Új kötetlen beszélgetések

"A hagyományos női szerep lényege ugyanis, hogy a nő legyen készséges, szelíd, kedves, odaadó, szolgálatkész. Legyen öröme és boldogsága mások kiszolgálása, saját lényének feláldozása. Ezt az ideált halljuk születésünktől fogva, s hogy szeressenek minket, szinte öntudatlanul kezdünk ehhez igazodni, ilyenné válni, ehhez mérten nyelni, természetes érzéseinket elnyomni."

A Gumiszoba oldalon volt. Ti mit gondoltok erről? Mert nálunk nem igazán így tekintettek a női szerepre. Az asszony nem cseléd, hanem pillér volt aki kézben tartotta a dolgokat. A biztos pont, aki nélkül a legrosszabb esetben széthullik a család. Készséges, odaadó szelíd? Például nagyanyámnak erősnek kellett lennie, okosnak hogy minden rendben legyen a családban. Ő soha nem tekintette ezt valamiféle áldozatnak. A legtöbb nő - szerencsére ilyen a családban.

Amaoneth írta: "A hagyományos női szerep lényege ugyanis, hogy a nő legyen készséges, szelíd, kedves, odaadó, szolgálatkész. Legyen öröme és boldogsága mások kiszolgálása, saját lényének feláldozása. Ezt az ideált halljuk születésünktől fogva, s hogy szeressenek minket, szinte öntudatlanul kezdünk ehhez igazodni, ilyenné válni, ehhez mérten nyelni, természetes érzéseinket elnyomni."

A Gumiszoba oldalon volt. Ti mit gondoltok erről? Mert nálunk nem igazán így tekintettek a női szerepre. Az asszony nem cseléd, hanem pillér volt aki kézben tartotta a dolgokat. A biztos pont, aki nélkül a legrosszabb esetben széthullik a család. Készséges, odaadó szelíd? Például nagyanyámnak erősnek kellett lennie, okosnak hogy minden rendben legyen a családban. Ő soha nem tekintette ezt valamiféle áldozatnak. A legtöbb nő - szerencsére ilyen a családban.

Nem minden nő ilyen, nyilván, de a hagyományos női szerep azért mégiscsak ilyesmi. Rengetegszer találkozom még most is ezzel, néha nyíltan, néha burkoltabban megfogalmazva. Pl. a nőknek a konyhában a helye szlogen is ennek egyik, durvább formája.

Falun élek, értem mire gondolsz. Csak érdekelt hogy a ti környezetetekben hogy van ez. Viszont ezt a fajta hozzáállást nem csak a férfiak részéről tapasztaltam: a nők többsége is lenézi azt aki nem eszerint él. (meg kell mondjam, a többség azzal indokolja hogy vannak dolgok amiket nem lehet a férfiakra bízni, mert képtelenek jól elvégezni, és nem azzal hogy ez a "nő dolga" Lehet hogy van ebben egy kis önámítás is?)

Az zavart ebben a cikkben: (lehet hogy félreértettem) hogy a hagyományos női szerepet valamiféle áldozatnak tekinti, ami ellen lázadni kell, fel kell lépni. Tény hogy a munkamegosztás manapság más mint régen volt: a nők is kenyérkeresők lettek. Tény hogy vannak férfiak, akik ezt nem akarják felfogni. De ez alapján nem lehet minden férfit megítélni. Szeretem a dolgokat minimum két szempontból látni. Mert ha belegondol az ember, az a hagyományos szerep nem ok nélkül létezett: Mindenkinek megvolt a dolga, ami mára felborult. A probléma ott van, hogy a férfiak egy része nem akar az új terheken osztozni.

A Gumiszoba oldal filozófiája ennél sokkal összetettebb. Nem biztos, hogy mindenben igaza van, nyilván, ő se kinyilatkoztat, csak gondolkozik. És az írásaival az a célja, hogy mi is elgondolkozzunk. Ő ezt a rendszert (patriarchátus) tartja alapból rossznak, és a nőkre nézve hátrányosnak. Ami nem jelenti azt, hogy ne lehetnének nők, akik nem áldozatai, hanem haszonélvezői a rendszernek. Csak az a kérdés, mik az arányok? Ha sokkal több nő szenved, mint akinek ez jó, akkor baj van a rendszerrel. És ha a válási statisztikákat nézzük, és azt, hogy a válások 70%-át (ha jól tudom) nők kezdeményezik, és hogy a CSBA áldozatai milyen arányban nők és gyerekek, és az elkövetők hány százaléka férfi, akkor mégiscsak van abban valami, hogy ezek nem elszigetelt esetek, hanem a rendszer ilyen. Szóval szerintem érdemes Gumit olvasni, és legalábbis elgondolkozni azon, amit ír. Amúgy lehet vele vitatkozni, és kérdezni is, a facebook oldalán.
Én a magam részéről inkább együttgondolkozni szeretnék, úgy is, mint abúzus áldozata, semmint fennakadni azon, hogy mennyire radikális feminista. Amúgy nem is az szerintem. Csak megvan benne az a ritkaságszámba menő dolog, amit úgy nevezünk, női szolidaritás. Jó lenne, ha több lenne ebből amúgy, nagyon is ráférne a nőkre.

Mindenesetre köszönöm az ajánlást, szét fogok rajta nézni. Talán találok valamit ami pont nekem szól

Ami a női szolidaritást illeti: Életemben ritkán tapasztaltam. Tetszik a gondolat hogy valahol kiállnak egymásért az asszonyok.

És ami a fontos számomra, hogy lehet ezekkel a nőkkel értelmes párbeszédet folytatni. Közülük többen tudják, hogy abúzus áldozat vagyok, Gumi oldalán ott van a blogom is, többek között, mint ajánlott blog, és be szoktam nekik linkelni ezt az oldalt is, hogy művelődjenek. Többet beszéltem már velük az abúzusról, mint a családommal, rokonságom tagjaival együttesen. És ők megérteni akarják, és nem áldozathibáztatóak. Szóval nagyon fontos, hogy hidakat építsünk, és fogjunk össze - szerintem. Csak mi, nők tudunk egymásnak segíteni, én azt látom, és az a kevés férfi, akik mellettünk állnak. Nézd meg, itt is alig van férfi, azok is csak rövid ideig. Szerintem nem véletlen.

Amaoneth írta: Mindenesetre köszönöm az ajánlást, szét fogok rajta nézni. Talán találok valamit ami pont nekem szól

Ami a női szolidaritást illeti: Életemben ritkán tapasztaltam. Tetszik a gondolat hogy valahol kiállnak egymásért az asszonyok.

Ugye? Nekem is. elég szokatlan.

Érdemes a frissebb írásokkal kezdeni, a régiek között elég sok a nagyon dühös írás, a stílusa ezeknek nem éppen szalonképes. De meg lehet szokni.

Május írta: Hát akkor tényleg sziasztok 2 hét múlva, ma már nem fogok tudni írni.
Majd gondolok rátok sokat, mert rengeteg erőt adtok nekem! Nagy szavak, de hát mit lehet tenni, ha ez van!

Május, vigyázz magadra, jó? Ha közben írhatnékod támad - és ez igaz mindenkire - hát írjál, 18.-án este már ki is posztolhatod!

Nekem pedig drukkoljál, hogy a pihenés pihenés legyen, a nyaralás feltöltődést hozzon, ne szorongást...

Sziasztok! Remélem, nem telt nehezen ez a két hét fórumos szünet senkinek! Én elég jót nyaraltam, sikerült tegnap az özönvízben érkezni, az egy kicsit (nagyon) para volt, de megúsztuk - és majdnem a szó szoros értelmében!
Sok új történet érkezett közben, ezeket már ki is raktuk.

Jajj sziasztok!

Itt a világvége! Én jól bírtam a fórumszünetet, bár pihenni nem volt alkalmam, most időzítettem a szabit, a hosszú hétvége miatt is, és nálam rengeteg dolog történt, sok rossz is, de azért próbáltam "beleolvadni" a napsütésbe időnként.
Én tegnap szinte úsztam hazáig...durván belefutottam az özönvízbe. Ma felszerelkezem olyanokkal, mint gyufa, gyújtó, gyertya. Mi is szokott még kelleni ilyen helyzetekre? Gondoltam nem árt majd beszerezni, ilyen túrázós gázmelegítős cuccot.

Május írta: És voltak hűtőszekrénypolcos szorongások?

Hát persze! Anélkül nem élet az élet! Nagy kaland volt, mind a két gyerek benyalt vmi vírust, szóval volt min szorongani bőven, durr defektünk is volt, 1700 méteres csúcson is voltunk, rettenet szerpentineken hajtottam végig, de ennek ellenére jó volt az egész.

Karácsony, milyen rossz történt?

Az özönvíz nagyon durva volt, mi a Margit hídnál ragadtunk be, addig még elúsztunk valahogy a kétéltűvé ávanzsált kocsival. De ott már annyira durva volt a helyzet, hogy nem mertem továbbmenni: az építkezésből elúsztak raklapok, csövek, semmit nem lehetett látni, hogy mire megy rá az ember. Úgyhogy ott leálltam, lesz, ami lesz, majdcsak jön egy tűzoltó, aki kiszabadít... De nem történt semmi, a víz meg egyre magasabb volt, már nem tudtuk volna kinyitni az ajtót, szóval egyszerűen nem volt más megoldás, elindultunk szép lassan. Életemben nem féltem ennyire.

Mara én ezt szóról szóra megálmodtam hetekkel ezelőtt és el is meséltem a pszichológusomnak, próbáltuk értelmezni, de mondtam neki, hogy ez egy jövő álom volt, szerintem ez meg fog történni. Egy piros autóval álmodtam meg és egy pár ült benne.
És én meneteltem a derékig érő vízben. Akkor szerintem egymás mellett haladhattunk el!

Hát akkor mindenkinek megvoltak az izgalmak a szünetben. Hát az egyik, hogy majdnem szívinfarktust kaptam, ilyen rosszul még életemben nem voltam, gondolom a meleg miatt is, de olyan pánikrohamom volt, hogy csak na, és egy esemény váltotta ki. Most nem beszélek anyukámmal hetek óta. Szóval sok stressz halmozódott fel és az csapott le a szívemre. De pont egy vizsgálat alatt vagyok, és kíváncsi leszek az ekg eredményemre, mit mutatott.

Nem tudjátok, hol volt az oldalról szó augusztus 4-én? Aznap, és a következő napokban nagyon nagy volt az oldal nézettsége, akkor érkezett az új történetek többsége is.

Sziasztok! DE jó végre, hogy újra itt a fórum, vagyis ti. Tudom mostanában nem sokat írtam ide, de olvasni szinte mindig. Ha olvaslak titeket, akkor legalább nem érzem olyan egyedül magam. Vagyis könnyebb kicsit. A pszichológusom is szabin van , hozzá sem tudtam menni, még majd csak egy hét múlva.

Ti hogyan élitek a napjaitokat? Úgy értem van olyan érzésetek, hogy kívülről látjátok magatokat? Esetleg azt is, hogy sikeresek vagytok a munkában, a magánéletben, meg van mindenetek ( pasi nélkül vagy pasival az most mindegy ) és mégis elégedetlenek vagytok? Hogy úgy érzitek egyedül vagytok? És senki nem szeret? És nem is fog, mert nem vagyunk jók, mert rosszak vagytok? Ezt én mind érzem, néha így néha jobban. Természetesen ezt mind magamra értem, csak érdekel, hogy nálatok van ilyen? Vagy csak én vagyok ennyire gáz? Bizalmatlan vagyok. Szinte mindenkivel. Egy bizonyos fokig megy, aztán zárok, de teljesen. Érzem azt, hogy nem szabad engednem senkinek, hogy inkább senki nem szeressen, ugyanakkor meg kellene, hogy szeressen. Anyuval nulla a beszélgetésünk. Annyira leredukálódott, hogy szinte semmit sem tudunk egymásról. Ez bánt. És mégis örülök, hogy eljutottam idáig. Nincs az a kényszeres beszámolási kényszerem. Kívülről szerintem csak azt látja mindenki, hogy mennyire boldog vagyok, sőt szerintem sokan irigyelnek is. Semmit nem tudnak.........