A történetekről

Köszönjük mindazoknak, akik elküldték nekünk a történetüket. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak adtok ezzel bátorságot, erőt!

Elég félelmetes belegondolni, hogy egyesek milyen történeteket rejtenek magukba... Pipacsnál megrázó, ahogy az írásából egyszerre kiderül, mennyire megrázta őt és a fiát is ez az egész eseménysorozat. Nem is tudom, melyiküknek volt nagyobb trauma. És ahogy Néma-világból feltörnek az emlékképek, egyik a másik után... Nehéz erre bármit is mondani. Őszintén remélem, hogy a terápia segít majd neki. Nézzétek meg, nagyon szép gondolattal zár: "De tudom, ha ezt nem oldom meg, örökké félteni fogom leendő gyermekeimet."

köszönjük, hogy leírhattuk a történetünket...én egy regényt képes lennék írni, s arra vágyom, hogy egyszer le tudjam írni azt, hogy miket és hogyan éltem át..nem összességében, hanem a szituációkban..bízom benne, hogy egyszer majd erről is fogok tudni beszélni

Sziasztok! Nagyon megrázó, és nagyon bátor vagy, Marylyan, hogy megírtad a történetedet! Én is "nagy bátran" nekifutottam, de nem megy egyelőre...képtelen vagyok rá. Eluralkodott rajtam a szégyen, miközben írtam, és egyszerűen rettegek, hogy felismer bárki. Nem bírom legyőzni ezt a szégyent... még saját magam előtt sem bírtam, miközben írtam a sorokat. Nem tudom, hogy van-e ebből kiút... Talán majd kicsivel később. Lehet, hogy közrejátszik most, hogy épp ilyesmi témánál járunk a pszichológussal, és borzasztóan nehéz. Előtte is szégyellem magamat.
De gondoltam, hogy addig hozzászólok itt a fórumban, mert a kezdeményezést nagyon jó ötletnek tartom! Köszönjük, Mara, a lehetőséget, és büszke vagyok ismeretlenül is mindenkire, aki van olyan bátor, hogy megossza a történetét.

Sunny, mindenki a maga ritmusában. Ne erőltesd, majd eljön a pillanat, amikor erre lesz szükséged. Érezni fogod.

A szégyen... Remélem, túl fogsz rajta jutni. Ez az egyik legnehezebb rész. Van kiút, csak elég nehéz rátalálni...

Suny én is nagyon büszke vagyok Rád, hiszen megtettél két fontos lépést: beléptél ide és kommenteltél...
szerintem ne siettesd a dolgot, el fog jönni az ideje, amikor fogsz, s akarsz róla beszélni
Talán megpróbálhatod azt, hogy először önmagadnak írd le, s olvasd fel magadnak. Én egy blogban írtam le, s először magamnak, ma már segítés a szándékom vele..ami számomra a legnehezebb, megszeretnem azt a kislányt, aki voltam...hát, elkezdtem egy másik blogot írni, melyben a kicsi énemmel beszélgetek...sok kicsinyke lépés fog előre vinni...legyél türelmes, s tudd, nagyon bátor és értékes vagy, s nem vagy egyedül

Sunny! Nehéz. Nagyon nehéz...
Én először gyermekkoromban akartam erről beszélni. Legközelebb a papnak a gyóntatófülkében 15-16 évesen. Majd a pszichológusnak 23 évesen. A kineziológusnak 31 évesen.... De egyiknek sem ment... Mindvégig néma maradtam.... Megfutamodtam.
32 évesen elkezdtem járni pszichiáterhez, akinek szerettem volna elmondani... De neki sem tudtam...
2 hónapja Matty Raphael McVarish... A "Stop the Silence" nagykövete beszéde és története juttatott el arra lépésre, hogy tegyek önmagamért.
Már egy embernek el mertem mesélni nagy vonalakban a történetemet. Itt pedig le mertem írni. Tudom, hogy az ESZTER Alapítványnál meg kell nyílnom ahhoz, hogy az életemben előre, s ne hátrafelé haladjak. A főpróba már megvolt, májusban jön az előadás...
Majdnem 20 év telt el az utolsó abúzus után.... 20 év csend, emlékek törlése, félresiklott kapcsolatok... Megtöröm a csendet, mert élni akarom az életem!
Kérlek olvasgass a témában, olvasd el Mara könyvét, s hátha erőt kapsz a nyitáshoz. Nekem most van erőm. Szívesen adnék Neked is belőle, hogy sikerüljön lépned...

Néma-világ, az Eszter Alapítványnál pszichológus foglalkozik majd veled? Hogy megy ez? Hány alkalom stb?

Most olvastam Esda történetét. Elképesztő, hogy családtag ilyet tesz másikkal. Ami a Prana nadit illeti, nekem nem jött be - igaz, egész más okokból (egészségügyi) próbáltam. Engem inkább megijesztett, és sarlatánságnak tűnt. De lehet, hogy pont rossz szakembert választottam. Mondjuk én nem is hiszek ilyen utaztatásos dolgokban. De lényeg, hogy neked segített, és jobban vagy!

Királyliliom, most olvastam el, amit írtál. Dehogy tehetsz te bármiről!!!! És főleg nem arról, hogy nem szóltál senkinek. Láthatod, hogy mindenkinél így volt. Mintha előre megírt forgatókönyv szerint mennének a dolgok. Ezek valami törvényszerűségek, nézd meg, mennyi közös van a történetekben.

Igen. Sok a közös. baromi nehéz volt elkezdeni aztán a többi az csak úgy jött magátol ott voltam,benne voltam,újra éltem azt ami akkor történt.

Marylyan, Mara, Néma-világ, köszönöm a biztatást, tényleg erőt adtok a bátorságotokkal. Igazából úgy érzem, hogy ez nálam nagyon hullámzó, van, hogy tudok róla beszélni pl. a pszichológussal, vagy leírni, sőt, van, hogy legszívesebben világgá kiabálnám a fájdalmamat, és az sem érdekelne, ha kiderülne minden... ....De van, hogy elszégyellem magam, vagy besokallok, és akkor visszahúzódom, és elnémulok. Most ilyen szakaszt élek...valami mindig visszavet.
De, Néma-világ, nagyon ügyes vagy Te is, hogy jelentkeztél az Eszter Ambulanciánál, én is oda járok, kemény, de nem fogod megbánni, nekem nagyon sokat segített! Bár még így is nagyon zárkózott vagyok, ha erről a témáról van szó, de mióta elkezdtem oda járni, sokat oldódott (bár közben pszichiátrián is voltam, és az is sokat segített), szóval sok segítséget kapok, de a legnagyobb akadály úgy érzem, hogy én vagyok saját magam számára.

Az ESZTER Alapítványnál pszichológusok vannak. Nekem őket ajánlották.
Sajnos (minimum) 3-4 hónapos a várakozási idő, mert kevesen vannak, és (amennyire a honlapon láttam) ingyenes az ellátás.
Hogy miért őket választottam és nem egy pszichológust/pszichiátert a sok közül? Mert náluk ez a téma. Mindig. Itt nem érhet meglepetés, mert már hallottak ilyet. Nem is keveset...
Mindenképpen írok majd, hogy hogy sikerült az első találkozó.....

Marionett, nagyon megérintett a történeted. Ne add fel, ne törődj bele, nem kell a dolgoknak így maradniuk!

Néma-világ, ha kivárod azt a 3-4 hónapot, akkor utána addig járhatsz, amíg szükségét érzed?

Érdekes problémát vet fel a 11. történet... Mekkora a környezet, a nem közvetlen hozzátartozók felelőssége?