Új áldozat és pszichológus kapcsolat

Kéthetente járok elvileg, csak van, hogy közbe jön valami. Most ez halmozódott.
Te hogy vagy? Szedsz még gyógyszert?

Ági40 írta: Kéthetente járok elvileg, csak van, hogy közbe jön valami. Most ez halmozódott.
Te hogy vagy? Szedsz még gyógyszert?

Igen, persze. Antidepresszánst az ember nem egy-két napig szed. Szerintem most erre berendezkedhetek egy időre. Nem zavar. És sokkal jobban vagyok. Az első pár nap megviselt, de aztán már szinte észre sem vettem. Ami jó volt, hogy az elején szedhettem mellé szorongásgátlót, és jókat aludtam. Most viszont azt mondta a pszichiáter, hogy azzal le kéne már állni, de így meg nem alszom. Ettől egyszerűen megőrülök, nem bírok így dolgozni. Vagyis bírok, megyek, de rettenetesen nehéz.
Amúgy ezt az apróságot leszámítva jól vagyok, sokkal stabilabbnak érzem magam.

Ja a legrosszabb, hogy nem alszik az ember. Fölkelek két óra után, fél három felé, és nem bírok vissza aludni, aztán reggel meg mint akit fejbe vágtak. Nehéz így a gyerekek között. Talán szednem kéne erre valamit nekem is.
Azért örülök, hogy jobban érzed magad, az most a fontos.
Ha én ezt a hónapot kibírom épp ésszel, akkor többre vagyok képes mint gondoltam. Most nagyon kivagyok őszintén szólva, és nem tudom hogy fogom bírni.

Ági40 írta: Ja a legrosszabb, hogy nem alszik az ember. Fölkelek két óra után, fél három felé, és nem bírok vissza aludni, aztán reggel meg mint akit fejbe vágtak. Nehéz így a gyerekek között. Talán szednem kéne erre valamit nekem is.
Azért örülök, hogy jobban érzed magad, az most a fontos.
Ha én ezt a hónapot kibírom épp ésszel, akkor többre vagyok képes mint gondoltam. Most nagyon kivagyok őszintén szólva, és nem tudom hogy fogom bírni.

Pl. írj nekünk! Írd le, mi a baj, mi most olyan nehéz. Sokan olvassuk ám a fórumot, még akkor is, ha most kicsit csendes idők járnak.

Nem akarok panaszkodni, most minden összejött. nagyon hiányzik a pszichológuson, szükségem lett volna némi támogatásra, és ez kényszer szünet nagyon rosszkor jött. Feszültség van a munkahelyen, itthon minden elromlik, a férjem kezét műtötték, sok dolgot kell intéznem, azt sem tudom melyikbe kezdjek. Most tiszta káosz az életem Most a levelemre sem válaszolt, és félek eltávolodunk egymástól. Vagy valami rosszat tettem, és elromlik minden. Nem tudom mit gondoljak.
Félre próbálom tenni a témát amit elkezdtünk, hogy ne zavarjon össze, de így meg vannak rossz álmaim.
Tisztára megőrjít ez a helyzet!!!!!!
Annyira bánt, hogy mikor nem tudtam elindulni szombaton, olyan könnyen lemondott rólam, hogy akkor 3 hét múlva és kész. Ennyire nem számít mi van velem? Ilyen könnyen lemondott rólam? Utálom ezt. És bűntudatom van hogy ilyent gondolok róla.

Remélem nem esett baja

Ági, te is tudod, hogy nem állhatott neki könyörögni, hogy mégismégis menjél hozzá. Mégis mit mondhatott volna, ha te felhívod, hogy nem tudsz menni? És ne felejtsd el, hogy pszichomókus, azt is gondolhatja, hogy nyilván nem véletlenül romlott el a kocsi, pszichoszomatikus motormeghibásodás.
El fog telni ez a 3 hét (már csak 2, nem?), és minden megy tovább, nyugi.

Igaz , és rettegtem is ettől, hogy az autó miatt nem fogok tudni menni. Igen már csak kettő, és írt is azóta, szóval nem esett baja sem. Érdekes, hogy mikor tudok menni, eljátsszom a lezárás gondolatával, mikor meg nem tudok menni a megszokott rend szerint, akkor minden bajom van.

Ági40 írta: Igaz , és rettegtem is ettől, hogy az autó miatt nem fogok tudni menni. Igen már csak kettő, és írt is azóta, szóval nem esett baja sem. Érdekes, hogy mikor tudok menni, eljátsszom a lezárás gondolatával, mikor meg nem tudok menni a megszokott rend szerint, akkor minden bajom van.

Hát ez az ambivalencia teljesen normális. De szerencsére ezt nyilván ő is tudja. Szóval kitartás!

Köszi, és hogy válaszoltál azt is.

Szóval itt folytatnám. Örülök, hogy eljutok holnap a pszichiáterhez. Mert tegnap bejelentette a pszichológusom, hogy màr csak ezt az évet vállalja velem meg mindenki mással is. Elég szépen rávezetett erre korábban, számítottam is rá, és így is tovább fog tartani mint vártam. De, megint nem én mondom ki a végét ( bár lehet sosem lennék rá képes), és ő Budapesten lakik, ami túl túl messze van. Szóval itt fog hagyni végleg, és ez nagyon elszomorít. Nagyon nagyon. Tudom nem járhatok örökké, de legalább egy városba laknék vele, vagy az eladó házát én venném meg, akkor megnyugodnék, hogy mindig velem van. Vagy ha én is kapnék tőle valamit, ami rá emlékeztet, hogy ezt nekem szánta, az sokat jelentene, és könnyebb lenne. De nem lesz ez, így remélem a gyógyszeres rásegítés ad annyi támaszt, hogy végig tudom csinálni az évet, mert jelenleg az hiszem ezt így nem fogom kibírni.

Ági, drukkolok neked! Csak bátran!

Sziasztok! Pszichoanalìzissel kapcaolatban van valakinek tapasztalata? Köszi előre is a válaszokat

Szti, sajnos nem vagyok pszichológus, ezért csak laikusként tudok írni, meg valamennyit saját tapasztalatból és a milliónyi könyvből, amit a témában már elolvastam, saját gyógyulásom érdekében.
Szóval ez a saját nézőpontom: szerintem mindannyiunknak nagy szüksége van arra, hogy egy együttérző, a történetünket és érzéseinket nemcsak feldolgozni és osztályozni akaró, hanem adott esetben "mellénk álló" és az érzéseinket elfogadó terapeutánk legyen.
A pszichoanalízis módszere bár hasznos lehet, mert visszavezet dolgokat más történésekre, de szándékosan, és módszerében nagyon távolságtartó és kívülről szemlélő módszer. Van, akinek ez beválik.... én jártam ilyen jellegű terápiába is. De az én tapasztalatom az volt, hogy akkor történt előrelépés a gyógyulásomban, mikor a egy másik, más módszerrel dolgozó pszichológus arcán megláttam, hogy - helyettem - van felháborodva, a saját történetemen, és végre el tudtam ismerni önmagam előtt, hogy milyen rémesen viselkedtek a szüleim. Végre valaki felháborodott, és a mellé a kislány mellé állt, aki mellé még én sem álltam oda... a kislánnyan kezdett dolgozni, nem a "miértekkel".
Összességében a pszichoanalízis módszere nekem túl "objektív" és érzelemmentes - pedig én aztán mindig igyekszem "nyugodt" és tárgyilagos maradni
De hangsúlyozom, ez én vagyok, másnak más tapasztalatai lehetnek.

Kedves Nyugodt,

Köszönöm a válaszodat. Legutóbb ez a lehetősèg merült fel. Valamennyit uána olvastam, de nem volt túl szimpatikus. Valamerre el szeretnèk indulni, magamak kell "kitaposnom a saját ösvènyemet", de mèg mindig csak egyhelyben ácsorgok. Fèlek elindulni, segìtsèget kèrni a közvetlen környezetemben meg mèginkább, mert csak a " lèpj túl rajta, hagyd magad mögött a múltat" szöveget kapom. Jelenleg romokan az èletem, akik a világon a legfontosabbak elvettèk tőlem ès elegem van. Hogyan kezdjem, merre, kihez menjek ès mit mondjak?