Új kötetlen beszélgetések

eperke írta: Május, ha gondolod, majd meséld el, hogy hogy sikerült.
Ismerem én is ezt az érzést. Tudod, hogy mit kell(ene) tenned, de a gonosz kis hangocska a fejedben folyton azt hajtogatja, hogy inkább hagyd a fenébe az egészet.
Én örülök, hogy ma már nekem csak képek jönnek, érzések nem. Persze így is le tudnak hangolni, de még mindig jobb, mint amikor pánikoltam is. Azt nem tudom, hogy ez haladás, vagy csak szimpla elfojtás....

Karácsony, gratulálok az elhatározáshoz, a motorozás tényleg eléggé izgalmas.
Ráadásul legalább a motoron szabadnak és függetlennek érzi magát az ember.

Köszi Eperke:). Amúgy ez engem is foglalkoztat egy ideje, hogy honnan tudom, h elfojtom vagy épp haladok.
Május nem tudom mihez pontosan, de drukkolok.

Majus tudtal beszelni? Tul vagy rajta? Hogy erzed magad?

Nyugodj meg Majus. Hiszunk neked. Nem vagy orult dehogy. Az az orult aki ilyet mond nekunk. Na az valoban az. Legyel eros. Persze tudom magamrol h sokszor mar abba is belegyengulok h mindig erosnek kell lennem...

Május írta: Egy iszonyatos beszélgetésen vagyok túl!!!! Találkoztam valakivel régről, direkt, és elmondtam neki, hogy bánt velem. És most rettegek, hogy ártani fog nekem, nagyon befolyásos ember!!!! Én sokszor rettegek, tudom, de van alapja, ez ma világossá vált!!!!!!! Hogy utánam fog nyúlni, őrültnek fog kikiáltani, hogy ne beszéljek!!!! Nem vagyok őrült, igazat mondok, higgyetek nekem, kérlek!!!!!! Ennél hangosabban nem tudok kiabálni!!!!

Május, próbálj meg megnyugodni. Nagyon bátor vagy, hogy el mertél menni a találkozóra, és mertél beszélni. Ne aggódj, mi hiszünk neked, tudjuk, hogy nem vagy őrült.
Bár nem ismerem a részleteket – és persze nem is várom, hogy leírd őket, hiszen fontos, hogy megőrizzük az anonimitásunkat, és meg kell gondolnunk, milyen dolgokat árulunk el -, de nem tartanék attól, hogy nyilvánosan őrültnek nevezne, vagy ártani próbálna neked.
A legtöbb embernek nagyon fontos a látszat. Főleg, ha van mit veszíteniük. Gondosan ügyelnek arra, hogy ne hozzák őket összefüggésbe ocsmány dolgokkal.
Ha ő nyilvánosan neked támad, akkor nem lehet biztos abban, hogy te nem ugyanezt teszed.
Igen, lehet, hogy nem neked hinnének, nem rohanna a rendőrség, hogy bezárja, és hasonlók. De akkor is, ott maradna az emberek fejében, hogy mi van akkor, ha mégis..., mert ugye nem zörög a haraszt, ha… Talán lehülyéz magában, esetleg lehord egy-két barátja/rokona előtt, de semmi több.
Május, próbálj arra gondolni, hogy már nem tehetetlen kisgyerekek vagyunk, hanem felnőtt emberek. Még ha nem is vagyunk a klasszikus értelemben vett befolyásos emberek (legalábbis én biztosan nem), akkor sem vagyunk már teljesen védtelenek.

Kedves Anoni Mara!
Említettek egy valahol felolvasóestet és azt hittem rosszul hallok.
- Ezt nem lehet, ehhez a dologhoz nem nyúlhat senki aki nem élte át!
Valami izléstelen és a témához nem illő, hatásvadász dologra gondoltam. Keresni kezdtem a lapot amit említettek a cikkben és ide találtam. Olvastam a történeteket és elfogtak a régi szorongások. Olvastam azt is, hogy van aki megkönnyebbül ha kiírja magából a történteket. Gondoltam talán egyszer leírom a magamét de aggasztott, hogy mit lehet ebből megírni és az is, hogy talán kilógok a sorból mint férfi. Hamarosan fiúkról szóló történetekkel is találkoztam de az döntött, hogy ha valaki olvassa a történetem lehet, hogy ráismer miért változott meg a gyermeke vagy az ismerősének gyermeke. Sokan talán nem is gondolnák, hogy egy fiút is lehet molesztálni. De, hogy lehet ezt szalonképesen leírni? Ott tartottam mint amikor a pszihológus hölgynek kellett volna elmondani és hiába bíztatott nem voltam képes megnyílni. Már hajlottam arra, hogy inkább hagyom az egészet de egyszer csak kézbe vette helyettem a tollat az a kis szeretetéhes kiszolgáltatott gyerek aki vágyott egy simogatásra, egy jó szóra, aki belepusztult a szülei válásába és abba, hogy elvesztette az apját és akin az anyja kiélte minden flusztráltságát és számtalanszor odavágta, menj az apád után, nekem csak kolonc vagy és akinek nemsokára megváltás volt az intézet.
Megkönnyebbülést hozott valóban és tanultam ebből. Ki kell nyílni hiszen mit veszíthet aki padlón van? Onnan már nincs lejjebb! Ki kell nyílni és szeretni. Nem kell évtizedekig belehalni minden nap az életbe. Ha visszatekerhetném az időt a sarokba vágnám a páncéljaimat és nem húzódnák el mindenkitől, köztük azoktól is akik segítő szándékkal közelítettek hozzám. Ha ezt a fórumot is arra használjuk, hogy együtt dédelgessük a fájdalmunkat akkor a legrosszabb úton járunk. Én szeretném ha ezeket a sorokat olvasva olyan gondolatokat inspirálnák amik segítenek letenni a terhet és tovább lépni ki a normális világba. Remélem lesz aki elszánja magát.
Erőt és elszántságot kívánok a nehéz első lépésekhez és a többi remélem menni fog!
József

Annyira jó lenne veletek megosztani a gondolataimat, érzéseimet, azt, ami foglalkoztat, csak nem itt, nem úgy, hogy teljesen nyilvánosan olvashassa bárki. Leírom a blogomban, de jó lenne, ha olvasnátok, hogy mit szóltok hozzá. Sokszor írok úgy blogbejegyzést, hogy közben az jár az eszemben, hogy vajon ti mit szólnátok hozzá.

József írta: Kedves Anoni Mara!
Említettek egy valahol felolvasóestet és azt hittem rosszul hallok.
- Ezt nem lehet, ehhez a dologhoz nem nyúlhat senki aki nem élte át!
Valami izléstelen és a témához nem illő, hatásvadász dologra gondoltam. Keresni kezdtem a lapot amit említettek a cikkben és ide találtam. Olvastam a történeteket és elfogtak a régi szorongások. Olvastam azt is, hogy van aki megkönnyebbül ha kiírja magából a történteket. Gondoltam talán egyszer leírom a magamét de aggasztott, hogy mit lehet ebből megírni és az is, hogy talán kilógok a sorból mint férfi. Hamarosan fiúkról szóló történetekkel is találkoztam de az döntött, hogy ha valaki olvassa a történetem lehet, hogy ráismer miért változott meg a gyermeke vagy az ismerősének gyermeke. Sokan talán nem is gondolnák, hogy egy fiút is lehet molesztálni. De, hogy lehet ezt szalonképesen leírni? Ott tartottam mint amikor a pszihológus hölgynek kellett volna elmondani és hiába bíztatott nem voltam képes megnyílni. Már hajlottam arra, hogy inkább hagyom az egészet de egyszer csak kézbe vette helyettem a tollat az a kis szeretetéhes kiszolgáltatott gyerek aki vágyott egy simogatásra, egy jó szóra, aki belepusztult a szülei válásába és abba, hogy elvesztette az apját és akin az anyja kiélte minden flusztráltságát és számtalanszor odavágta, menj az apád után, nekem csak kolonc vagy és akinek nemsokára megváltás volt az intézet.
Megkönnyebbülést hozott valóban és tanultam ebből. Ki kell nyílni hiszen mit veszíthet aki padlón van? Onnan már nincs lejjebb! Ki kell nyílni és szeretni. Nem kell évtizedekig belehalni minden nap az életbe. Ha visszatekerhetném az időt a sarokba vágnám a páncéljaimat és nem húzódnák el mindenkitől, köztük azoktól is akik segítő szándékkal közelítettek hozzám. Ha ezt a fórumot is arra használjuk, hogy együtt dédelgessük a fájdalmunkat akkor a legrosszabb úton járunk. Én szeretném ha ezeket a sorokat olvasva olyan gondolatokat inspirálnák amik segítenek letenni a terhet és tovább lépni ki a normális világba. Remélem lesz aki elszánja magát.
Erőt és elszántságot kívánok a nehéz első lépésekhez és a többi remélem menni fog!
József

" Ha ezt a fórumot is arra használjuk, hogy együtt dédelgessük a fájdalmunkat akkor a legrosszabb úton járunk. Én szeretném ha ezeket a sorokat olvasva olyan gondolatokat inspirálnák amik segítenek letenni a terhet és tovább lépni ki a normális világba. Remélem lesz aki elszánja magát."
Jozsef te most viccelsz ugye?Miert van egy olyan erzesem hogy a "masik oldalhoz" tartozol? Elnezest ha a lelkedbe gazolok ezzel,de megis MIERT jottel ide?
Olvastad a torteneteket?Tisztaban vagy azzal hogy mindenki DE MINDENKI aki erre az oldalra jott ,lelkileg meggyotort,osszetort emberek?Persze,probalunk tovabb lepni,fejlodni,de ez az oldal pontosan azert jott letre hogy a -Te szavaiddal elve-"normalis vilag" elfogadjon bennunket akik gyerekkent fizikailag es lelkileg serultek..
Egyebkent mit ertesz normalis vilag alatt?Olyan embereket akik ketsegbe vonjak az aldozatok szavahihetoseget,vagy azokat akik jobbnak latjak a szonyeg ala soporni a problemat?
Kivancsian varom valaszodat!

Delila, nagyon tetszik, amit írtál. Ha jól értettem, József is áldozat, csak valahogy úgy gondolja, hogy mi itt a fájdalmunkat dédelgetjük. Pedig nem így van. Azt mondják, a férfiak másképp dolgozzák fel a traumáikat, mint a nők. Mi, nők, legtöbbször úgy, ha megoszthatjuk másokkal, ha beszélhetünk róla. Ezt kéne megértenie Józsefnek.

A sok gond, ami körülvett az utóbbi napokban, lehetővé tették nekem, hogy ne agyaljak az abúzuson. Én ezért valamennyire értem József szándékát. Voltatok már csoportos szupervízión, terápián? Ott az elején elmondják, hogy azzal nem jutunk előrébb, ha mindannyian sírunk és vigasztalódunk, mert az nem visz minket előrébb. Megoldást kell találni, tanácsot adni vagy keresni, előrébb jutni. Én ezeket nagyon klassznak tartom, mert valóban segítenek.
Persze mindenkinek fel kell dolgoznia a maga traumáját egy megfelelő emberrel/szakemberrel, de a csoportos depizés semmit nem használ. Kérdezzetek rá erre szakembereknék, ők sem fogják másképp látni. Egy csoport ráadásul húzóerő tud lenni. Talán valaki nincs is olyan mélyen, de a csoport ereje lehúzza... hiába nem rossz szándékkal akarják, megtörténhet. Remélem, nem volt nagyon félreérthető a fogalmazásom.

A hétvégén jól benyaltam egy hányós vírust, a nővéremmel meg jól összevesztem, mert sajnálja tőlem, hogy egy barátnőmet meglátogassam Belgiumban. A legjobb barátnőmet, akire nekem szükségem van, akihez odabújhatok, akivel főzhetek, beszélgethetek, és akivel a világon a legőszintebb vagyok. Nagyon letört, amiért nővérem sajnálja ezt tőlem, miközben ő lagzikra, esküvőkre jár a barátaival, Mallorcán nyaralt velük, rendezvényekr jár... Én meg életemben először mennék vendégségbe a legjobb barátnőmhöz, és tesóm fel van háborodva, mi szükségem van nekem erre... Felrémlett, hányszor hánytorgatta nekem kiskoromban, hogy nekem úgysincsenek barátaim, mit fáradozok másoknak ajándékok készítésén, versek írásával, hisz úgyse kapom vissza soha. Abban igaza volt, hogy a gyerekkori barátaim nem gondoltak rám sose, szülinapomat is mindig elfelejtették, de nekem ez normális volt, mert otthon is mindig elfelejtették... én meg töretlenül, naivul kötődtem hozzájuk akkoris, ha minden nap megették a táskámból a kajámat meg megitták az innivalómat. Azt hittem, kinőttünk abból a korból, hogy egymásba tapossunk. Nem értem, mire fel ez a nagy sajnálás tőlem. Nem hiszem, hogy ne érdemelnék meg 3 nap kikapcsolódást... Fel nem tudom fogni. Annyira beleéltem magam az utazásba, olyan boldog voltam, hogy össze tudjuk hozni ezt a hosszú hétvégét, és nővérm belerondít. Borzasztóan fáj.

József írta: Kedves Anoni Mara!
Említettek egy valahol felolvasóestet és azt hittem rosszul hallok.
- Ezt nem lehet, ehhez a dologhoz nem nyúlhat senki aki nem élte át!
Valami izléstelen és a témához nem illő, hatásvadász dologra gondoltam. Keresni kezdtem a lapot amit említettek a cikkben és ide találtam. Olvastam a történeteket és elfogtak a régi szorongások. Olvastam azt is, hogy van aki megkönnyebbül ha kiírja magából a történteket. Gondoltam talán egyszer leírom a magamét de aggasztott, hogy mit lehet ebből megírni és az is, hogy talán kilógok a sorból mint férfi. Hamarosan fiúkról szóló történetekkel is találkoztam de az döntött, hogy ha valaki olvassa a történetem lehet, hogy ráismer miért változott meg a gyermeke vagy az ismerősének gyermeke. Sokan talán nem is gondolnák, hogy egy fiút is lehet molesztálni. De, hogy lehet ezt szalonképesen leírni? Ott tartottam mint amikor a pszihológus hölgynek kellett volna elmondani és hiába bíztatott nem voltam képes megnyílni. Már hajlottam arra, hogy inkább hagyom az egészet de egyszer csak kézbe vette helyettem a tollat az a kis szeretetéhes kiszolgáltatott gyerek aki vágyott egy simogatásra, egy jó szóra, aki belepusztult a szülei válásába és abba, hogy elvesztette az apját és akin az anyja kiélte minden flusztráltságát és számtalanszor odavágta, menj az apád után, nekem csak kolonc vagy és akinek nemsokára megváltás volt az intézet.
Megkönnyebbülést hozott valóban és tanultam ebből. Ki kell nyílni hiszen mit veszíthet aki padlón van? Onnan már nincs lejjebb! Ki kell nyílni és szeretni. Nem kell évtizedekig belehalni minden nap az életbe. Ha visszatekerhetném az időt a sarokba vágnám a páncéljaimat és nem húzódnák el mindenkitől, köztük azoktól is akik segítő szándékkal közelítettek hozzám. Ha ezt a fórumot is arra használjuk, hogy együtt dédelgessük a fájdalmunkat akkor a legrosszabb úton járunk. Én szeretném ha ezeket a sorokat olvasva olyan gondolatokat inspirálnák amik segítenek letenni a terhet és tovább lépni ki a normális világba. Remélem lesz aki elszánja magát.
Erőt és elszántságot kívánok a nehéz első lépésekhez és a többi remélem menni fog!
József

Kedves József!
Te is egyike vagy azoknak a férfiaknak és nőknek, akik a felolvasó maraton kapcsán találtak ide és csak örülni lehet, hogy idetaláltak és meg is szólalnak.
Abszolút személyes érzésekkel indítottál, zavarodottságról számoltál be. te most kerültél szembe azzal a kérdéssel, hogy elmondható e másoknak a történeted, vagy esetleg felismerik, ha kiteszed (ez itt mindenkinek szorongást okoz teljesen érthetően, akár van reális fenyegetettsége, akár nincs). Tény, hogy itt zömben nők vannak, de az már a te vélekedésed,(érzésed) hogy "sokan nem is gondolnák, hogy egy fiút is lehet molesztálni", mert ez még az általános és össznépi össze vissza beszélésben is ritkán hangzik el, szakmaiban meg egyáltalán.
Nem írtál történetet, de utalsz arra az érzésre, ami elfogott, amikor a pszichológusnő előtt valamikor megnyíltál és találkoztál szeretetéhes gyermeki önmagaddal.
Eddig szépen, emberien megosztottad velünk az érzéseidet, majd éles váltással visszabújtál a páncélodba. Nem kell az időt visszaforgatni, azt már a pszichológussal visszaforgattad és most is abban vagy, amikor ide beléptél.
Nincs ebben semmi kivetnivaló, vagy szalonképtelen. A férfi hiedelem, miszerint sitty sutty erőt kell mutatni a poszichológusnál nem volt használatban, most se kell. Már csak ezért sem, mert itt találkozol női hiedelmekkel és jó érzések helyett ellenérzések keletkeznek. Kedves József akár akartad akár nem sikerült egy félreérthetetlenül bicskanyitogató mondattal zárnod, miszerint miután a te sugallatodra beléptünk a normális világba, lesz elég erőnk és elszántságunk a nehéz elsőlépésekhez.
Kedves papa neee! Már tudunk járni! Inkább legyél tesó, sírhatunk és nevethetünk is együtt. Isten bizony a fiúknak is szabad!!!!!

József írta: ... Ha ezt a fórumot is arra használjuk, hogy együtt dédelgessük a fájdalmunkat akkor a legrosszabb úton járunk. Én szeretném ha ezeket a sorokat olvasva olyan gondolatokat inspirálnák amik segítenek letenni a terhet és tovább lépni ki a normális világba. Remélem lesz aki elszánja magát.
Erőt és elszántságot kívánok a nehéz első lépésekhez és a többi remélem menni fog!
József

Kedves József!
Nem hiszem, hogy ezt a fórumot arra használnánk, hogy dédelgessük a fájdalmunkat.
Épp az ellenkezője a célja itt mindenkinek, még ha te nem is így látod.
A dolgokat ki kell mondani, helyre kell tenni, tükörbe kell nézni és megbarátkozni azzal, aki visszanéz ránk. Csak utána lehet továbblépni, előbb nem.

Kilépni a normális világba? Mégis mit értesz normális alatt? Én nem nagyon látok magam körül normális világot. Ha a világ normális lenne, akkor ez az oldal sem jött volna létre, mert nem lett volna miért létrejönnie, és a híradó sem arról szólna minden nap, amiről szól.
Én személy szerint nem gondolom magam zizinek, aki a maga kis aberrált világában sajnálgatja magát naphosszat. Igen, vannak gondjaim, de legalább hajlandó vagyok észrevenni őket, és igyekszem megoldani a lehető legtöbbet közülük.

Május írta: Sajnálom, de én is egyet értek, hadd ne kelljen már magyarázkodnom, hogy miért dédelgetek magamban fájdalmat! Meg nekem az is fura, hogy ide a fórumra író férfiak annyira hasonlóan vélekednek és írnak... De természetesen nem akarok senkinek a lelkébe gázolni, nem voltam még férfi...
Hajnalkám, olyan szomorkásat írtál előtte, baj van?

A férfiak valahogy másképp gondolkodnak. Én nem hiszem, hogy azért, mert férfiak, sokkal inkább azt gondolom, hogy azért van ez így, mert még mindig erősen patriarchális társadalomban élünk. És ez akkor is így van, ha a férfi történetesen áldozat.

Nincs komolyabb baj, mint máskor (mondjuk fáradt vagyok, ilyenkor az ember hajlamos elcsüggedni), csak belegondoltam, hogy olyan jó lenne tudni, mi a véleményetek arról, amit én így magamban írogatok a blogomban. Csak ez a hely itt túlságosan nyilvános ahhoz, hogy itt írjam le a gondolataimat, ami személyes.

Rotebeete, én meg azt nem értem, mégis mi köze ehhez a nővérednek? Felnőtt, szuverén ember vagy, azt csinálsz, amit akarsz. Én úgy hajtottam volna el őt a helyedben, hogy csak na. Engem nagyon felháborít, amikor valaki bele akar szólni az életembe.

"És nekem sokszor jólesik itt "dédelgetni a fájdalmamat", mert máshol nem tehetem meg...."

Milyen igaz ez, Május. Nekem annyira felszabadító volt, amikor idetaláltam az oldalra, hogy itt mi félszavakból is értjük egymást. Most beidézek egy gondolatot a blogomból, ami szerintem nagyon jól tükrözi ezt az érzést:

"A reggel a maga józan szürkeségével, ridegen ér, kelni kell, hiába a rövid, álomtalan alvás, menni kell, felpörög a gépezet. Magamra húzom ötven év rutinját, és megyek, és csinálom. A másfél órás némaság után beszédre nyílik a szám, felnőtt vagyok, dolgozom, mozgok, úgy tűnik, élek. Keveset aludtam, mondom mentegetőzve munkatársaknak, idegeneknek, akikkel naponta együtt töltöm az időm nagy részét, de nem tudják, nincs rajtam a bélyeg, azt a lelkemen viselem, nem kívül. Az én skarlát betűmet senki se látja, csak az, akiben szintén ott van belül."

Éppen ez a felbecsülhetetlen ezen az oldalon, hogy ezeket a sorokat ti itt mind nagyon is értitek, nektek nem kell magyaráznom. Én ilyet az elmúlt sok-sok év alatt egyszer se tapasztaltam sehol. Olyan nekem ez az oldal, mintha hazajönnék.

Hajnalkám írta: Éppen ez a felbecsülhetetlen ezen az oldalon, hogy ezeket a sorokat ti itt mind nagyon is értitek, nektek nem kell magyaráznom. Én ilyet az elmúlt sok-sok év alatt egyszer se tapasztaltam sehol. Olyan nekem ez az oldal, mintha hazajönnék.

Jaj de szép ez, Hajnalkám!

Ami a férfi áldozatokat illeti, én ezen nagyon sokat gondolkodtam már, miért nincs közöttünk férfi. Azt hiszem, nagyon más utat járnak be, mint mi. Talán mások a lelki szükségleteik is, nem tudom. Volt azért a trollokon kívül itt egy-két igazi is - megjegyzem, nem sok... És velük sem találtuk a hangot. Itt nem A férfiakról beszélek, változatlanul azt gondolom, tudom, tapasztalom, hogy vannak, akik megértenek minket. Hanem a férfi áldozatokról. Azt hiszen, nagyon más világ az övék.