Új áldozat és pszichológus kapcsolat

Karácsony is írta a minap, hogy várja is a téli szünetet, meg tart is tőle. Én is nagyon. Sokat leszek egyedül a gondolataimmal, találkoznom kell a családommal, apámmal is, attól nagyon szorongok. Sokat fogok sportolni, akkor átmenetileg jobb, meg gondolom számíthatok a fórumra, vésztartaléknak meg segélyvonal. Azért szánalmasnak érzem magam, hogy ennyire kell nekem külső támasz, hogy nem boldogulok egyedül. Neked mennyi ideig tart a szünet, mennyi idő marad ki? És nem kérdezted a pszichológust, mi legyen a szünetben?

Én a héten kiborultam nála, magamon kívül voltam, bár furcsa módon alig emlékszem rá. A kiborulás miatt megyek még egyszer elvileg karácsony előtt, mert szerinte muszáj beszélnünk róla, mi történt köztünk a múltkor, mi van a kapcsolatunkkal. Van köztünk egy ezeréves vita, amiről én nem szeretek beszélni, sose ad nekem benne igazat, nem tudom, mit lehet ezen megbeszélni. És azt is érzem, hogy elfáradtam ebben a konfliktusban, nem kéne ezt ragozni, nem tudjuk teljesen tisztázni. Amúgy is iszonyúan zavar ez a ráutaltság/függés tőle, hogy szétszorongom magam, ha nincs meg a heti egy alkalom. Sokszor belegondolok, milyen lenne az életem nélküle, és nem tudom elképzelni, na ezért meg utálom magam, hogy ilyen gyenge szerencsétlenség vagyok.

Attól tartok, Pipacs, nem tudtam hasznos tanácsot adni, hogy vészeld át a szünetet, viszont szerintem ugyanúgy szorongok, mint te, szóval nem vagy ezzel egyedül.

Május írta: Karácsony is írta a minap, hogy várja is a téli szünetet, meg tart is tőle. Én is nagyon. Sokat leszek egyedül a gondolataimmal, találkoznom kell a családommal, apámmal is, attól nagyon szorongok. Sokat fogok sportolni, akkor átmenetileg jobb, meg gondolom számíthatok a fórumra, vésztartaléknak meg segélyvonal. Azért szánalmasnak érzem magam, hogy ennyire kell nekem külső támasz, hogy nem boldogulok egyedül. Neked mennyi ideig tart a szünet, mennyi idő marad ki? És nem kérdezted a pszichológust, mi legyen a szünetben?

Én a héten kiborultam nála, magamon kívül voltam, bár furcsa módon alig emlékszem rá. A kiborulás miatt megyek még egyszer elvileg karácsony előtt, mert szerinte muszáj beszélnünk róla, mi történt köztünk a múltkor, mi van a kapcsolatunkkal. Van köztünk egy ezeréves vita, amiről én nem szeretek beszélni, sose ad nekem benne igazat, nem tudom, mit lehet ezen megbeszélni. És azt is érzem, hogy elfáradtam ebben a konfliktusban, nem kéne ezt ragozni, nem tudjuk teljesen tisztázni. Amúgy is iszonyúan zavar ez a ráutaltság/függés tőle, hogy szétszorongom magam, ha nincs meg a heti egy alkalom. Sokszor belegondolok, milyen lenne az életem nélküle, és nem tudom elképzelni, na ezért meg utálom magam, hogy ilyen gyenge szerencsétlenség vagyok.

Attól tartok, Pipacs, nem tudtam hasznos tanácsot adni, hogy vészeld át a szünetet, viszont szerintem ugyanúgy szorongok, mint te, szóval nem vagy ezzel egyedül.

Azért az is valami, hogy nem vagyok ezzel egyedül.
Hát majdnem három hetes lesz a szünet. És nem beszéltünk róla. Annyira szégyellem, hogy nem bírom, hogy nem tudok beszélni róla. Most nem tudom neki elmondani, hogy mennyire függök tőle.
És különben is, annyira vegyes érzésekkel küzdök, meg elfáradtam, próbálom magam rábeszélni, hogy direkt jó lesz egy kis szünetet tartani, amúgyis úgy érzem, hogy megfeneklettem, szóval lehet, hogy jót fog tenni. Közben persze szorongok rendesen. Vagy ezt meg kellene említeni valahogy mégis? Még egyszer találkozunk szünet előtt.

Tökre értem, hogy félsz a konfliktus megbeszélésétől, én úgy általában félek a kettőnk közötti kapcsolat megvitatásától. De azt tapasztaltam, hogy ezek a beszélgetések használnak a legtöbbet, úgyhogy szerintem jó lesz a vége.

pipacs írta: Közben persze szorongok rendesen. Vagy ezt meg kellene említeni valahogy mégis? Még egyszer találkozunk szünet előtt.

Tökre értem, hogy félsz a konfliktus megbeszélésétől, én úgy általában félek a kettőnk közötti kapcsolat megvitatásától. De azt tapasztaltam, hogy ezek a beszélgetések használnak a legtöbbet, úgyhogy szerintem jó lesz a vége.

Kedves Pipacs, ezt fent te írtad. Olvasd össze.
Mondjuk engem az is nagyon érdekelne, miért olyan rettenetesen nehéz beszélni az embernek a pszichológussal való kapcsolatról. Pedig állítólag az nagyon előre visz. Nem értem, komolyan. Én is küzdök vele.

Tőlem azt kérdezte legutóbb, bízom-e benne mint terapeutában. Nem válaszoltam. Nagyon gáz, de igaziból nem is tudom, mit jelent bízni valakiben. Hogy nem fog bántani?

Nem rajongok Feldmárért, nekem túl radikális, de egyszer azt olvastam tőle, hogy a szeretet nem azt jelenti, hogy nem tudnálak bántani, hanem azt, hogy tudnálak, de nem foglak. Ennek lehet köze a bizalomhoz talán. De hogy pontosan mi a bizalom, nem tudom.

A pszichológushoz majd csak már januárba tudok menni én is. A héten nem voltam, nem tudtam elmenni. Én is szabadságon leszek a téli szünetben, a kisfiammal legalább együtt tudunk lenni folyamatosan. Ami nagyon hiányzik nekem a rohanó napokban. És igen, én is sokat sportolok majd, futok. Bár ez már be van iktatva a mindennapjaimba, de így mégiscsak jobb lesz h nem kell dolgozni. Ünnepek. Ez az első ünnep, hogy nem lesz mellettem senki, úgy értem pasi. Az elmúlt években nem volt ilyen. SOHA. Mindig volt valakim. Mióta gyerekem van azóta is. De büszke vagyok magamra, hogy eljutottam idáig . Nem kapaszkodni akarok valakibe, hanem JÓL akarok lenni. Eddig jól tartom magam, és remélem nem fogok rosszabbul lenni. A pszichológus hiányzik. Ünnepek, Nekem is találkoznom kell apuval is, anyuval is, mindig visszamenni "abba " a közegbe. Csak ti tudjátok milyen ez, milyen érzéseim vannak. A pszichológus is tudja. De olykor azt érzem, hogy lehet sok vagyok neki. Meg is szoktam ezt kérdezni, de mindig mondja egyáltalán nem. Mégis néha olyan érzéseim vannak, hogy "én csak egy kliens vagyok neki a sok közül, és úgyse érdeklem , őt sem." Szerintetek ez így van? Ugye nem?
Én is szorongok . Ti is. Tanácsot magamnak annyit adtam a szünetre, hogy : Jól fogom érezni magam a szünetben, sokat játszok a gyerekkel, készülünk a karácsonyra, szenteste elmegyünk anyuékhoz, jó kedvem lesz ( persze tudom nagyon szorongani fogok és megjátszás lesz az egész ) sokat pihenek, csavargunk, futok, feltöltődök és rendben lesz minden. És mindemellett azt tanácsoltam magamnak, hogy akik családban élnek ( anya, apa, gyerek ) és nem jól működik az egész, ők egész életükben hazudnak, önmaguknak is, és én nem akarok ilyen családot.

Megpróbálom tárgyilagosan leírni, mi van velem.
15 évvel ezelőtt egy haláleset után pszichiáterhez kerültem, aki agyongyógyszerezett és bántalmazott, lelkileg meg szexuálisan is. Életem szégyene, ami történt. Amúgy gyerekkorom óta baj volt velem, akkor is hordtak pszichológushoz.

Ma azt mondta a pszichológus, hogy tudja, hogy haragudni fogok, de úgy látja, az evészavarom meg a nem alvás olyan súlyos, hogy el kellene mennem egy pszichiáterhez, mert szednem kellene valami szorongáscsökkentőt vagy hangulatjavítót, mert szerinte kevés a csak beszélgetés. Én nem akarok gyógyszert szedni, belehalnék, és sosincs vége.
És nem értem ezt az egészet, hogy jutottam idáig, 2 éve járok pszichológushoz, nyilván jobban kellene lennem, rettenetes visszalépés lenne a gyógyszer. Mintha nem kifelé jönnék ebből, hanem egyre jobban bele. Nem tudom, mi a megoldás, mit csinálok rosszul.

Sajnálom...

Május írta: Megpróbálom tárgyilagosan leírni, mi van velem.
15 évvel ezelőtt egy haláleset után pszichiáterhez kerültem, aki agyongyógyszerezett és bántalmazott, lelkileg meg szexuálisan is. Életem szégyene, ami történt. Amúgy gyerekkorom óta baj volt velem, akkor is hordtak pszichológushoz.

Ma azt mondta a pszichológus, hogy tudja, hogy haragudni fogok, de úgy látja, az evészavarom meg a nem alvás olyan súlyos, hogy el kellene mennem egy pszichiáterhez, mert szednem kellene valami szorongáscsökkentőt vagy hangulatjavítót, mert szerinte kevés a csak beszélgetés. Én nem akarok gyógyszert szedni, belehalnék, és sosincs vége.
És nem értem ezt az egészet, hogy jutottam idáig, 2 éve járok pszichológushoz, nyilván jobban kellene lennem, rettenetes visszalépés lenne a gyógyszer. Mintha nem kifelé jönnék ebből, hanem egyre jobban bele. Nem tudom, mi a megoldás, mit csinálok rosszul.

Semmit sem csinálsz rosszul.
Vagy akkor én is rosszul csinálok valamit.
Én is egyre rosszabbul vagyok, és eljött az az óra, amikor ugyanez elhangzott a pszichológusom részéről. Nagyon sokat beszéltünk aztán erről, mert tiltakoztam ellene, de aztán megtanultam, hogy a gyógyszer nem ellenség (vajon miért kezeljük úgy? mármint vissza lehet velük élni, de nem az történik alapvetően), hanem mankó, segítség. Könnyít a tüneteken, ami miatt kicsit összeszedem magam, és tudom folytatni a terápiás munkát.
És hát igen, mindezzel együtt is folyamatosan romlok, már ki sem látok az egészből, fogalmam sincs, mikor lesz már jobb, de azt is tudom, hogy a gyógyszer nélkül már nem lenne erőm folytatni. Nem tudnék aludni, dolgozni, társaságba menni. Mára már eléggé működésképtelen lennék. Szóval segít, ha jól van megválasztva. De ezeket már írtam, bocs az ismétlésért, csak fontos újra leírni itt.
Szóval azt hiszem, rosszabbul lenni folyamatosan a folyamattal együtt jár. És nincsen időlimit, hogy mikortól kellene jobban lennünk, szóval nem számít, hogy mennyi ideje jársz már, a saját tempódban haladsz a saját utadon, és most kell egy kis mankó. Egy kis extra segítség, mert megérdemled. Úgyhogy talán így tekints rá, ha tudsz.

Pipacs, engem kicsit megnyugtat, hogy mást is elküldtek pszichiáterhez. De azért szorongok, és inkább nem, szerintem nincs rá szükségem.
Azt olvastam, a terápia hatására leomlanak a korábbi védekező mechanizmusok, és az ember nagyon sérülékennyé válik.
15kg-t fogytam, minden éjjel rémálmaim vannak, alig alszom, bántom magam, mert ha nem, attól félek, valami baj lesz. Szóval meddig omlanak azok a mechanizmusok????

Valószínűleg addig, amíg porig nem omlanak. Én legalábbis ezt érzem. Azok régiek, rosszak, nem hatékonyak, omlaniuk kell. Csak borzalmasan nehéz túlélni közben. Meg majd könnyebb lesz a túlélés, ha lesz extra segítség is (akár gyógyszer).

Engem is küldött a pszichológusom pszichiáterhez, nekem is nagyon ijesztően hatott. Én végül a nyugtató teával ill. meditációval kiegyeztem és igyekeztem sokat küzdeni. Most is tartottam egy teakúrát. Gyógyszertári minőségű nyugtató tea a legerősebb szerintem. A gyógyszertárban lehet kérni vény nélkül. Nyugtató tea a neve. Be kell tartani a rajta szereplő utasítást. Gond nélkül abba lehet hagyni. És erős mélyalvást nyújt.
Május a 15kg rengeteg. Nem tudom, hogy a pszichiáter milyen segítséget tud nyújtani, mert én sem mentem el, mert jobban lettem hosszabb ideje és nem lettem tovább küldve. De ha nem leszel jobban vagy nem találsz rá a saját gyógyíredre, mint én a teára, akkor lehet, hogy érdemes lenne Pipacs példáját követned, mert valami kell, ami segíthet vagy rásegíthet a teràpiára. Én a családi karácsonyozástól vagyok befeszülve épp. És teljesen elhagytam magam napokra, mióta elváltunk az utsó terápián a pszichológustól és nagyon messze van még a szünet vége. Hétvégén szinte használhatatlan voltam egész nap feküdtem, most is eltűnnék szívem szerint, amíg el nem múlnak az ünnepek.

Jókat írtok. Csak azért csalódott vagyok, ezt a pszichiáteres dolgot némileg lepattintásnak érzem, és el se tudom képzelni, mit mondanék egy pszichiáternek, amikor a múltam miatt csak menekülnék tőlük. Amúgy is nagy manipulátorok, és mániájuk a gyógyszer.
Megkérdeztem a pszichológust, meddig fogok járni hozzá, azt mondta, ez nincs így megkötve, amíg szükségesnek látjuk. És most a szünetben is mennem kellene, az evés miatt, mert aggódik. Az aggódik szótól rossz érzéseim vannak, anyám folyton aggódott miattam, de azért hagyta, hogy bántsanak.
A kötetlenben reagálok a karácsonyra.

Látom, itt miket írtok, lányok .. A pszichológusom a múlt hét végén mondta, hogy van egy új irányzat a gyógyításban, mely szerint nem a trauma kimondásával, átrágásával indítják a beszélgetés-sorozatot, hanem előbb megerősítik a személyiséget, és utána.

Teljesen azt látom, hogy itt mindenki csak még jobban besokkolódik, hiába beszél róla. Most nem azt mondom, hogy nem kell róla beszélni, de ez elgondolkodtató, amit a pszichológus mondott, mintha rímelne arra, amiről itt beszéltek .. És az érdekes az, hogy nekem pl. nemhogy a pszichiáterhez küldött volna, hanem mióta járok, már majdnem lefeleztem a gyógyszeradagomat (!!) És soha nem éreztem azt, hogy egy beszélgetés után felkavarodtam volna, inkább azt, hogy helyrekerülnek a dolgok. A legutóbbi beszélgetésünk után pl. egy teljes napot végigmelóztam itthon. Ehhez tudni kell, hogy az én depresszióm pl. úgy nyilvánul meg, hogy alig tudom a napi munkámat elvégezni, pl. ritkán főzök magamra. Valahogy úgy érzem, (egyre kevésbé persze,) hogy minden felesleges, meg hiába, meg minek, inkább már meg kéne halni.

A pszichológusom meg elkezdett velem dolgozni egy érdekes módszerrel. A bennünk élő gyerek-felnőtt-szülőt jeleníti meg egy érdekes technikával minden hipnózis nélkül. (Akit abúzus ért, nem igazán tudtunk felnőni lelkileg, emiatt is jó.) Olyanokat mondok ki, hogy csak lesek, hogyan utálom magamat e szülők szemével nézve, és hogy lázad, vagy épp retteg a belső gyerekem, vagy épp hogyan vonul teljes passzivitásba.. És utána, ahogy tudatosulnak ezek a belső viszonyulások, felpörög bennem hol akadtam el. Hát ilyesmi..

Tehát most egy kicsit értetlenkedek, hogy velem nem történnek ilyen horrorok a pszichológusnál, sőt!! Borzasztóan sajnálom, hogy miket éltek át! És valahol hálás vagyok a Sorsnak, hogy nekem ezt már nem kell.

Alicia, tök szuper, hogy jól megy a terápiád és hogy jobban vagy.
Mi nem tartunk ott. Illetve nem is azon az úton járunk, mi a saját kis útjainkat tapossuk éppen ki az emlékek és érzések kusza, szövevényes bozótjaiban.
Az jutott most eszembe, hogy nemrég megállapítottam, hogy teljesen mindegy, hogy hogyan sikerül egy-egy óra, hogy felkavaró-e vagy esetleg nem igazán sikeres, mindenképpen jobban vagyok, kiegyensúlyozottabb vagyok utána egy ideig. Meg, hogy nagyon rosszul érzem magam általában, de ezzel együtt nagyon mélyen kötődöm a pszichológusomhoz. Még akkoris, amikor nem tudom közel engedni, mert elfáradok vagy fellángol az ellenállás. Hogy rosszul vagyok, és tudom, hogy ez még nem is a lejtő alja, de azt is érzem, hogy ez így van valahogy rendjén, ezen át kell verekednem magam. És végre nem egyedül kell átverekednem magam. Ezek a rossz érzések azért jönnek elő, mert a terapeuta meg én kialakítottunk egy stabil, teherbíró alapot, amiben lehet bízni, hogy meg fog tartani zuhanás közben is.
Úgyhogy azért nem csak horror.

Hú hát nekem önmagában felkavaró, nem mégha beszélnem is kell a dolgokról...engem meg szokott nyugtatni a pszichológusom, ha olyan a szitu, viszont nincs változás fájdalom nélkül. És az a legjobb, hogy közben meg egyre jobban vagyunk. Ez nem zárja ki a visszaesést, mert most nem írom le, hogy velem mi történt...de álmomban történt valami olyan, ami csak egy gyerekkel eshet meg, így kétségbeesetten hívtam a pszichológusomat. Pont azt mondta, amit éreztem. Egy olyan mély szorongás jött elő álmomban,ami szerintem mindent irányít. Azt érzem, hogy valami nagyon fontos dolog történt. Megpróbálom írásban rögzíteni az összes érzésem. De azért erre egy percig sem számítottam. A mélytudatom azért dolgozik, mégha én messze jól vagyok a régi állapotaimhoz képest is. Ez is gondolom egy állomás, csak még azt nem tudjuk, hogy jobb-e. Ja és iszonyat feszkó álmom volt. Most próbálok nem félni elaludni.

pipacs írta: Ezek a rossz érzések azért jönnek elő, mert a terapeuta meg én kialakítottunk egy stabil, teherbíró alapot, amiben lehet bízni, hogy meg fog tartani zuhanás közben is.
Úgyhogy azért nem csak horror.

A pszichiáteres dolog miatt most épp csalódott vagyok a pszichológusommal kapcsolatban. De horrort sosem éreztem. És azt sem éreztem soha, hogy dolgozna velem a pszichológus, vagy kezelne engem. Sokkal inkább azt érzem, hogy beszélgetünk, mint két ember. Hogy figyel rám, gondoskodó velem, mint egy ember a másikkal.