Még újabb kötetlen beszélgetés

Igen az más ha úgy döntesz pihensz, és nem kelsz fel, vagy annyi dolgod lenne, de képtelen vagy elkezdeni a napot.

Karácsony,
köszönöm kérdésed, már szinte teljesen.

Már azt hittem, h a keze valakinek ide is elért. Tegnap óta nem lehetett feljönni az oldalra.

Sziasztok!

Légyszi segítsetek! Nem mentem vissza a pszichiáterhez. nem tudom miért nem tudom rávenni magamat ajánljatok légyszi egy témában járatok dokit, aki szerintetek jó. Olyan őskáosz van a fejemben ami kb elviselhetetlen, a párom is egyszer tuti feladja, a munkahelyemen sem vagyok toppon És kb ha nincs meg fixen, hogy ekkor meg akkor ide meg oda kell mennem, vagy ha nem jön el velem valaki, akkor nem csinálom. Szánalom amilyen vagyok

Miért nem mentél vissza?
Nem vagy szánalom, csak rossz dolgok történtek veled!

Nem tudom mit és hogyan mondjak neki Valamint félek szembenézni mindennel, ami akkor történt és amikbe addig belementem, míg rá nem jöttem, hogy nem jó dolog.... konkrétan egy nullának érzem magam

Szerintem mindenki fél szembe nézni a történetekkel. Ezért nem vagy nulla! Idő kell hozzá, meg egy jó szakember, aki mellett minden félelmed ellenére be mered vállalni, és beszélsz a benned zajló folyamatokról, mert ez fontos! De ehhez a bizalomhoz is idő kell, hogy kialakuljon az a bensőséges kapcsolatot, ahol fel mered vállalni a dolgokat. Egy békés sziget, ahol meg tudsz húzódni, és bízni tudsz a védelmeződben. De adj időt magadnak, mert ez nem egyből alakul ki, hanem fokozatosan mélyűl idáig a kapcsolatot. Nem hibáztasd, és ne bántsd magad ezért! (Lehet kicsit érzelgős vagyok most, tegnap voltam terápián, és még a hatása alatt vagyok)
Sajna szakembert nem tudok ajánlani, csak annyit hogy légy türelmes magadhoz!!!!

Nekem mindig lelki tortúra visszamenni a pszichiáterhez.... Pedig kedves, elfogadó, nem nyomul, egyenrangú félként kezel, de akkor is. Gyűlölöm a szituációt, hogy pszichiáterhez kell mennem! Nem őt gyűlölöm személy szerint, sőt, ez a legnehezebb, mert ha őt tudnám gyűlölni, sokkal egyszerűbb lenne. Azt nem bírom, hogy én pszichiáterhez járok, megbélyegzésnek érzem. Olyan, mintha ennek az egésznek soha nem lenne vége... Nagyon-nagyon nehéz.
Az is nehéz, hogy amikor a pszichiáternél vagy a pszichológusnál vagyok, beszélni akarok arról, amik velem történtek, de azt szeretném, hogy ne érezzem azt, hogy beszélni akarok róla. Hogy ne legyen végre semmi, amiről beszélnem kell...

Ez jó cél, elérni, hogy már ne akarjunk beszélni róla, mert már mindent kibeszéltünk.
A kettősség és a megbélyegzés érzése valódi nehézséget jelent. Ezt leküzdeni is az. Ezért is kell segítség. Beszélj ezekről is a szakembernek, hátha mond valami okosat, ami megnyugtat.

Szerintem mindig fogunk akarni beszélni róla. És nincs ezzel semmi baj. Túl sokáig hallgattunk. De mindig másképp akarunk beszélni, alakul a mondandónk, egyre tisztábban látunk, és talán egyre nagyobb távolságot tudunk felvenni a történtekkel.

Tényleg így van, hogy újra és újra és újra el akarom mondani, mint valami kényszer. Hogy minden részlet derüljön ki, hogy ne maradjon titok belül, hanem kívül legyenek a dolgok. Szerintetek nem lehet unalmas hallgatni a pszichológusnak? Én szoktam ettől félni, hogy unja, hogy un engem, hogy valami újat kellene felmutatnom...

És igen, a kettősség is nehéz. Nemcsak a pszichiáterrel kapcsolatban van bennem rettenetes kettősség, hanem magammal kapcsolatban is. Sokszor érzem úgy, hogy kettő vagyok. Egy kifelé, aki normálisnak tűnik, csinálja az életet, mint mások, és akkor van belül az igazi én, aki meg mocskos, titkos, el kell pusztítani...

Május írta: Tényleg így van, hogy újra és újra és újra el akarom mondani, mint valami kényszer. Hogy minden részlet derüljön ki, hogy ne maradjon titok belül, hanem kívül legyenek a dolgok. Szerintetek nem lehet unalmas hallgatni a pszichológusnak? Én szoktam ettől félni, hogy unja, hogy un engem, hogy valami újat kellene felmutatnom...

És igen, a kettősség is nehéz. Nemcsak a pszichiáterrel kapcsolatban van bennem rettenetes kettősség, hanem magammal kapcsolatban is. Sokszor érzem úgy, hogy kettő vagyok. Egy kifelé, aki normálisnak tűnik, csinálja az életet, mint mások, és akkor van belül az igazi én, aki meg mocskos, titkos, el kell pusztítani...

Majd elmúlik ez a kettősség. Szépen harmóniába jössz magaddal. Csak idő kell hozzá. Igazából lehet, hogy le kell hozzá zárni a terápiát, le kell, hogy csendesedjen a dolgok.

Ami a pszichológust illeti, de, biztos sokszor unalmas neki. De ez e munkája. A te munkád sosem unalmas? Dehogynem.
És ha jól végzi a munkáját, akkor mindig felfedez valami újat abban, amit mondasz. Nem azért csinálja, mert olyan izgalmas minden egyes óra, hanem az az izgalmas, hogy hova sikerül téged eljuttatnia.

Sok rémes dolog történt velem, aminek a hatásáról most is szenvednek. Sok minden fáj, és nehéz túllépni rajtuk. Néha majd belehalok. De vannak napok, mikor felvidít a család, egy jó zene, vagy a barátok, vagy az imádott hobbim, a munkám. Szóval vannak csodálatos dolgok a mostani életemben, ami már nem az az élet, ahol bántottak, és kihasználták. Igaz ezeket néha nehéz észrevennem, mert erősebb még a fájdalom, a düh az elhanyagoltság és egyedüllét érzése. A belső és külső élet közti ellentét még túl nagy, de már közelít egymáshoz.
Tudom, hogy egyszer minden újra szép lesz!!!!

Ági40 írta: Sok rémes dolog történt velem, aminek a hatásáról most is szenvednek. Sok minden fáj, és nehéz túllépni rajtuk. Néha majd belehalok. De vannak napok, mikor felvidít a család, egy jó zene, vagy a barátok, vagy az imádott hobbim, a munkám. Szóval vannak csodálatos dolgok a mostani életemben, ami már nem az az élet, ahol bántottak, és kihasználták. Igaz ezeket néha nehéz észrevennem, mert erősebb még a fájdalom, a düh az elhanyagoltság és egyedüllét érzése. A belső és külső élet közti ellentét még túl nagy, de már közelít egymáshoz.
Tudom, hogy egyszer minden újra szép lesz!!!!

Hú de elcsendesedett a fórum, hogy vagytok?