Még újabb kötetlen beszélgetés

Azóta megnéztem az interjút és hát a bocsánatkérést illetően azért mégis vannak fenntartásaim.
Fizikai síkon ugyan megtörtént és már ez is nagy lépés, de lélek szinten szerintem Kiss László még nem nézett szembe a tettével. Pl. nem tartottam helyénvalónak, ahogy a rákos betegségét szóba hozta. A hölgynek a nagyvonalúsága remélhetőleg szívből jött és nem csak a gyengeségét, sérülékenységét akarta palástolni. Ami persze teljesen természetes kellene, hogy legyen, ha egy nő gyenge és sérülékeny, hiszen akkor tud gyengéd lenni, a férfinak pedig az lenne a dolga, hogy védelmet, biztonságot teremtsen számára. Az interjúból kitűnt, hogy Kiss László nem fogta még fel, hogy nem magát kellene védeni, hanem a NŐT. Az áldozatra nézve méltatlanak tartom, ahogyan magyarázkodott, ahogyan a munka területén az eredményeit firtatta!
A Gyárfás Tamásék bocsánatkérése pedig számomra gyomorforgató volt, annak az embernek minden ráfér a képére!

Nem ehhez a témához tartozik de kellene egy kis feltöltő segítség tőletek. Mostanában újra nem vagyok jól. Illetve eznalam tok hullámokban jön. Kevésnek bizonyul a pszichológussal való találkozás is kb 3 hetente tudok menni. Nincs más megoldás. Nem tudom megoldani h sűrűbben eljussak. Azt érzem ismet nap mint nap h egyedül vagyok h a kisfiammal kevés vagyok h mindenki más boldogabb mint én , nincs bennem irigység ez nem az.Nem tudom elképzelni azt h férfi legyen az életünkben viszont van egy ezzel ellentétes vágyam is hogy mégis vagyok és tudom a fiamnak is jobb lenne bár így is teljesnek érzem magunkat. Csak félek h talán ez kevés neki. Huuuu szóval nagy kavarodas van bennem.

Ez a törvénytervezet most komoly? Hát én nem fogok apámról gondoskodni és az perel be, aki akar.
Fel fogom jelenteni és kérni fogom, hogy szüntessék meg, a mi vér szerinti kapcsolatunkat valahol.
Es a magyar államot is be fogom perelni a büdös francba.

Karácsony, miről maradtam le???

Én apámmal utoljára az anyám temetésén fogok összefutni utoljára, ha ő halna meg előbb.

Kiscsillag...

Tegnap láttam az interjúkat. Zsuzsáról is meg a bocsánatkérésről is. Végig olyan érzésem volt, mintha ez a történet már meglenne itt nálunk. Bár amilyen rutinnal tették tönkre a 40 kilós lányt, ki tudja hányadik volt már. Talán nem véletlem volt olyan érzésem, mintha olvastam volna erről nálunk.

KL szerintem egy valamit bánt meg, azt h lebukott, de azt nagyon. Nem azért vették elő újra, mert az aki és nem szimpla asztalos, hanem, mert volt mit elővenni. Én sem értem mit kell magyarázni az elért eredményeit. Szerintem Zsuzsa több mindent elért, mert onnan jött fel, ahonnan KLnek nem kellett. Ahhoz viszonyítva, amit az áldozat átélt, a börtön csak egy 20 hónapig tartó buli volt munkatapasztalattal.

Jelen...

Hogyan segíthetünk?

Egy férfit akarsz... Vagy van egy férfi, akit akarsz, de nagyon. Érzed mire gondolok?

Nem jó egyedül, de jobb egyedül mint egy rossz kapcsolatban.

Azt mondod a kisfiadat nem viseli meg, h nincs mellette egy apafigura. Sőt minden rendben van vele. De mit érezne, ha látná, h egy olyan kapcsolatban vagy, amiben nem is tudod, h akarsz-e lenni igazán akárkivel is.

Én nem akartam kapcsolatot. De abban a pillanatban, amikor először beszéltem vele, tudtam, h nekem ő kell. Az ilyen kapcsolat kölcsönös szereteten és tiszteleten alapul. Az ilyen szerelem ajándék. Nem agyalunk rajta, h akarjuk-e vagy sem, vagy a gyerek érdekében kell-e akarnunk akarni. Csak tudjuk zsigerből. De amíg ilyen nincs, addig minek? Az a szlogen meg, h amíg nincs meg az Igazi, jól elleszünk a nem igaziakkal- az nem ránk, bántalmazottakra van írva. Hiszek benne, h az igaz szerelem gyógyít és mindent kibír együtt egymásért. De csak az igaz. És amíg az nincs meg... Néha kellemesebb egy kórusban, szakkörben bármilyen kreatív kis csoportban barátnőket találni, mint egy férfival lenni a képzelt elvárások miatt, akit valójában nem is akartunk.

kv írta: Karácsony, miről maradtam le???

Én apámmal utoljára az anyám temetésén fogok összefutni utoljára, ha ő halna meg előbb.

KV a szülő kötelező eltartásáról öregkorában.

Karácsony, ez egy nagyon érdekes felvetés, és lefogadom, hogy ez egyik kretén törvényhozónak sem futott még át az agyán. És nem csak szexuális bántalmazásra kell gondolni, hanem egyáltalán, bárminemű bántalmazásra. Se bizonyítani nem lehet már, se elítéltetni az apát / anyát, hiszen a mi gyerekkorunkban elkövetett szexuális abúzus még elévült.
Egyébként nekem Nyugodt jutott eszembe, aki hősiesen ápolja az öreg szüleit... De ezt nem lehet törvényileg előírni, mindenkinek joga kéne legyen eldönteni, megbocsájtja-e a múltat, akar-e egyáltalán találkozni az elkövetővel stb.

Én biztos nem fogom apámat ápolni. Rosszul leszek, ha hozzá kell érnem. Szerencsére ez nem szokott előfordulni. Azt esetleg el tudom képzelni, h bemegy egy otthonba és kiegészítem a pénzt rá. De ez a maximum. És még ezt se szívesen. Mert mondjuk 18 éves koromig eltartott. Kapja azt, amit adott.

Igen. De nem kiegészítésről van szó, hanem az állam nem akarja szociális feladatát ellátni, hanem csak az adókat beszedni.
Pár éve hallottam, hogy van ilyen támogatásra vonatkozó törvény, de a családtag, ha jól tudom, ez esetben igényelhetett támogatást.
Most konkrétan mossa kezeit az állam és ezt is a nyakadba varrják.
Mint a régi családmodellt, mindenki lakjon egy házban nem?!
És az, hogy a bántalmazókkal szemben senki nem tudna ma sem megvédeni?! Azzal mi van? Az én jogaim hol vannak? Az én érzéseim? Engem ki támogat? Menjenek már a francba.

kv írta: Én biztos nem fogom apámat ápolni. Rosszul leszek, ha hozzá kell érnem. Szerencsére ez nem szokott előfordulni. Azt esetleg el tudom képzelni, h bemegy egy otthonba és kiegészítem a pénzt rá. De ez a maximum. És még ezt se szívesen. Mert mondjuk 18 éves koromig eltartott. Kapja azt, amit adott.

Igazad van, én is leginkább erre tudok gondolni 'ápolás' címén, illetve arra, hogy esetleg fizetek valakit, aki ott van velük, és ellátja őket. Engem is elláttak gyerekkoromban, őket is lássa el valaki. Ennyi. Csak az a baj, hogy sokba kerül, ezért bizonyos dolgokat megteszek én, nagyjából úgy, ahogy egy szomszéd öregasszonynak is megtenném. A kapcsolatom a szüleimmel nagyjából ennyi - távoli ismerős szomszéd öreg embereknek látom őket. Nagyon távol van a hősiességtől...
A megbocsájtás külön téma, én nem bocsájtottam meg a szüleimnek, mert nem látják át és nem látják be, amit tettek - soha nem kérték a "bocsánatomat", talán jobb is, mert nem biztos, hogy tudnám adni....
Csak a harag és az indulat csökkent bennem a történet megosztása óta ... ezt nem bánom. Az élet csak hozza a maga tanulságait - a hatalmával visszaélő ember egyszercsak másoknak lesz kiszolgáltatva, akik, saját döntésük szerint, visszaélhetnek a hatalmukkal, vagy nem.

jelen írta: Nem ehhez a témához tartozik de kellene egy kis feltöltő segítség tőletek. Mostanában újra nem vagyok jól. Illetve eznalam tok hullámokban jön. Kevésnek bizonyul a pszichológussal való találkozás is kb 3 hetente tudok menni. Nincs más megoldás. Nem tudom megoldani h sűrűbben eljussak. Azt érzem ismet nap mint nap h egyedül vagyok h a kisfiammal kevés vagyok h mindenki más boldogabb mint én , nincs bennem irigység ez nem az.Nem tudom elképzelni azt h férfi legyen az életünkben viszont van egy ezzel ellentétes vágyam is hogy mégis vagyok és tudom a fiamnak is jobb lenne bár így is teljesnek érzem magunkat. Csak félek h talán ez kevés neki. Huuuu szóval nagy kavarodas van bennem.

Jelen, szerintem a kavarodás jó állapot, mert azt jelzi, változás van. Az állóvízben ugye nincs...az új születése csakis a káoszon és a kavarodáson át vezethet. Nekem mindig az jut eszembe, mint gyerekkorom egyik kedvenc játékszere, a "kaleidoszkóp" - te talán nem is láttál ilyet. Egy távcsőszerűségben színes műanyag darabkák álltak össze mintázattá, aztán elforgattad, a minta összerázódott, és ismét egy új minta alakult ki.. Mindig ez jut az eszembe, ha zavarodottságban, összevisszaságban vagyok (ami sajnos gyakran előfordul ), hogy na, most végre változik a minta, és új minta alakul az életemben. Ez eltart egy darabig, addig, az "összerázódás" idején, úgy tűnik, a senki földjén, egyedül bolyongunk.
De ez valójában nem így van - ez a fórum is ezt igazolja!

nyugodt írta:

kv írta: Én biztos nem fogom apámat ápolni. Rosszul leszek, ha hozzá kell érnem. Szerencsére ez nem szokott előfordulni. Azt esetleg el tudom képzelni, h bemegy egy otthonba és kiegészítem a pénzt rá. De ez a maximum. És még ezt se szívesen. Mert mondjuk 18 éves koromig eltartott. Kapja azt, amit adott.

Igazad van, én is leginkább erre tudok gondolni 'ápolás' címén, illetve arra, hogy esetleg fizetek valakit, aki ott van velük, és ellátja őket. Engem is elláttak gyerekkoromban, őket is lássa el valaki. Ennyi. Csak az a baj, hogy sokba kerül, ezért bizonyos dolgokat megteszek én, nagyjából úgy, ahogy egy szomszéd öregasszonynak is megtenném. A kapcsolatom a szüleimmel nagyjából ennyi - távoli ismerős szomszéd öreg embereknek látom őket. Nagyon távol van a hősiességtől...
A megbocsájtás külön téma, én nem bocsájtottam meg a szüleimnek, mert nem látják át és nem látják be, amit tettek - soha nem kérték a "bocsánatomat", talán jobb is, mert nem biztos, hogy tudnám adni....
Csak a harag és az indulat csökkent bennem a történet megosztása óta ... ezt nem bánom. Az élet csak hozza a maga tanulságait - a hatalmával visszaélő ember egyszercsak másoknak lesz kiszolgáltatva, akik, saját döntésük szerint, visszaélhetnek a hatalmukkal, vagy nem.

Nyugodt nagyon sokszor eszemben voltál, mikor a Kiss ügy kirobbant. Emlegettelek is, h a te borzalmas történeted ugrott be róla.
Ez lélekölő, amit megteszel az apádért. Lehet, hogy ha a szüleid nem élnének együtt, akkor csak anyukádról gondoskodnál? Most csak magamból indulok ki.
Nekem eleve adott, h apámról nem akarok, mert nem tartom vele a kapcsolatot. Sőt két hónapja az egész családommal nem tárgyalok...
Erre most még egy ilyen törvénytervezetet is bedobnak. Embertelen társaság.
Én azért a gondoskodásuk közben lehet, hogy kifejteném a véleményem hangosan. Kitartást!

Nekem nem lenne jobb, ha csak anyámról kellene gondoskodni, mert vele sokkal több az ellenérzésem. Kegyetlen volt velünk, és nekem az az érzésem, hogy sejtette a dolgot, de a "mit szólnának a szomszédok", és a vélt "békesség" miatt beáldozott engem... legalábbis ez az én megélésem.
Nem kell beszóljak nekik, látom a bűntudatot a szemükben... igyekszem kitartani, amíg muszáj. De az az igazság, hogy valójában nem nagyon érdekel, hogy hogy vannak.

Sajnálom Nyugodt.
Ez egy elég nagy dráma.
Én a nagymamámat ápoltam a végsőkig, szinte az utolsó pillanatig. Láttam anyukám és az ő drámáját. És láttam, mi van utána és közben. Annyit tudok mondani, hogy beszélni kell. Nem ilyenkor a legnehezebb, hanem amikor látni lehet, hogy mi marad itt és mi megy el. Anyukámat az apja akarta megerőszakolni. A nagymamám pedig árvaházba is adta egy időre...