Sziasztok. Elég sokat gondolkodtam, hogy csatlakozzam-e, nehéz volt billentyűzetet ragadni... Az én történetem szerencsére a kevésbé súlyos esetek közé tartozik. Ovis vagy kisiskolás lehettem. Volt akkoriban egy laktanya a falunkban. Nem emlékszem teljesen a történetre, hogy hogyan találkoztam az illetővel, sem arra, hogy mi volt utána. Egy katona volt.

A bizalmamba férkőzött, ami akkor nem volt volt nehéz, kis falu, mindenki mindenkit ismer, mindenki mindenkivel beszélget. Csak arra emlékszem, hogy sétálok vele egy földúton, beszélgetünk. Egyszer csak megállt, benyúlt a bugyimba, elkezdett simogatni. Mint az ilyen korú gyerekek, én sem tudtam, hogy ez rossz, csak azt kérdeztem, hogy mit fog csinálni, ha arra jön valaki. Ha jól emlékszem, másnap is találkoztam vele, ugyanez megtörtént. Ráadásul nagypapám látta is, hogy vele sétálok, ha jól emlékszem, nem is tetszett neki. Senkinek nem mondtam el, pedig emlékszem, hogy fájt minden pisilés a következő napokban.

Aztán szépen elfelejtődött az egész sztori. Szépen éltem az életem, megtaláltam életem szerelmét, aki a 14 hónapos kisfiam apukája is. Egyedül ő tudja a történetem, bár neki sem önként mondtam el... Már együtt voltunk pár éve, amikor az egyik alkalommal eszembe jutott. Onnét kezdve minden együttlétet megkeserített az emlék, amíg észre nem vette és addig nem hagyott békén, ameddig el nem mondtam neki. Próbált minden segítséget megadni, hogy túllépjek rajta, de ennek már kb 10 éve, és még mindig nem tudok túllépni ezen az egészen. A libidóm a béka feneke alatt, főleg azóta, hogy megszületett a kisfiunk. Vannak időszakok, amikor nem jut eszembe, de az utóbbi időben újra és újra... Az a legrosszabb, hogy most már neki sem mondom, nem tudom miért.

Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, úgy érzem, lassan meglesz a segítség :).

Elnézést, ha néha csapongónak tűnik a levelem, már azt nagy dolognak érzem, hogy egyáltalán leírtam a történetem, viszont képtelen vagyok visszaolvasni...