Új áldozat és pszichológus kapcsolat

Mi van, mindenkinek normális a pszichológusa?

Én legutóbb megint rosszul lettem nála, amikor az evésről meg a koszosságról, mocskosságról volt szó. Engem meglepett, azt hittem, már túl vagyok rajta. De hirtelen újból azt éreztem, hogy nem ott vagyok, mást láttam magam előtt, fuldokoltam, elzsibbadtam, sírtam. Rettenetes volt. De beszélt hozzám, hozott vizet, megkérdezte, tudom-e, hol vagyunk, és valahogy jobban lettem. És utána azt éreztem, hogy szörnyű volt, de nem voltam egyedül a pánikkal, nem rohantam el, nem féltem utána. Csak azon gondolkodom, hogy ez már mindig így marad? Meg az is eszembe jutott, de lehet, hülyeség, hogy amíg ilyen hatással vannak rám emlékek, addig biztos tudat alatt jelen van az egész életemben...

Engem a félemlékeim aggasztanak.
Én nem is merem magam beleengedni ezekbe az emlékekbe úgy igazán, vagyis a félelembe. Hiába van ott a pszichológusom. Tudom, hogy utána haza kell mennem. Jön majd az este és egyedül vagyok.
Meg szerintem a pszichológusom unja is az egész storyt.

karácsony írta: Jön majd az este és egyedül vagyok.
Meg szerintem a pszichológusom unja is az egész storyt.

Karácsony, soha nem vagy egyedül… A pszichológusod pedig bízik benned, azért foglalkozik veled. Okos nő vagy, próbáld megvizsgálni egy másik szemszögből ezt a kérdést, az nem lehet, hogy Te vagy, aki unod már ezt az "egész storyt"?

Május írta: Én legutóbb megint rosszul lettem nála, amikor az evésről meg a koszosságról, mocskosságról volt szó. Engem meglepett, azt hittem, már túl vagyok rajta. De hirtelen újból azt éreztem, hogy nem ott vagyok, mást láttam magam előtt, fuldokoltam, elzsibbadtam, sírtam. Rettenetes volt. De beszélt hozzám, hozott vizet, megkérdezte, tudom-e, hol vagyunk, és valahogy jobban lettem. És utána azt éreztem, hogy szörnyű volt, de nem voltam egyedül a pánikkal, nem rohantam el, nem féltem utána. Csak azon gondolkodom, hogy ez már mindig így marad? Meg az is eszembe jutott, de lehet, hülyeség, hogy amíg ilyen hatással vannak rám emlékek, addig biztos tudat alatt jelen van az egész életemben...

Május, nagyon bátor vagy, hogy keresztül engedted magadon ezeket az érzéseket! Tudd, hogy ez nem marad így és az sem hülyeség, amit a végén írtál...

Nekem új érzéseim lettek a pszichológusom iránt. Elhiszem, hogy nem akar nekem ártani, nem akar bántani, minden, amit mond, értem van, hogy nekem jó legyen. Elképeszt a kitartása. Hiszek neki és bízom benne. Két és fél éve járok hozzá, és csak most kezdtem ezt érezni legbelül. Hát, olyan földrengető érzés. Bármit mondtam, nem néz rám másképp, és nem csak az undorító dolgokat látja bennem, hanem sokkal többet, sokkal árnyaltabbnak lát, mint én magamat.
És nagyon sok mindent szeretnék még neki elmondani magamról.
Kicsit lassú vagyok, tulajdonképpen innen kéne kezdeni a terápiát...

Szoktatok a pszichológusotokkal álmodni? És elmondjátok neki? Nekem rossz álmom volt. Nála voltam, de nem tudtam megszólalni, nem jutott eszembe semmi, mert annyira álmos voltam. Nem tudtam nyitva tartani a szemem, folyt a könnyem az álmosságtól, ő meg nem róla tudomást. Pedig mostanában nincsenek konfliktusok, és álmomban is kedves volt, de nem akarta meglátni, hogy mennyire álmos vagyok. Mit jelent ez?

Május írta: Szoktatok a pszichológusotokkal álmodni? És elmondjátok neki? Nekem rossz álmom volt. Nála voltam, de nem tudtam megszólalni, nem jutott eszembe semmi, mert annyira álmos voltam. Nem tudtam nyitva tartani a szemem, folyt a könnyem az álmosságtól, ő meg nem róla tudomást. Pedig mostanában nincsenek konfliktusok, és álmomban is kedves volt, de nem akarta meglátni, hogy mennyire álmos vagyok. Mit jelent ez?

Persze, folyton. Még most is, bár sajnos egyre ritkábban.
És kell róla beszélni, teljesen új utakra viheti a terápiát. Nem mondom, hogy könnyű.
Hogy mit jelent, azt nyilván neked kell kideríteni. A pszichológus segítségével...

Vele még nem álmodtam, de sokszor beszélünk az álmaimról is. Nem mindről, hanem az intenzívebbekről, amikre jobban emlékszek, meg főleg a rémálmokról.
Pl gyakran felriadok éjjel és akkor fázom, ki vagyok takarva és óráknak tűnő másodpercekig tart míg rájövök, h hol vagyok és hogy meg szabad mozdulni - mire meg merek mozdulni. Aztán rájövök, h kilóg valamim a takaró alól és fázom. Mintha a test emlékezne valamire, amire a tudatalatti még nem enged.

Szeretek a pszichológusommal álmodni, akkor is, ha rossz az álom. Egyszer összeszedtem minden bátorságom, és elmondtam neki, mit álmodtam vele. Utána jó volt. Nem tudom, mitől van ez, de mindig nagy megkönnyebbülést hoz, ha arról beszélünk, mi van a kettőnk kapcsolatával. Csak iszonyat nehéz szóba hozni.

Amúgy nem hiszem, hogy a való életben nem venne tudomást arról, ha nagyon álmos vagyok, mint az álmomban. Arra gondoltam, valamit inkább én hallgatok el előle, és inkább "elalszom", csak ne kelljen róla beszélni...

Május írta: Szeretek a pszichológusommal álmodni, akkor is, ha rossz az álom. Egyszer összeszedtem minden bátorságom, és elmondtam neki, mit álmodtam vele. Utána jó volt. Nem tudom, mitől van ez, de mindig nagy megkönnyebbülést hoz, ha arról beszélünk, mi van a kettőnk kapcsolatával. Csak iszonyat nehéz szóba hozni.

Amúgy nem hiszem, hogy a való életben nem venne tudomást arról, ha nagyon álmos vagyok, mint az álmomban. Arra gondoltam, valamit inkább én hallgatok el előle, és inkább "elalszom", csak ne kelljen róla beszélni...

Na látod, megy neked ez az álomfejtés!

Én is szoktam róla álmodni. Amúgy is rengeteg beszédes álmom van:

Anoni Mara írta:

Május írta: Szeretek a pszichológusommal álmodni, akkor is, ha rossz az álom. Egyszer összeszedtem minden bátorságom, és elmondtam neki, mit álmodtam vele. Utána jó volt. Nem tudom, mitől van ez, de mindig nagy megkönnyebbülést hoz, ha arról beszélünk, mi van a kettőnk kapcsolatával. Csak iszonyat nehéz szóba hozni.

Amúgy nem hiszem, hogy a való életben nem venne tudomást arról, ha nagyon álmos vagyok, mint az álmomban. Arra gondoltam, valamit inkább én hallgatok el előle, és inkább "elalszom", csak ne kelljen róla beszélni...

Na látod, megy neked ez az álomfejtés!

Megbeszéltük ezt az álmomat is, meg másikat is. Régebben nem mertem elmondani, túl intimnek éreztem. Most meg megkönnyebbülök, ha álmokról beszélünk. Van, amit valóságosan nem tudok kimondani, csak az álmokkal, de olyan jó, hogy "kijön"!

Karácsony, már rég akartam kérdezni, hogy mi van veled! Mi lett azzal a "body" nemtudom mi dologgal? Jársz még a pszichológusodhoz?

A bodys dologhoz én alkalmatlannak érzem magam. Az akkor egy ötlet volt, de nem tudnám komolyan venni sem, meg nekem az ilyen jellegű szándékos, csoportos mozgásterápia túl intimnek hat és inkább olyanoknak való, akik nem ilyen terheket cipelnek, és nem fusztrálja őket, ha testüket, mozgásukat figyelem illeti. De nem is volt erről többször szó.
Járok igen. Sokszor érzem, hogy szívesen feladnék mindent. És nem gondolom, hogy ennek az életnek túl sok értelme lenne.

karácsony írta: Járok igen. Sokszor érzem, hogy szívesen feladnék mindent. És nem gondolom, hogy ennek az életnek túl sok értelme lenne.

Már egy ideje szenvedek ezzel, nem tudom, hova tegyem fel a kérdést, de mégiscsak idetartozik. Szerintetek mi tesz valakit alkalmassá terápiára? Ezen gyötrődöm mostanában, és nem jutok magammal dűlőre. Mitől működik a ti terápiátok? Honnan tudjátok, hogy haladtok?