Még újabb kötetlen beszélgetés

jelen írta: Most az emlekbetoresek miatt meg a kimerultseg miatt nem vagyok jol. Ti ilyenkor hogyan huzzatok ki magatokat ebbol az allapotbol. Mert ez " fâj" !!!! Jol akarok lenni. Nem akarom magam utalni nem akarok buntudatot. Mikor leszel mar tul ezen???

Jelen, én a bűntudathoz tudok hozzászólni. Nekem a beszélgetős terápiák segítettek abban, hogy beláttam, hogy nincs miért szégyellenem magam. De persze ez is egy folyamat, amiben nem tudom, Te hol tartasz. Hogy miért nem tudod még vajon elhinni Magadnak ezt, hogy nem Neked kell szégyellned Magadat, hanem annak, aki elkövette ellened.. Vajon miért nem hiszed el még? ???

Szerintem ez a bűntudat kérdés nem ilyen egyszerű, csakúgy, mint az attól való félelem, hogy majd egyszer kiderül a titkunk. Mindenki tudja, hogy a kisgyerek, aki voltunk, nem tehetett semmiről. Ezért a bűntudat csavarokkal jön vissza, mindenféle áttétekkel. Nehéz belátni, hogy ez is "onnan" jön. Ezt az oldást és feloldozást nehéz megtalálni. Egy beszélgetős terápiával elég hamar (úgy értem, pár év alatt) helyükre kerülnek a dolgok az abúzus körül. A rossz működés, a rossz észjárás, ami az abúzus nyomán alakul ki, az az, ami megkeseríti az életet, és szerintem ez már egy sokkal keményebb dió.

sziasztok,sokszor gondolok rátok én is,pont tegnap este kínoztam magam hogy kaptam emailbe egy értesítést egy tartozásról amiről én nem is sejtettem és a 900 ft-ot 900 ezernek olvastam hogy ezt kéne megadnom minél hamarabb,hát kb a leető legrosszabb verziók futottak át az agyamon mire ma délután el tudtam intézni,és megkönnyebbültem.Az járt a fejembe hogy ezt megint tök egyedül kell majd megoldanom,maszkot felvéve,ami mögé a szüleim nem látnak,illetve a titok érzése,hogy újból lenne valami amit csak én tudok magamról.Pasikhoz való viszonyról.én undorodom tőlük,pont ma hallgattam a vonaton 3 kamasz fiú beszélgetését azt hittem lehányom őket,minden második szavuk a megd..volt,meg a lányokról beszélték hogy milyenek,,ezért is tartom ösztönlényeknek őket,csak egy bizonyos testrészük vezeti,öccsémet is így sikerült elvesztenem,a barátnője tuti nem küzd olyan dolgokkal mint én,és nem értik,hogy nekem miért nem jön be az egyéjszakás kaland(ők úgy jöttek össze)vagy adiszkó.

Anoni Mara írta: Szerintem ez a bűntudat kérdés nem ilyen egyszerű, csakúgy, mint az attól való félelem, hogy majd egyszer kiderül a titkunk. Mindenki tudja, hogy a kisgyerek, aki voltunk, nem tehetett semmiről. Ezért a bűntudat csavarokkal jön vissza, mindenféle áttétekkel. Nehéz belátni, hogy ez is "onnan" jön. Ezt az oldást és feloldozást nehéz megtalálni. Egy beszélgetős terápiával elég hamar (úgy értem, pár év alatt) helyükre kerülnek a dolgok az abúzus körül. A rossz működés, a rossz észjárás, ami az abúzus nyomán alakul ki, az az, ami megkeseríti az életet, és szerintem ez már egy sokkal keményebb dió.

Igen, Mara, valóban, ez a része sokkal nehezebb. Én például nem tudom eldönteni az eldöntendőket, mert úgyis rosszul döntök, mert .. Talán azért, mert megszoktam, hogy úgyis rossz vagyok...?

Tegnap az "oroszlánbarlangban" voltam, ami azt jelenti, hogy a családom körében (ahová születtem).. Ott úgy vagyok elkönyvelve, hogy zűrös alak vagyok, mert velem csak a baj van, volt. Mert aki folyton gondot okoz a hülye pánikbetegségeivel, az lehet, hogy nem is beteg, hanem bűnös.. (gyerekkor, kamaszkor, fiatalkor..) Aztán ugye a házasságom nem volt sima, és belebonyolódtam szerelmi kapcsolatba alatta, mert valahonnan kellett kapni valami lelki támogatást, ha otthon csak ostoroztak úgyis.. (Ez a mentségem..) Nahát, ha valaki csal házastársat, akkor az rettenet bűn, nem nézik azt sem, hogy akit megcsaltam, az kicsoda volt: Bántalmazó, pszichopata.. Aztán mikor ettől a rémes embertől mikor megszabadultam, akkor nem tudtam elképzelni, hogy egyedül éljek, és jöttek az élettársi kapcsolatok. Hát, aki papír nélkül szexel katolikuséknál, az a büdös kurva kategória.. Ráadásul az első még anyagilag is kihasznált.. Akkor megkaptam azt, hogy nekik azért kell segíteniük engem anyagilag, mert nem bírok magammal, (nem bírom szex nélkül, erről megjegyzés lejjebb..) és emiatt sokba kerülök... Tegnap először tisztességesen meg tudtam védeni magam (6 fő..) a családomtól végre sírógörcs nélkül megúsztam a családi "banzájt".. Itt éppen most magamnak tapsolok, mert ilyen még nem volt...
Tehát ítélkezni marhára tudnak, és eláztatni is számos ember előtt.. Tegnap rápirítottam a családra, hogy valakinek furcsamód megváltozott a viselkedése irányomban, és bizonyára eláztattak előtte.. Az egyik szentfazék bevallotta bűnét, hogy ő tette...

(Megjegyzés: Amúgy nem a szex volt az első ok, hogy élettársi kapcsolatba léptem, hanem az, hogy féltem egyedül élni.. )

Na, és az egésznek az alapja az, hogy anyám nézett a legnagyobb büdöskurvának, mert mertem élvezni az abúzust.. A másik alapja az, hogy az előttem levő testvérem féltékeny volt rám, és nem győzött lehúzni a családnak, meg az egész világnak.. Ezzel megalapozták, hogy én legyek a család bűnbakja, akibe mindenki a cipőjét törli ma is, csak most már az eszemmel tudom legalább, hogy ez nem jogos...

Szóljatok ehhez, kérlek, Hajnalkám, ha látod, kíváncsi lennék a Te véleményedre is, és arra is, hogy volt-e előadás, és sikerült-e amit akartál..

rini írta: sziasztok,sokszor gondolok rátok én is,pont tegnap este kínoztam magam hogy kaptam emailbe egy értesítést egy tartozásról amiről én nem is sejtettem és a 900 ft-ot 900 ezernek olvastam hogy ezt kéne megadnom minél hamarabb,hát kb a leető legrosszabb verziók futottak át az agyamon mire ma délután el tudtam intézni,és megkönnyebbültem.Az járt a fejembe hogy ezt megint tök egyedül kell majd megoldanom,maszkot felvéve,ami mögé a szüleim nem látnak,illetve a titok érzése,hogy újból lenne valami amit csak én tudok magamról.Pasikhoz való viszonyról.én undorodom tőlük,pont ma hallgattam a vonaton 3 kamasz fiú beszélgetését azt hittem lehányom őket,minden második szavuk a megd..volt,meg a lányokról beszélték hogy milyenek,,ezért is tartom ösztönlényeknek őket,csak egy bizonyos testrészük vezeti,öccsémet is így sikerült elvesztenem,a barátnője tuti nem küzd olyan dolgokkal mint én,és nem értik,hogy nekem miért nem jön be az egyéjszakás kaland(ők úgy jöttek össze)vagy adiszkó.

Gondolkodtam azon, hogy vajon mitől függ, hogy mi abúzáltak szeretjük, vagy utáljuk a szexet.. A pasik undorítóan tudnak beszélni a szexről, mert a bunkóbbaknak dicsekvés tárgya a szexuális teljesítmény.. Talán emiatt, de ez persze nem mentség, hogy szemétség, nekem sem tetszik, amit Te hallottál Rini..

Alicia en teljesen megertem ezt a szituaciot. Sot szinte mindig. En a csaladban mindig azt erzem h kirekesztett vagyok h nekem nem jo senki. De hogy miert valtogattam valtogatom a pasikat azt mar senki nem erti. Ehhez mar nincs eszuk. Szuleimet okolom ezert. Ok tettek ilyenne. Anyu se viselkedett velem gyerekkent sose. Utalom amikor a 7 eves kisfiammal is ugy beszel mint egy felnottel. Sokszor en szolitom meg hogy de hat 7 eves meg gyerek. Engem sose tekintettek annak. Neveloapamrol meg ne is beszeljunk o meg foleg nem tudom minek tart engem. Emlekbetores. Sok mindenre emlekszem ...legszivesebben mindenkit kihasznalnek eldobnek elfutnek rohannek menekulnek de nem tehetem .van gyerekem akit gyerekkent kezelek es o a minden . Kuzdok. Magammal. Az elettel.

Anoni Mara írta: Ezért a bűntudat csavarokkal jön vissza, mindenféle áttétekkel. Nehéz belátni, hogy ez is "onnan" jön. Ezt az oldást és feloldozást nehéz megtalálni.

Ezt nagyon igaznak érzem. Pár napja új gyógyszert szedek,mert az orvosom nagyon komolyan vette, amit mondtam. Ennek nem mellékhatása a szorongás meg a depresszió. Most attól van bűntudatom, hogy lehet, nekem nem szabad depresszió és rossz érzések nélkül élni, mert én rosszat érdemlek.
Meg a szüleimet boldogtalannak látom, és ettől is bűntudatom van. Hiába beszéltük meg százszor a pszichológussal, hogy nem a gyerek feladata, hogy boldoggá tegye a szüleit, és én a történtekben áldozat voltam, tudom, hogy így van, mégis érzem a bűntudatot a boldogtalanságuk miatt. Nem tudom, hogy tehető ez le.

Május írta:

Anoni Mara írta: Ezért a bűntudat csavarokkal jön vissza, mindenféle áttétekkel. Nehéz belátni, hogy ez is "onnan" jön. Ezt az oldást és feloldozást nehéz megtalálni.

Ezt nagyon igaznak érzem. Pár napja új gyógyszert szedek,mert az orvosom nagyon komolyan vette, amit mondtam. Ennek nem mellékhatása a szorongás meg a depresszió. Most attól van bűntudatom, hogy lehet, nekem nem szabad depresszió és rossz érzések nélkül élni, mert én rosszat érdemlek.
Meg a szüleimet boldogtalannak látom, és ettől is bűntudatom van. Hiába beszéltük meg százszor a pszichológussal, hogy nem a gyerek feladata, hogy boldoggá tegye a szüleit, és én a történtekben áldozat voltam, tudom, hogy így van, mégis érzem a bűntudatot a boldogtalanságuk miatt. Nem tudom, hogy tehető ez le.

Szerintem a szeretet miatt van. Nagyon fájdalmas dolog, ha a gyerek (mindegy hány éves) a szüleit boldogtalannak látja. A szeretteink szenvedését nem csupán kívülről érzékeljük, hanem gyomorforgató módon. Nekem legalábbis összeugrik a gyomrom, és kikészülök.

karácsony írta:

Május írta:

Anoni Mara írta: Ezért a bűntudat csavarokkal jön vissza, mindenféle áttétekkel. Nehéz belátni, hogy ez is "onnan" jön. Ezt az oldást és feloldozást nehéz megtalálni.

Ezt nagyon igaznak érzem. Pár napja új gyógyszert szedek,mert az orvosom nagyon komolyan vette, amit mondtam. Ennek nem mellékhatása a szorongás meg a depresszió. Most attól van bűntudatom, hogy lehet, nekem nem szabad depresszió és rossz érzések nélkül élni, mert én rosszat érdemlek.
Meg a szüleimet boldogtalannak látom, és ettől is bűntudatom van. Hiába beszéltük meg százszor a pszichológussal, hogy nem a gyerek feladata, hogy boldoggá tegye a szüleit, és én a történtekben áldozat voltam, tudom, hogy így van, mégis érzem a bűntudatot a boldogtalanságuk miatt. Nem tudom, hogy tehető ez le.

Szerintem a szeretet miatt van. Nagyon fájdalmas dolog, ha a gyerek (mindegy hány éves) a szüleit boldogtalannak látja. A szeretteink szenvedését nem csupán kívülről érzékeljük, hanem gyomorforgató módon. Nekem legalábbis összeugrik a gyomrom, és kikészülök.

Igazad van, nagyon nehéz ez a szeretet dolog. Mert azt gondolom, szeretnem KELL a szüleimet, de más érzések jönnek. Leginkább bűntudat, hogy nem tudom őket annyira vagy úgy szeretni, ahogy kellene. Meg aztán hogy lehet szeretni azt, aki olyan sokat bántott??? Én ezen nem tudok túllépni.

Május írta:

karácsony írta:

Május írta:

Anoni Mara írta: Ezért a bűntudat csavarokkal jön vissza, mindenféle áttétekkel. Nehéz belátni, hogy ez is "onnan" jön. Ezt az oldást és feloldozást nehéz megtalálni.

Ezt nagyon igaznak érzem. Pár napja új gyógyszert szedek,mert az orvosom nagyon komolyan vette, amit mondtam. Ennek nem mellékhatása a szorongás meg a depresszió. Most attól van bűntudatom, hogy lehet, nekem nem szabad depresszió és rossz érzések nélkül élni, mert én rosszat érdemlek.
Meg a szüleimet boldogtalannak látom, és ettől is bűntudatom van. Hiába beszéltük meg százszor a pszichológussal, hogy nem a gyerek feladata, hogy boldoggá tegye a szüleit, és én a történtekben áldozat voltam, tudom, hogy így van, mégis érzem a bűntudatot a boldogtalanságuk miatt. Nem tudom, hogy tehető ez le.

Szerintem a szeretet miatt van. Nagyon fájdalmas dolog, ha a gyerek (mindegy hány éves) a szüleit boldogtalannak látja. A szeretteink szenvedését nem csupán kívülről érzékeljük, hanem gyomorforgató módon. Nekem legalábbis összeugrik a gyomrom, és kikészülök.

Igazad van, nagyon nehéz ez a szeretet dolog. Mert azt gondolom, szeretnem KELL a szüleimet, de más érzések jönnek. Leginkább bűntudat, hogy nem tudom őket annyira vagy úgy szeretni, ahogy kellene. Meg aztán hogy lehet szeretni azt, aki olyan sokat bántott??? Én ezen nem tudok túllépni.

Én nem tudom, hogy miért köteles szeretni a gyerek a szülőt, ha az nem érdemli meg? Végül is az, hogy egy szülő felnevel egy gyereket akárhogy, önmagában ez nem olyan tett, amiért okvetlenül hű de nagyon szeretni kéne. Hacsak nem olyan az a szülő, aki önmagát felülmúlva megpróbálta a legjobbat adni .. Én évekig hadban álltam az anyámmal azok után is, miután meghalt. Rémálmaim voltak vele.. Ő csak akkor tudott volna igazából szeretni, ha én lettem volna az a szent, akinek ő megálmodott...

Tehát a szülőnek nem az a dolga, hogy megálmodja, milyen gyereket akar, hanem az, hogy kap egy gyereket, akire rá kellene hangolódnia, mint ahogy Jelen is teszi, hogy "ő még csak gyerek", és ahhoz képest a legjobbat adni neki. Segíteni neki kibontakozni, hogy ki ő, mit hozott magával. Ehhez képest minket megerőszakoltak, kihasználtak, elvártak tőlünk teljesíthetetlen dolgokat: Tőlem: Legyek olyan, mint árpád házi Szent Erzsébet, Szent Rita, vagy Szent Mónka, lehetőleg olyan, aki pénteken nem is szopott babakorában, mert már akkor böjtölt, amikor öntudatlan volt..
Nagyon bosszantó ez az egész hozzám állás. Úgy próbálok most anyunak megbocsájtani, hogy kitettem egy képeslapját, amit egykor nekem küldött. Ha ránézek, azt gondolom, hogy ő ennyire volt képes. Erre futotta. Csak ember volt.

Volt egy pap, aki gyógyító lelkigyakorlatokat tartott, egy olyan, akit a maga egyháza is üldözött.. Azt tanította, hogy Isten szerint szép, fontos, értékes vagyok. Az, aki vagyok. És ez volt a tanításának a lényege, folyton erre tért vissza. Persze ez így kevés tudom, de volt, hogy egy hétig ezt hallgattam minden oldalról megtámogatva. Bibliával, pszichológiával.. Ha ebbe belehelyezkedem, ebbe a gondolatkörbe, valahol úgy érzem, hogy mindenki mindegy, hogy utál, hogy nem szeretett a szülő, mert van, akinek fontos vagyok. Tudom, itt nem vallásoskodunk, nem is azt akarok, de én csak úgy tudom elfogadni az emberek tökéletlenségét, akik nem szeretnek, ha elhiszem, hogy van, aki biztos szeret.. Ilyenkor azt tudom mondani, hogy ők csak emberek, és nem látnak mindent, amit Valaki lát. És ez a Valaki, aki szerintem mindent tud rólam, pont az szeret.

Alicia, a kevesebb néha több... gyönyörűen fogalmaztál! Köszönöm!

Kedves Kiscsillag!

Örülök, ha valami lélekemelőt írtam, amit pont Te meghallottál.. Én nagyon szeretnék ebbe az irányba elmenni. Tegnap egy olyan barátnőmmel sikerült beszélnem, aki ugyanahhoz a paphoz járt, akihez én, csak nem együtt jártunk, de tudtuk, hogy mindketten hozzá járunk, csak más-más rendezvényeire. Ő nem vallást tanított, hanem azt, hogy van, aki bízik bennünk, és szeret. Ezt mind a hit, mind a pszichológia oldaláról megtámogatta. Én akármit csinálok, akárhová járok segítségért, azt érzem, hogy igazi segítség ebben a hitben van, amiről itt tanúságot tettem. Így nem fulladok bele az életbe. Nem tudom, hogy ezekről szabad-e itt írni.. Jó lenne ha ismerhetnélek.

Alicia úgy érzem, hogy ismerlek így ismeretlenül is, a szavaid útján átjött a lelked üzenete, mert a léleknek nincs szüksége a testre a „látáshoz”. Örülök, hogy volt bátorságod leírni azokat a gondolatokat, amit megosztottál a sorstársainkkal. Ha valaki nem értené a szavaidat, akkor eszembe jutott néhány könnyűzenei szám, melyeken keresztül nagyon átjön az, amiről írsz: Demjén: Honfoglalás, Koncz Zsuzsa: Ég és föld között, Koncz Zsuzsa, Bódi László Csodálatos világ, Ákos: Igazán, Vad Fruttik: Lehetek én is... és még sorolhatnám tovább.

Ti is látjátok, hogy az oldalt teljes bedobással megszállta egy titkos erő, a MIKULÁS?????
Bárhova nézek, MIKULÁST látok!

Köszönöm Mikulás! Majdnem megfeledkeztem Rólad! Máris kirakom a csizmámat!