Pár napja találtam rá erre az oldalra (Beszélj róla). Gondoltam magamban, ugyan mi lehet ez? Beleolvastam, regisztráltam, és olvastam sorstársaim írásait, és újraéltem mindent, ami 10-11 éves koromban történt. Volt olyan írás, ami szinte azonos volt, az én történetemmel. Rémület töltött el, mert olyan emlékek törtek elő, amiket már régen eltemettem magamban.

Szüleim elváltak. Anyukám újra férjhez ment. Két testveremmel, anyukámmal és a nevelő apámmal, minden hétvégét az apai nagyszülőknél töltöttünk.

Nagyapám, egyszer behívott hőn szertetett műhelyébe, hogy mutat valami érdekeset. Hat így kezdődött. Minden ott töltött hétvégén, a műhelyben simogatnom kellett a nemi szervét, és nézni, és ő ezt élvezte. Fenyegetett, ha elmondom bárkinek is megbánom. Ölebe ültetett, fogdosott.

Kb egy év múlva meghalt. Hiszem azt, hogy így menekültem meg attól, hogy ennél meg durvább dolgokat tegyen.

Harminc-egynéhány éves lehettem, amikor egyszer Anyukám valamiért emlegette. Akkor kitört belőlem, Jó, hogy meghalt, mert én utalom, az ilyen embernek meg sem kellett volna születnie. Kérdezte miért? Elmeséltem neki mindent. Megértett, elhitte. Nem kételkedett bennem, hiszen ismert.

Később a páromnak is elmondtam. Azt gondoltam akkor, letettem ezt a terhet. Most amikor elolvastam ezeket a borzalmakat, akkor jöttem rá, ezt soha nem lehet elfelejteni.

Mindig attól féltem a nevelő apám is olyan lesz, mint az apja. De ő rendes ember. Neki soha nem tudtam elmondani. Ma meg mar úgy vagyok vele, miért törjem össze az emlékeit, csak neki okoznék fájdalmat. Azt meg nem akarok. A gyerekek nem tehetnek az apjuk bűneiről.

Tisztelem és becsülöm azokat, akik segítenek a bajba jutottakon. Meghallgatják őket és hisznek bennük. És azokat, aki létrehozták ezt az oldalt.