Még újabb kötetlen beszélgetés

Mara, nem történt semmi különös, csak a szokásos, csak már eléggé belefáradtam a szokásosba. Teljesen kikészít idegileg az ön-és közveszélyessége, de inkább a közveszélyessége. Teljesen beszámíthatatlan, és egyszerűen hülyeségeket csinál, amire bármikor rámehet az egész házunk, meg a kutyáim testi épsége (a miénk már nem, mert dolgozunk napközben). De az a rettegés nap, mint nap, hogy mire jövök haza...áll-e még a ház, vagy már leégett (nem egyszer hajszálon múlott, mikor részegen nekiállt főzni), vagy élnek-e a kutyáim (állandóan borulnak a bútorok összevissza), stb...gyomorgörcsöm van, és utálok hazajönni. Általában az a kép fogad, hogy elterülve az eszméletvesztés határán fekszik kiütve, a saját mocskában...múltkor véres volt a homloka, gondolom, leesett a lépcsőn. Ilyenkor lecsekkolom, hogy lélegzik-e és ennyi. Ennyi az apa-lánya kapcsolatunk. Hogy napi 1x lecsekkolom, hogy lélegzik-e még. Szóval már nem úgy veszélyes, mint régen, hanem amiatt, mert hülyeségeket csinál, vagyis nem tudja, hogy mit csinál, ami miatt veszélyes magára és a környezetére is. Ettől állandóan szorongok, és dühöngök.
Nem tudom, mi dühít benne ennyire...anyukám többször feljelentette, amikor késsel fenyegette, volt több bírósági tárgyalás, ahogy írtam, de nem történt semmi. Mivel csak az ő szava állt apáméval szemben, semmi bizonyíték....erre mondta a kolléganőm, hogy nekünk is be kellett volna mennünk tanúskodni. Igaza van, de nekem ezt honnan kellett volna akkor tudnom? Nem a bíróságnak kellett volna beidéznie tanúnak? Igazából ez dühít, az (i)gazságszolgáltatás töketlensége. Hogy anyukám tett egy feljelentést, történt utána valami (aminek a lefolyásába én sajnos nem láttam bele, csak azt láttam, hogy anyukám rendőrségre meg bíróságra járkált), de a végén nem történt semmi! Ez bosszant, mert szerintem akár a gyilkossági kísérletet is lehet, hogy kimerítette volna, és már rég rács mögött csücsülne. Mondjuk nem értek a joghoz, de volt egy-két elég éles helyzet, amikor tényleg hajszálon múlott, hogy nem szúrta le anyukámat. Feljelentette, elváltak, most is, azóta is, és folyamatosan pereskednek, és valahogy még mindig itt van! Mármint az apám...bocs, hogy ilyen gyűlölettel írok róla.
Nem kellett volna leírnom az egészet, hiszen nem is ide való, csak hasonló érzéseket élek meg vele kapcsolatban (bár a gyülölet pont nem ilyen), mint a szexuális bántalmazással kapcsolatban...leginkább a tehetetlenséget, és a kilátástalanságot, hogy úgysem tud senki segíteni... Előjönnek az akkori érzések, mikor már tudtam, hogy mi fog következni, és hogy úgysem kerülhetem...nem is kerültem el. Hogy úgysem tud segíteni senki...bár ez akkor nem tudatosult így bennem, gyerekként nem azért nem mondtam el senkinek, mert hogy úgy sem tud segíteni senki...csak az érzés...valahogy ugyanaz. Most ha arra gondolok, hogy fel kellett volna jelentenem (vagyis el kellett volna mondanom, és anyukámnak feljelentenie), aki bántott, vagy most fel kellene jelentenem (már minek), akkor is ez a lemondás van bennem, hogy minek? Úgysem történne, változna semmi! Ahogy apámmal sem változott! Az elévüléstől eltekintve sem...(mert igen, az abúzus elévült már, ahogy írod, mert az 15-től 20 ével ezelőtt történt).
Azt hiszem ezek a párhuzamos érzések bántanak, az apám általi mostani/érzelmi bántalmazás meg a gyerekkori erőszak között...mert ezek csak most jöttek elő bennem...De mindegy is, nem akartam elterelni a beszélgetést...csak apám viselkedése olyan érzéseket vált ki belőlem, hogy...nem is tudom, de nagyon felerősíti bennem az abúzussal kapcsolatos érzéseket is.

Drukkolok neked, Rini! Majd írj, hogy hogy sikerült! (A babával én is hasonlóan vagyok, mint te, szeretnék majd, egyszer, de a hozzá vezető út számomra járhatatlan sajnos) .

Sunny...
Nem is tudom, mit mondjak....szeretnélek megölelni

Más abúzussal foglalkozó oldalakon nincs ennyire anonimitás. Miért nem vehetjük fel egymással a kapcsolatot?
Én ezt szeretném...

.

Jobbulást!

Karácsony, köszönöm!
A csúnyán néző tanár megvan még?

Hát...meg.

Ma születésnapom van.
Nem hívtak fel a szüleim. Picit bánt.

Sunny írta a másik topikban: "Csak állandóan fáradt vagyok, már krónikusan, hiiába a kávé, az energiaital, multivitamin, gyógyszerek...pont este nem bírok elaludni, reggelente meg nagyon korán kelek. Addigra tudnék elaludni. Szóval nem tudom, hogy miért van ez, hogy állandóan fáradt vagyok, egész nap, amikor meg el kellene aludni este, nem tudok.
De ha tudok is, mert pld. hétvége van, mint most, akkor is fáradt vagyok, és nincs semmihez sem kedvem, sem energiám.
Biztos azért van, mert nyomaszt a vizsga is... De valahogy fel kellene tölteni magamat energiával, mert úgy érzem, hogy mostanában kb. kétszer annyi erőfeszítésembe telnek a mindennapi teendők, mint általában...de azért sikerül, csak rohadt fáradt vagyok állandóan"

Akár én is írhattam volna. Vajon van ennek valami köze az abúzushoz? Azt tudom, hogy pl. a depressziónak ez is tünete.

Hajnalkám, sajnálom,hogy te is így vagy...nem tudom, hogy van-e köze az abúzushoz. Én most csak azt érzem, hogy néha rátesz egy lapáttal, de nem tudom, milyen lennék nélküle. Az biztos, hogy hajlamos vagyok a depresszióra, eddig egy kivétellel (az egy kivétel, mikor az anorexia miatt SOS bevittek), mindig télen voltam kórházban depivel meg PTSD-vel. Szerintem kéz a kézben járnak....nekem ez mindig egy ilyen időszak. Most is ezt érzem, hogy minden összeadódik a múlt, a jelen (vizsga-szorongás), állandóan fáradt vagyok, nincs kedvem és energiám semmihez, legszívesebben fel sem kelnék az ágyból, de felkelek, mert MUSZÁJ. De csak ezért... Nem tudom, van-e köze az abúzushoz, azt meg végképp nem, hogy miből lehetne energiát meríteni (napi kb. 4-5 adag koffeint iszom, antidepit, multivitamint szedek, mégis fáradt vagyok).

Hát Sunny, nem hangzik valami jól. Nekem a pajzsmirigyemmel vannak problémák, és tudom, hogy az okozhat ilyen fáradtságot, na meg keveset is alszom alapból. Ma pl. egész jól tudtam aludni, igaz, nem egyfolytában, fel-felébredtem, de meg vagyok elégedve az alvásmennyiséggel. És észrevettem, hogy ha sikerül kipihennem magam, akkor sokkal jobb a kedvem is, kevésbé vagyok ideges, feszült, optimistábban látom a világot. Csak azt nem értem ezek után, miért nem alszom többet.

Pontosabban nemcsak a pajzsmirigyemmel, de attól simán lehet a fáradtságérzés.

.

.

Május írta: Van egy titkos kérdésem, hónapok óta, senkinek nem merem mondani. Megpróbálom itt, bár rettenetesen szégyellem. A szex utáni bűntudat... Hogy van-e nektek ilyen? Mindig sírok utána és bele akarok halni a bűntudatba.

Nekem alkalmi kapcsolatok után volt. Nem is bírtam soha többé találkozni azzal, akivel ilyen megesett. Hála Istennek, ennek már vége, amióta férjhez mentem.