Nem, nem vicceltem. Felhívtam a Beratungsstellén (tanácsadó hely... nem tudom jól lefordítani magyarra, olyan mint az Eszter Alapítvány), egy kollégáját értem el, akinek azt az üzenetet adtam át, hogy hívjon fel engem a pszichológus, és ha nem tud fél örán belül visszahívni, akkor majd beszélünk jövő héten, mert nekem dolgoznom kell, és akkor nem tudok telefonálni.
Semmi részletet nem mondtam a kollégájának, csak hogy fontos lenne. Én írtam egy mailt a pszichológusnak, hogy nagyoj rosszul érzem magam, és hogy szerdán felhívtam a legjobb barátnőmet, el akartam tőle búcsúzni. Az egész ott robbant ki bennem, hogy én aznap felhívtam egy lelkisegélyt, és az ügyelő annyira megértett, hogy támogatott abban, nálam az öngyilkosság az egyetlen út, ha már semmi jövőt és örömöt nem lelek az életben. Nekem ez nagyon nagy löketet és erőt adott. Úgy éreztem, meg vagyok érte, valaki átérzi, hogy nálam már nem arról van szó, hogy milyen traumák miatt akarom ezt csinálni, mert nem az átélt események hozták ezt ki belőlem. A személyiségem túl érzékeny, finom, és nem találom emiatt a helyem a világban. Minden felzaklat, sosincs nyugalmam, és ez az állandó feszültség lefáraszt.
Na ezzel a reménnyel hívtam fel a legjobb barátnőmet, aki általában mindig megért engem, minden nap beszélünk egymással, bár talán egy kicsit anya-gyerek kapcsolat is van köztünk (32 évvvel idősebb nálam, de soha nem volt ilyen jó, ilyen őszinte barátságom senkivel), és ő nem értette meg. Ő kiakadt, kiborult, teljesen kétségbe volt esve, és elég jól ismer engem, így tudta, én képes vagyok ezt megtenni, és nem hülyéskedek. Szerinte hónapok óta depressziós vagyok, és ez az oka. Szóval ő már sírt, és kérlelt, ne csináljam... nemrég halt meg egyébként egy közeli barátja, az is a földhöz vágta, és azt mondta, nem tudna még egyet most feldolgozni, és végképp ne adjak neki olyan feladatokat, hogy értessem meg a testvéremmel, miért csináltam. Megeskettett, hogy nem csinálok semmit magammal, és megkért, hívjam fel a pszichológust.
De a pszichológus nem ért el időben, és a kollégája nem adta át pontosan az üzenetet, amit én rábíztam. (Kb. bassza meg az ilyen kolléga is.) Ő csak azt adta át neki, hogy kerestem, de azt kurvára nem, hogy jövő héten beszéljünk akkor. Én már dolgoztam, a pszichológus agyon hívogatott, hangpostára beszélt, hogy miért nem veszem fel, miért nem válaszolok az emailre, és ha két órán belül nem jelentkezem, kiküldi az illetékes szerveket hozzám. Én csak késő este hallgattam le a hangpostát, olvastam el az emaileket. A pszichológus totál fel volt zaklatva a telefonban, a harmadik hangpostánál már tegezett - pedig magázódunk. Aztán szerintem a saját maga megnyugtatására írt egy utolsó emailt, hogy bízik bennem, és mivel jelentkeztm telefonon, reméli, beszélni szeretnék vele, és addig nem csinálok semmit. Kérte, hogy több helyen jelentkezzek - a magánpraxisban is, ahol dolgozik, az alapítványnál is, mailben is írjak. Szóval minden elérhető csatornán.
Én nem figyelemfelkeltésből csináltam. Leírtam neki a levelemben, hogy segítségért fordulok hozzá. Segítsen, hogy ne érezzem magam így, és tanácsot kértem tőle, mit tehetnék, és arra kértem, beszéljünk arról, hogyan legyen tovább.
Ha elbagatellizáltam volna a helyzetet, nem lett volna jobb. Én komolyan és őszintén elmondtam neki mindent. Hisz csak így tud segíteni.
A gond ott is van, hogy én a városból elköltöztem, ahova hozzá jártam, és múlt héten voltam egy első ülésen egy másik alapítványnál. Amíg terapeutát találok, ezt ilyen áthidalásra beszéltük meg. De mivel az első ülés volt, nem mertem elmesélni, hogy öngyilkos gondolataim vannak.
: 
Témaindító
