Nem is tudom,hol kezdjem az én történetemet. Huszonöt éve már és a mai napig nehezemre esik beszélni róla. Az egész gyerekkorom egy rémálom volt, apámnak köszönhetően. Hárman vagyunk testvérek. Amíg kicsik voltunk,addig csak anyukámat terrorizálta lelkileg és testileg egyaránt. Hat-hét évesen sor került ránk.

Anyámnak minden egyes verésünket végig kellett néznie, csendben szó nélkül. (Bár a félelemtől nem is mert volna közbeszólni.) Kaptunk szíjjal, kézzel, volt, hogy több órán keresztül térdepelnünk kellett. Alázott minden módon ahogy lehetséges. Az évek alatt megtanultunk tőle félni, rettegni. Ha csak rám nézett, már sírva fakadtam, mert tudtam, hogy valami miatt megint meg fog verni.

Elkezdtem kamaszodni.(Közben megjártuk az intézetett is miatta.) Tizenhárom évesen újra haza kerültünk(én meg az öcsém). Eleinte csak előtte kellett fürödnöm, hiába szólt anyám neki, hogy mégis csak egy kamasz lányról van szó, nem érdekelte. Aztán jött a következő, kitalálta, hogy vele kell egy szobában aludnom(mert az öcsém rendetlen). Hozzá kell tennem más fél szobás házban laktunk, fürdőszoba nélkül (szegénységben).

Soha nem felejtem el tél volt, egyik éjszaka épp készültem lefeküdni, mikor szólt, hogy menjek oda hozzá. Ölébe kellett ülnöm. Elkezdte mondani, hogy ne féljek csak megtanít arra amit a felnőttek csinálnak. Dermedve ültem, tudtam, hogy nem helyes, de a félelemtől (amit évek alatt belém nevelt) mozdulni se mertem. Innentől kezdve rendszeresen kellett vele csinálnom. Ellenkezni próbáltam, megfenyegetett, megöl minket, ha elmerem mondani bárkinek is.

Egyszerre éreztem magam bűnösnek, mocskosnak, megalázottnak, szégyentelennek.(Két évig tartott, aztán lelépet egy másik nővel.) Ezek az érzések a mai napig kisértenek, hiába rendeződött az életem. Férjnél vagyok, van három gyönyörű gyerekem, rendezett anyagiak, de a szexuális életem sose lesz normális. Minden egyes alkalomnál bűnösnek érzem magam, úgy érzem rossz amit csinálok. Röviden ennyi az én történetem.