- Hozzászólások: 664
- Köszönetek: 0
rotebeete írta: Nem tartom magam beszűkültnek. Én is folytattam segítő beszélgetéseket, tudom mi a különbség egy segélykiáltó, figyelemfelkeltő öngyilkosság között és egy alaposan megfontolt, hosszasan tervezett öngyilkosság között. A kettő közt óriási a különbség. Míg az egyik valójában nem akar meghalni(esetleg még nem is tud róla), a másik viszont igen.
Egyetlen dolog tart még vissza, és az a mások gyásztól való megóvása. De attól tartok, el fog majd jönni az a pillanat, és az a határ, amikor ez sem fog már hátráltatni. Mert akkor már akkora nagy szükségem lesz rá, hogy felülírja majd a mások védelmét.
Már nem dolgozom annyit, Alicia. Vége a szezonnak. A zaklatóm pedig nyaralni ment, úgyhogy most az is tiszta pálya. Mégsem vagyok jobban, mégis kedvtelenül megyek minden nap dolgozni, és baromi nyugtalan vagyok. Hulla fáradt vagyok, mégsem tudok aludni, Állandóan felébredek, forgolódok, járkálok a lakásban.
És aztán még egyedül vagyok, mert nővérem elutazott a pasijával a héten. Úgyhogy így aztán még jobban összepasszol minden.. Legalább nem tesóm találna rám, hanem a szomszéd, vagy a főbérlő.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Május írta:
Úgy látom, megoldották, eltűnt a törlés gomb. Ez engem nagyon rosszul érintett, még ha meg is értem az okát, mert miattam volt csomó üres oldal. Hát bocsánat.Anoni Mara írta: Az állandó törléssel viszont sok fejtörést okozol a moderátoroknak...
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
rotebeete írta: Már minden pici dolog ki tud készíteni. Elvileg csak csütörtökön kellett volna menjek dolgozni. Tegnap írt a főnököm, hogy menjek ma 5re. Most délben meg ír, hogy jobb lenne, ha egyre mennék... (Fél óra kocsival, míg odaérek.) Soha semmit nem tudok tervezni, vagy ha tervezek, lemondhatom, mert ugranom kell rögtön.
Tudom, hogy ezt se kellene megélnem hú de dramatikusan, de már minden feszkó...
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
rotebeete írta: Hogyne tanultam volna. De szerintem bullshit az egész. Néha nincs más megoldás. És ezt a képzésem alatt is ugyanígy gondoltam, csak nem adtam neki hangot. Persze sose tanácsoltam volna egy hívónak sem, hogy nyírja ki magát, ez tény.
Ki vagyok merülve, de nem csak a munkától. Mindentől, leginkább attól, hogy muszáj élnem. Totál elbaszok mindent, a munkában sem vagyok ott teljesen, állandóan lebaszást kapok, hogy valami szart csinálok... Lassan már fel vagyok háborodva azon, hogy kötelező élnem! Hát ki írja elő nekem, mit csinálhatok az életemmel? A franc egye meg.
Karácsony, szerintem valakivel összekeversz. Senkit nem ismerek, aki lovakkal foglalkozik, vagy állatorvos lenne.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
rotebeete írta: Karácsony, szerintem a legjobb barátnőmre gondolsz, hisz felnézek rá, és nagyon szeretem. A legnagyobb bizalmasom. Ő tud is arról, milyen szarul vagyok, hát jól ki is borult...
Értem én, hogy most ti mind azt gondoljátok, az öngyilkosság csak megfutamodás, gyávaság, stb... de én nem így látom. Annyira szeretnék megértve lenni... de senki nem ért meg... még ti sem.![]()
Nézzétek meg, hányan vagyunk itt. És hányan vannak jól. Eddig úgy emlélkszem, mindenkinek voltak szar időszakai. És a többség terápiázott. Na, akkor pontosan mit is hozott? Ha ugyanúgy visszasüppedünk? Én, aki erről tanultam, meg képződtem, elvesztem a hitem benne.
:
:
: Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!