A történetet első szám 3. személyben írtam bele a szakdolgozatomba, melynek témája a családon belüli erőszak... Én így vállalom fel, holnapi nap jön a védés, nyilvánosan fogok beszélni a gyermekkoromban történt eseményekről... A dolgozatból kiemeltem és beillesztettem ide, ne haragudjatok, hogy E/3-ban hagytam.

"Édesanyja 3 éven keresztül a Német Demokratikus Köztársaságban vállalt barátnőivel munkát, ahol megismerkedett leendő gyermeke apjával. Teherbe esett, ettől függetlenül, a társa nélkül visszaköltözött Magyarországra. Egyedülálló anyaként sokan,-az akkori kor normái szerint- lenézték és megvetették. A gyermeket rajta kívül csak az Ő édesapja várta. Sajnos, mielőtt a kicsi megszületett volna, a leendő nagypapa elhalálozott.

Az asszony, a 70-es évek végén szokásos gyakorlatnak megfelelően gyermeke születését követően hamar visszament dolgozni a munkahelyére, a kicsit bölcsődébe adta. Kettesben éldegéltek a gyermek és édesanyja. A kicsi mindig szeretett volna az anyja kedvébe járni, több-kevesebb sikerrel. Az anya sokat dolgozott, ezért keveset volt gyermekével. Sok hétvégét a nagymamával volt kénytelen tölteni a kislány, bár szerette a nagymamát, ettől függetlenül sokat sírt. Ahogy telt-múlt az idő, a lány cseperedett. A nagymama házába élt a fia, a gyermek nagybátyja, aki megnősült és elvett egy kétgyermekes anyát feleségül. A bántalmazott gyermek, mivel közel egykorú volt a házba került gyerekekkel, ezért sokat játszottak együtt, néha még azok nagyszüleihez is elkísérte Őket. Az Ő nagyapjuk igazán barátságos volt a kislánnyal, túlságosan is barátságos. A gyermeket a térdére ültette és puszilgatta. Nem is akárhogyan. A száját, de úgy, ahogy az felnőttek közt szokás. A kislány ezt később elmesélte édesanyjának, aki erre rosszul reagálva csak annyit mondott, hogy „tudod, vannak olyan felnőttek, akik a gyereket szájon puszilják”. A gyermek ebbe bele is nyugodott.

Élték tovább az életüket. Az anyának új munkahelye lett, ahonnan sok esetben késő este ért csak haza. A kislány nem egy alkalommal állt sírva a panelház második és a harmadik emeleti lépcsőfordulójában, lesve az autókat, hogy mikor ér haza az anyukája. Talpraesett leányzó lett belőle, hisz magára volt mindig utalva. Volt, hogy kenyérvágás közben elvágta az ujját, hát, erre becsöngetett a szomszédba, hogy segítsenek neki bekötni a vérző ujjat. Megesett az is, hogy keresett valamit a beépített szekrényen, amely nem volt elég stabilan a falra rögzítve és magára rántotta az egész szekrényt. A lábát agyonverte, sírt, de nem volt mit tenni, várta az anyját rajzolgatva. Amint hallotta, hogy zörög a kulccsal az anyja, botorkált ki elé sírva, hogy, - ugye nem fogsz bántani, nem versz meg…!

Igen. Félt. Ugyanis az édesanyja hirtelen haragú ember volt, aki ha nagyon ideges volt, nem válogatott az eszközökben. Volt, hogy épp a serpenyő került a kezébe, hát azzal ütötte gyermekét. Volt, hogy a bőrszíjjal kapott, de előfordult, hogy a csatos végével, mert úgy kapta fel. (Később a kislány bosszúból feldarabolta a szíjat és eldugta) Volt egy időszak, mikor a gyermek maga kérte meg az anyját, hogy” verje ki belőle a kisördögöt”. Az anyja mellett néha felbukkant egy-egy férfi, de hosszú időn keresztül senki sem tudta elviselni a társaságát.

Az ilyen körülmények hatására egy idő után a kislány kezdett annak örülni, ha a nagymamájához mehet, volt, hogy egész nyáron ott tartózkodott. A nagymama szeretett az unokája kedvébe járni, főzött, sütött, sok mindent megengedett neki. Esténként kéz a kézben aludtak el egymás mellett a nagy ágyban a dunna alatt. Idilli kép. Ez azonban megváltozott a kislány 10 éves kora után nem sokkal. Karácsony volt, Szenteste. A Nagymamája és a fiával házasodott nő édesanyja elmentek az éjféli misére, a gyermekek felügyeletét a nagyapjukra bízva. Miután a két kisebb lány elaludt, a nagyapjuk befeküdt a bántalmazott kislány mellé az ágyba. Elkezdte simogatni, majd a nemi szerveit is, ezzel fájdalmat okozva a gyermeknek. Ezután orális módon kezdett közeledni a kislány felé, aki rettenetesen megijedt és félt. Egy ideig a félelemtől megdermedve mozdulatlanul feküdt, miközben az idős pedofil zavartalanul folytatta tevékenységét. Majd ismét fájdalmat okozott a kislánynak, aki erre végre összeszedte magát és kiugrott az ágyból, sírva átrohant a másik szobába, ahol a bántalmazó vér szerinti unokái aludtak. Ide nem jött utána az idős elkövető. Mire hazaért a kislány nagyanyja, az még mindig sírt. Nem mesélte el, hogy mi történt vele, csak azt hajtogatta, hogy rosszat álmodott és felébredt, egyedül volt és ettől megijedt.

Később azzal próbálta magának magyarázni a történést, hogy ennek egész biztos minden kislánnyal meg kell, hogy essen, de mivel neki, se apja, se nagyapja, így biztosan az idős embert kérték meg, hogy ezt tegye vele. Biztosan naivnak és butus gyermeknek tartják ezt a lányt, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy akkoriban nem voltak ilyen felvilágosultak a gyerekek és szüleik sem világosították fel őket a testiséggel, az elfogadható normákkal kapcsolatosan.

Az igazság sosem derült ki. Ezután a gyermek már nem szívesen ment a nagymamájához, aminek okát senki sem értette, de különösebb jelentőséget nem szenteltek neki. A többszörösen bántalmazott lányt a társai kiközösítették és örökké csúfolták. Mindig kívülállónak érezte magát és rettenetesen magányos volt. Két évre rá kapott egy kutyát (egész kicsi kora óta ezért könyörgött), akit nagyon szeretett, Ő enyhítette magányosságát, elszigeteltségét. Kutyasétáltatás közben egykét emberrel szorosabb ismeretséget kötött, de általában mindig a nála idősebb korú emberek közt érezte jól magát. A sétáltatók köréhez egyszer csatlakozott egy nála nem sokkal idősebb fiú, akit, mint barátot megkedvelt. Sok esetben elmentek sétálni a kutyákkal kettesben, nagy kört menve a városba. A lány, kezdett megbízni az emberekben, köztük ebben a fiúban.

A séták közben többször is behívta Őket a fiú édesanyja egy málnaszörpre, vagy egy süteményre, mikor mi volt épp otthon. A fiú felbátorodott ezen annyira, hogy egy alkalommal elhívta a lányt magukhoz lehetőleg annak a kutyája nélkül.

A lány mit sem sejtve elment hozzá. A fiúval elviccelődött, akit a lány igazi havernak tartott és nem is gondolt semmi egyébre vele kapcsolatban. A fiú viszont igen. Így hát egy gyors ötlettől vezérelve magukra csukta kulccsal a szobájának az ajtaját, majd mikor a lány ki akart menni, közölte, hogy keresse meg a kulcsot, annyit segít, hogy az általa viselt ruhája alatt találja azt meg. A lány kezdett igazán megijedni, mikor a könyörgésére sem engedte ki a fiú a szobából. A lány végső kétségbeesésében kimászott az ablakon és hazáig rohant.

Ismét csalódott valakiben, valakiben, akit a barátjának tartott, és akiben megbízott. Hiba volt. A lánynak az anyjával teljesen elmérgesedett a kapcsolata, ami mind a mai napig is így van. Az emberekbe vetett hite elszállt, mindenkivel szemben bizalmatlanná vált.

Későbbi párkapcsolata sem egy vele egykorú, hanem egy tíz évvel idősebb férfival szövődött. Szerelmes lett egy nős férfibe, egy kétgyerekes apába. Szembe kellett nézni 17 évesen későbbi anyósával, aki szabályszerűen üldözte, mindenért a fiatal lányt okolva. A férfi 6 év után elvált, majd elvette feleségül a történetben szereplő lányt. Az együtt töltött 20 év alatt 3 gyermekük született.

A lány sosem bocsájtott és nem is fog megbocsájtani az anyjának, hibásnak találja abban, ami vele történt."