Még újabb kötetlen beszélgetés

És ezt láttátok?
eletszepitok.hu/ha-nincs-aki-bantson-sze...abuzus/#.VmxmNW7Jw8o

Itt is ott vagyunk webajánlóként.

kv írta: És ezt láttátok?
eletszepitok.hu/ha-nincs-aki-bantson-sze...abuzus/#.VmxmNW7Jw8o

Itt is ott vagyunk webajánlóként.

VagyUNK. Ez valahogy olyan aranyos.

Olvastam a cikket. Nem tudom, engem mindig meglep a saját reakcióm, ha abúzusos történeteket olvasok, itt is a honlapon, hogy annyi egyezést találok a saját életemmel, amikor olvasom őket, mindig rám törnek a gyerekkori borzalmas szorongások, pedig sokszor azt hiszem, már túl vagyok rajta, de amikor olvasom, egyszer csak elkezdenek a bevillanni a régi képek.
Ebben a cikkben meg az, hogy Bea bárhol képes bántást látni, folyton gyanakvó, fél. Nagyon ismerős.

Május írta: VagyUNK. Ez valahogy olyan aranyos.

Én is szerettem.

Örülök, hogy sikerült örömet okoznom!

Gondoltam felugrom egy kicsit megvalósítani magam.

karácsony írta: Gondoltam felugrom egy kicsit megvalósítani magam.

És hogy haladsz vele? A megvalósítással?

A legmagasabb minőségre törekszem Május.

Mintha politikai felhangról beszélnének a megérzéseim... De nem kérdezem, mert kiszerkeszt egy moderátor, és tök igaza lesz.
És amúgy, Karácsony?

Áh, ezt már azért nem merném a politikai felhangokhoz sorolni. Annál lejjebb van, kicsit állatias.
El vagyok havazva rendesen, vannak jobb és rosszabb napok. Nagyon várom a szünetet.
Azon gondolkoztam, hogy más is ilyen nehezen bírja a stresszt, vagy csak azok, akiket gyerekkorukban sok bántalmazás ért. Ezen gondolkoztam mostanában. Munka mellett a suli totál megterhelő, de régebben még háromszor ennyi dolgot csináltam, bár nem emlékszem, hogy mikor tanultam... valamikor biztos. És nem is a tanulással van bajom, hamarabb rögzítek bármit, mint valaha, hanem hogy nem tölt fel, csak pár dolog érdekel, abból, amit tanultam eddig. Úgy indult ez az egész, hogy legyenek céljaim. Most semmi másra nem vágyom, minthogy valaki mellett lehessek, sokkal erősebben érzem ezt, mint máskor. Mintha azt érezném, hogy elmúlik az életem. Biztos félek a szünettől is...

Karácsony, én is totál befeszültem a karácsony miatt. Haza kell menni, az egész olyan hamis, apámmal kell lenni, és úgy kell tenni, mintha nem történt volna semmi, nem akarok botrányt.
Meg sokat leszek egyedül, eszembe jutnak gyerekkori karácsonyok, mindig veszekedés meg szorongás volt, sose volt elég jó az ajándék, amit adtam, mindig sértődés volt belőle. Most is tartok tőle.
Meg ilyenkor mindig nagyon előjön, hogy nem így képzeltem az életemet, nincs gyerekem, és ez nagy fájdalom, egész életemben arra vágytam a legjobban. Hát ja....

Üssetek le, de még mindig nem értem, h miért KELL hazamenni.

Május írta: Karácsony, én is totál befeszültem a karácsony miatt. Haza kell menni, az egész olyan hamis, apámmal kell lenni, és úgy kell tenni, mintha nem történt volna semmi, nem akarok botrányt.
Meg sokat leszek egyedül, eszembe jutnak gyerekkori karácsonyok, mindig veszekedés meg szorongás volt, sose volt elég jó az ajándék, amit adtam, mindig sértődés volt belőle. Most is tartok tőle.
Meg ilyenkor mindig nagyon előjön, hogy nem így képzeltem az életemet, nincs gyerekem, és ez nagy fájdalom, egész életemben arra vágytam a legjobban. Hát ja....

KV-nak igaza van Május, én sem mennék haza, ha ott lenne az apám. Ezzel egyszer le kell számolnod a saját érdekedben.
Én otthon előre beharangoztam, hogy ha a szokásos lemez fog menni, akkor el fogok jönni. Persze nem jó egyedül, de úgy sem jó, hogy egy olyan dolgot viseljünk el, ami nem esik jól, szó szerint káros. Bennem előre feszültségek gyűltek már össze, és konkrétan el kezdtem magam felvértezni. Az sem normális, hogy a szeretet ünnepe erről szól, hogy akkor ez most tényleg a szeretet ünnepe, hogy attól kell tartanom, hogy ki fog megint belém kötni. És hihetetlenül idegesítő.
………………………………
…………………………………
………………………………..
…………………………………
………………………………………..
……………………………………………..
…………………………………………….
…………………………………………….

Ne is csináld, Karácsony. Kényszerítettek minket éppen eleget gyerekkorunkban. Ha mazochista lennék, biztosan ünnepelnék együtt a családommal. De nem vagyok, és magam irányítom az életemet. Eljött már az az idő, amikor letojom, h mit gondolnak mások, nem lehet rávenni olyanra, amit a szívem mélyén nem akarok. Van egy mondás... öreg vagyok én már bohócnak.
Az már hol szeretet ünnepe, amikor oda tálalod magad az előre várható lelki gyötrődésnek? Persze, az ember mindig bízik, de... Én ennél jobban szeretem magam. Ha végképp nem menne egyedül, akkor keresnék mást, aki szintén egyedül van és magányos karácsonykor. Olyat, aki nem bánt.

Azt hiszem, hogy az a legnagyobb problémám ezzel az egész kötelezőnek gondolt karácsonyozósdival, és amiatt tiltakozik ellene minden porcikám a legrövidebb hajszálamig, mert pont olyannak érzem kb mint az abúzust magát. Hagyjátok magatokat belevonni/belekényszeríteni/beleédesgetni egy olyan helyzetbe, amiről előre tudjátok/sejtitek, hogy úgyis rossz lesz nektek (+ előző évek tapasztalatai is ehhez), jobb esetben "csak" lelkileg, és tűrtök némán és áldozatként, miközben totál rosszul érzitek magatokat és szenvedtek és hagyjátok, h kínozzanak. És nem és nem tudom megérteni. Azért, hogy ne konfrontálódjunk a családdal? Ahogy azelőtt is hallgattunk és tűrtünk. Már egyikünk sem gyerek. Én sem. És nem is szeretném annak érezni magam újra és újra. De ez az egész, ahogyan írtok róla, pont olyan, mint maga az abúzus, csak más helyzet. De hasonló érzéseket hoz elő. Hogy muszáj tűrni, ha rossz is, ha fáj. Hogy nem mondjuk el, mert ezzel védünk mást, mindenki mást rajtunk kívül. És még mindig mi szenvedünk, miközben próbáljuk felvenni a minden rendben és nem történt semmi álarcát, de ettől nem lesz jobb. Nekünk meg pláne nem. Nekik sem - én mindig elrontottam az ünnepüket, amikor még együtt volt a nagy család.

Bocs a kirohanásért, túl beleéltem magam a helyzetetekbe. Nekem jó, a lázadó szívem nem hagy bántani, de értetek vérzik a szívem.

Lehet KV, hogy hiszek a csodákban...meg én az az odaállós fajta vagyok. Egy csomó eredményem volt már, de mintha a világ leghülyébbjeinek mondanám a gondjaimat, és ez sokkal jobban idegesít, mint az, hogy karácsony van vagy nincs. Várom, hogy felfogják a problémámat, és az egyébként bennünk rejlő szeretet az megnyíljon egymás felé, és ne az a hangulat uralkodjon, amit elsősorban a testvérem gerjeszt mindig. Mert ő azon izgul. hogy nekem, mint nőnek mit kellene már csinálnom. Annyira bután áll a dolgokhoz, mint a társadalom leképződménye egy személyben, anyukám csak hab a tortán...