Új kötetlen beszélgetések

Sunny, persze, hogy nem akarsz tovább ÍGY élni. Ezért kell a segítség, ezért kell kigyógyulni ebből a traumából - amennyire csak lehet. Egy családgondozó - bár nem vagyok vele teljesen tisztában, hogy mi is a feladata - nem elég neked. Ide szoros pszichológusi támogatás kell, heti 2 alkalom. (Bocsánat, nem emlékszem, hogy jársz-e / jártál-e).
Nekem ilyen gondolataim sosem voltak, kisgyerekkorom óta rettegek a haláltól. Nagyon nehéz ilyen múlttal és emlékekkel élni, de hidd el, lehet. Nem mondom, hogy előre nézz, mert az ember óhatatlanul is néz hátra, ha nem is néz, tudja, hogy ott van az mögötte. De azért kell a pszichológus, hogy segítsen ebben a hátranézésben. Vigyázz magadra, és írj bátran!

Május, mi újság??? Sikerült elmondanod?

Köszönöm, Mara Járok pszichológushoz és pszichiáterhez is, de majdnem 3 hete nem voltam (jövő héten megyek), érzem is... Közben a családgondozót terhelem a bajaimmal, amikor bent van (ügyeletes), bemehetek hozzá, elmondhatom, mi bajom, meghallgat, és segít (másoknak is sok mindenben, az enyéimnél sokkal súlyosabb problémákban is). Nagyon szeretem őt, és sokat segít, meg sem érdemlem, annyit. Próbálok nem sok lenni neki, remélem, hogy nem vagyok az. Csak nem mindig tudom elmondani, vagy megfogalmazni, amit érzek (ez a pszichológusnál is így van/volt már sokszor)....van, hogy csak egyszerűen érzek dolgokat, mint ezt is, most is, hogy lefekszem aludni, átölelem a macimat, és szeretnék soha többé nem felébredni. Aztán van, hogy ez elmúlik, van, hogy folytatódik, van, hogy elegem van, és van, hogy besokallok...bocsánat.
Majd a pszichológusnak is megpróbálom megfogalmazni, ha még így fogom érezni jövő héten is....de most egy kicsit jobb lett, hogy beszéltem a családgondozóval, még ha nem is erről.

Május írta: Sunny, én nagyon értem a halálvágyat, én már meg is próbáltam. És én sem merek beszélni róla a pszichológusnak, nehogy elküldjön, meg nagyon szégyellem. Én mindig azt érzem, hogy két életem van, ami kívülről látszik, és ami bennem van. Ma azt álmodtam, hogy tele ment a bugyim meg a szám gusztustalan mocsoksággal, amitől nem tudtam szabadulni - szerintem IGAZIBÓL az vagyok én. Nem tudom, milyen jövőm lehet így. Én is arra vágyom, Úristen, nagyon, hogy részletekbe menően elmondjak mindent, de nem merem, mert nincs ember, aki ne undorodna utána tőlem. Mindig azt írod, hogy nem akarsz ragacs lenni, még ezt is értem, én is ettől félek. Abban nőttem fel, hogy ezt hallgattam, hogy milyen erőszakos vagyok, ragadok anyámra és nem hagyom élni. Nem tudom, neked mondta-e ezt valaki, mert talán onnan jöhet ez a gondolat, régről. Mindenkinek mentegőzöm, ha magamról beszélek, nem akarok teher lenni.

Nem ez vagy te. Olvasd el újra, ahogy leírod az álomd:

azt álmodtam, hogy tele ment a bugyim meg a szám gusztustalan mocsoksággal, amitől nem tudtam szabadulni

Teljesen egyértlemű, hogy áldozat vagy! Nem azt írod ugyebár, hogy teleraktam a bugyim meg a szám gusztustalan mocskossággal, és még élveztem is? Valami történt veled, valamit elszenvedtél, és ettől próbálsz szabadulni. Meséld el ezt az álmot a pszcihológusnak, messzire fog vinni.

Nekem a pszichológus azt mondta, be kellene feküdjek a klinikára, hogy a megfelelő kezelést megkapjam, és hogy egy nagyon jó traumaterapeutára lenne szükségem. De mivel az egyik ismerősömnek is pszichiátriai gondjai vannak, és kb tudom, h mindenki mit gondol róla, ugyanebbe a strigulázásba kerülnék. És azt nem akarom.

Igen Mara mesélje el Május az álmát a Pszichológusnak és végre legyen őszinte,csak nem a mostani "szakembernek"!!
Legyen egy olyan Szakember aki előtt meg tud nyílni,akinek mindent el tud mondani.
Mi lenne Május ha találnál egy ilyen "álszakembert" mondjuk ki neveznél egyet titokban,mondjuk egy kedvenc kispárnád és csak mondanád,csak mondanád,azt a sok mocsokságot!! Próbáld ki!!

Én otthon megjártam a Péterffyt, ami a legrosszabb pszichiátriák egyike...
Amúgy meg dolgoznom kell, és még nem vagyok betegbiztosítva. Így nem tudok még menni. Különben járnék ambulánsan terápiára.
Ráadásul a napokban loptak meg 300€-val, úgyhogy kicsit ki vagyok akadva...

Koszonom a valaszt! Sokszor olvaslak itt benneteket es sokszor erom nincs hozzaszolni. Most nagyon nem vagxok jol. Valami baj van, mert meg a baratnoimben sem bizok legszivesebben nem is beszelnek veluk sem. Elbujnek eltunnek ahol senki nem ismer es senki nem talal meg. Egesz eletemben menekultem. Most is ezt erzem. Nem talalom a helyem. Azt sem ertem hol vagyok es minek?ezek a gondolataim de persze tudom hogy kisfiam miatt csinalni kell mindent tovabb....

Május írta:

Sunny írta: Ne haragudjatok, hogy megint ide jövök elsírni a bánatomat, de nem mondhatom senkinek sem a környezetemben, és Ti talán megértitek... Ma majdnem mondtam a családgondozónak, de nem szerettem volna őt megijeszteni, meg felesleges aggodalmat kelteni benne sem...és bennetek sem szeretnék, de...Ti szoktatok nagyon erős halálvágyat érezni? Nem kifejezetten öngyilkossági gondolat, épp ezért nem mondom senkinek, mert félek, hogy félreértené valaki...kérlek, Ti se értésétek félre, nem tervezek öngyilkosságot...csak amikor besokalltok...és úgy ériztek, hogy mázsás súlyként nehezednek rátok az emlékek, és már egyszerűen nem bírjátok elviselni, és minden, BÁRMI jobb lenne ennél, még a halál is, mint együtt élni tovább az emlékekkel? Hogy nem bírtok tovább együttélni velük, elég volt? Nem meghalni akarok, csak néha, mint most is, úgy érzem, hogy ezt az életet már képtelen vagyok élni, nem akarok emlékeket, újra akarom kezdeni az életemet, előlről, tiszta lappal, emlékek nélkül? Ez nem öngyilkossági gondolat, csak előlről szeretném kezdeni az életemet...nyomni egy RESET gombot - ha lehetne...de nem lehet...tudom.... Csak néha már sok, és úgy érzem, hogy nem tudok együtt élni velük tovább, elfáradok, pont úgy, ahogy Rini írta, kilépek a munkahelyemről, és a nap további 16 órájában ez pereg a szemem előtt...látok apukákat, anyukákat, gyerekeket, és mindig eszembe jut...mindig, mindenről, pedig nem akarom. Akárcsak ha felállok a buszon, és leül valaki a helyemre, az első gondolat, ami átsuhan, ha tudná, milyen undorító dolgokat tettem, le sem ülne a helyemre...hát nem látja????! És akkor jönnek a mocskosabbnál mocskosabb emlékek, egész nap, délután, este, az önkínzás, az önbüntetés, és az érzés, hogy nem akarok tovább ÍGY élni...a hangsúly az "így"-en van...
Na, mindegy, csak ma majdnem elmondtam ezt az állandó halálvágyat a családgondozónak, de nem mertem, mert nem akartam, hogy öngyilkossági gondolatnak vegye, és megijesszem, de Ti azt hiszem, sajnos ismeritek ezt az érzést...
Most felajánlotta, hogy legközelebb részletekbe menően elmondhatom neki a "gyerekkori bűneim", hogy megnyugodjak, hogy azok után sem fog undorítónak találni. Remélem...nekem ez a legnagyobb félelmem. Az állandó mocskosságérzet, mindenkivel szemben. Nem lesz könnyű, de legalább az állandó lelkiismeret-furdalás, hogy mocskos vagyok, csak ő nem tud róla, és így ölelget, és a szomorúság, hogyha tudná, soha többé nem ölelne meg, ki lesznek lőve, és ez ÓRIÁSI megkönnyebbülés nekem...csak félek, vagy lelkiismeret-furdalásom van, hogy neki ettől esetleg nehezebb...hisz a teher nem szublimál el, csak átrakódik.
De mindig annyit segít, már egy öleléssel...

Sunny, én nagyon értem a halálvágyat, én már meg is próbáltam. És én sem merek beszélni róla a pszichológusnak, nehogy elküldjön, meg nagyon szégyellem. Én mindig azt érzem, hogy két életem van, ami kívülről látszik, és ami bennem van. Ma azt álmodtam, hogy tele ment a bugyim meg a szám gusztustalan mocsoksággal, amitől nem tudtam szabadulni - szerintem IGAZIBÓL az vagyok én. Nem tudom, milyen jövőm lehet így. Én is arra vágyom, Úristen, nagyon, hogy részletekbe menően elmondjak mindent, de nem merem, mert nincs ember, aki ne undorodna utána tőlem. Mindig azt írod, hogy nem akarsz ragacs lenni, még ezt is értem, én is ettől félek. Abban nőttem fel, hogy ezt hallgattam, hogy milyen erőszakos vagyok, ragadok anyámra és nem hagyom élni. Nem tudom, neked mondta-e ezt valaki, mert talán onnan jöhet ez a gondolat, régről. Mindenkinek mentegőzöm, ha magamról beszélek, nem akarok teher lenni.

Úristen, Május, mennyi hasonlóság... Megint.... Nekem is volt öngyilkossági kísérletem, ezért érzem a különbséget az öngyilkosság meg a halálvágy között...ez olyan passzív dolog, hogy de jó lenne...de csak vágyom rá, tenni nem teszek és nem is fogok érte. De én sem beszélek róla senkinek, ugyanazért, amiért Te. Az álmodat is megértem, én is sokszor szoktam ilyenekt álmodni, meg a valóságban is, tehát mikor ébren vagyok, peregnek ezek a mocskosabbnál mocskosabb emlékek a szemem előtt, nem akarom részletezni,mert szégyellem, de el tudjátok képzelni...egy enyhébb: pl., ahogy tiszta mocsok lett és ragadt a kezem a testnedveitől, ez egy "enyhébb" emlékem, és amikor ez villan be és uralkodik el rajtam, akkor rettegek megfogni bármit is, és ordítani tudnék, hogy hát nem látjátok???!! És ettől szomorú vagyok. Pl. mikor a családgondozó mutatott egy könyvet, és lapozgattam, alig bírtam arra koncentrálni, ami a könyvben van, mert az járt a fejemben, hogy most összemocskolom a könyvét. Pedig az eszemmel tudom, hogy a jelenben tiszta volt a kezem, de az érzéstől képtelenség szabadulni...nagyon összefolyik a kettő (a múlt és a jelen). Nem mindig tudom tudatosítani.
Ezért lenne jó, ha elmondhatnám neki az összes mocskos dolgomat, ha el tudom, teljes mértékben megbízom benne, csak még így is nehéz beszélni róla, mert egyrészt szégyellem, és én is attól félek, hogy soha többé nem ölelne át. De megkönnyebbülnék, ha nem így lenne, mert most meg lelkiismeret furdalásom van, hogy tiszta mocsok vagyok, csak ő nem látja. Jaj, úgy vágyom rá, hogy ezeknek a bűnöknek a tudatában is átöleljen. Nem is kellene semmit sem mondania, mert ezzel mindent, sokkal többet elmondana, mint szavakkal.. .Csak féltem őt, nem akarok rá ekkora terhet rakni, annyira kedves velem, én meg jól leterhelem, csak azért, hogy nekem könnyebb legyen...lelkiismeret furdalásom van. Most nem tudok hozzá bemenni egy ideig, remélem, nem ijesztettem meg, vagy nem voltam neki sok, meg, hogy nincs semmi baj. Ismét a ragacsságnál tartunk...én is folyton attól félek, hogy sok vagyok az embereknek. De remélem, hogy az emberek őszintén a szemembe mondanák, ha így lenne. Annyi félreértés volt már emiatt az életemben, hogy én tudatosan kompenzáltam a ragacsságomat egy barátnőm felé, mert úgy éreztem, hogy sok vagyok neki, neki meg közben rosszul esett, hogy nem keresem...aztán sikerült megbeszélnünk, ezt a félelemet, és tisztázódott, hogy nagyon is kíváncsi vagyok RÁ, csak magamról félek beszélni.

Rotebeete: Én sokszor voltam pszichiátrián, ahol engem kezelnek, szerintem országos viszonylatban jó helynek számít, ha hazajössz, és úgy döntesz, hogy megpróbálod, merem ajánlani. Most így nem írnám ki nyílvánosan a helyet, mert túl személyes lenne, mivel még mindig ott kezelnek, de ha megpróbálod, biztos van rá mód, hogy valahogy megírjam neked. Én a stigmázásba már beletörődtem, hogy ez van.
Sajnálom, hogy megloptak...

Azért nem kellene a Családgondozónak elmondani mindent!! lehet hogy nem köti titoktartás,ki tudja milyen iskolája van?,stb...azért ezzel vigyázni ,mert 1x vagy 2x megölelt az nem biztos hogy Hiteles ember is...engem is ölelgettek már meg "tiszta szívből,szeretetből" aztán most derült ki,hogy mindent kibeszélt a hátam mögött...azóta figyelek a metakommunikációra,hangszínre....

Ettől a kibeszéléstől most egy kicsit ideges lettem.

Jaj, nem akartalak megijeszteni, ne haragudj Meg biztos más az, ha magánhoz jár az ember, mint a kórházban/ambulancián/alapítványnál/családsegítőben...én nem nagyon jártam magánhoz, de kórházban sokat voltam, és ott minden héten volt az orvosoknak, terapeutáknak ilyen. Így megszoktam már, hogy ott az összes orvos tudja a titkaimat (nem volt könnyű a szégyen miatt ).

Talán jobb lesz, ha kitörlöm azt a hozzászólást, nem szerettem volna senkit megijeszteni, csak arra akartam utalni, hogy tisztában vagyok vele, és a magam részéről nem zavar már, mert tudom és megszoktam, hogy egy adott helyen dolgozó segítő szakemberek egymás között "kibeszélnek", hogy ez is a munkájukhoz tartozik. Ne haragudjatok...

Nincs gond Sunny!
Engem a kiszolgáltatott érzés kavart fel.

Sunny, értelek, és megértelek, értem, mi a különbség a meg akarok halni, és a nem akarok így élni között. Nem tudom, segít-e neked a megértésem, remélem, talán...

Fáradtnak érzem magam......