A történetekről

Drukkolok Andrea92!

Kedves Lábtörlő,
mióta olvastam a történetedet, érzem, hogy szeretnék reagálni, de napok óta nem jönnek jól a szavak... nagyon-nagyon mélyen értelek. A lábtörlő-üzemmód nekem is sajátom volt és még ma is az, sokszor. Pont néhány hónapja írtam egy levelet jelenlegi "aférfiazéletemben"-nek, hogy úgy érzem, vele is lábtörlő vagyok - ugyanezt a szót választottam. A beidegződés mintha örökre velünk akarna maradni.
Azért is rázott meg annyira, amit írtál, mert szinte leírtad az én fiatalkoromat tökéletesen... amíg férjhez nem mentem, akkor viszont maradt a ló másik oldala, a testvérként együtt élés huszonöt éven át... s a lábtörlőség minden egyéb síkon. Úgy éreztem, én teszek erőszakot, mikor az erős gyermek utáni vágytól hajtva igyekeztem rávenni a férjemet (aki elvileg akart gyerekeket), hogy valamit tegyünk is ennek érdekében. Huszonöt év, hat együttlét, három gyerek - a gyerek utáni vágy csodákra képes, nincs nőgyógyász, aki ezt nekem elhiszi, de hát nem ismerik az előtörténetet sem.
Aztán a gyerekeknek próbáltam megadni mindazt, ami nekem hiányzott. De ez sem megoldás, mert ugyanúgy függő állapotban tart - amíg adod a szeretetet és a védelmet nekik, addig úgy érzed, végre vagy valaki. De aztán felnőnek, és már nem nekem kell intenzíven szeretnem őket, hanem a párjuknak, ha van/lesz ilyen. Én maradok a távolban, a megoldatlan életemmel, s a lábtörlő-formámmal. Ezért járok most terápiába már fél éve - nekem soknak tűnik, de a lábtörlőség, az bizony meg sem rezdül egyelőre.

Nálam ez a lábtörlőség talán úgy múlik, h tudok nemet mondani, mert mimor elkezdtem ,lelkiismeretfurdalásom volt,de mostmár belejöttem. Vhol azt olvastam, h ami kicsi, azt kell magunkban felnevelni.

Kedves Nono szívfacsaró volt olvasni. Eleve már amiatt is, hogy egy új "családi" körülménybe (anyukád mellett) kellett beilleszkedned, ezeken én mindig elsírom magam. Ez az árvaság érzés szörnyű lehet. Hát és hogy mi lett belőle...

Kedves Fény!

Nagyon erős és bátor vagy, hogy itt vagy és leírtad amit tettek veled! Rettenetesen megrázott a történeted és azt kívánom, hogy valahogy segítsen neked ez az oldal a feldolgozásban! Nagyon sajnálom, remélem olvaslak még itt, kérlek, majd időnként jelentkezz!
Köszönöm, hogy megírtad a történeted!

Megírtam a történetem.

Rotebeete! Bátor vagy, és örülök neki, hogy legalább kitudtad írni magadból. Mit is lehetne neked vigasztalásként írni neked, amikor itt majd mindannyian tudjuk mit jelentenek szavaid?

Lehet, nem teszik ki megint. De legalább őszintén írtam le mindent... Legutóbb se kaptam választ, miért nem került ki a történetem, csak azt írták, hogy így lett elbírálva. Végülis nem a történet megírása a fontos, hanem hogy már nem vagyok benne ebben a helyzetben.

Juj, kikerült!

Kedves Rotebeete! Az nagyon jó, hogy kitudtál szakadni a környezetedből. Küzdjél, és ne engedd, hogy a múlt határozza meg a jövődet. Ez ellen harcolni kell. Ha a vallásos oldalon lennék, lehet mást is írnék. Most csak azt: 27.zsoltár. Akár interneten. olvasd el.(remélem benne hagyják)

Sok új történet és tábla került ki, nézzétek meg! Volt egy kis lemaradásunk, mert a tárhelyen változtattak a levelezési rendszeren, de most már minden tökéletesen működik.

Köszönjük!!

Kedves Zsófi, 29 éves! Nagyon örülök, hogy itt vagy közöttünk. Szinte fájt olvasni a történetedet... Te is elvesztetted valahol a szüzességed, mint én, te sem tudod, mikor...
Azt nem írod, hogy vagy most. Sikerült-e kimászni ebből a borzalomból, találkozol-e még a szüleiddel?

Ez nagyon durva én sem tudom hogy mikor vesztettem el a szüzességem.

Megnyugtató, hogy nem vagyok egyedül ezzel sem, h nem emlékeszem rá, hogy hol és mikor...
Egyszer egy "hozzáértő" barátnőm, akinek elmondtam, azt mondta, h az nem létezik, h nem emlékszek rá, mert az nagyon fájdalmas, meg mondjuk számára az is elképzelhetetlen volt, h egy akkora kislánynak hogy férhet be egy felnőtt férfié... Hát nem volt építő.