Rettenetesen nehezemre esik erről írni vagy beszélni még névtelenül is, ennyi idő után is. Sajnos képtelen vagyok részletek leírni, de ez történt velem is és a nővéremmel is. Magamtól talán soha nem beszéltem volna róla senkinek, de egyszer a nővérem rákérdezett és neki elmondtam, akkor mondta, hogy vele is ez történt. Azt is elmondta, hogy szólt anyánknak is, de az úgy tett, mintha nem hallott volna semmit vagy nem értené - az apánkról volt szó.

Engem nem családon belüli erőszak ért, de most kikívánkozik belőlem a történet. 9 éves, vékonyka, jól tanuló kislány voltam, egyedül nevelt az anyukám. Tanárként dolgozott és ahhoz, hogy meg tudjunk élni kénytelen volt magántanítványokat is vállalni. Szerettem volna egy kiskutyát, de a körülményeink ezt nem tették lehetővé. Amikor egyik magántanítványáéknak kiskutyái születtek nagyon örültem, hogy felmehetek kölyöknézőbe hozzájuk. Anyukám az egyik szobában foglalkozott a tanítvánnyal, én pedig a másik szobában játszhattam a kiskutyákkal.

"Most már elkezdtem, nem fogom abba hagyni!" 15 éves voltam akkor. Nem. Nem fájt. És vér sem volt. De nem akartam. És nagyon, nagyon féltem. Meg nem értettem. Barátnője volt, mi meg barátok. Mindig fiús voltam. Fiúkkal jártam edzeni, súlyozni. Rövid haj, bő ruhák. Akkor miért én?! MIÉRT? Ezután a mondat után abbahagytam a könyörgést. Nem volt értelme, én meg féltem. Mert egyszer előttem verte meg nagyon csúnyán a volt csaját.

A kislányom szemszögéből írom le, mi történt vele:

4 éves lehettem, amikor elkezdődött. Egyik nap, amikor anyukám nem volt otthon, az apám este szólt, hogy menjek fürödni, kész a víz. Betett a kádba és azt mondta, hogy egy nagyon jó játékot fog mutatni nekem, amit szerinte szeretni fogok. Levetkőzött és bemászott mellém.

Gyerekkoromban a hétvégéket gyakran töltöttük nagyszülőknél. A nővéremet mindig az apai, engem meg az anyai nagyszülőkhöz helyeztek el. Imádtam a nagyszüleimnél lenni, imádtam a nagyapámmal sétálni az LTP játszóterein. Kb 11 éves voltam, amikor meghalt a nagyapám, nem voltam igazán szomorú a halála miatt. Évekkel később elkezdtek beugrani képek, hogy a nagyapám az ölébe ültetett és benyúlt a bugyimba.

Sziasztok! Nagyon meglepődtem, de meg is örültem, mikor találkoztam ezzel az oldallal. Elolvastam pár történetet, és órákon keresztül azon gondolkodtam hogy megírjam-e az enyémet. Aztán úgy döntöttem hogy igen, mert lehet hogy pont neked tudok segíteni azzal hogy megmutatom, hogy én hogy tudok együtt élni a történtekkel. Az én történetem 7 éves koromban kezdődött,és 3.5 évig tartott.

6 éves volt, amikor apukája majdnem kinyírt a szeme láttára. Bemenekült az ágy alá... Megúsztam lényegében azzal, hogy visszavarrták a bal kezemen az ujjaim közti szakadást és a színes foltok is hamar eltűntek. Egy hónappal később azt nézte végig, ahogy apukája az autó után magával vonszol, miközben sokkos állapotban vagyok...

A legkorábbi emlékem olyan 3-4 éves koromra vezethető vissza, mikor egy mandulaműtét után a műtős fiút láttam meg először, és utána olyan gondolataim voltak hogy a körtelének olyan az íze mint a…., honnan venne ilyet egy ekkora gyerek, de ez persze csak feltételezés. 8 évesen,a költözés során a szüleim gyakran hagytak ott az iskolába tanítás után,és megkörnyékezett egy 50 év körüli férfi, a testvérem osztályfőnöke figyelmeztette a szüleimet, hogyha lehet figyeljenek rám, ki tudja mi történt volna, ha mondjuk lecsal egy elhagyatott pincébe.

5 évesen kezdett a saját haláláról beszélni és konkretizálta, hogy nem akar felnőni. Majd a fütyijét le akarta vágni és elkezdett dadogni... Már nem tudtam azzal magyarázni magamnak a történetet, hogy a válás viselte meg, vagy a kétlakiság, hogy heti 2-3 éjszakát apával tölt.

Régen történt, a most felnőttségbe cseperedő lányom akkor 7-8 éves volt. Lányom egyik barátnőjének családjával kellemes baráti kapcsolatba kerültünk. Összejártunk, a gyerekek is barátkoztak. Sokat aludtak nálunk a lányok, sokat náluk. Egyszer csak kipattant egy szülőtárs fiainak elmondásából, hogy ahol a lányom sok időt töltött barátnőzéssel, pizsamapartival, ott az apa húzgálta a fütyijüket úgy, hogy az nagyon fájt neki. Hazajőve a lányom is beszámolt valami hasonlóról, hogy fogdosta őt a barátnője apja.

10 éves voltam egy hétköznap délután a lakásunktól kb. 2 méterre a lépcsőházban kapott el egy ismeretlen. Sosem láttam előtte, elkapott, befogta a számat és az orromat és behúzott a pince folyosóra. Megfenyegetett, hogy megöl ha kiabálok, nem mertem.... levetkőztetett és ő is lehúzta a nadrágját.

Van egy lány ikertestvérem, Őt és engem a legidősebb bátyám molesztált. Kb. öt évesek lehettünk, amikor elkezdte, és tinédzser korunkig tartott. 29 évesek voltunk, mikor kiderült ez. Úgy érzem, hogy a szüleimet nem viselte meg nagyon ez a dolog. Lehet, hogy sejtettek valamit vagy nem hiszik el?

18 éves koromig állami gondozott voltam, így bejártam a nevelőszülő és intézeti elhelyezés különböző fázisait. Sokáig halvány "sejtésem sem volt"arról, hogy mi a baj velem, de tudtam, hogy valami nem stimmel. Igazán a szexuális életem soha nem volt nevezhető normálisnak, volt férjem leginkább frigidnek tekintett, így házasságom megromlásának egyik oka is ez volt. Egyszerűen undorom volt, de nem is foglalkoztam vele, én magam is betudtam a dolgot frigiditásnak. 33 éves koromban idegösszeomlást kaptam, így először pszichiátriára, majd szerencsémre pszichoterápiás osztályra kerültem.

Nem is tudom,hol kezdjem az én történetemet. Huszonöt éve már és a mai napig nehezemre esik beszélni róla. Az egész gyerekkorom egy rémálom volt, apámnak köszönhetően. Hárman vagyunk testvérek. Amíg kicsik voltunk,addig csak anyukámat terrorizálta lelkileg és testileg egyaránt. Hat-hét évesen sor került ránk.

Sajnos sok alkalommal a nevelőapa követi el ezeket a szörnyűségeket. Nálunk is ez történt. Édesanyám dolgozott, mi a testvéreimmel egész nyáron otthon voltunk a mostohaapánkkal. Szörnyű ember volt. Alkoholista és ilyenkor rendkívül agresszív is. Nagyon sokszor sajnos én voltam a céltábla. A bátyámmal nem tudott mit kezdeni, mert ő mindig visszaszólt neki. Mi lányok meg féltünk, nagyon. Én kb 6-7. osztályba jártam, pontosan mikor történt már nem emlékszem, de egyébként sajnos a 30-as éveim közepén minden másra úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna és sajnos nem megy a felejtés.