Új kötetlen beszélgetések

A hosszú hétvégét barátnőméknél töltöttem, vigyáztam a gyerekekre (8 éves és 18 hós baby). Tegnap este kiraktak a pályaudvarnál, kilenc előtt pár perccel kellett volna jönnie a vonatnak. Az automata bedöglött, nem tudtam jegyet venni, és fesztiválozóktól volt teli a peron. Részegen, bedrogozva, füves cigit szívva. Elkezdtek piszálgatni, és mikor megláttam hogy a vonat előreláthatólag 40 percet késik, azt hittem megőrülök.
Páran elkezdtek ott cseszegetni, így megfogtam magam és visszamentem a parkolóba. A sötét parkolóba, hogy egyedül legyek. Na ez mekkora hülye ötlet volt! Két srác jött utánam, beszólogattak, hogy jól megdugnának, ne kéressem már magam... Elhagyatott részen van a pályaudvar, kis állomás, csak fesztiválozókat láttam, és üres parkoló autókat... Már majdnem hívtam tesómat, hogy jöjjön értem, nem maradok itt... Aztán jött a vonat, felszálltam és a vonaton is cseszegettek. Egy kalauzt nem láttam. Máskor bezzeg szorgosan kezelik a jegyeket... Apró dolgokkal dobáltak ezek a hülyék, és a feneküket mutogatták...
Lepörgött előttem a parkolóban, hogy megint megerőszakolnak. Nem volt bennem igazán pánik, inkább csak egy olyan leszarom érzés, hogy jaj már megint?... Talán hagytam volna és nem szóltam volna egy mukkot sem. Egyszer vagy kétszer erőszakolnak meg, nem mindegy már?..
Hulla fáradt vagyok.

Rotebeete, szerencse, hogy nem történt baj... De jól megijedhettél, meg gondolom alaposan felkavart.

jelen írta: Alicia reg jart itt tud rola valaki valamit?

Csak felnéztem ide, mert nem volt erőm mostanában még olvasni sem titeket, erre látom ezt a kedves mondatot. Nagyon megörültem, hogy valakinek talán hiányzom. Kedves Jelen, jól esik. Te hogy vagy azóta?

Alicia09 írta:

jelen írta: Alicia reg jart itt tud rola valaki valamit?

Csak felnéztem ide, mert nem volt erőm mostanában még olvasni sem titeket, erre látom ezt a kedves mondatot. Nagyon megörültem, hogy valakinek talán hiányzom. Kedves Jelen, jól esik. Te hogy vagy azóta?

Alicia, örülök, hogy itt vagy megint! Hogy vagy? Mi ez az erőtlenség?

Igazából még az is megfordult a fejemben, hogy legalább lenne valami újabb szenvednivaló szarság.
Most hogy újra van barátom, olyan érzés van bennem, mintha csak dacból akarnék vele lefeküdni. Azt érzem, úgy teszek, mintha nekem a szex az ég világon nem jelentene semmit. Közben meg gőzöm sincs, mit jelent igaziból szeretne valakit, igaziból odaadni magunkat valakinek. Halvány lila fogalmam sincs róla. Pedig hányszor álmodoztam ezekről a pillanatokról kamasz koromban szerelmes regényeket olvasva... És valójában meg egy 15 éves lány tapasztaltabb lehet érzelmi fejlődés szempontjából a szex terén, mint én. Ez igazán lesajnálni való...

Öregecskét se látom mostanában gyakran. Nekem ő tűnt fel, hogy hiányzik.

Rotebeete, dehogy lesajnálni való! Ne bántsd magadat! Én most már fordítva látom a dolgokat: mi vagyunk teljesen normálisak, és a világ az, amelyik nem az. Gondolj csak bele, hogy ha nem lennének ilyen hatással rád az átélt dolgok, ha csak úgy simán átlépnél ezeken, na, az lenne a nem normális. És igenis én büszke vagyok ránk, rátok is, magamra is, hogy így tudunk élni, és szeretni akarunk, gyereket szeretnénk (akinek még nincs), ez akkor is nagyon jó, ha egyelőre vannak akadályok előttünk.

Angyalka is ritkán jár errefelé.

Köszönöm a beszélj róla közösségi drukkját. Annyira meg vagyok illetődve. MAX.PONTSZÁMOT ÉRTEM EL!!!!

karácsony írta: Köszönöm a beszélj róla közösségi drukkját. Annyira meg vagyok illetődve. MAX.PONTSZÁMOT ÉRTEM EL!!!!

AZTA!!! Nagyon szorítottunk neked!

Köszönöm szépen Mara. Én voltam ma az, aki hétfőn mosolygott:)
úgy keltem ma, h nem akartam elmenni...mekkora hülyeséget csináltam volna...

Alicia09 írta:

jelen írta: Alicia reg jart itt tud rola valaki valamit?

Csak felnéztem ide, mert nem volt erőm mostanában még olvasni sem titeket, erre látom ezt a kedves mondatot. Nagyon megörültem, hogy valakinek talán hiányzom. Kedves Jelen, jól esik. Te hogy vagy azóta?

Szia Alicia. Én is gondoltam rád a napokban a felvi miatt. Egy kalappal!
meghúztak 44 szaknál előre ponthatart, ma vettem észre...

Anoni Mara írta:

Alicia09 írta:

jelen írta: Alicia reg jart itt tud rola valaki valamit?

Csak felnéztem ide, mert nem volt erőm mostanában még olvasni sem titeket, erre látom ezt a kedves mondatot. Nagyon megörültem, hogy valakinek talán hiányzom. Kedves Jelen, jól esik. Te hogy vagy azóta?

Alicia, örülök, hogy itt vagy megint! Hogy vagy? Mi ez az erőtlenség?

Kedves Mara, köszönöm érdeklődésedet. Terápiába kezdtem, és ugyanakkor elhagyott a barátom. Ez a kettő együtt bőven elég ahhoz, hogy ami erőm volt, mind elszállt. De amúgyis már kezdtem kb. 4 hónap nagyon jó passz után süllyedni, látszólag ok nélkül, már a terápia előtt. A pszichológus szerint a beteg csecsemőm csinálja mindezt, akit nekem kéne most kézbe vennem, nyilván az ő vezetésével. Most úgy érzem, hogy az utolsókat rúgom. Nem részletezem, miket élek át. A Centrál Színházba sem volt erőm elmenni, a Baló műsorát láttam, ki is akadtam rajta, azon a hülye pasason, már nem tudom hogy hívják, nincs agyam koncentrálni. Egy dolgot szoktam megtenni, ami nagyon használ, és négykézláb is elmegyek: Heti 2 kóruspróba. Itt nem haragszanak rám, ha nem megy mindjárt minden, mert normálisak, jó fejek. Amúgyis van kórusmúltam, és ez most kihívás is, (nehéz,de tudom követni), olyankor tudom magam majdnem egészségesnek is érezni, de legalábbis a zene miatt elfelejtem akkor a bajomat. Többnyire. (Ma még ez sem volt egészen igaz, sajnos.)
A barátom nem tudja, hogy a "beteg belső csecsemőm" miatt kapaszkodtam bele úgy, hogy nem viselte el. Egyszerre láttam benne szülőt, és társat, persze nem tudatosan, de most elmagyarázta a pszichológus. Úgy érzem kész katasztrófa vagyok, és az életem is az, és nincs erőm végigcsinálni, mert ... Nem tudom miért... Elfáradtam.
A múlt héten majdnem bementem többször kórházba, de akkor meg a terápiám szakadna meg, mert az máshol van..

Karácsony, a tanulást is fel kellett adnom. Alig van erőm az alapvető dolgokhoz is, mint takarítás, csekkek feladása időben, stb.

Nektek jobbakat kívánok!

Én arról próbáltam meggyőzni a terapeutámat, hogy én feldolgoztam a történetemet már. Ugyanis újra segítő szakmába fogok kerülni, amiről abszolúte de lebeszélt... elvileg nem is szabadna adnia direkt tanácsot, nem? Nem is értettem, hogy képzeli megmondani nekem, hogy 'lieber nicht' ('inkább ne'). Igazából be is rágtam rá, amiért el akar távolítani valami olyasmitől, amit szeretek csinálni. Nehéz sorsokkal fogok találkozni, talán az enyém teljes hasonmásával, de akkor se zavar, megoldom. Azelőtt is megoldottam. De lebeszélt, hogy újra munkába álljak... Azt mondta, mondjam el az ottani szakembereknek, hogy miket éltem át, ezzel bebizonyítom, hogy túl vagyok rajta, és a nyitottság és az őszinteség nem húz köztem és a munka közt falat, hogy ne aggódjak, és ne féljek, hogy kiderül valami rólam... ne titkolózzak. De én nem vagyok olyan hülye, hogy ezekről beszámoljak! Ennyi erővel hordhatnék egy felsőt, amire rá van nyomtatva, hogy 'Ezt a lányt szexuálisan abúzálták'.
Erre azt reagálta, hogy hát kompetens vagyok, tisztánlátó, nem bepánikolós, ami tipikus az áldozatoknál. Győzködtem, hogy de már jól vagyok, elbírok ezzel.
Erre nekem vágta, hogy aki 22 évesen hazamegy karácsonykor a szüleihez azt a rizikót bevállalva, hogy esetleg abúzálják, az nincs túl a saját történetén.
Fú de ideges lettem!!!
Csak kiadom a gőzt...

rotebeete írta: Én arról próbáltam meggyőzni a terapeutámat, hogy én feldolgoztam a történetemet már. Ugyanis újra segítő szakmába fogok kerülni, amiről abszolúte de lebeszélt... elvileg nem is szabadna adnia direkt tanácsot, nem? Nem is értettem, hogy képzeli megmondani nekem, hogy 'lieber nicht' ('inkább ne'). Igazából be is rágtam rá, amiért el akar távolítani valami olyasmitől, amit szeretek csinálni. Nehéz sorsokkal fogok találkozni, talán az enyém teljes hasonmásával, de akkor se zavar, megoldom. Azelőtt is megoldottam. De lebeszélt, hogy újra munkába álljak... Azt mondta, mondjam el az ottani szakembereknek, hogy miket éltem át, ezzel bebizonyítom, hogy túl vagyok rajta, és a nyitottság és az őszinteség nem húz köztem és a munka közt falat, hogy ne aggódjak, és ne féljek, hogy kiderül valami rólam... ne titkolózzak. De én nem vagyok olyan hülye, hogy ezekről beszámoljak! Ennyi erővel hordhatnék egy felsőt, amire rá van nyomtatva, hogy 'Ezt a lányt szexuálisan abúzálták'.
Erre azt reagálta, hogy hát kompetens vagyok, tisztánlátó, nem bepánikolós, ami tipikus az áldozatoknál. Győzködtem, hogy de már jól vagyok, elbírok ezzel.
Erre nekem vágta, hogy aki 22 évesen hazamegy karácsonykor a szüleihez azt a rizikót bevállalva, hogy esetleg abúzálják, az nincs túl a saját történetén.
Fú de ideges lettem!!!
Csak kiadom a gőzt...

Rotebeete, én is voltam telefonos lelki elsősegély képzésen. A képzésen a szerepjátékokban, segítőként, én voltam az "adu ász", az "így kell ezt kérem szépen csinálni." Csakhogy egyszer hívó szerepbe raktak, és a házassági problémákról kellett beszélnem az "ügyelővel". (Még mindig játék.) Ekkor még házas voltam, és teljesen "berobbantották" hogy nem tudok mit kezdeni a házasságommal. Látták, hogy kikészültem, összezavarodtam. Utána kiközösítettek, nem törődtek velem többet. Utána omlottam össze úgy, hogy le kellett százalékolni, mert azt hittem, hogy fel tudom használni már szakmában tapasztalatként a gyógyulásaimat, és itt az derült ki, hogy a kezdeti "szuper ász" helyett egy kriplinek néznek. Valóban mindkettő jelen volt egyszerre bennem, a gyógyult részem is, és a beteg is. Előtte csak a gyógyulttal foglalkoztak, utána csak a beteggel. Így megbetegítettek.
Azért írtam le, hátha kicsit megérted, mitől óv a terapeuta.

Tudom... beszéltem az előző képzésvezetőmmel, ő sem tartja jó ötletnek. Hiába bizonygatom, hogy nem leszek rosszul - ott se voltam a két év alatt - de erre azt mondta, bár hibáztam volna valahol, mert akkor észrevették volna, hogy segítségre van szükségem....
Hol szedtek így szét, Alicia? Szupervízión? Ott én is beleestem hasonlóba. Nem konkrét dologról volt szó, csak a magányosságomról. A szupervizorom olyan kérdéseket tett fel, hogy kihez fordultam segítségéért, ha szükségem volt rá. És nem tudtam válaszolni... Magam oldottam meg mindent. Nálam máshogy fordult a kocka, engem igyekeztek a kollegák felkarolni, és nem lesajnálni vagy kiközösíteni emiatt. Egy ember érezte, hogy nagy gondok vannak nálam, próbált faggatni, de én nem mertem... Nem nagyon van bizalmam az emberekhez.
És tudom, hogy ettől akarnak megóvni. Hogy újra titkolózzak... Merthogy így nem tudok őszintén benne lenni egy szupervízióban. De akárhogy is dolgoztam volna már fel a történetem, akkor se nyílnék meg. Ez nem olyan történet, hogy apám alkoholista volt és vert minket. Ezt én ennél sokkal kényesebb ek érzem, akkoris, ha már nincs vele mit tennem.
De szerintük ez azt jelenti, nem vagyok túl rajta. Hát kíváncsi lennék, ki az, aki miután feldolgozta a múltját, erről nyíltan mer beszélni.
'Helló, Xy vagyok, bántalmazott és abúzált, de amúgy már kint vagyok a szarból.'
Én legszívesebben magam mögött hagynám az egészet, nem bolygatnám, és kész. Néha azt érzem, ez a sok dolgozás a múlton, ez a sok rágás több kárt tesz, mint hasznot. Ahelyett, hogy benne lennék a mindennapokban, élvezném az életet, csak agyalok meg rágódok. Iszonyat fárasztó és unalmas.