Új áldozat és pszichológus kapcsolat

Pont ezen gondolkoztam tegnap, h amikor mélyen benne voltam a rohamokban már elő tudtam idézni csupán a rágondolással is. Azt akartam, h meg tudjam állítani....sok következtetésem lett ebből. Persze h ki tudok keveredni belöle, meg bele is tudok keveredni. A lényeg a belső erő. Ez sokkal nehezebb.
Május ez vmi olyan elképzelés, ami nem visz előre. Mintha nem is akarnál változtatni. A fájdalom, szenvedés tud olyan elviselhetetlenné válni, hogy rávezet a változás útjára.

Május írta: Nem tudom, mások hogy vannak vele, de nekem néha hiányoznak a rossz érzések, még a pánikok is. Azért, mert amikor rosszul érzem magam, agyonnyomva meg agyonszorongva, az borzasztó ugyan, de legalább biztosan tudom, hogy én vagyok, hogy azok a szörnyű érzések hozzám tartoznak. Nélkülük elveszettnek érzem magam, nem tudom, ki vagyok.

Na, pontosan erről van szó. És amikor az ember ezt bevallja magának, akkor megindult a gyógyulás lejtőjén. Tessék vele erről is beszélni. Hidd el, nagyon sokan (mindenki?) átmegyünk ezen a stádiumon.
Amúgy ne izgulj, mi olyan tehetségesek vagyunk, hogy mindig találunk szörnyű érzéseket.
Így messziről azt gondolom, hogy ez egy tök jó és profi pszichológus. Abban is igaza van, hogy nem tud mit kezdeni azzal, hogy ő hideg szerinted. Ezt nyilván arra értette, hogy fejtsd ki bővebben, mit is nehezményezel, mit vársz tőle.
Az, hogy nem borogatja egész óra alatt a homlokodat, nem azt jelenti, hogy nem empatizál veled, hanem csak azt, hogy nem gondolja, hogy arra lenne szükséged. Ha most nekiállna sajnálni és együtt sírni veled, azzal nyilván még mélyebbre taszítana a depresszióba, nem?
És igaza van Karácsonynak, fontos beszélni arról a félelemről, hogy kiteszi a szűröd, tényleg egy kötődési probléma lehet mögötte, meg az a negatív hozzáállás, hogy téged nyilvánvalóan mindenki utál, defőképpen azok, akik tudnak rólad mindent. Kicsit ismerős érzés... Én négy és fél évet rettegtem így végig. De most pl. járok egy gyógytornászhoz, és folyton azt érzem, hogy a terhére vagyok (fizetős), nagyon sok páciense van, alig akart elvállalni, tehát nyilván velem van baja, és nyilván rövid úton akar szabadulni tőlem. Ugye milyen hülye vagyok? Na, ha a válasz igen, akkor az a rossz hírem van, hogy egyformán vagyunk hülyék.

Szóval én úgy látom, elég tisztességesen kitart melletted, tetszik az is, ahogy hogy csak beírja az időpontot, mert megtanult ő már májusul.

Igen Mara. az nekem is tetszik, hogy csak úgy beírja az időpontot. A réginél én kétszer eljátszottam ezt, és mindkétszer kitette a szűrömet, és úgy kellett visszakönyörögjem magam. Hiába beszéltünk róla az első alkalommal, a másodiknál újra eljátszotta ezt. Most az újnak mikor írtam, hogy többet nem megyek, felhívott, és mondta, hogy majd megbeszéljük.
Tudom nem is kéne már a régi szakemberrel foglalkoznom, hisz már nem is érdekli mi van velem, De néha rám is rám tör, hogy én mindent megosztottam vele, bíztam benne, és ő simán faképnél hagyott. Most építgeti az új praxisát, és eszébe sem jutok.
Ezért voltam vele nagyon aljas, ami hiába bánt, és tudom, hogy nem helyes, nem tudom abbahagyni. Ráadásul hamarosan megyek a mostani pszichológusomhoz, és fogok róla beszélni, mert már nagyon nyomaszt, és félek , hogy mit fog szólni hozzá. Még írni sem merek róla. ???

Ági40 írta: Igen Mara. az nekem is tetszik, hogy csak úgy beírja az időpontot. A réginél én kétszer eljátszottam ezt, és mindkétszer kitette a szűrömet, és úgy kellett visszakönyörögjem magam. Hiába beszéltünk róla az első alkalommal, a másodiknál újra eljátszotta ezt. Most az újnak mikor írtam, hogy többet nem megyek, felhívott, és mondta, hogy majd megbeszéljük.
Tudom nem is kéne már a régi szakemberrel foglalkoznom, hisz már nem is érdekli mi van velem, De néha rám is rám tör, hogy én mindent megosztottam vele, bíztam benne, és ő simán faképnél hagyott. Most építgeti az új praxisát, és eszébe sem jutok.
Ezért voltam vele nagyon aljas, ami hiába bánt, és tudom, hogy nem helyes, nem tudom abbahagyni. Ráadásul hamarosan megyek a mostani pszichológusomhoz, és fogok róla beszélni, mert már nagyon nyomaszt, és félek , hogy mit fog szólni hozzá. Még írni sem merek róla. ???

Pedig írhatnál róla, mert szétfúrja az oldalam a kíváncsiság. Amúgy képzelem, micsoda elvetemült aljasság volt.
Amúgy javasolni kéne a pszichológiai társaságnak, hogy vegyék fel a szótárba a "fűnyíró-szindróma" kifejezést. Elég gyakori tünet, nem?

Nekem is gyakran voltak ilyen félelmeim. "Addig nyavalygok neki, hogy elunja és kidob." A másik verzió: "Jézus Mária, túl jól vagyok, mindjárt kidob."
Olyan, hogy igazán haragudtam rá, csak kétszer volt. Egyszer - és erről még sosem bírtam beszélni, azt hiszem - mikor kb. egy év után felidéztük a terápia elejét, akkor, mikor végre az AIDS félelmeimről mertem neki beszélni, hogy mennyivel könnyebb volt a terápia kezdetekor az abúzus elmondani. Akkor azt mondta (vagy én így értelmeztem): "azt hitte, egy terápiával megússza az AIDS tesztet?" Nyilván nem így hangzott el, soha nem volt ilyen brutális, tudta, hogy ennél a témánál van a fő góc. De én így fordítottam le, ez volt az egyetlen alkalom, hogy azt mondtam, soha többé nem megyek el hozzá. De aztán hogy, hogy nem, meggondoltam magam, és kértem egy sürgősségi időpontot. Akkor mindent tisztáztunk. Sokat léptünk előre azon az órán.
A másik alkalom a terápia vége előtt fél évvel volt, mikor azt mondta - számomra indokolatlan időpontban: jó lenne már beszélni a terápia végéről. Na, akkor egy kicsit meghaltam. De akkor már tudta, hogy el kell költöznie külföldre, muszáj volt előkészíteni az elválást.
Amúgy furcsa mód képtelen voltam rá máskor haragudni. Ez sem volt normális.

Ági40 írta: Igen Mara. az nekem is tetszik, hogy csak úgy beírja az időpontot. A réginél én kétszer eljátszottam ezt, és mindkétszer kitette a szűrömet, és úgy kellett visszakönyörögjem magam. Hiába beszéltünk róla az első alkalommal, a másodiknál újra eljátszotta ezt. Most az újnak mikor írtam, hogy többet nem megyek, felhívott, és mondta, hogy majd megbeszéljük.
Tudom nem is kéne már a régi szakemberrel foglalkoznom, hisz már nem is érdekli mi van velem, De néha rám is rám tör, hogy én mindent megosztottam vele, bíztam benne, és ő simán faképnél hagyott. Most építgeti az új praxisát, és eszébe sem jutok.
Ezért voltam vele nagyon aljas, ami hiába bánt, és tudom, hogy nem helyes, nem tudom abbahagyni. Ráadásul hamarosan megyek a mostani pszichológusomhoz, és fogok róla beszélni, mert már nagyon nyomaszt, és félek , hogy mit fog szólni hozzá. Még írni sem merek róla. ???

Ági, én nagyon megértelek az első pszichológusoddal kapcsolatban. Ez ugye tetéződött azzal Nálad, hogy férfi volt, és részedről szerelem is volt. Ilyenkor aztán DUPLÁN kiszolgáltatottak vagyunk. Ha ennek az "alaknak" nincsen helyén az önismerete, énképe, párkapcsolata, a hülye agya, bocs, akkor lelkileg "megölhet " egy csomó nőt, hogy bezsebelje a "zsetonokat", hogy ő milyen "fasza csávó", (bocs, csak ideges vagyok, a hasonlóságok miatt...), miközben akik bizalmat szavaztak neki, mert lojalitást ígért, és kitartást, meg mindent, kikészülnek. Nem elég nekünk, hogy amúgy is bajunk van az egész elcseszett életünkkel, hanem még KI IS HASZNÁLNAK MINKET A SAJÁT SZEMÉT, ÖNZŐ KIS CÉLJAIKRA!!!

Úgyhogy SEMMI lelkifurdalásod ne legyen azzal a mocsokkal szemben! Nem tudom, láttad-e, hogy mi hogy jártunk a miket kicsináló családterapeutákkal. www.beszeljrola.hu/forum/ismerkedo/158-a...szerep?start=45#8450 (4. bekezdés, És most figyeljen...)

C. G. Jung önéletírásában olvastam, (Emlékek, álmok, gondolatok) hogy aki pszichoterapeuta akar lenni, annak előbb terápiába kell menni, tisztában kellene lennie saját magával. Ez sok esetben nem így van sajnos. Aztán ott van nekik a szupervizió, ami arról szólna többek közt, (úgy tudom), hogy a betegek, akik épp felkavarnak benne valamit, ami róla is szól, azt egy pszichológussal helyrerakják. Úgy tudom, van, aki ezzel nem él. Nehogy egy másik belelásson, hogy ő nem tökéletes?

Alicia, szerintem ne ítélkezzünk Ági volt pszichológusa felett, mert nem ismerjük. Úgy hozta az élete, hogy nem tudta folytatni Ági terápiáját, sajnos van ilyen. (Ha jól emlékszem, abbahagyta a rendelést, vagy elköltözött.) Más kérdés, hogy Ági teljes "joggal" betegedett bele a "szakításba".
Amúgy nem hiszek abban, hogy attól, mert férfi, jobban szereti őt a női páciens. Lehet az ember szerelmes a női pszichológusába is. Valószínűleg leginkább a terápiás helyzet az, amibe beleszeretünk, nem? Abba, hogy végre valaki figyel ránk, meghallgat minket.

Az első terapeutám is nő volt, és szerelmes voltam belé. Pedig nem vagyok leszbikus. De elfogadott, megértett, szeretett engem, és nem tudtam nem szeretni... Akartam én haragudni is rá, amiért a sz*rban hagyott, de nem tudtam, mert sokat segített nekem így is, és szép pillanatokat éltünk meg. Gyakran gondolok rá, tisztelettel, szeretettel, egy kis szomorúsággal.

Anoni Mara írta: Nekem is gyakran voltak ilyen félelmeim. "Addig nyavalygok neki, hogy elunja és kidob." A másik verzió: "Jézus Mária, túl jól vagyok, mindjárt kidob."
Olyan, hogy igazán haragudtam rá, csak kétszer volt. Egyszer - és erről még sosem bírtam beszélni, azt hiszem - mikor kb. egy év után felidéztük a terápia elejét, akkor, mikor végre az AIDS félelmeimről mertem neki beszélni, hogy mennyivel könnyebb volt a terápia kezdetekor az abúzus elmondani. Akkor azt mondta (vagy én így értelmeztem): "azt hitte, egy terápiával megússza az AIDS tesztet?" Nyilván nem így hangzott el, soha nem volt ilyen brutális, tudta, hogy ennél a témánál van a fő góc. De én így fordítottam le, ez volt az egyetlen alkalom, hogy azt mondtam, soha többé nem megyek el hozzá. De aztán hogy, hogy nem, meggondoltam magam, és kértem egy sürgősségi időpontot. Akkor mindent tisztáztunk. Sokat léptünk előre azon az órán.
A másik alkalom a terápia vége előtt fél évvel volt, mikor azt mondta - számomra indokolatlan időpontban: jó lenne már beszélni a terápia végéről. Na, akkor egy kicsit meghaltam. De akkor már tudta, hogy el kell költöznie külföldre, muszáj volt előkészíteni az elválást.
Amúgy furcsa mód képtelen voltam rá máskor haragudni. Ez sem volt normális.

Tulajdonképpen nagyon igazakat írtok. És jó érzés a biztatásotok. Szerintem az nehéz velem, hogy olyan családban nőttem fel, ahol a szavak sosem azt jelentették, amit, hanem minden mögött volt hátsó szándék, minden mögött. Ha "rossz" voltam, és anyám megharagudott és megbüntetett, utána hiába mondta, hogy már túl vagyunk rajta, szeretetmegvonással tovább büntetett, levegőnek nézett és haragudott, és nekem még sokáig kellett könyörögnöm a szeretetéért.
Karácsony, megkérdeztem, mi az "érzelmileg megterhelő", és az, hogy a pszichológus szerint sose lehet nálam tudni, hogy valóban elhiszem, hogy mellettem áll, hogy a jó szándék vezérli.
Mara, ez a félelem bennem állandóan tombol, amit írtál, hogy azért küld el, mert unja a nyafogásomat, vagy azért, mert jól vagyok. Egy perc nyugtom sincs miatta. De veled ellentétben én szinte szünet nélkül haragszom rá, fortyogok a dühtől, ami nagyon fárasztó, mert közben kötődöm is hozzá, és nagyon nehéz úgy haragudni valakire, ha közben szereted is. És nem vagyok olyan bátor, hogy erről beszéljek neki.
Amikor kicsi voltam, az anyám sokszor fenyegetett, hogy fakanállal fog megverni. Nem az ütés volt a legrosszabb, hanem a mozdulat, amikor vette elő a fakanalat, sose felejtem el azt a rémületet, hogy hogy tud ilyet csinálni, hiszen szeret, akkor nem bánthat. Az apámmal is ugyanez volt a legrosszabb, hogy hogy tud ilyet csinálni, amikor megvédenie és szeretnie kellene. És pont ezt éreztem a pszichológusnál, hogy hogy tud ilyeneket mondani és ilyen hideg lenni.
Mindenesetre némileg megnyugtató, hogy a pszichológuson túl is tud az ember magának rossz érzéseket gyártani, pl egy gyógytornásszal. Amúgy a gyógytornászok hajlamosak a lelketlenségre.....

Ági, én is őrülten kíváncsi vagyok az "aljasságodra"! Ha névtelen átkozódó leveleket írsz neki, ha az utcán elgáncsolod, ha megcsapolod a bankszámláját, ha álruhában leskelődsz utána, akkor sem fogunk rosszat gondolni rólad, szóval mondhatod! Gyakorold el rajtunk, hátha akkor majd könnyebben megy a pszichológusnál

Anoni Mara írta: Alicia, szerintem ne ítélkezzünk Ági volt pszichológusa felett, mert nem ismerjük. Úgy hozta az élete, hogy nem tudta folytatni Ági terápiáját, sajnos van ilyen. (Ha jól emlékszem, abbahagyta a rendelést, vagy elköltözött.) Más kérdés, hogy Ági teljes "joggal" betegedett bele a "szakításba".
Amúgy nem hiszek abban, hogy attól, mert férfi, jobban szereti őt a női páciens. Lehet az ember szerelmes a női pszichológusába is. Valószínűleg leginkább a terápiás helyzet az, amibe beleszeretünk, nem? Abba, hogy végre valaki figyel ránk, meghallgat minket.

Én úgy emlékszem Mara, hogy elég durva hibákat is követett el Ágival szemben. Még leveleztem vele anno erről. Úgy tűnt, mint aki kihasználja egy nő rajongását, férfiként. Amellett, hogy el is költözött. Nem tudom, vissza lehet-e olvasni a régi levelezést, most nem néztem meg..

Biztos, hogy én meg a volt pasimra asszociáltam, mikor az előző dühös hozzászólásomat leírtam. (Aki azt használta ki, hogy nőként rajongok érte, és begyűjtötte, mint valami zsetont, aztán odébbállt.. )

Május, tök jó ötleteket adtál! Főleg az álruhában leskelődés. Amúgy néha ok nélkül elautózok, vagy elsétálok a lakása előtt, és jól szétnézek. Csak azt nem tudom, hogy mit csinálnék, ha egyszer tényleg belebotlanék. Valószínűleg lesápadnék, és elájulnék azonnal.
Na jó leírom, lesz ami lesz. Szóval az történt, hogy már minden bajom volt, hogy már egyáltalán nem törődik velem, nem válaszol az üzeneteimre, amit minimálisra redukáltam. Ez teljesen megőrjített. Így csináltam egy áll profilt egy közösségi oldalon, és úgy írtam neki. Semmi kép, vagy plusz infó, teljesen felismerhetetlen. Csupán annyit írtam, hogy nő vagyok, és kicsit fiatalabb tőle ugyan abból a városból.Na és így teljesen ismeretlenül visszajelölt, válaszolgatott a kérdéseimre, még a telefonszámát is megadta.
Amúgy voltak következetlen húzásai, sok tanulni valója van a szakmában, amit tesz is, meg jár szupervizíóra. Én sem voltam egyszerű eset, és nem akart ő bántani, viszont azt érzem vele kapcsolatban, hogy korábban volt valami gyerekkori hátránya, talán nem figyeltek rá, vagy túl szigorúak voltak vele, vagy kis csúnya fiúcska volt, nem tudom, és ezeket, most így kompenzálja. De nem tudok rá haragudni. ( Az ovisaimat is folyton küldeném pszichológushoz, nehogy legyen valami problémájuk, amit nem veszek észre )
Ennyi most a történet, néha legszívesebben felhívnám, és töredelmesen bevallanám, hogy mit csináltam, néha bele élem magam, hogy így milyen jól el leszünk, jut is marad is alapon.

Alica olvastam amit bejelöltél, nagyon sajnálatos ez a sok évi szenvedés.
Mindet elolvasok az oldalon, csak nem mindig tudok írni.

Ági, azért láttam már ennél nagyobb aljasságot is.
De vigyázz magadra. Nem neki ártasz, hanem magadnak. Én nem tudom, milyen pszichológus volt, de egy biztos: az egyetlen jó, amit tehet veled, érted, hogy már nem válaszolgat a megkereséseidre. Akkor még kevésbé tudnál kimászni belőle.
Viszont tegyél meg egy dolgot, minél előbb: töröld azt az ál-profilt. Csak rossz sülhet ki belőle. Tartozol ennyivel magadnak.

Amúgy az is halálra idegesít, hogy mindenhonnan azt hallom, hogy az én érdekem, hogy nem válaszol. Senki nem érti, hogy nem így van. az én érdekem az lenne, ha azt érezném, hogy úgy kezel mint egy normális embert, és nem érzem magam megbélyegezve, és diszkriminálva az által, hogy mindenkihez van egy jó szava, csak hozzám nem, mert én jártam hozzá terápiára.
Ez egy nagy sz.r

Ági40 írta: Amúgy az is halálra idegesít, hogy mindenhonnan azt hallom, hogy az én érdekem, hogy nem válaszol. Senki nem érti, hogy nem így van. az én érdekem az lenne, ha azt érezném, hogy úgy kezel mint egy normális embert, és nem érzem magam megbélyegezve, és diszkriminálva az által, hogy mindenkihez van egy jó szava, csak hozzám nem, mert én jártam hozzá terápiára.
Ez egy nagy sz.r

Nem vagy "normális ember", hanem egy ex páciens. Az ex páciens sosem lesz nem-ex páciens. Ez mindig ott marad, nem tudod visszacsinálni, nem tudsz vele másképp találkozni, másképp gondolni rá.
És ha még rátenne egy lapáttal - pl. válaszolgatna, érdeklődne felőled - akkor még jobban belebonyolódnál. Értem én, hogy fáj, értem én, mire vágysz, de hidd el, hogy ez az egy járható út van. Volt egy ismerősöm, teljesen beleszeretett a pszichológusába. Klasszikus eset volt, de a pszichológus - miután jól átlépte az összes határt, illetve hagyta neki, hogy átlépje azokat - más pszichológushoz irányította. Viszont hónapokig válaszolgatott a leveleire. Erre ő egyre bátrabb lett. Aztán a pszichológus észbe kapott, és már csak nagyon radikálisan és agresszíven tudta értésére adni, hogy vége. Majdnem ráment az ismerősöm, hosszú-hosszú évek kellettek hozzá, hogy rendbe jöjjön valamennyire. Le kell ezt a fejezetet zárni, Ági.
Még egyszer mondom: nem tudom, milyen pszichológus volt ő neked, jó-e vagy rossz, de egy biztos: ha most válaszolgatna, felvenné veled újra a kapcsolatot, akkor egész biztosan rosszat tenne vele, még akkor is, ha a pillanat kellemes érzésekkel töltene el. De egyre jobban vonzana, egyre jobban átvenné rajtad az uralkodást. Ő csak egy illúzió, egy fantom, inkább azon dolgozz, ki van (vagy ki nincs!) a fantom mögött. Milyen vágyakat tükröz ez az állandó nosztalgia, ami miatt visszavágysz hozzá, vagy vágyakozol rá.

Szóval mikor is törlöd az ál-profilt, Ági?

Május ilyen módon én is voltam megterhelő. Vagyis voltak emiatt köreink. Még az elején szembesített h mit érez belőlem, h úgy érzi, h én úgy érzem, h ő nekem nem tud segíteni. És emlékszem, h azt nem csak úgy megjegyezte, hanem mintha tényleg megterhelte volna.