Új kötetlen beszélgetések

Nyitok egy új kötetlen beszélgetések topikot, mert bejelentkezés nélkül a másik két üres oldallal arrébb visz - nem jövünk rá, miért. Talán a sok törléstől, nem tudom.

Akkor itt reagálok.
Delila beküldte:
Karacsony,nekem egy egesz fioknyi papirom volt hogy meddo vagyok,mindket petevezetekem elzarodott,behegesedett..14 evig abban a tudatban eltem hogy meddo vagyok.
6 evesek az ikrek Es termeszetes uton fogantak (teljesen varatlanul)


És hogy bírtad megemészteni az információt? Én úgy keltem ma reggel is, mint akit megöltek és mégis él. Ez borzalmas érzés, és csak úgy odavágták nekem, hogy nem lehet gyerekem. Lehet, nekik tucatjával van ilyen, de ezt akkor is lehet kíméletesebben mondani. És látnák, hogy mi áll mögöttem, amíg hozzájuk kerültem. Nem is ezért mentem kivizsgálásra.
Mindenki egy hős, aki ezzel küzd, eddig is rettentőnek gondoltam egy ilyen hírt, és az ezzel való küzdelmet, de most, hogy belekerültem ebbe a tudatba, hősök vagytok ti anyák kik nem szülhettek gyereket! És azok is, akik ezt végigcsinálták és mégis sikerült!
Örülök, hogy megtörtént veled a csoda, Delila! Szívből!

eperke beküldte:

Ma muszáj volt megkeresnem "őt" a Fb-on. Már korábban is gondoltam rá, de valahogy sosem mertem megtenni. (Még ezer évvel ezelőtt külföldre költözött az egész pereputty, és tizenpár éve – nem sokkal „az” után - minden kapcsolat megszakadt a két család között, nem láttam, nem hallottam róla semmit.)
Felesége van, és újszülött gyereke.
Látni őt a babával…, felfordult a gyomrom. Csak ülök és bőgök, mint egy hülye. Nem tudom mire volt ez jó, vagy hogy mit vártam, mit fogok találni.
Valószínűleg ő már arra sem emlékszik, hogy a világon vagyok, én viszont még mindig álmodok vele. Ő babázik, én meg…, talán sosem fogok. Ez annyira igazságtalan és dühítő.

Olyan régen történt, már nem is igen tudtam felidézni, hogy hogy nézett ki. Olyan volt, mint egy sötét, alaktalan paca, és nem olyan, mint egy ember. Most pedig újra van arca a mumusnak. Kicsit félek lefeküdni, nem akarok álmodni vele.

Nem lehet, hogy szembe akartál nézni vele Eperke? Ezzel a homállyal? Te miért gondolod, hogy sosem fogsz babázni?

Utálom ezt a világot, olyan mintha utálna engem, hogy mindennel azt üzenné te nem kellesz nekem, semmire sem vagy jó. És ezért üt vág lecsap mindig valamivel.

Karácsony, azt hiszem igazad van, ez is egyfajta szembenézés, és most ez kellett, ahhoz, hogy visszarántson a valóságba.

Nem tudom, hogy honnan veszem a babás dolgot. Egyszerűen biztosan érzem, hogy ha megpróbálnánk, akkor nem jönne össze. Igazából jelenleg semmilyen reális, orvosi alapja nincs ennek a rögeszmémnek.
Nevetségesen hangzik, de azt hiszem, részben azért nem mertem még belevágni a dologba, mert nem akarok szembesülni azzal, hogy esetleg igazam van.

Nagyon sajnálom, ami veled történt. Borzasztó lehet hallani egy ilyen diagnózist. Nem tudom, mit írhatnék, pocsék vigasztaló vagyok. Talán csak annyit, amit Delila esete is jól példáz. Az orvosok nem tévedhetetlenek. Sőt! Meglepően sokszor bizonyosodik be, hogy nem volt igazuk.

Karácsony, ha ez vigasztal én elmondok neked valamit.
A volt gimis tanárnőmmel barátságban maradtunk, miután kirúgták (túl fiatal volt indokkal), és rendszeresen tartom vele a kapcsolatot. Pár éve sokat beszélgettünk a kapcsolatáról, hogy a párja nem akar hosszútávra tervezni még (pedig már akkoris évek óta együtt éltek), és a barátnőm tudta, hogy babája sem lehet. Sok orvosi panasza volt, gondok a menstruációjával, és beletörődött, hogy nem lehet gyereke. Én bíztattam, szurkoltam neki, hogy ne adják fel, de ő beletörődött, azt hiszem.
Nincs egy hete, hogy egy új képet töltött fel magáról: hatalmas pocakkal. Hát én elsírtam magam, úgy megörültem. Rögtön beszéltünk is, és azt mondta, azért hallgatott ilyen sokáig, mert maga se hitte el... Júniusra várják a babát, és neki 7 hónap terhesség kellett, hogy felfogja, valóban kisbabája lesz és anya lesz. Legyen ez számodra is bizonyságtétel, drága Karácsony!

Köszönöm aranyosak vagytok. A példák tényleg azt mutatják, hogy vannak csodák, én is várom már jó ideje az enyémet. Ami utoljára történt és pozitív volt, hogy odasétáltam egy pszichológus rendelőjébe és ő elvállalt, mert akkora egy szerencsétlenség voltam. Talán nem véletlenül kaptam ezt az esélyt, és nem is akarom a gondolataimat hallani, hogy miket mondok magamnak.
Nekem mostanában volt egy ilyen rögeszmém, hogy mi van, ha meddő leszek, mikor épp sikerül majd leküzdenem terápiával, hogy nem tudok párkapcsolatot kialakítani. A másik, hogy sérült gyerekem lesz. De ez nagyon régóta a rögeszmém. Nem is tudok mit mondani. Eperke, ha nincs olyan bajod, és úgy érzed amúgy készen vagy rá, akkor jobb lenne talán mégis megpróbálni csak úgy minden erőlködéstől mentesen, egy kevésbé stresszes időszakban. És aztán akár be is bizonyíthatnád magadnak, hogy lehet babád.

Azzal a félelmeddel azonosulni tudok, hogy beteg gyermekem lesz. Én nekem nincs türelmem a fogyatékosokhoz, semmilyen szinten, és ezért szinte biztos vagyok, hogy a sors bizonyságtételnek kirendelne nekem egyet..

karácsony írta: Akkor itt reagálok.
Delila beküldte:
Karacsony,nekem egy egesz fioknyi papirom volt hogy meddo vagyok,mindket petevezetekem elzarodott,behegesedett..14 evig abban a tudatban eltem hogy meddo vagyok.
6 evesek az ikrek Es termeszetes uton fogantak (teljesen varatlanul)


És hogy bírtad megemészteni az információt? Én úgy keltem ma reggel is, mint akit megöltek és mégis él. Ez borzalmas érzés, és csak úgy odavágták nekem, hogy nem lehet gyerekem. Lehet, nekik tucatjával van ilyen, de ezt akkor is lehet kíméletesebben mondani. És látnák, hogy mi áll mögöttem, amíg hozzájuk kerültem. Nem is ezért mentem kivizsgálásra.


Mindenki egy hős, aki ezzel küzd, eddig is rettentőnek gondoltam egy ilyen hírt, és az ezzel való küzdelmet, de most, hogy belekerültem ebbe a tudatba, hősök vagytok ti anyák kik nem szülhettek gyereket! És azok is, akik ezt végigcsinálták és mégis sikerült!
Örülök, hogy megtörtént veled a csoda, Delila! Szívből!

Draga Karacsony!
Nekem van meg 2-3 ismerosom akiknek ugyanezt mondtak,az egyiknek 20!!! eves koraban(milyen jofej dokik vannak) hogy meddoek nem lehet gyerekuk..Ketten kozuluk babaznak,a 3.pedig orokbe fogadott egy tunemenyes pici lanyt.
Ne add fel! Nem tudom pontosan hogy mi az oka annak,hogy az orvosok szerint nem lehet babad,de ne add fel..Ohh olyan szivesen irnek neked privatot,mert annyi minden van amit igy publikusan megsem irhat le az ember

Talán az istenfélő beszél belőlem, amikor ilyeneket képzelek. Én világ életemben azt hittem, azért kaptam a sok rosszat, hogy abból tanuljak és jobb ember váljon belőlem. Elvileg örülnöm kellene, hogy az 'Isten botja' gondoskodott rólam. Akárhogy is, klassz ember lett belőlem. És a korábbi élmények nélkül valami kis egoista, hülye tyúk lennék

Május, nyitok ennek egy topikot, bemásollak!

rotebeete írta: Talán az istenfélő beszél belőlem, amikor ilyeneket képzelek. Én világ életemben azt hittem, azért kaptam a sok rosszat, hogy abból tanuljak és jobb ember váljon belőlem. Elvileg örülnöm kellene, hogy az 'Isten botja' gondoskodott rólam. Akárhogy is, klassz ember lett belőlem. És a korábbi élmények nélkül valami kis egoista, hülye tyúk lennék

Rotebeete egy kisgyerek miért ne válhatna jó emberré erőszak nélkül? Már miért kellett volna annak a botnak rólad így gondoskodnia? Nem tudom mely korábbi emlékekre csatolsz vissza, de semmit sem érdemeltél meg, amit kicsiként elszenvedtél.
Az egoistákat csak azok nem szeretik, akik körülöttük élnek. Én, mikor kezdtem nagyon rosszul lenni, még terápia kezdete előtt, felhívtam egy exhibicionista barátomat, hogy tanítsa meg nekem, hogyan kell egoistának lenni, mert akkor nem fogok szenvedni. Azt mondta, hogy épp három sanax van benne, most épp nem tud ebben segíteni.
Én szívesen lennék egoista, a világon semmi bajom sem lenne.

Egy gyerek sem érdemel kegyetlenséget, ez igaz, de magamra valahogy sose tudtam gyerekként tekinteni. Különlegesnek éreztem magam, "különleges" bánásmódot kapva.
Sok ismerősöm van, akik rám bízták a titkaikat, fájdalmaikat, és éreztem, mennyire szenvedhettek egy-egy rossz élmény miatt, pedig az enyémeket meg se közelítették brutalitásban. Mégse éreztem azt sose, hogy nekem is valaki karjába kellene boruljak, és kisírni magamat. Reális ésszel tudom, hogy kegyetlen dolgokat éltem át, mégsem fájtak annyira, mint másoknak a kevésbé drasztikus emlékek. Mindenki más terhet hordoz, amit el tud bírni. Én elbírom az enyémet. Amikor kisgyerekeket látok a szüleikkel játszani, hogy vigasztalják őket, megajándékozzák őket, olyankor összeszorul a szívem, de sóhajtok egyet, és minden megy tovább.
Nem olyan rég megismerkedtem egy magyar anyával, akinek egy egyéves kislánya van. Mindent rám zúdított, a családi gondjait, a szülés utáni depresszióját...de már második találkozásunk alkalmával. Jólesett a bizalma, gyakran kikéri a tanácsomat babázás témában, útmutatást adok neki hozzátáplálás és praktikai ügyekben, és mindig szívesen veszi őket. Azt mondta, olyan jó hallgatóság vagyok, és sose gondolta volna, hogy egy 15 évvel fiatalabbal ilyen nyíltan tudna beszélni a problémáiról. Ha neki tudok segíteni, akkor egy gyereknek is tudok... és máris részem van abban, hogy a világ picit jobb legyen.

rotebeete írta: Talán az istenfélő beszél belőlem, amikor ilyeneket képzelek. Én világ életemben azt hittem, azért kaptam a sok rosszat, hogy abból tanuljak és jobb ember váljon belőlem. Elvileg örülnöm kellene, hogy az 'Isten botja' gondoskodott rólam. Akárhogy is, klassz ember lett belőlem. És a korábbi élmények nélkül valami kis egoista, hülye tyúk lennék

„Mindenki más terhet hordoz, amit el tud bírni.”

Ezzel nem igazán értek egyet. Mindenki azt hordozza, amit kapott, és nem azt, amit el is tud bírni. Mégis mi mást tehetné(n)k?
Nem azért kaptuk ezt a terhet, mert járt nekünk, vagy hogy jobb emberré váljunk, esetleg azért, mert erősebbek vagyunk, mint mások, és mi úgyis kibírjuk… Csak rosszkor voltunk rossz helyen, vagy épp rossz helyre születtünk. Szerintem ennyi az egész.

Nekem ezt a terapeutám mondta, és azonosulni tudok vele.
Itt vagyok, túléltem, pedig erősen szuperérzékeny személyiség is vagyok. Olyan terhek voltak, amiket elbírtam.
Ti nem érzitek amúgy, hogy sok év múlásával minden értelmet nyer? Hogy oka volt annak, amiért úgy történt? Nekem sok ilyen ráébredésem van.