Új áldozat és pszichológus kapcsolat

Har Mónika írta: Ami eszembe jutott:egyenlőre nem merném--de
segítene,ha anyu és a húga elé állnék és elmondanám,mi történt?Az tudott volt,hogy a sógor csajozott,útszéli .....zott,ezért nem értem,miért hagytak többször vele.Lehet,hogy nekik a 9-14 éves még tabu volt?Nem mindenki gondolta így!
Ez előre vinne?
Anyukám olvasta amit a pszichológusnak írtam,(ez volt az első lépés,amit megtettem)lehazugozott

Igen. Nem úgy, ahogy gondolod, feltehetőleg nem lenne összeborulás, de valahogy mégis visznek ezek előre. Valahogy a magadért való kiállás jelképe ez, meg annak, hogy fel mered vállalni a múltat, feltöröd a titok burkát. Jól esne a lelkednek. Nem rögtön, mert feltehetőleg ők csalódást okoznának, de hosszú távon mégis ez a jó út. Én legalábbis ebben hiszek.

Hát én nem hiszek ebben. Úgy is tagadni fog, sokkal rosszabb lesz, mert nem fogja érteni, mint ahogy senki más sem.

Egyenlőre nem mertem elmondani,elkövető jó pár éve meghalt,szerintem qa mindenki által imádott ember emlékét nem tudom beszürkíteni

Viszont csoporton elmondtam..ill egy ráutaló mondatom volt,pszichológus segített a kérdéseivel-ki nem mondtam,de megértették

Kezdetnek ez jó. Nem könnyű!

Jaj...
nőgyógyászhoz kell mennem.
Nem tudom,az emlékek megpiszkálása miatt,vagy életkoromból adódóan kisebb problémák vannak.Először az úgysem komoly gondolattal söpörtem volna a szőnyeg alá,de nem hagyom magam.
marad a rettegés a vizsgálattól,de tudom,túl leszek rajta,"kedves" rokon meg...(amit gondolok,nem nyomdafesték tűrő).
Szerintetek ebben tud segíteni a pszichológus?Kicsit kellemetlen,hogy nőgyógyász orvosként diplomázott,így ismeri azt az oldalt is

Voltál vizsgálaton, mi volt?
Ezek a testi tünetek is gyakoriak szerintem. Nekem is volt és van pár. Bár lehet a korral jár

Szia!
Voltam..eredmény csak a jövő héten,de a doki szerint minden rendben.
Pillanatokon belül végeztünk,féltem a vizsgálattól,.de észre se vettem
Továbbra is járok terápiára,megpróbáljuk kidolgozni az önbizalomhiány,kisebb/kevesebb rendűségi problémáimat
Lassú-rohannék,de nem merem a kockázatot vállalni (teljes mellszélességgel semmiképpen).Így nehéz lesz eredményt elérni
Hogy vagy?
Lassan kezdődik a suli a lányomnak.jó lenne végre elhelyezkednem (a kettőnek nincs köze egymáshoz)

Szerintem nem kell sietni. Ahogy neked kényelmes, úgy haladj.
Az jó, hogy negatív lett a lelet.
Hogy ment az évkezdés? Van valami munka kilátásban?

Szia!
Munka semmi-egy helyre hívtak,de csúnyán elrontottam a beszélgetést sajnos.
Feldolgozás:a normál 50 perc terápia 80 perc lett,de (sajnos) "megvan" az egész történet-gondolatban,érzésben.Azt szeretném mondani a pszichológusnak,hogy ez csak mese,kitaláltam...
Hogy vagy?

f62508809b19329c04825bd930467f38

mennyire igaz

Ez a nem akarok teher lenni érzés nekem is nagyon megtvan.Járok terápiára egyre komolyabb témákba merülünk bele.Testi tünetek nálam is megvannak.Én most attól kezdek rettegni hogy nehogy ha egyszer anya leszek én is elkövető legyek.Tudom hogy nem tenném meg azt,amit velem az anyám mégis ettegek.
Egyébként annyira érdekes az az ember akinek elöször elmondtam a történetem és a vetélésem,annyira de annyira kötödöm ragaszkodok hozzá,de a terhére se akarok lenni,így inkább próbálom elengedni,de gondolatba mindig hozzá beszélek,mintha az elvesztett ikertestvérem lenne.Bocsánat a szómenésemért.Úgy éreztem valahova írnom kell,viszont legalább az új munkahelyem tetszik nagyon.

Amúgy szerintetek lehet összefüggés a hirtelen rám törő szorongás rohamok és a leeső vércukrom között.Eddig ilyen jellegű problémám nem volt.

Lassan tényleg ott tartok,hogy csak a pszichológusnak tudok megnyilni,az egyetlen akivel beszélni tudok.Érdekes,hogy az új munkám a nőiességgel kapcsolatos,de még itt is szorongok

rini írta: Lassan tényleg ott tartok,hogy csak a pszichológusnak tudok megnyilni,az egyetlen akivel beszélni tudok.Érdekes,hogy az új munkám a nőiességgel kapcsolatos,de még itt is szorongok

Rini, ha már egy valakinek meg tudtál nyílni, az nagy dolog. Majd jön a többi is, csak idő kérdése.
Ami a cukorszint leesését illeti, szerintem a szorongás nagyon sok fajta tünetet tud produkálni.

Sziasztok!
Én új vagyok itt. Úgy találtam ide, hogy rákerestem a düh és a szomorúság kapcsolatára és ezt a forumot dobta fel. Engem szexuális értelemben nem bántott senki (legalábbis nem tudok róla), de az anyukámmal voltak gondok. Nem tudom, hogy ez milyen súlyos traumának számít, de gyerekkoromban úgy hűtötte le a "hisztit", hogy benyomta a fejemet a kádnál a csap alá és megnyitotta a vizet. Később felnőttkorban fel tudtam ezt idézni és rettenet volt, úgy éreztem meg akar ölni. A kötődésem hozzá nagyon problémás volt, nincs kapcsolatban az érzéseivel, szerintem undorodik a csecsemőktől, de legalábbis erős averziója van a kicsi gyerekekkel. Amúgy a külvilág egy kedves, dolgos anyukának ismeri és én is elfogadtam őt 5 év terápia után, de ami miatt itt vagyok és írok az az, hogy mint oly sokan mások itt, én is megpróbáltam a terapeutámból anyát csinálni. Amint megtaláltam a forumot erősen elgondolkodtatott, hogy akkor ha itt javarészt abúzus túlélői írnak, akkor hogy van az, hogy én ugyanezt csinálom a terapeutámmal, mint az áldozatok. Nyilvánvalóan én is valaminek az áldozata vagyok. Úgy érzem, hogy mivel engem szexuálisan nem bántalmaztak, ezért mindig elbagatellizálom a problémámat és nem veszem még ennyi év után sem komolyan.

A másik amiért írok az az, hogy nagyon egyedül érzem magam a problémámmal, egyedül is élek és egy egy nehezebb nap vagy ülés után ki tudok készülni. Sok év terápia van mögöttem, rengeteg határfeszegetéssel és a terapeuta részéről rengeteg határátlépéssel, amivel nekem segített bizalmat építeni és úgy egyáltalán, hogy érezzem nem vagyok egyedül. A "vége" viszont mindig ugyanaz, visszatérünk a keretek megtartásához, néha keményebben meghuzza a határokat és olyankor szenvtelennek és hidegnek élem meg. Tudom, hogy ezt kell tennie, hogy nem sírhat ríhat velem, de ettől még baromira tud fájni. Egyszer már beláttam hogy itt nem pótolhatom be azt, amit gyerekként nem kaptam meg, elmentem és félévig nem mentem. Utána egy másik terapeuta javaslatára visszamentem, ennek most talán újabb fél-1 éve és most megint azt érzem, hogy irtóra hiányzik, de azt ami hiányzik nem kapom meg. Tudom, hogy kb haragot kellene éreznem meg dühöt és kicsit már érzem is, de valahol itt olvastam, hogy szeretetet meg haragot egyszerre érezni az nagyon nehéz. Ezekről beszéltem már vele régebben szerintem. Az van, hogy most akarom megint abbahagyni a terápiát, ugyanakkor az érzés nem akar elmúlni, nem javul. Már nem tudom mit csináljak magammal, hogy végre tudjak szembesülni. Mióta odajárok pánikolok minden ülés előtt, hevesen ver a szívem stb. Nem pánik roham, az volt még régen, csak izgulok nagyon, félek. Ki tudja mitől. Utána általában elmúlik. Amióta odajárok nem sírtam egyszer sem, ez is le van fojtva. Bezzeg itthon...rengeteget. Legalább tudok érezni, azért ez jó. De néha annyira üresnek érzem magam. Borzasztóan rossz érzés, ilyenkor előfordul, hogy alkoholhoz nyúlok. Most is ezt érzem, hogy üres vagyok és talán szomorú, de nem tudok sírni, hogy megkönnyebbüljek. Most azt érzem vele együtt akarom ezt feldolgozni, nem felállni és egyedül megodani, de hogy menjek oda, ahol úgy érzem fájdalmat érzek. Direkt nem azt írom, hogy ő okoz, mert nem erről van szó nyilván. Én okozom kb, mert tudtomon kívül feszegetem a határokat és arra neki hivatalból nemet kell mondani. Ne haragudjatok, megint egy frissen felszakadt sebben vagyok, meg új vagyok és ezért is lett kissé hosszú.