Még újabb kötetlen beszélgetés

Dehogyis azt vártam, hogy mondjátok azt, na gyerünk, Rotebeete, nyírd ki magad.
Nekem csak az hiányzik, hogy el legyen ismerve, vannak dolgok, amiken még a terápia sem segít. Én el tudom hinni, hogy vannak olyan emberi sorsok, amiket soha nem lehet feldolgozni, és van amin már csak az öngyilkosság segít. Értitek a különbséget?
Nem olyan rég olvastam egy cikket, ahol egy depressziós, kiskorában abúzált lánynak engedélyezték az eutanáziát. Akkor ez mit jelent? Hogy van a depressziónak egy olyan foka, ahonnan nincs visszaút.
Szegény lányt borzasztóan sajnáltam, hisz az élete csak vegetálásról szólt. Az eutanáziát pedig nem osztogatják, mint a cukorkát, szóval gondolom alapos megfontolással hozták meg az orvosai ezt a döntést.

Alicia koszonom a valaszr! Este tok hosszu bejegyzest irtam mely elszallt sajnos. Mint a pelda is mutatja most sem tudok aludni full ideges vagyok egyedul vagyok, de igen tartom magam . Nincs mas megoldas. Idovel megint jobb lesz majd. Rotebeete mindig lesz jobb!!!!

Jelen, remélem, jobban alszol ma...

.

Mi lenne, ha kérnél egy extra órát a pszichológustól? Akkor kénytelen lennél beszélni. Teljesen felesleges így járni, hogy belül őrlődsz, neki meg nem mondasz semmit. Azt is meg kéne tőle kérdezned, nem kéne-e egy pszichiátert is bevonni, esetleg valami gyógyszeres segítséget kérni. Nem állandóra, de erre a nehéz időszakra.

Elolvastam az összes hozzászólást, megpróbálok egyben reagálni rájuk.
Amikor öngyilkos gondolatok foglalkoztatják az embert akkor az a személy valóban nem lát más kiutat. Ezzel én is így vagyok mindig mindig. Egy hete is például így voltam. Mert ha nem teljesítek úgy az élet területein ahogy én szeretnék, mert alkalmatlan vagyok az életre, hasztalan járok terápiára, mert mindig visszatérnek a problémáim, sosem szerettek a szüleim, amit nem lehet visszacsinálni. Olyan kötődéseim vannak, és olyanokat várok el ami sosem teljesülhet, de ragaszkodom hozzájuk. Na ilyen helyzetben nincs más csak a halál, mert az old fel a szenvedések alól.
Aztán mégis elmegyek dolgozni, telnek a napok, és észre veszem, hogy ez a mély pont hamarabb elmúlik, már nem olyan intenzív, és míg előtte próbáltam az ereimet felvágni, de nem sikerült, most csak sírtam este elalvás előtt, vagy helyett. Ezt én már haladásnak veszem, lassú változásnak.
Tehát, még ha nem is szívesen vallom be, de a példa azt mutatja, hogy mindig van megoldás. és nem az eutanázia az, ha lelki gyógyulásról van szó.
Szerintem, és kívánok itt mindenkinek lelki gyógyulást, mert a heg az ott marad ugyan, de egyre kevésbé fog fájni!!!! Sőt a heg plasztikai műtéttel el is tüntethető, és már csak te fogod tudni, hogy ott neked heg volt valaha. Mindennek eljön az ideje. csak kitartást!

.

Május, én úgy érzem, hogy ennél a pszichológusnál tényleg elakadtál. Nem mered neki elmondani a valódi problémákat. Azt gondolod, hogy úgysem érti, sok neki? Vagy ki is robbant 1x köztetek valami feszültség, úgy emlékszem, megsértődött? Vissza kéne olvasni. Van olyan, amit Mara írt Neked, hogy be kéne vonni másik terapeutát.

Nem csodálom, hogy félsz a gyógyszerektől, én most alig tudok lejönni róluk. Ettől függetlenül átmenetileg, amíg nem segít a terápia hatékonyan, van, hogy kellene az is. Jelzem, hogy én tizenévig szedtem gyógyszereket, és nem volt terapeutám. Nem tudtam megfizetni. Ha van, akkor csak addig kell szedni, amíg nem javulsz a terápiában. És ha rövidebb ideig szeded, könnyebb abbahagyni.
És hát persze, hogy nem ahhoz a pszichiáterhez kéne menni, aki bántott, ha szükséges a gyógyszerelés..

Én sem vagyok a gyógyszer híve, viszont volt egy három hónapos időszakom, amikor szednem kellett, mert lépten-nyomon elbőgtem magam. Nem tudtam uralni ezt a dolgot, nagyon kellemetlen volt. Aztán mikor jobban éreztem magam, lassan abbahagytam. Közben jártam pszichológushoz folyamatosan. Minden félelmet elmondtam neki, ami egyáltalán nem volt könnyű, nem részletezném. De ez volt a jó út.
Valahogy neked is elő kéne hozakodni a félelmeiddel, így ahogy ide leírtad, és hátha tudtok számodra is elfogadható megoldást találni. Csak bátran.

Május, tudom,m hogy nem azért nem mondod el, mert nem akarod. De pont erre jó az extra óra: ott nincs kec-mec, okot kell adjál az extraságra. Nekem bevált, persze nem biztos, hogy neked is be fog válni.
Ami a gyógyszert illeti, azt hiszem, van, amikor már muszáj. Van biztos olyan is, hogy örökre muszáj, mondjuk egy biztosan diagnosztizált bipolárisnál. De ezt nem lehet olvasmányok alapján eldönteni, megkockáztatom, hogy pszichológus sem elég hozzá. Felírni csak pszichiáter (esetleg neurológus) tudja.
Néha elég egy nyugtató tea is, kicsit segít. Az a baj, hogy pl. a xanaxot nagyon rossz úgy szedni, hogy az ember bekap időnként egyet, én pl. folyamatosan sírok tőle. Szóval jobb az ilyet orvosra bízni.

Anoni Mara írta: Néha elég egy nyugtató tea is, kicsit segít. Az a baj, hogy pl. a xanaxot nagyon rossz úgy szedni, hogy az ember bekap időnként egyet, én pl. folyamatosan sírok tőle. Szóval jobb az ilyet orvosra bízni.

Mara, a xanaxtól sírsz, vagy ha nem szeded be? azért kíváncsiskodom, mert nekem akkor van a sírás, amikor csökkentek ..

Amikor megy ki a hatása. Az valami borzalom.

Én most Valeriánát szedek. Általában dél körül. Nem üt ki, csak nem gondolkozok és nem érzek annyira. Csak még elviselhető szinten. Elhagytam a szerelmem, aki hat éve tart. Nem azért mert nem szeretem, hanem mert olyan szinten hanyagol el, hogy az fizikai fájdalmat okoz és felér a bántalmazással. Nem hiszem, hogy depressziós lennék, még magányosnak se gondolom magam, csak amikor nagyon hiányzott, de az is inkább csak szomorúság nem depi. Aztán MARA, amit írtál az új kapcsolat feldobja az embert. Akkor is, ha ez egy régi-új. Van valami kevésbé elítélendő a régi kapcsolat felújításában mint egy újban?
Megcsaltam egy aranyos csupaszív fiúval, hogy elmondhassam ezt és elhagyjon, mert én nem tudtam. A fiút megtartom. Egyelőre.
Közben meg szeretem és tisztelem a férjem, aki viszont és nem is értem, hogy ez miért nem elég. Nem lehet mindent az abúzusra fogni.
MARA, nyáron olvashattam a könyved, értem mire gondolsz, amikor arról a hullámról beszélsz fent és lent, hogy depresszió, új kapcsolat adrenalinja, nyugalom és megint depresszió és kell az új szerelem. Félelmetesen veszélyesen csillogott a szemem, amikor nyáron arról beszéltem a barátnőmnek, hogy másnap randira megyek, amolyan terepszemlére. Szerelemfüggőség?
Ez a harmadik megcsalásom és a második szakításunk a szerelmemmel. Az elsőnél nem is gondoltam, h otthagyom, csak hirtelen haragból elkövetett "baleset" volt, mely két hétig tartott. A másodiknál el akartam felejteni, mert nem akartam, h hiányozzon és ennyire fájjon. Most direkt csaltam meg, h ne bocsásson meg és ő hagyjon el.
Most épp 6. napja nem békülök, közben hát azért kemény, de 3. nap jöttem rá, hogy igazából nincs új, mert ugyanaz a módszer, mint másfél éve. Először nem beszélünk, aztán sajnáltatás, majd bűntudatkeltés, aztán akadjak le, de másnap azért d*ghatnánk és mikor jössz, aztán jön az, h nincs miről beszéljünk és mindig a nő a hibás, és előre többen is megmondták neki, hogy úgyis mindig találok mentséget és okot a megcsalásra, na és akkor mikor megyek hozzá, mert a barátok közt a legjobb a szex, és el nem tudja képzelni, h most miért nem, ha azelőtt meg igen.
És most már nem érzek erős vágyat arra, hogy nincs igaza az állhatatlanságomat tekintve. Múltkor még erősen akartam bizonyítani, h nincs igaza és rendes lány vagyok a magam módján ugye, de most már nem érzek erre vágyat. Nagyon komolyan elhatároztam, hogy nem akarom folytatni. Csak közben meg rettentően hiányzik. Szerencsére most épp ő sem akarja, sőt ő szakított. Szóval nem is tudom, hogy mi bajom van. Azt nem tudom megtenni, hogy nem kommunikálok vele, na mindegy...
csak panaszkodni akartam... Meg hátha több szem többet lát. A barátnőim így is maximálisan odafigyelnek rám.

.