Még újabb kötetlen beszélgetés

Üdv.! kedves Karácsony. az érdekel, hogy mennyire kell szó szerint megnevezni a dolgokat ahhoz, hogy feldolgozódjanak? Szerintem nem fontos, HA A TERAPEUTA, azaz a fogadó fél érti, tudja, és elbírja a témát.
Ha képes velem lenni nyitottsággal, miközben énnekem átélésem van - szavakkal vagy azok nélkül.
Az viszont fontos, hogy a feldolgozáshoz igen is szükségem van valamennyire az átélésre, az "újra-élésére" a saját érzésemnek. Hiszen az átélésben kerül az élmény a jelenembe, és itt a jelenben adhatok egy másik választ arra, ami történt. Érettebb önmagam, vagy valaki más segítségével, és egy magasabb szempont behozatalával leszek képes másként reagálni, másként "lekönyvelni" azt, ami velem történt.
Én azt tapasztaltam, hogy ettől a folyamattól kerül egy nyomasztó régi emlék más helyre a rendszeremben.
és valami ilyent szeretnénk, nem? hogy valahogy már ne nyomasszon a régi dolog itt és most. És hogy fel tudjak szabadulni, és szabadon tudjak reagálni most az életemben. nem?
Ada

igen felszabadulni szeretnek en is ettol a nyomaszto megkotozott emlektol. illetve ezzel egyutt elni csak nem megkotozve. de mivel neha talalkoznom kell apuekkal igy mindig feltor bennem a duh es minden. tehetetlennek erzem maga nagyon.rettegek a holnaptol talalkoznom kell veluk es par napja nagyon osszevesztunk es holnap ha megint megkerdezi anyu tagadjam le???hat nem fogom de mar el vagyok faradva. nincs egy csaladtagom se egy darab se senki. anyu apu tesom van massal senkivel nem tartjuk a kapcsolatot mert gyerekkorunk ota ok igy akartak es igy alakult. es en ezt is utalom . nekik mindenki hulye en is. pedig neeeeem. hogyan csinaljam ezt tovabb???

nyiltan beszélni.
Kiállni önmagam érzése mellett – szerintem - nem mindig azt jelenti, hogy kibeszélem a saját érzéseimet, mert azzal lehet, hogy kiszolgáltatottabbá leszek...

Drága Jelen. nem is biztos, hogy teljesen át tudom érezni azt a kettős érzést, amit megélsz.
Próbálom összetenni magamban, hogy milyen lehet, kiállni a saját igazamért, a családdal szemben, miközben a családi kötődést is meg akarom élni… és közben az apám az elkövetőm, és egy kicsit a többiek is, akik „nem vették észre”… miközben ők az amúgy is sebzett önérzetemet tapossák a folytonos megjegyzéseikkel…
Kívánni a szembesítést, hogy végre ne legyek egyedül a történetemmel, ezzel IGAZSÁGOT szerezni a valamikori-mostani kislánynak… És félni, hogy ezzel azt a kevés "családi" érzést is elveszíthetem, ami egyáltalán van nekem...

Nem tudom, hogy konkrétan mit tehetsz a konkrét családoddal, erre majd te jössz rá… én csak annyit tudok, hogy én a magam igazában megerősítettem magam, és első helyre helyeztem magamat, akire tekintettel kell lennem. És ha én igazat akarok adni a gyermeknek, aki voltam, akkor úgy bánok most vele, ahogy szerettem volna, ha bánnak velem. És úgy is cselekedem.
NAGYON ERŐTELJES AZ AZ ÉRZÉS, AMIKOR ELSŐ HELYRE HELYEZEM AZT, HOGY MIRE VAN NEKEM SZÜKSÉGEM EBBEN AZ ÜGYBEN. és úgy is cselekszem.
Tudom, hogy hajlandó vagyok "megfizetni az árát" az igazamnak. Talán cirkusz lesz, talán zavar, talán elszakadás, de végre én magam bízhatok valakiben!, aki én magam vagyok.
Nekem ez a bizalom önmagam iránt volt a legnehezebb feladat - most is ingatag még bennem - , régebben rettegtem attól, hogy "úristen örökre össze vagyok zárva magammal". most inkább azt gondolom, hogy ha bízok magamban, akkor az adott pillanatban nagy valószínűséggel jól fogok dönteni, jól fogok cselekedni...
Kívánom, hogy erősödjön meg az összefogás önmagadban önmagadért önmagaddal! drukkolok neked.

Koszonom Ada! Hnap megyek a gyerekert ettol aggodom nagyon. mert hat a kotodes....

Gyakran gondolom, h érzéketlen vagyok, mert nem különösebben kötődöm a családomhoz, egy valakit kivéve, de ő más országban él és így amúgy is csak évente egy-kétszer találkozunk.
Viszont most, amikor olvasom, h mennyit szenvedtek attól, h szeretitek azokat, akik bántottak régen és még most is, már elég másként érzek a saját "ridegségemmel" kapcsolatban. A páromhoz kötődöm egyedül. Simán elköltöznék a világ másik felére úgy, hogy sose jönnék haza. Csak a macskámat vinném.


Ui, és az hétszentség, h soha nem hagynám a gyerekemet olyan környezetben, ahol azt hallhatja, h az anyja ilyen meg olyan rossz. Pláne egy olyan környezetben, ahol korábban bántalmaztak és még most is azt hiszik, h kamuzok és senki sem áll mellém. Szerintem ez veszélyes lenne a gyerekemre. Ha fizikailag nem is, érzelmileg tuti.

Olvastam a moderátori üzenetet Persze megértem, jó pihenést mindenkinek, én is elutazom, de már így is annyi mesélni valóm van!

Május írta: Olvastam a moderátori üzenetet Persze megértem, jó pihenést mindenkinek, én is elutazom, de már így is annyi mesélni valóm van!

Május, a péntek meg messze van, mesélj!

Óooo.
Jó pihit.

Üdv mindenkinek, remélem, nem volt túl hosszú ez a két hét szünet, és jól vagytok! A fórum újra a régi.

Ezek szerint leszállt a repülőgép... Kétszer is

Nem vagyok jol. Hianyoztok.Nem ertem ezt az eletet nem ertem az embereket ugy erzem magam mint egy kislany es nehezen viselem h mki azt hisz milyen eros vagyok. Bar ez sem igaz mert mar egy ket ember latja rajtam vmi gond van. Fuldoklok ugy erzem ki kellene adni mindent magambol. De olyan helyen dolgozok ahol nem lehet. Elindulna egy nagy nagy lavina. Nem talalok olyan ferfit sem akit teljesen kozel tudnek engedni.

Május írta: Ezek szerint leszállt a repülőgép... Kétszer is

Igen! Egész jól bírtam, kevés alkohollal rásegítettem, és ugyan még mindig nem mondhatnám, hogy imádok a levegőben lenni, tűrhető volt. A legfontosabb az, hogy nem engedtem belecsúszni magam az utazás előtti pánikba, és maga a nyaralás meg nagyon jól sikerült. Szóval újult erővel vagyok itt megint. Nemsokára egyébként megint lesznek híreim nektek, folytatjuk a májusi programsorozatot.
Te hogy s mint, Május?

Jelen, sajnálom, hogy nem vagy jól. Azt írod, olyan munkahelyed van, ahol nem láthatnak gyengének. Tudod, ez nem feltétlenül hátrány, hogy vannak olyan közegek, ahol nem engedjük el magunkat. Néha jó az, ha valami külső erő tartást igényel tőlünk. A bajok akkor jönnek, ha más közegben sem teheted meg, ismerősök, barátok, családtagok körében. Néha ki kell húzni azt a szelepet.

Anoni Mara írta:

Május írta: Ezek szerint leszállt a repülőgép... Kétszer is

Igen! Egész jól bírtam, kevés alkohollal rásegítettem, és ugyan még mindig nem mondhatnám, hogy imádok a levegőben lenni, tűrhető volt. A legfontosabb az, hogy nem engedtem belecsúszni magam az utazás előtti pánikba, és maga a nyaralás meg nagyon jól sikerült.

Köszi, egész jól vagyok. Nyaraltam többször is, nekem ez újdonság, hogy elmegyek és jól is érzem magam.
Egy hónap szünet volt a pszichológussal, egész jól bírtam, de jó volt újra menni. Azért még szorongok olykor, hogy 3 éve járok, és egyszer csak magamra Egyébként egészen meghitt, őszinte és mély a kapcsolatunk, teljesen megbízom benne, sose éreztem ilyet.
Szerintem sokat fejlődtem, meg tudom védeni magam, ki tudok állni magamért, sokkal kevesebbet szorongok.
Hozzáteszem, szedem a gyógyszert rendesen. Nagyon jól kijövök az új pszichiáterrel, mindent meg lehet tőle kérdezni, tiszteletben tartja a félelmeimet és a kéréseimet, van tervünk vészhelyzetre. Az evés meg az alvás viszont még mindig komoly gond, de sokkal kevesebbet önpusztítok. Alig. A legközelebbi barátaim már tudják, hogy gyógyszert szedek, senki nem akadt ki rajta, és az sokat segít.
A gyerekkori dolgokat még mindig nem tudom a helyükön kezelni, pláne, ha a családommal találkozom, és meglátom apámat, nem tudok nem úgy gondolni rá... Meg a régi-régi pszichiáteres-kórházas események is kiborítanak sokszor, legyőz a szégyen. De már nem érzem magam süllyesztőben, ha eszembe jut. Csak ha váratlanul van valami, ami hasonlít a régi dolgokra- -na az nehéz.

Vajon mi lesz az új esemény, amit szerveztek???

Hiányoztatok. Komolyan.
És nagyon hiányzik a pszichológusom is, remélem, hogy jól van.
Örülök Mara, hogy jól sikerült a pihenés.
Május jó nagy változáson mentél át.

Május, nagyon örülök a változásnak! Látod, hogy van előre? És az a jó, hogy aki olvassa a fórumot, nyomon tudja követni ezeket a pozitív változásokat. Az ember, amikor mélyponton van, nem hiszi el, hogy neki is sikerülhet. De ha másnak sikerült, neki is fog.
Karácsony, sajnálom, hogy pont akkor szünetelt a fórum, mikor nem volt pszichológusod... Még mennyi idő? Én találkoztam az enyémmel, szívet melengető volt.

Furcsa most visszarázódni a hétköznapokba, az a vicces, hogy hosszú évek (évtizedek?) óta munkamániában szenvedek, most meg attól kezdek szorongani, hogy nem bírok újra dolgozni. De azt hiszem, ez az egészségesebb verzióm.