Új kötetlen beszélgetések

Sunny írta:

Anoni Mara írta: Alicia, nekem nem nyílik ki a bicska. Elméletileg teljesen egyetértek, csak a gyakorlatban nem sikerül megvalósítanom. De pontosan hallom, mennyire abszurd, mikor azt magyarázom, hogy nem akarok fájdalmat okozni nekik, meg akarom őket kímélni. Ha arról lenne szó, hogy a gyerekem attól lesz jobban, ami nekem fájdalmat okoz, biztos vállalnám azt a fájdalmat.

Bennem folyton ez a kettőség hadakozik egymással. A családgondozó nagyon aranyosan elmondta nekem anyai szemszögből, hogy mit érezne egy anya, ha megtudná, hogy ilyen történt a gyerekével, és hogy mindenképp szeretné tudni akkor is, ha fáj. De én képtelen vagyok neki fájdalmat okozni, mindennap eszembe jut, ahogyan nézem őt, hogy mi lenne, ha elmondanám...de nem tudom megtenni, nem tudok neki fájdalmat okozni, azért, hogy nekem jobb (?) legyen a titok terhe nélkül...

Sunny, úgy tudom, Neked apád az elkövető, így tényleg nehéz lehet nagyon, főleg, ha egy működő kapcsolat a szüleidé. Nem talállak a történetek közt, így nem tudom, hogy mi a helyzet pontosan. Ugye nálam "csak" annyi volt a tét, hogy ha anyámat szembesítem vele, hogy nem figyelt oda rám, hogy mi történik velem, mit csinált velem a háztartási segítsége, és hogy hagyhatta ezt, hogy magába néz, vagy nem, de egyéb problémája, házassága nem került volna válságba.

Amilyen "ádáz" lettem attól, hogy azelőtt akárki akárhogy átgázolhatott rajtam, lehet, hogy most "nem néznék se Istent, se embert". De én nem vagyok Te, és biztos, hogy a szíved szerint kell cselekedned. .. Nehéz lehet nagyon a helyzeted..

Alicia, nem az apám volt, hanem egy felnőtt ismerősünk, aki tanárom is egyben, azért nem írtam le egyben a történetemet, mert nem merem miatta sajnos, rettegek tőle a mai napig (meg azóta eléggé felküzdötte magát, és a polgármester bratyija), de legalább gyerekekkel nem foglalkozik már, csak van neki kettő.
Tehát, a családi "békét" nem veszélyezteti, bár egyáltalán nincs családi béke (van itt késsel való fenyegetéstől kezdve minden, szóval van/volt anyukám elég problémája az életben, ez is közre játszik abban, hogy nem akarok neki még egyet okozni. Tudja, hogy nem vagyok "normális" (pszichiátriai problémák, bentfekvések), de hogy mire vezethetők vissza, azt nem. Miért akartam meghalni, miért büntetem magamat különféle módokon, miért félek az emberektől, miért nincs senkim, stb...soha nem kérdezett rá. Volt 1-2 utalása az elengedésre, ebből sejtem, hogy sejt valamit. De a terápiáról sem tud. Na, mindegy, ~ 15 év után hozzászoktam a titkolózáshoz, de néha nagyon-nagyon nehéz fenntartani a minden rendben van látszatot. De ezt nem kell magyaráznom nektek sajnos... Emiatt gyakran előjön bennem valamiféle vágy, hogy vágyom rá, hogy megértsen, és így sohasem fog. "Néma gyereknek anyja sem érti a szavát." De aztán elvetem ezt az érzést, meg gondolatot, hogy mi lenne, ha....néha még a pillanatot is keresem rá, de képtelen vagyok megtenni, és fájdalmat, problémát, terhet okozni neki. Ő nem tehet semmiről! Meg van egy csomó félelmem is ezzel kapcsolatosan, amiket képtelen vagyok leküzdeni...Régen, gyerekként automatikusan jött az "ezt nem tudhatja meg senki" érzés, és azóta sem tudom azokat az érzéseket levetkőzni. Pont ugyanazokat érzem, mint akkor, gyerekként, az érzések nem változtak cseppet sem.

Hogyan tudtok letezni ezzel ami tortent velunk?hogyan kell elnunk a mindennapokat? Nekem ez nagyon nehezen megy. Mar teljesen azt erzem nincs erom. Ez egy hazug igazsagtalan hanyadek vilag!!!! En ezt nem akarom! De van egy fiam ferfi lesz belole o nem lehet olyan mint a tobbi vhogyan meg kellene tanulnom nem gyulolni az osszes ferfit!!!DE HOGY????

Ez csak átmeneti állapot hidd el. Biztos vagyok benne, hogy te is egy nagyon szerethető személy vagy. Csak vannak gondjaid, de dolgozol a megoldáson, ami mindenképpen dicséretes, és igen is bátor dolog szembesülni a sok katyvasszal. De már rajta vagy az úton, csak tarts ki!
Amúgy meg nem kell mindig jónak lenni

Május, amit anyád csinál, az érzelmi zsarolás. Nagyon szemét módszer. Ismerem. Kívánom, hogy eljuss oda, hogy túl tudj lépni majd egyszer ezen. Ha kell, akár azon az áron is, hogy tényleg elmondod az anyádnak az egészet. Vagy pont azzal, hogy nem mondod el, csak átlépsz a zsaroláson.

Május! Ne találkozz azzal az emberrel soha többé! Ez csak döntés kérdése, és ha te így döntesz, hát így lesz. Akit érdekel, hogy miért nem, kérdezze csak meg.

Amit anyukádról mondasz, az nekem is nagyon ismerős. Én is úgy képzelem, hogy kezébe veszi a könyvem, aztán jól meghal. De lássuk csak be, mennyire abuszrd ez az elképzelés...

Anoni Mara írta: Május! Ne találkozz azzal az emberrel soha többé! Ez csak döntés kérdése, és ha te így döntesz, hát így lesz. Akit érdekel, hogy miért nem, kérdezze csak meg.

Amit anyukádról mondasz, az nekem is nagyon ismerős. Én is úgy képzelem, hogy kezébe veszi a könyvem, aztán jól meghal. De lássuk csak be, mennyire abuszrd ez az elképzelés...

Mara, nagyon tetszik, hogy "jól meghal".. Már 10 perce ezen röhögök.. Szerintem ebből is érezhető, hogy Te sem gondolod egészen komolyan.. Meg eszembe jutott, hogy az elkövetődet nem nevezi a nevén. Akkor most tud valamit, csak nem az egészet? mert a könyvből úgy rémlik, hogy nem tudja..

A "jól meghal"-ra visszatérve: Én most jutottam el oda, hogy végre a haragom tudatos részeit át tudtam passzolni a felelősökre, emiatt egy pár ember felőlem "jól meghalhatna".. Írom én ezt volt jó katolikusként, de talán túl leszek rajta, ha Isten is úgy akarja..

???

jelen írta: Hogyan tudtok letezni ezzel ami tortent velunk?hogyan kell elnunk a mindennapokat? Nekem ez nagyon nehezen megy. Mar teljesen azt erzem nincs erom. Ez egy hazug igazsagtalan hanyadek vilag!!!! En ezt nem akarom! De van egy fiam ferfi lesz belole o nem lehet olyan mint a tobbi vhogyan meg kellene tanulnom nem gyulolni az osszes ferfit!!!DE HOGY????

Jelen, én is úgy érzek sokszor, mint Te. most mélypont van Nálad? Újabb visszaesés? Mert hullámzik ez a dolog sajnos.. Terápia? Hol tartasz?

Sunny írta: Alicia, nem az apám volt, hanem egy felnőtt ismerősünk, aki tanárom is egyben, azért nem írtam le egyben a történetemet, mert nem merem miatta sajnos, rettegek tőle a mai napig (meg azóta eléggé felküzdötte magát, és a polgármester bratyija), de legalább gyerekekkel nem foglalkozik már, csak van neki kettő.
Tehát, a családi "békét" nem veszélyezteti, bár egyáltalán nincs családi béke (van itt késsel való fenyegetéstől kezdve minden, szóval van/volt anyukám elég problémája az életben, ez is közre játszik abban, hogy nem akarok neki még egyet okozni. Tudja, hogy nem vagyok "normális" (pszichiátriai problémák, bentfekvések), de hogy mire vezethetők vissza, azt nem. Miért akartam meghalni, miért büntetem magamat különféle módokon, miért félek az emberektől, miért nincs senkim, stb...soha nem kérdezett rá. Volt 1-2 utalása az elengedésre, ebből sejtem, hogy sejt valamit. De a terápiáról sem tud. Na, mindegy, ~ 15 év után hozzászoktam a titkolózáshoz, de néha nagyon-nagyon nehéz fenntartani a minden rendben van látszatot. De ezt nem kell magyaráznom nektek sajnos... Emiatt gyakran előjön bennem valamiféle vágy, hogy vágyom rá, hogy megértsen, és így sohasem fog. "Néma gyereknek anyja sem érti a szavát." De aztán elvetem ezt az érzést, meg gondolatot, hogy mi lenne, ha....néha még a pillanatot is keresem rá, de képtelen vagyok megtenni, és fájdalmat, problémát, terhet okozni neki. Ő nem tehet semmiről! Meg van egy csomó félelmem is ezzel kapcsolatosan, amiket képtelen vagyok leküzdeni...Régen, gyerekként automatikusan jött az "ezt nem tudhatja meg senki" érzés, és azóta sem tudom azokat az érzéseket levetkőzni. Pont ugyanazokat érzem, mint akkor, gyerekként, az érzések nem változtak cseppet sem.

Sunny, lehet,hogy segítene Neked , ha tényleg elmondanád neki. Én nem hiszem, hogy belehalna. Sőt, lehet, hogy segítene neki, ha végre helyén tudná kezelni a pszichiátriai problémád mibenlétét. Lehet, hogy neki is kitisztulna kicsit a kép. Amiatt nem hiszem, hogy belehalna, mert az én környezetemben senki nem akart belehalni, amikor ismertettem a történetemet. De lehet, hogy nem egyformák az emberek..?

Alicia09 írta: Mara, nagyon tetszik, hogy "jól meghal".. Már 10 perce ezen röhögök.. Szerintem ebből is érezhető, hogy Te sem gondolod egészen komolyan.. Meg eszembe jutott, hogy az elkövetődet nem nevezi a nevén. Akkor most tud valamit, csak nem az egészet? mert a könyvből úgy rémlik, hogy nem tudja..

A "jól meghal"-ra visszatérve: Én most jutottam el oda, hogy végre a haragom tudatos részeit át tudtam passzolni a felelősökre, emiatt egy pár ember felőlem "jól meghalhatna".. Írom én ezt volt jó katolikusként, de talán túl leszek rajta, ha Isten is úgy akarja..

???

Az abúzust tudja, ennyit: abuzált az unokatestvérem. De hogy mikor, meddig (ez utóbbit ugyan én sem tudom), mit tett ez velem, hogyan vezetett ez az őrületbe, a depresszióba, milyen szorongásokat okozott stb) már nem. A könyvet végképp nem. Bár rengeteg újságcikket látott róla (egy csomó olyan újságban volt róla, amit olvas), de vagy átugorja őket ("én ilyet nem bírok olvasni"), vagy megállapítja, hogy "jé, ez hogy hasonlít a lányom történetére, még jó, hogy nem az". Egy ideig szerintem pont ezért játszottam a tűzzel, vártam, hogy felfedezze magától, hogy végre tudjon mindenről, hogy végre hajlandó legyen beszélni róla, de mindhiába. Egyszer a Népszabadságban volt valami, emlékszem, egész nap vártam, hogy felhív. Aztán tényleg felhívott, mondta, volt egy ilyen cikk, de ő az ilyeneket nem olvassa...
Ami a "jól meghalt" illeti, persze, én is tudom, hogy nem halna meg. Talán csak e mögé a gondolat mögé menekülünk, hogy a gyávaságunkat leplezzük? Fene se tudja. A honlapról tud például. ("Mi a fenének ez neked?!) Egyszer az RTL-nek nyilatkoztam, a reklám előtt felkonferálták, hogy a Beszélj róla honlapról lesz szó. A reklám alatt felhívott, hogy "csak nem hogy te fogsz nyilatkozni?!" Mondtam de. És hogy kapcsolja ki a tévét. Baromi gyáva voltam, és komoly lehetőséget szalsztottam el. Persze azzal takarództam, hogy nem akarok fájdalmat okozni neki. És persze kikapcsolta.

Te jó ég Mara pedig ezek óriási lépések, amiket leírtál. Fel is hív? Hogy Te fogsz-e nyilatkozni?? Ne már.

Anoni Mara írta:

Alicia09 írta: Mara, nagyon tetszik, hogy "jól meghal".. Már 10 perce ezen röhögök.. Szerintem ebből is érezhető, hogy Te sem gondolod egészen komolyan.. Meg eszembe jutott, hogy az elkövetődet nem nevezi a nevén. Akkor most tud valamit, csak nem az egészet? mert a könyvből úgy rémlik, hogy nem tudja..

A "jól meghal"-ra visszatérve: Én most jutottam el oda, hogy végre a haragom tudatos részeit át tudtam passzolni a felelősökre, emiatt egy pár ember felőlem "jól meghalhatna".. Írom én ezt volt jó katolikusként, de talán túl leszek rajta, ha Isten is úgy akarja..

???

Az abúzust tudja, ennyit: abuzált az unokatestvérem. De hogy mikor, meddig (ez utóbbit ugyan én sem tudom), mit tett ez velem, hogyan vezetett ez az őrületbe, a depresszióba, milyen szorongásokat okozott stb) már nem. A könyvet végképp nem. Bár rengeteg újságcikket látott róla (egy csomó olyan újságban volt róla, amit olvas), de vagy átugorja őket ("én ilyet nem bírok olvasni"), vagy megállapítja, hogy "jé, ez hogy hasonlít a lányom történetére, még jó, hogy nem az". Egy ideig szerintem pont ezért játszottam a tűzzel, vártam, hogy felfedezze magától, hogy végre tudjon mindenről, hogy végre hajlandó legyen beszélni róla, de mindhiába. Egyszer a Népszabadságban volt valami, emlékszem, egész nap vártam, hogy felhív. Aztán tényleg felhívott, mondta, volt egy ilyen cikk, de ő az ilyeneket nem olvassa...
Ami a "jól meghalt" illeti, persze, én is tudom, hogy nem halna meg. Talán csak e mögé a gondolat mögé menekülünk, hogy a gyávaságunkat leplezzük? Fene se tudja. A honlapról tud például. ("Mi a fenének ez neked?!) Egyszer az RTL-nek nyilatkoztam, a reklám előtt felkonferálták, hogy a Beszélj róla honlapról lesz szó. A reklám alatt felhívott, hogy "csak nem hogy te fogsz nyilatkozni?!" Mondtam de. És hogy kapcsolja ki a tévét. Baromi gyáva voltam, és komoly lehetőséget szalsztottam el. Persze azzal takarództam, hogy nem akarok fájdalmat okozni neki. És persze kikapcsolta.

Nekem az jutott most eszembe, -hogy párhuzamot vonjak a saját családommal-, hogy lehet, hogy hárítana anyukád, hogy emiatt ennyi rossz nem történhetett Veled. Mert a család tekintélyét "védeni kell". Lehet, hogy ettől is félsz valahol nem tudatosan, hogy megtudja végre, és az Számodra lenne a legnagyobb csalódás, mert nem úgy reagálna, ahogy Neked az jól esne. Elmaradnának az őszinte, tisztázó beszélgetések, helyette elmagyarázná esetleg, mint nálam tették, hogy túlreagálom a helyzetet, túl érzékenynek születtem, (csak papás-mamást játszottam a többi gyerekkel..), stb. Főleg, ha a tüneteid jó részéről nem is tud. (Ha jól emlékszem, eléggé titkoltad Te is, milyen rosszul vagy esetenként, mert nem tudtál jobbat, nem?)
Ami a családi tekintélyt illeti, ebben hasonlóságot látok kettőnk családja között. Ez nálunk nagyban meggátolta azt, hogy egy "gyerek hülyeségei" beárnyékolják a család (főleg) anyánk által fényezett glóriáját, vagy nimbuszát, nevezze mindenki, ahogy akarja..

Hullámzok sajnos. Küzdök pedig, mindent megteszek ami tőlem telik. Csak van , hogy olyan erőtelen vagyok lelkileg, hogy magam sem értem ilyenkor mi történik. Tanulom magam, tanulom elfogadni, feldolgozni, ezzel együtt élni. Kíváncsi vagyok ti hogy csináljátok? Mi az ami segít? Mikor lesz már ennek vége? Igen járok terápiára, heti egy alkalom, több , mint egy éve. Azt érzem, hogy segít. Sokszor sok helyzetben a pszichológusomra gondolok, hogy ő mit tenne, mit válaszolna, mit tenne? Szerintem jól működik a terápia, bár nagyon össze vagyok zavarodva most. Vagy most is. Mostanában az van bennem, hogy szinte elmondanám mindenkinek, de csak pasiknak, nőknek nem. Bántani akarom az összes férfit. Büntetni őket. Közben meg azért tudom azt, hogy ez nem helyes. Férfiak között dolgozom, nehezen megy, hogy ne beszéljek magamról a történtekről, olyan helyen dolgozok, ahol " az erőszak" mindennapos dolog...

Jelen, minden jobb lesz idővel, próbálj erre fókuszálni. Megvan az ideje a haragnak is, meg majd az elengedésnek, de most Te a haragnál tartasz, nyugodtan haragudjál, most erre van szükséged. Neked ugye ott van a szakítás is. Én is hasonló cipőben járok, lassan 2 hónapja szakított velem ez a ... vadbarom, és még mindig olyan dühös vagyok rá, hogy ha idejönne, lehet, hogy lelökném a lépcsőn... (4. emelet..) Közben rájöttem, hogyan használt ki, meg hogyan használta ki az abúzusos múltamat, és ezek még külön bőszítenek.. Tehát a férfiak iránti dühödet is abszolút értem.
Nekem ami nagyon segít, szerencsére most én is tudok terápiába járni, nagyon jó a terapeuta, és jól haladunk szerintem. Még az éneklés is nagyon segít, amíg éneklek, nem érzem, hogy beteg vagyok, így a próbákra akkor is elmegyek, ha "négykézláb kelek fel" . Meg a barátaimmal sokat beszélek, ha nagyon szar, lelki segély, ilyesmi. Meg írjál ide, most már én is megint vagyok, mert jobban vagyok. Tehát ne add fel, én pár napja lényegesen jobban vagyok. Ennek látható jele, hogy pl, elkezdtem takarítani.. Előtte már nem tudtam, a szobámban járok-e, vagy valami nagy raktárban, ahol még a Jóisten sem ismeri ki magát, mert mindenhol ruhák vannak, meg szobába nem való holmik, kókuszreszelék a fotelban, nem sorolom.. Meg a szakítás után csak feküdni tudtam, alig tudtam szegény kutyámat levinni a dolgára.. Most meg teszek-veszek már itthon, sőt, vizsgáztam tegnapelőtt... Tehát hajrá Neked is, Jelen!

www.gyaszportal.hu/cikkek/gyasz-fazisai

Azt mondják, minden trauma feldolgozása a gyász feldolgozási folyamathoz hasonló, azért illesztettem ezt ide, hátha találsz benne olyat, ami segít.

Jól van, lányok, látom, megvagytok. Én most épp nem túl fényesen, mint a vert had, jönne a hipochondriám, de nem engedem felszínre. Lelkileg elég stabilnak érzem magam, csak fizikailag vagyok rosszul. Kérdés persze, hogy van-e emögött némi pszichoszomatikus dolog, vagy "csak" a szokásos hormonok.

Na, szóval nem tudom eldönteni, elég rosszul vagyok-e ahhoz, hogy elmenjek orvoshoz, vagy csak nevetségessé tenném magam. Ezt olyan nehéz eldöntenem.