőt gyerekszínészként még egy filmben is. Őt dédelgette óvta, körülrajongta. Persze ma már felnőtt fejjel értem, hogy a nővérem aki majdnem annyit gyötört, mint apánk, csak az apjától látott mintát követte, de akkor ott ez így maga a pokol volt. Szegény édesanyám meg a kerekesszékből, nem sokat tudott segíteni! Azokat az időszakokat szerettem, amikor kettesbe voltunk! Rengeteget tanított nekem, megszerettette az olvasást, az irodalmat, a történelmet, a zenét.

Apropó zene, na ebből is a nővéremnek jutott a több. Ha nem is eget rengető, de szép hangja volt, mindig benne volt az iskolai énekkarba. Nekem meg olyan hamis a hangom, hogy ha énekelni kezdek, még a halottak is elrohannak tőlem. Ezzel együtt anyu, már kisgyerek korunktól operabérletet, koncert bérletet vett nekünk, és sokszor vitt minket színházba is, azokban az időszakokban, mikor apám éppen valami új nővel eltűnt hetekre hónapokra.

Tehát én kicsi gyerekkoromtól a gyűlölt felesleg voltam a nagyszerű és gyönyörű nővérem árnyékában. Ez azután az iskolában csúcsosodott ki. A nővérem mindig egy jó tanuló, pedáns hajlékony, szófogadó kislány volt. Négy évvel alatta, én a renitens, akit ha valami nem érdekelt, akkor nem tanultam meg, akinek, mindig lecsúszott a zoknija, aki inkább fiús viselkedésű volt, és aki soha nem tudott olyan hajlékony, szófogadó kislány lenni, mint a nővére. Ha jól feleltem, akkor minden tanár a nővérem nevén szólított engem is, ha rossz fát tettem a tűzre, vagy rosszul feleltem, akkor viszont viselhettem a saját nevemet.

Úgy 9 éves lehettem, mikor a házunkba lakó húsz év körüli nagyfiú behívott magukhoz. Kiderült a szülei nem voltak otthon, ránk zárta az ajtót, és megerőszakolt. A részletekre nem emlékszem, csak arra, hogy közben ő is a nővérem nevét suttogta a fülembe.

Aztán már figyeltem, hogy többet a közelébe ne kerüljek, ami nehéz feladat volt, mert, ha meglátta, hogy jövünk haza az iskolából, akkor kijött az ajtajuk elé, és áhítattal bámulta a nővéremet. Szerencsére ilyenkor engem észre sem vett! Azután körülbelül egy évvel később, megint be akart rángatni hozzájuk, de én ellenálltam, és ordítottam, hogy hagyjon békén. Aznap este, mivel apám éppen nem volt otthon, nekem kellett lemennem a pincébe fáért a fűtéshez, a srác utánam settenkedett, és már csak akkor vettem észre, hogy ott van, amikor rám vetette magát. Másodszor is megtörtént, és bennem ebből is csak annyi maradt, hogy a nővérem nevét suttogja! Mikor végre lemászott rólam, akkor elkezdtem rugdalni, de olyan erővel, hogy képtelen volt lefogni. Még ott is sikerült megrúgnom, így összegörnyedt a fájdalomtól, én meg elmenekültem. Szerencsére ez olyan lecke volt a számára, hogy többet, még köszönni sem volt hajlandó nekem!

16 éves voltam, mikor édesanyám meghalt. Addigra apámnak, már jó ideje volt egy nője, és még anyu temetése előtt újra nősült. Az új feleségnek, meg az addig dédelgetett nővérem se kellet, meg persze én sem! Mivel, nem akartam intézetbe kerülni, így nem tiltakoztam a gyámügynél, hogy apám legyen a gondviselőm. Tehát az ő "gondviselése" mellett kerültem 16 évesen albérletbe, és kezdtem el dolgozni.

Nem sokkal korábban, kezdett egy fiú udvarolni nekem. Emberileg ő sokat segített, de szexuálisan, leginkább csak használt. Mindegy, hogy beteg voltam e, vagy más gondom volt e, minden este rám mászott pár percre, azután befordult a falnak, és aludt reggelig. Ahogy betöltöttem a 18-at összeházasodtunk. Addigra én estin befejeztem a gimnáziumot, akkor mint minden velem egykorú gyerek, és szerettem volna továbbtanulni. Ő meg ezt a vágyamat kiröhögte! Igaz neki akkor már volt két diplomája, és éppen a harmadikat szerezte meg, de mivel kisgyerekkoromtól ismert, (a szüleink voltak jó barátok) így meggyőződése volt, hogy én buta vagyok a továbbtanuláshoz. Persze, mivel apámtól mindig ezt hallotta! A nővérem az igen, abból lesz valaki, de én, én kicsit defektesre sikeredtem. Akkor jöttem rá, neki is a nővérem kellett volna, de mivel nem kapta meg, jobb híján beérte velem.

Már menekültem volna az egésztől, de terhes voltam a fiammal, így nem tettem meg! Amikor a gyerek két éves volt, az édesapja egy balesetben meghalt, én még csak 25 éves voltam ekkor. Önbizalmam a 0-át közelítette alulról. Tudtam, én semmire nem vagyok jó. Egyetlen munkahelyen nem tudtam hosszú ideig megmaradni, nem tudtam, mit kezdjek magammal. A fiamat, viszont imádtam, és ez a mai napig így van!

Megismerkedtem, több férfival, de minden kapcsolatom hamar kifújt.

Ott álltam huszonéves özvegyasszonyként egy gyerekkel, és úgy éreztem, hogy azon kívül, hogy ezért a gyerekért felelős vagyok, és ezt a gyereket fel kell valahogy nevelnem, azon kívül az egész életemnek semmi értelme nincsen. Azután unalmamba, elővettem megint a tankönyveimet, és rájöttem, még mindig van lehetőségem estin, diplomát szerezni! Megszerezni, azt a diplomát, ami a nővéremnek nem sikerült. Jó állása lett, és haladt is előre, de a diplomát nem tudta megszerezni. Nem volt elég a felvételi pontszáma, pedig háromszor nekifutott.
Egy év múlva jelentkeztem és felvételt nyertem. Magyar-történelem szakos tanár lett belőlem.

Három évvel a férjem halála után, megismerkedtem a nagy Ő-vel is. Jó pár évvel idősebb nálam, talán így kicsit apapótlék is. Mindenben társam, és elismeri, azt aki vagyok. Végre valaki magamért szeret! Ez juttatott el odáig, hogy megbocsássam a nővéremnek a gyerekkorunkat. Apámnak igaz, sosem tudom megbocsátani, amit elkövetett ellenem, de már jó ideje ő is halott. Pszichológushoz nem járok, a második férjem foglakozása pszichológus, és az okos szeretetével, nagyon sokat rendbe hozott bennem. Ma már a fiam jár egyetemre, programozó lesz belőle. Tehát nekem sikerült, és kiderült, hogy mégsem vagyok olyan semmire sem jó, és van értelme az életemnek! Imádok tanítani, imádom a tanítványaimat, és a helyemen érzem végre magam. Nem a nővérem árnyékában, és nem egy brutális apa játékszereként!