Új áldozat és pszichológus kapcsolat

Nyitok ebből is egy újat, mert a sok törléstől használhatatlan a másik!
Tennék is fel pár kérdést, ami foglalkoztat, csak még nem találtam rá választ.
Miért van az, hogy folyton hívnám a volt pszichológusomat, ki is keresem a nevét többször, de még sem teszem meg? De ezen kattogok.
Vagy a mostani magán életébe be akarok folyni, hogy még többet törődjön velem, és kissé féltékeny vagyok minden olyan dolgára, amiből kihagy engem. Ez miért van?
Tudom, velem van a baj.

Én azt hiszem, (Úgy olvastam, hallottam) Ági, hogy ilyenkor, amikor kinyit minket egy terápia, megnyit arra, hogy előjön az a szituáció, amikor nem védtek meg minket, a szülő szerepét osszuk a pszichológusra, és tudat alatt talán azt várjuk, hogy most akkor legyen ő az a "szülő", aki végre megvéd, nem hagy el, mint amint akkor kellett volna minket megvédeni, mellettünk állnia a szüleinknek, amikor a horror történt velünk, és nem tették meg. Mint ahogy a gyerek féltékeny a testvéreire, mi is féltékenyek vagyunk a magánéletére. Mindent rá helyezünk: "Foglalkozz csak velem, érts meg csak engem, te engem ne hagyj el soha, mint a szülő tette, amikor nem állt ki mellettem." Ilyesmi, azt hiszem.

Igen, így lehet. Jelenleg jobban ragaszkodom hozzá, mint a saját anyámhoz. Ha pár napig nem hallok felőle semmit, meg vagyok veszve
Most is így van.

Igen, biztos rossz lehet ez nagyon Ági, én már csak emlékeimben őrzöm azt az iszonyatos kötődést. Brutális volt. Egyik barátnőm is járt hozzá, és szabályosan féltékeny voltam rá. Azt gondoltam, azért törődik vele többet, mert ő szerethetőbb, mint én.. Közben tudom, hogy ő sem bírta el férfi létére, hogy egy olyan apát keresek benne, aki maga az isten, akibe szerelmesnek is lehet lenni, bár azért az távol állt tőlem, hogy szexuális kötődés is legyen. Lehet, hogy legyezgette a hiúságát a rajongásom, de nem tudott rám szerintem apaként lányára tekinteni, hanem inkább férfiként nőre, emiatt talán összezavartam. Csak 16 évvel volt idősebb nálam, nekem ez pedig 35 évesen még öregnek számított...

Áá kész vagyok teljesen. Ma hívott a pszichológusom, de véletlenül kinyomtam, de amúgy sem volt alkalmas az időpont, és kértem beszéljünk később. De azóta csak a postafiókja jelentkezik, és nem érem el, és nem szokott hívni, csak ha lemondja az időpontot, erre én úgy behergeltem magam, hogy írtam neki sms-t, hogy nyugodtan mondja le az időpontot, úgy sem megyek többet.
Most meg tiszta ideg vagyok, és nem vagyok normális az biztos, mert amúgy akarok járni, csak ilyenkor olyan mintha a terhére lennék, és nem akarok teher lenni.

.

Na ez igaz, hogy szörnyen félek, hogy elhagy. Nagyon nagyon.
Szokott válaszolni, közben hívott telefonon, és csak egy órával eltolta az időpontomat, de mondta, hogy az sms-t majd holnap megbeszéljük.
Jaj azért nagyon megkönnyebbültem.
Ez a teher érzés valóban érdekes, inkább belepusztulok a magányba, mutatva, hogy minden rendben, de tehet nem akarok lenni, az nem.

Ha-ha, azt hiszem Mara halottam már párszor "azt a" viccet!

Ma elmondtam a családgondozónak a legnagyobb szégyenemet, amit még soha senkinek, csak itt írtam le névtelenül még válaszul Hope-nak. Úristen...nagyon gáz, tudom, de tudom azt is, hogy soha senki nem fog tudni addig segíteni, és esetlegesen "feloldozni" az önbüntetés alól, vagy megérteni a viselkedésemet, amíg ez ilyen hatalmas blokk bennem. Mert az...és őt nagyon szeretem, mert érzem rajta, hogy őszintén, szívből segíteni szeretne, csak ő sem tud úgy, ha nem beszélek. Így bevállaltam azt a rizikót, hogy örökre megundorodik tőlem , és nagyon nehezen, de elmondtam neki, hogy vannak olyan emlékeim 8 éves korom körülről, hogy elárult a testem...milyen szépen mondtam...legszívesebben azt mondtam volna, hogy elárult a kib*szott testem, ez az undorító mocsok...nem tudok ettől az érzéstől, vagy tudattól, vagy emléktől szabadulni, és ahányszor eszembe jut, meg tudnám ölni magam. Önbüntetésből...tudom, hogy azért kínzom, vágom, égetem, éheztetem ezt az undormányt, az egész életem arról szól, hogy valahogy megtisztuljak, vagy kompezáljam ezt a mocskot. Hogy újra az a tiszta, és ártatlan kislány legyek, aki azelőtt voltam, és ami már sohasem lehetek. Nem tudok ezzel az érzéssel együtt élni. Soha nem fogok tudni ebből a vágyból kigyógyulni...
Ki vagyok magamtól...ennek az egésznek ÚGY KELLETT VOLNA történnie, hogy 8 éves koromban az első érintés vagy simogatás után rájövök, leesik, hogy ez rossz, és elkezdek félni tőle, és elkerülöm őt. Így kellett volna történnie! Én meg mit csináltam??? Kerestem a társaságát, és koslattam utána, mint egy kiskutya...éveken keresztül...tiszta gáz...még jó, hogy évekkkel később megerőszakolt! Nem féltem tőle, az utolsó pillanatig sem, csak mikor először megerőzakolt, és fájdalmat okozott, akkor összezavarodtam, és akkor kezdtem el tőle félni, és próbáltam elkerülni, de nem kerülhettem el, hogyan is vártam volna, hogy valaki "megmentsen" tőle, mikor már rettegtem, ha egészen addig a "kurvája" voltam? Meg sem érdemeltem volna.

Soha nem fogom ezt tudni megbocsátani magamnak, hogy nem vettem észre, és hogy nem hogy nem vettem észre, hogy ami történik közöttünk, az ROSSZ, hanem még kerestem is magamnak a bajt...Ilyenkor úgy érzem, hogy megérdemlek minden egyes cigicsikket, vágást a hasamon....Még a vér okozta szégyen sem fáj annyira, mint ez a tény.
Annyira szeretnék visszamenni az időben, újrakezdeni az életem minden mocskosság, mocskos érintés, mocskos simogatás, mocskos testiség nélkül.

Bocsánat a kiakadásért, de nagyon szenvedek ettől a ténytől...

Sunny.... akkor sem a te hibád, kérlek ne büntesd magad, nem te voltál a felnőtt. És még ha a viselkedéseddel ki is válthattál volna belőle valamit, akkor is ő volt a felnőtt, neki kellett volna legyen esze és önuralma, te csak szeretetre és figyelemre vágytál, nem arra, amit kaptál tőle.

Na most jól megríkattatok. Teljesen feljöttek bennem, hogy én is akartam az elején, mert annyira szerettem volna ha törődik velem valaki, és jó esett, hogy simogat, meg kedveseket mond nekem. Aztán meg nem tudtam nemet mondani, mert féltem elveszíteni azt az egyetlen személyt aki szeret engem.
Viszont Sunny, egyetértek az előttem szólókkal, hogy egy ilyen kicsi gyermek ezekről e dolgokról nem tehet. Még ha fáj, és tele vagyunk bűntudattal, meg undorral, meg bántjuk magunkat, hogy valami hozza meg a megváltást, akkor is azt mondom én is , hogy NEM TE TEHETSZ RÓLA

.