Még újabb kötetlen beszélgetés

rotebeete írta: Nem tartom magam beszűkültnek. Én is folytattam segítő beszélgetéseket, tudom mi a különbség egy segélykiáltó, figyelemfelkeltő öngyilkosság között és egy alaposan megfontolt, hosszasan tervezett öngyilkosság között. A kettő közt óriási a különbség. Míg az egyik valójában nem akar meghalni(esetleg még nem is tud róla), a másik viszont igen.
Egyetlen dolog tart még vissza, és az a mások gyásztól való megóvása. De attól tartok, el fog majd jönni az a pillanat, és az a határ, amikor ez sem fog már hátráltatni. Mert akkor már akkora nagy szükségem lesz rá, hogy felülírja majd a mások védelmét.
Már nem dolgozom annyit, Alicia. Vége a szezonnak. A zaklatóm pedig nyaralni ment, úgyhogy most az is tiszta pálya. Mégsem vagyok jobban, mégis kedvtelenül megyek minden nap dolgozni, és baromi nyugtalan vagyok. Hulla fáradt vagyok, mégsem tudok aludni, Állandóan felébredek, forgolódok, járkálok a lakásban.
És aztán még egyedül vagyok, mert nővérem elutazott a pasijával a héten. Úgyhogy így aztán még jobban összepasszol minden.. Legalább nem tesóm találna rám, hanem a szomszéd, vagy a főbérlő.

Rotebeete, én ugyanúgy meg akartam halni, mint Te, csak az tartott vissza, hogy ez a kultúránkban, és úgy tudom, as szélsőséges vallásokon kívül mindenhol tilos. Volt, hogy hónapokig a plafont bámultam, és vártqam a halált, hátha megszánnak "odafentről", és elküldik, mert a világon semmi értelmét nem láttam annak, hogy éljek. Úgyhogy hidd el, tudom, hogy miről beszélsz.
Az itteni idézet Tőled [b] Már nem dolgozom annyit, Alicia. Vége a szezonnak. A zaklatóm pedig nyaralni ment, úgyhogy most az is tiszta pálya. Mégsem vagyok jobban, mégis kedvtelenül megyek minden nap dolgozni, és baromi nyugtalan vagyok. Hulla fáradt vagyok, mégsem tudok aludni, Állandóan felébredek, forgolódok, járkálok a lakásban. [/b] egyértelműen arról beszél, hogy ki vagy merülve. Nem úgy működik a kimerülés, hogy ha eltűnnek az okok, akkor szépen jobban leszünk, hanem úgy, hogy amíg nem lesz alkalmunk kipihenni, feldolgozni a feszültségeket, addig ilyen szar állapotba kerülünk, amiben most vagy. Én ezt számos alkalommal megéltem, és túl is lettem rajta, és utána örültem, hogy nem haltam meg. Úgyhogy tessék a gyógyulást keresni! Az öngyilkosság sosem megoldás semmire! Ezt nem tanultad a segélyvonalasoknál?

Hogyne tanultam volna. De szerintem bullshit az egész. Néha nincs más megoldás. És ezt a képzésem alatt is ugyanígy gondoltam, csak nem adtam neki hangot. Persze sose tanácsoltam volna egy hívónak sem, hogy nyírja ki magát, ez tény.
Ki vagyok merülve, de nem csak a munkától. Mindentől, leginkább attól, hogy muszáj élnem. Totál elbaszok mindent, a munkában sem vagyok ott teljesen, állandóan lebaszást kapok, hogy valami szart csinálok... Lassan már fel vagyok háborodva azon, hogy kötelező élnem! Hát ki írja elő nekem, mit csinálhatok az életemmel? A franc egye meg.

Karácsony, szerintem valakivel összekeversz. Senkit nem ismerek, aki lovakkal foglalkozik, vagy állatorvos lenne.

Már minden pici dolog ki tud készíteni. Elvileg csak csütörtökön kellett volna menjek dolgozni. Tegnap írt a főnököm, hogy menjek ma 5re. Most délben meg ír, hogy jobb lenne, ha egyre mennék... (Fél óra kocsival, míg odaérek.) Soha semmit nem tudok tervezni, vagy ha tervezek, lemondhatom, mert ugranom kell rögtön.
Tudom, hogy ezt se kellene megélnem hú de dramatikusan, de már minden feszkó...

Nem te írtad, hogy úgy képzeled el az életed, hogy nincs senkid, viszont pont olyan önálló szeretnél lenni, mint akit írtál, passz, hogy mivel foglalkozott, és hogy vannak terveid, pl. tanulni szeretnél stb. Szerintem erre jól emlékszem.
Egyébként nem kell ahhoz stresszesnek lenni, hogy az ember felkapja a vizet azon, hogy nem tudja nyugodtan tervezni a szabadidejét, mert hivogatják, hogy ugorjon már be hamarabb. Ki kell jelölni a határaidat. Egyáltalán nem dramatikus, biztos, hogy engem is bosszantana.

Május írta:

Anoni Mara írta: Az állandó törléssel viszont sok fejtörést okozol a moderátoroknak...

Úgy látom, megoldották, eltűnt a törlés gomb. Ez engem nagyon rosszul érintett, még ha meg is értem az okát, mert miattam volt csomó üres oldal. Hát bocsánat.

Május, tudod szerkeszteni a bejegyzésed, tehát ha úgy döntesz, hogy nem tetszik, amit látsz, nyugodtan szerkesztheted, pl.: odaírhatod a helyére ezt:

rotebeete írta: Már minden pici dolog ki tud készíteni. Elvileg csak csütörtökön kellett volna menjek dolgozni. Tegnap írt a főnököm, hogy menjek ma 5re. Most délben meg ír, hogy jobb lenne, ha egyre mennék... (Fél óra kocsival, míg odaérek.) Soha semmit nem tudok tervezni, vagy ha tervezek, lemondhatom, mert ugranom kell rögtön.
Tudom, hogy ezt se kellene megélnem hú de dramatikusan, de már minden feszkó...

Ez egy akkora szemétség, hogy így rángatnak! Lehet, hogy fel sem kéne venned a telefont. Nehogy már ne lehessen magánéleted, mert van egy munkahelyed!

rotebeete írta: Hogyne tanultam volna. De szerintem bullshit az egész. Néha nincs más megoldás. És ezt a képzésem alatt is ugyanígy gondoltam, csak nem adtam neki hangot. Persze sose tanácsoltam volna egy hívónak sem, hogy nyírja ki magát, ez tény.
Ki vagyok merülve, de nem csak a munkától. Mindentől, leginkább attól, hogy muszáj élnem. Totál elbaszok mindent, a munkában sem vagyok ott teljesen, állandóan lebaszást kapok, hogy valami szart csinálok... Lassan már fel vagyok háborodva azon, hogy kötelező élnem! Hát ki írja elő nekem, mit csinálhatok az életemmel? A franc egye meg.

Karácsony, szerintem valakivel összekeversz. Senkit nem ismerek, aki lovakkal foglalkozik, vagy állatorvos lenne.

Én nem akarok semmit előírni Neked, de ha kivagy, akkor szerinted most az a megoldás, hogy meghalsz? És ha kivagy, akkor nem természetes, hogy a munkában sem tudsz helytállni éppen? És szerinted ha valaki kivan, akkor képes felelős döntést hozni az életével kapcsolatban?

Sziasztok! Tudom, hogy nem sokat szoktam írni ide mostanában, de olvasni igen. Olyan sokszor gondolok is rátok, a nick nevetekre, hogy ti mikor mit csinálhattok, hogy vagytok, hogy élitek a napokat, hogyha ti látnátok vajon mit mondanátok különböző helyzetekben. Egész életemben "azóta" csak magamra számíthatok. Így , hogy van gyerekem, ez sokszor nehezebb, de mégis sokkal jobb. A melómban ott járok, h elértem oda, ami mindig is akartam lenni, amit mindig is akartam csinálni. Sikerült! Tudtam, hogy fog. Most meg félek, h nem lesz elég erőm hozzá, hogy nem vagyok még elég erős. Most az van, hogy 3 hétre el kell mennem másik városba ( elég távolra) "továbbképzésre" ami miatt most totálisan ki vagyok készülve a gyerek miatt, hogy vele hogy lesz. Igen, tudom megoldódik. Barátnőm segít. Anyuval beszéltem telefonon, pár napot fog jönni, de különböző kifogásokkal, nyafogásokkal, hányni tudnék ettől az egésztől. Rosszul vagyok a gondolattól is, hogy itt lesz az ÉN lakásomban, hogy segítséget kellett tőle kérnem, hogy ezt fogom hallgatni tőle ( már amikor beszélünk) évekig.

ezt így le sem lehet írni, hogy milyen volt ez a beszélgetés. ..... De pedig nem az lenne a normális, ha egy gyerek (ÉN) az anyjától kér és kap???? Nekem is ez az első, a FIAM!!!!

Úgy szeretném nektek itt leírni mit dolgozok, hol, kikkel, de nem lehet. A folytonos titkokkal ti hogy álltok? Hogy bírjátok elviselni? Ma l már a melóhelyen is több mindenkinek mondtam el, hogy egyedül vagyok, én nem tudok a szüleimre számítani, mert mindenki azt tanácsolta amíg távol kell lennem majd anyukám úgyis segít, majd ő lesz a kisfiammal. És a döbbenetek: jaaaaaa, ezt nem tudtuk. Ezt pl fél évvel ezelőttig nem mondtam volna így ki senkinek. mostmár igen. És közben meg nekem van lelkiismeret furdalásom, hogy elmondtam anyuék nem jók, közben meg lehet én nem vagyok JÓ. Pedig én az vagyok!!!!!

Jó, hogy megint jelen vagy, Jelen!

Nagyon nehéz lehet, hogy anyukádra csak a leírtak szerint tudsz számítani. Az a jó, hogy mi majd csinálhatjuk ezt másképp..

Viszont úgy látom, jobban vagy, épp megvalósítod Magadat! Ez klassz, örülök! Most csak ennyi, mert már illene aludnom, én is építgetem az életem. Pl. csökkentem a gyógyszert, mert jó a terápia..

Amúgy nem írtam itt le, hogy engem nem vettek fel főiskolára, 4 pontocskán múlott, de nem bánom, mert szerintem nem vagyok kész rá, és lehet, hogy nem is való már nekem. Nem tudom. De ha energiám van, inkább dolgozni fogok, azt hiszem, talán lassan eljutok oda is, hogy ha nem is főállásba, de valami pénzkeresés jó lenne lassan, asszem.. Tizenév szünet után..

És persze, hogy jó vagy, Jelen, jó, hogy ezt már ki tudod jelenteni saját Magadra!

Karácsony, szerintem a legjobb barátnőmre gondolsz, hisz felnézek rá, és nagyon szeretem. A legnagyobb bizalmasom. Ő tud is arról, milyen szarul vagyok, hát jól ki is borult...
Értem én, hogy most ti mind azt gondoljátok, az öngyilkosság csak megfutamodás, gyávaság, stb... de én nem így látom. Annyira szeretnék megértve lenni... de senki nem ért meg... még ti sem.

Nézzétek meg, hányan vagyunk itt. És hányan vannak jól. Eddig úgy emlélkszem, mindenkinek voltak szar időszakai. És a többség terápiázott. Na, akkor pontosan mit is hozott? Ha ugyanúgy visszasüppedünk? Én, aki erről tanultam, meg képződtem, elvesztem a hitem benne.

Rotebeete részben van csak igazad. Én rengetegszer visszasüppedtem, a mostani állapotomhoz képest azok a periódusok a poklok poklai voltak. Most viszont azt tudom mondani, hogy bizonyos dolgok abszolút jobbak. Nem pörgöm magam szét az élet értelmén a valóság és illúzió harcában, amikor nem tudom eldönteni, hogy ki vagyok én és mit keresek itt, és rengetegszer érzem azt, hogy ez az egész élet, hogy téged idézzelek egy bullshit.
Már hogyne értenélek meg.
Aztán láttam egy videót, és örömmel vittem be a terápiába a gondolataimat, amik akkor a videó nézése közben öntöttek el. Már valószínűleg értek bennem előtte is a terápia hatására, ahogy kezdtem dolgokat tisztábban látni., de határozottan emlékszem erre a fordulópontra.
Remélem, hogy te is megtalálod, látod majd, hogy végül is minden rendben van/lesz.

rotebeete írta: Karácsony, szerintem a legjobb barátnőmre gondolsz, hisz felnézek rá, és nagyon szeretem. A legnagyobb bizalmasom. Ő tud is arról, milyen szarul vagyok, hát jól ki is borult...
Értem én, hogy most ti mind azt gondoljátok, az öngyilkosság csak megfutamodás, gyávaság, stb... de én nem így látom. Annyira szeretnék megértve lenni... de senki nem ért meg... még ti sem.

Nézzétek meg, hányan vagyunk itt. És hányan vannak jól. Eddig úgy emlélkszem, mindenkinek voltak szar időszakai. És a többség terápiázott. Na, akkor pontosan mit is hozott? Ha ugyanúgy visszasüppedünk? Én, aki erről tanultam, meg képződtem, elvesztem a hitem benne.

Rotebeete, volt, amikor pont úgy gondoltam a halálra, mint most Te. Pontosan értelek.

Valóban nekem is volt olyan, amikor nagyon kivoltam. Egész életem a különböző (egyéni, csoportos, önsegítő könyvek) terápiákról szólt, és a megküzdésekről. Ha visszanézek az első küzdelmeimhez, az első hibákat már biztos nem követném el, mert fejlődtem iszonyat sokat. Akkor most én vagyok a hülye, mert akkor nem döglöttem, bele, már az első krízisbe? Akkor kellett volna meghalnom? Akkor éreznéd magad nem egyedül itt, ha azt mondanánk, neked, hogy akkor tényleg, nincs értelme itt semminek, mert mindig lehet még eggyel rosszabb,ezért akkor nosza, haljunk meg együtt mindannyian?!?

: : :

Alicia, Karácsony, nagyon tetszenek a válaszaitok!
Rotebeete, ha itt elindulna egy öngyilkosság-támogató csoport, első dolgunk lenne, hogy leállítjuk a fórumot...
Az, hogy nem támogatunk ebben (nyilván nem, ezt te sem gondolhatod komolyan, hogy valaki itt erre fog buzdítani), nem jelenti azt, hogy nem értünk meg, vagy hogy nem mentünk sokan keresztül ilyen perióduson, vagy hogy nem tudjuk elképzelni, milyen az a kilátástalanság-érzés, ami erőt vett most rajtad. Meghallgatunk, próbálunk tanácsot adni, de azt ne várd itt senkitől, hogy azt mondja, hogy "hát ha ez így van, tényleg nincs más megoldás", mert szerencsére van.
Ami a másik kérdésed illeti, a terápia értelmét illetően, arra nyitok egy új témát, mert ez megér egy [strike]misét [/strike]topikot.