Még újabb kötetlen beszélgetés

Alicia09 írta: Hú, nagyon el van tűnve mindenki.. Ennyire megviselne mindenkit, hogy ki tudja, mi jön még? Bár bevallom, én néha olyan soknak érzem az életem megpróbáltatásait, hogy néha lelövetném magamat szívesen.. A múlt héten pl. volt 3 nap, amikor kiidegelt a családom, és a pszichológushoz is úgy mentem, hogy véletlenül egy csomót késtem, összecsavarodott a táskám füle a bicikliülés alá, és közben kifolyt a víz a táskámban... Bár azóta jobban vagyok, ha néha úgy is érzem, hogy vén vagyok, mint az országút, nekem már elég volt, aztán feltámadok valahogy, és visszafiatalodok, idétlen leszek megint, mint egy tini... Pláne, ha jó dolgok történnek. De azért én is teszek, hogy jó dolgok történjenek. Programokat nem hagyok ki, ha jónak ígérkezik pl. Tornáztatom az agyamat kottaolvasással, sudokuval, hogy ne hülyüljek meg egészen, hogy nem járok dolgozni, mozgok, egészségeseket próbálok enni...

TI HOGY VAGYTOK??

Alicia, nem tudom, honnan van ennyi erőd és kitartásod, de csodállak érte. A bringázásért pedig külön

Bár én nem vagyok eltűnve, nekem állandóan jár a szám, de őszinte leszek, engem nagyon megviselt, amikor Ági olyan kétségbeesettet írt, és hogy azóta sem jelentkezett. Minden nap gondolok rá, ezerszer.

Igen, Te nem vagy egyedül eltűnve, Május.. Kedveseket írsz, köszönöm! Azért ahogy próbálom magamat fenntartani, az így kívülről nézve, ahogy leírom, lehet, hogy jól hangzik, de irdatlanul kínlódok én is, mert nem vagyok a helyemen, csak próbálok fennmaradni. Annyira abszurd az, ahogyan a pszichológusomnál viselkedtem akkor, (amikor a biciklivel mentem hozzá..), hogy attól tartok én is, hogy nem rúg-e ki, mert túl sok vagyok neki esetleg.. Pont most írtam neki egy levelet az előbb, hogy remélem, nem ijedt meg tőlem. Úgy viselkedtem, mint egy óvodás: Nem tudom, hogy mi a dolgom, mondják meg helyettem, és ha elég okosak, akik mondják, akkor majd azt csinálom, amit mondanak.. Teljesen be voltam kattanva.

Igen, Ági engem is aggaszt, gondolok rá én is, hogy mi lehet vele.. Nagyon reménykedem, hogy nincsen nagyobb baj..

Kedves tőletek, hogy gondoltok rám!
Szörnyű napjaim vannak, sajnos most ez az oldal is ront a dolgokon. Jelenleg úgy áll a helyzetem, hogy felmerült egy másik pszichológus neve, aki már a harmadik lesz nekem. A mostani, nem tudja biztosítani nekem a stabilitást, és így nem tudja a nekem szükséges időt rám szánni, de én őt nagyon megszerettem. Szóval vagy most befejezem ezt az egész huzavonát, és elfelejtek mindent, vagy egy darabi maradok a mostaninál, de nem igen lesz előrelépés, vagy elmegyek egy újhoz, ami elég aggasztó.
Most ezekkel van tele a fejem, és egyáltalán nem vagyok jól, teljesen váratlanul tör rám a sírás, változó intenzitással. Nagy teher, hogy nekem kell dönteni.
Jólesik, hogy gondoltok rám, tényleg

Alicia! Pontosan tudod sajnos te is hogy milyen az hogy napjaba szazszor gondolunk egymasra igy ismeretlenul is. Bennem pl.ez teljesen elmenyszeruen tortenik. Tenyleg olyan mintha minket osszekotne vmi bar ossze is kot. Nem vagyok eltunve olvasno sokat szoktalak titeket. Van h erom viszont nincs irni. Soha nem feledkezem meg rolatok. Sokszor olyan is vagy az agyamba hogy megyek valahova csinalok vmit eszemve jut h vajon ti most epp mit csinaltok.

Ági, jó, hogy megvagy! Drukkolok, hogy megnyugodjál, helyre kerüljenek a dolgaid!

Jelen, jó, hogy Te is adtál életjelt! Én azért szeretném, ha közelebbről ismernélek Titeket..

sziasztok,

remélem, mindenki jól van, és veszi az életben felmerülő akadályokat, nehézségeket. Engem kicsit elhavaztak a tennivalók, az idővel versenyzem. Lassan megint eltelt még egy év...és az év végi hajtás is ránk köszönt. Próbálom a nyugalmat belehelyezni a szívembe, ami nem egyenlő a leszarom tablettával, mert rájöttem, hogy az sem olyan jó ötlet. Kezdem átlátni ezt az egész élet dolgot is, és keresem a békémet.

karácsony írta: sziasztok,

remélem, mindenki jól van, és veszi az életben felmerülő akadályokat, nehézségeket. Engem kicsit elhavaztak a tennivalók, az idővel versenyzem. Lassan megint eltelt még egy év...és az év végi hajtás is ránk köszönt. Próbálom a nyugalmat belehelyezni a szívembe, ami nem egyenlő a leszarom tablettával, mert rájöttem, hogy az sem olyan jó ötlet. Kezdem átlátni ezt az egész élet dolgot is, és keresem a békémet.

Örülök neked! Pszichológushoz jársz még?

Május írta:

karácsony írta: sziasztok,

remélem, mindenki jól van, és veszi az életben felmerülő akadályokat, nehézségeket. Engem kicsit elhavaztak a tennivalók, az idővel versenyzem. Lassan megint eltelt még egy év...és az év végi hajtás is ránk köszönt. Próbálom a nyugalmat belehelyezni a szívembe, ami nem egyenlő a leszarom tablettával, mert rájöttem, hogy az sem olyan jó ötlet. Kezdem átlátni ezt az egész élet dolgot is, és keresem a békémet.

Örülök neked! Pszichológushoz jársz még?

Persze, nélküle mindez nem lenne lehetséges. Ő a nyugalom szigetem.

Május írta: Alicia, innen nem tűnsz demensnek

Hát, köszönöm Május, szerencsére még nem előrehaladott a dolog.. De én nem vagyok nyugodt. Múltkor kevesebb gyógyszer mellett sokkal több kedvem volt a napi rutinhoz. Csak azóta vissza kellett szednem kicsit. Most megint lehet csökkenteni, mert a végén nem tudom az ügyeimet elintézni. Merthogy erre halad a dolog. Itthon vagyok, csinálom a nagy semmit, és ahhoz sincs energiám..
Állítólag az alulmotiváltság, ügyintézés hiánya is demens tünet, vagy a depresszióé, de esetemben bebizonyosodott, hogy a gyógyszerek okozzák, (írtam a Tudatom kutatom-ba..)

Karácsony, megértem a gyógyszer-fóbiádat. Én 40 éves koromig csak alaklomszerűen szedtem, de utána beállítottak egy rakás gyógyszert, kis módosításokkal 15 éve szedem őket majdnem.
Először egyet, hogy ne legyek depressziós, utána egyet, hogy ne szorongjak a gyógyszer mellékhatásaitól, aztán egy harmadikat, hogy az első gyógyszer tartós mellékhatásait kiküszöbölje...
Azóta 1x volt nagy gyógyszercsere, és lassan eljutottam oda, hogy már nem nagyon lennék depressziós, (járok terápiába(!!), hanem a gyószerek mellékhatása miatt nyomott, kedvetlen, inaktív, alulmotivált, fáradt vagyok, olyan, mint egy kezdődő demencia tünetei.

Nemrég beszéltem egy barátnőmmel, aki elmesélte a barátnőjének gyógyszerszedési-leszokási tortúráját: 1,5 évig szedett gyógyszert, 1,5 év alatt jött le róluk.. Ő 15-20 évvel fiatalabb nálam, tehát akkor még könnyebb leszokni is. Így most nem tudom, nekem hány év, ha le akarok jönni róluk.
Tapasztalom amúgy, hogy sokkal többet segít a táplálkozás, mint gondoltam. Pl. dió segít melatonint termelni.. (alváshormon) Rohadtul nem mindegy, mit eszem, mit nem. Az sem mindegy, hogy süt-e a Nap, mennyit vagyok kinn a napon..

Viszont tudom, hogy ha akkor nem szedtem volna gyógyszereket anno, nem tudom, hogy gyógyulok meg. Csak az a baj szerintem, hogy az embert rajtahagyják, nem szedik le a gyógyszerekről. Ebben látom a felelőtlenséget, hanyagságot az orvosok, gyógyszeripar felelősségét..

Biztos, ennek is megvan a maga szakmaisága...viszont tényleg lazán veszik.Hallottam ezt már máshol is, és aki joggal a gyógyszertől várja a megoldást, az nyilván nehezebben szab határt, hogy mikortól ne szedje pl.
Szerintem ehhez egy igazán jó együttműkődés szükséges a szakemberrel, aki komolyan veszi a kemikáliák hatását.
Nekem is volt szorongós napom bőven, de mivel megállapodtam a pszichológussal, h teázom próbálom tartani. Minden nap iszom hetek óta. Este pedig alszom. Már nincs bennem rászurkolás, hogy segítsen, mert este, ahogy hazaérek kidőlök nem bírom magam összeszedni, vagy ülök és zabálok, mert bambán ülök és semmit sem bírok csinálni. Érdekes módon péntekre mindez elmúlik és most is igen aktív vagyok. Amúgy az én gyógyszerparám oda is visszavezethető, h gyerekként azt gondoltam, hogy mi van, ha apám bead nekem valamit, hogy este magamon.kívül aludjak....emlékszem ezekre a gondolatokra..csak a pszichológusomnak mindig elfeljtem mondani.

karácsony írta: Amúgy az én gyógyszerparám oda is visszavezethető, h gyerekként azt gondoltam, hogy mi van, ha apám bead nekem valamit, hogy este magamon.kívül aludjak....emlékszem ezekre a gondolatokra..csak a pszichológusomnak mindig elfeljtem mondani.

És ha leírnád pl. a telefonodba, hogy mit akarsz mondani?

Az elfelejtésről jutott eszembe, hogy egyszer régen azt kérdeztem, mi a legrosszabb az abúzusban.
Másképp látom, mint akkor. A legrosszabb nekem az, hogy elveszíted vele a múltadat, a múltadbéli embereket, mindent, amit hittél magadról, és egyszer csak érzed, hogy nem bízhatsz senkiben, mert minden átíródott, és nem tudhatod, ki fog becsapni és "megcsalni". És mivel nincs múltad, vagyis van, de nem igazi, nem tudhatod a jelenben, hogy ki vagy. Nekem ez a legrosszabb.

Május írta:

karácsony írta: Amúgy az én gyógyszerparám oda is visszavezethető, h gyerekként azt gondoltam, hogy mi van, ha apám bead nekem valamit, hogy este magamon.kívül aludjak....emlékszem ezekre a gondolatokra..csak a pszichológusomnak mindig elfeljtem mondani.

És ha leírnád pl. a telefonodba, hogy mit akarsz mondani?

Az elfelejtésről jutott eszembe, hogy egyszer régen azt kérdeztem, mi a legrosszabb az abúzusban.
Másképp látom, mint akkor. A legrosszabb nekem az, hogy elveszíted vele a múltadat, a múltadbéli embereket, mindent, amit hittél magadról, és egyszer csak érzed, hogy nem bízhatsz senkiben, mert minden átíródott, és nem tudhatod, ki fog becsapni és "megcsalni". És mivel nincs múltad, vagyis van, de nem igazi, nem tudhatod a jelenben, hogy ki vagy. Nekem ez a legrosszabb.

Felírtam:) meg még valamit. Mindig elfelejtem mondani...
Május nem biztos h értelek. Nekem nincsenek ilyen határvonalaim szerintem a látásmódom meg folyamatosan alakul. Most inkább éberebb vagyok, ha visszatekintek, ahhoz képest bőven.

karácsony írta:

Május írta:

karácsony írta: Amúgy az én gyógyszerparám oda is visszavezethető, h gyerekként azt gondoltam, hogy mi van, ha apám bead nekem valamit, hogy este magamon.kívül aludjak....emlékszem ezekre a gondolatokra..csak a pszichológusomnak mindig elfeljtem mondani.

És ha leírnád pl. a telefonodba, hogy mit akarsz mondani?

Az elfelejtésről jutott eszembe, hogy egyszer régen azt kérdeztem, mi a legrosszabb az abúzusban.
Másképp látom, mint akkor. A legrosszabb nekem az, hogy elveszíted vele a múltadat, a múltadbéli embereket, mindent, amit hittél magadról, és egyszer csak érzed, hogy nem bízhatsz senkiben, mert minden átíródott, és nem tudhatod, ki fog becsapni és "megcsalni". És mivel nincs múltad, vagyis van, de nem igazi, nem tudhatod a jelenben, hogy ki vagy. Nekem ez a legrosszabb.

Felírtam:) meg még valamit. Mindig elfelejtem mondani...
Május nem biztos h értelek. Nekem nincsenek ilyen határvonalaim szerintem a látásmódom meg folyamatosan alakul. Most inkább éberebb vagyok, ha visszatekintek, ahhoz képest bőven.

Jól tetted. Csak ne felejtsd el megnézni, mielőtt mész.

Úgy értettem, hogy ahogy elkezdtem tisztábban látni a múltamat, mintha kis mozaikokból rakosgatnám össze (eddig is megvoltak a mozaikok, csak nem raktam össze őket), ezzel párhuzamosan lassanként elveszítettem a szüleimet. És hiányoznak, nagyon. És a pszichológusra haragszom, mert ő vette el őket tőlem. És benne szemernyi kétely sincs, hogy engem abúzus ért kiskoromban, bennem meg azért van. És annyira béna az egész, most mondjam meg neki, hogy azonnal adja vissza a szüleimet?!

Meg ma az is eszembe jutott, hogy egy kis simogatás meg fogdosás meg nyúlkálás meg leskelődés később mennyire megváltoztat mindent. De tényleg mindent, nem csak a szexhez való viszonyt, hanem az egész világlátást, életfelfogást, az összes érzést, szóval bárhol lecsaphat, és basszus, le is csap, sunyi módon.

Olyan jo lenne veletek talalkozni. Mindig a gondolataimba vagytok. Total ugy erzem magam mint aki szet van esve. Illetve minden problemara ami naponta akad vagy ami sok mindenkit bosszant az engem nem. Mindenen keresztul nezek es lassan mar mindenkin. Majus benned sokszor magamat latom.

jelen írta: Majus benned sokszor magamat latom.

Kedves Jelen, akkor nem lehet könnyű neked! De értem talán, mire gondolsz.
Mara, te megvagy?