6 éves volt, amikor apukája majdnem kinyírt a szeme láttára. Bemenekült az ágy alá... Megúsztam lényegében azzal, hogy visszavarrták a bal kezemen az ujjaim közti szakadást és a színes foltok is hamar eltűntek. Egy hónappal később azt nézte végig, ahogy apukája az autó után magával vonszol, miközben sokkos állapotban vagyok...

3 hónappal később egy sokadik veszekedés és éjszakai utcárazavarás után kétségbeesésemben vonatra ültem vele és kb 700 km-el errébb szálltunk le csak. Új életet kezdtünk és én erősen hittem, hogy Isten megsegít minket. Hamar találtunk albérletet és munkát... Szerényen de szabadon, új életet kezdtünk, és ez tartott kb 2 hónapig. Az ex kiderítette merre vagyunk és telefonon zaklatott, fenyegetett, hogy van annyi pénze, hogy eltegyen láb alól. És próbált az eszemre hatni, hogy a gyermeknek apa kell, és önző vagyok stb...

2,5 évvel később nyiltam meg tulajdonképpen először a férfiak felé, és lecsapott rám kisfiam apukája. Interneten ismerkedtünk meg, és paradox módon tetszett, hogy virágot hozott, sütizni hívott és moziba is. Bár némi hányingerem volt, szavai és kezének finom érintése azt az érzést keltette bennem, hogy "csak" szeretni, óvni és védeni akar. A 2. találkozón felajánlotta, hogy vacsorát főz nekünk és el is mosogat. Vicces: nekem ilyenben nem volt részem a 13 éves korábbi kapcsolatom alatt...A lányom éppen 9 éves volt... és első pillanatban egymásra találtak...A lányom, aki korábban is nagyon apás volt, és aki szenvedett az apahiánytól, rácuppant az esetleges apára... kölcsönösen egymásra hangolódtak pillanatok alatt...Olyan egységben voltunk akkor hárman, amit csak most értek meg...(feltételezem, hogy sorstárs volt ő is, ám az elkövető szerepét választotta) Szoros kapcsolat alakult ki, pedig mi akkor Bp-n laktunk, ő vidéken.

A hétvégeket együtt töltöttük és fél évvel később összeköltöztünk. hihetetlenül figyelmes gesztusnak tartottam részéről, amikor meggyőzött, hogy nyugodtan feküdjek be a lábműtétre a kórházba, ő majd addig felköltözik Bpre és gondját viseli a lányomnak. Mivel addig azt tapasztaltam, hogy rendkívül házias, abból a szempontból megbíztam benne, hogy megfelelően gondoskodni tud a lányomról. És bevallom más meg sem fordult a fejemben... Ez alatt az 5 nap alatt kezdődött...a lányom akkor volt 9,5 éves...Ma már tudom, hogy azt mondta neki, hogy "az összetartozás része az is. A legmélyebb összetartozás bizonyítéka. Az élet rendje. A legtisztább szeretet igaz megélése..." A lányom soha nem mondta el nekem. A rendőrségen tett feljelentéséből tudom a részleteket... és megértettem, hogy miért utált az utóbbi 10 évben, miért kapott idegösszeomlást, amikor elment a kisfiam apukája... A mai napig hibáztatja magát a történtekért, engem a cserbenhagyásért, az elkövetőtől fél és haragszik rá. Ennyit képes megélni...1,5 éve elköltözött itthonról, egy számára nem biztonságos kapcsolatba... nem bír abban a lakásban lakni, ahol majd 5 éven át történtek a dolgok...Kisfiam is, és én is a traumára emlékeztetjük ezért hacsak lehet, kerül minket... Iszonyat belegondolnom, hogy miket élhet meg a látszólag rendezett életében...

Kérlek mondjatok egy imát Érte!