Teljesen megdöbbentett, hogy mit tesznek emberek. Ezért is írok, pedig nekem "szerencsém" volt. Szerencsém, mert csak egyszer, egy idegen és nem volt kötődés.

10 éves lehettem, korán érő típus. Nyár, kis vidéki község csendes utcája, mindenki ismer mindenkit. Kint játszottunk a barátokkal, amikor ez az öregember meghívott minket egy üdítőre. Ártatlanul indult, ráadásul a húgom és a fiúk is bejöttek, de őket nem marasztalta. Amire ezután emlékszem, hogy az öreg kanapéján fekszem lehúzott bugyival, ő pedig a nyelvét használva élvezkedett... majd elengedett, de megígértette velem, hogy még megyek. Még azt is megkérdezte, hogy jó volt? 

Fogalmam sem volt akkor, hogy mi történt, de nem kellett sok és rájöttem. Szégyelltem magam, nagyon, pedig nem nekem kellett volna. Messzire elkerültem azt a házat, inkább másfelé jártam haza. Ha mégis arra mentem, és kint volt, csalogatott... soha nem felejtem.

Megtanultam róla beszélni, de csak felnőtt fejjel és nem akárkinek, féltem, hogy nem hinnének nekem. Néhány gyerekkori barátnőm és a férjem is tud róla. Apukámnak csak újdonsült anyukaként meséltem erről.