A történetekről

Én kiabáltam álmomban, csak nem jött ki hang a torkomon. A fogaimat még most is szoktam csikorgatni. Néha fáj az állkapcsom mikor fölkelek reggel

Ó, én imádom a repülős álmokat. Mikor gyerek voltam, felébredés után próbálgattam is...még szerencse, hogy nem történt nagyobb baj

Kedves Zsuzska60, tragikus a történeted. Részvétem

KV, Én csak repülök, de néha amikor menekülök, azért kell repülnöm, mert egy pallón kellene átmennem, ami alatt pocsolya van, abban meg piócák úszkálnak. A palló megbillen, de nekem sikerül valahogy felrepülni. De nem szárnyakkal, hanem nagy lélegzetvételekkel. Nagyon furcsa, ugyanakkor "felemelő" a szó mindkét értelmében. És nagyon jól esik nevetni.

Karácsony! Ez nem csak tragikus. Ez mocskos és embertelen és néha nem hiszem el, hogy ez velem történt, és nézem azt az embert(vagy mit) és nem értem. Tragikus a barátnőm miatt, mert - mint írtam - szerintem Őt is bántotta. Tragikus a fiú miatt, akit szerintem még jobban megalázott és legázolt, mint engem. Mert Ő szerintem tudta, hogy mit csinál velem az apja, de nem volt képes szembeszállni vele. Lehet, még azt is tudta, hogy a húga miért lett olyan labilis. És mocskos miattam, aki ezt túlélte, leküzdötte, legalábbis annyira, hogy normális életet tudok élni, tudom szeretni a férjemet, örömömet találom a szeretkezésben és tudok is örömöt adni. Már több mint 30 éve vagyunk együtt a férjemmel. Ő olyan gyengéden és (nem tudok kifejezőbbet) forrón tud szeretni, hogy nem is emlékeztet sem arra a vadállatra, sem azokra, akik utána jöttek. De nem bánom, hogy jöttek, mert így a páromat még inkább tudom értékelni.

zsuzska60 írta: Már több mint 30 éve vagyunk együtt a férjemmel. Ő olyan gyengéden és (nem tudok kifejezőbbet) forrón tud szeretni, hogy nem is emlékeztet sem arra a vadállatra, sem azokra, akik utána jöttek. De nem bánom, hogy jöttek, mert így a páromat még inkább tudom értékelni.

Ez viszont erőt ad, mikor ilyen szerencséről olvasok. Köszönöm. Bár tudom, hogy egy jó kapcsolathoz két ember küzdelme is szükséges, és gondolom Te is nagyon tudod szeretni őt. Most én is kezdem úgy érezni, hogy megtalált valaki, akit régóta keresek, még ha elég döcögősen is indult, kezdem szeretni és azt hiszem ő már szerelmes is belém. Látok végre valami reményt, és most Te is biztattál, hogy ez lehetséges, hogy felül lehet kerekedni a borzalmas emlékeken.

Karácsony, remélem, minden álmodat felül fogja múlni a boldogságod. Én kb. 28 éves koromig, szóval 14 évig "hánykolódtam" egyedül, mert a történetemet a családomból SENKI sem ismeri a mai napig sem. Végül a bátyám kiborulása kellett ahhoz, hogy gondolkozni kezdjek. Abban az időben még nemigen voltak pszichológusok meg terapeuták, magamnak kellett megküzdni minden nappal, de szerencsére elég erős voltam ahhoz, hogy nyissak. Először a családom (szüleim, testvéreim) felé, aztán barátokat is szereztem és így elkezdtem valahogy élni. Két év telt el úgy, hogy férfi még a kezemet sem fogta meg, aztán megismertem a férjemet és 6 hónap múlva már férjnél is voltam. Ennek harminc éve volt augusztusban. Nem mondom, hogy néha nincsenek rossz álmaim, de ilyenek a férjemnek is vannak, őt az apja verte durván, álmában sokszor még mindig menekül és sír. Ilyenkor felébresztjük egymást, aztán legtöbbször beszélgetünk (Ő az egyetlen, aki tudja, hogy mi történt velem) utána el tudunk aludni.
Neked is menni fog, ha sikerül előre nézned. Hiszen az eszeddel már tudod, hogy nem vagy hibás. Csak a lelked sérült még mindig.
Én úgy gondolok az esetre, hogy ugyanúgy nem volt kivédhető részemről, mintha egy veszett kutya támadt volna rám. NEM VAGYOK HIBÁS. ÉS TE SEM VAGY.

Én a napokban sokat sírtam amiatt, mert úgy éreztem, nem lesz nekem sose saját családom. Nem tudom elképzelni, hogy valakivel megosszam mindazt a szörnyűséget, ami ért gyerekként. Remélem, hogy egy napon megtalálom azt a férfit, aki ellenpéldát mutat az eddigi tapasztalataimnak. Nagy szükségem lenne rá. Örülök, hogy zsuzska neked ilyen szép házasságod lett. A remény hal meg utoljára...

Köszönöm Zsuzska60. Nagyon erős vagy, én nem tudok segítség nélkül megküzdeni az emlékekkel, és párkapcsolat kialakítása sem megy a pszichológusom nélkül, ő bátorított a dologban, de még elég hosszú az út, úgy érzem. Lépésről-lépésre talán egyre több minden sikerül majd. Most nagyon bizakodó vagyok. Tényleg egy álom válna valóra, ha gyermekem is lenne, egy családom, amiben mindenki a szeretet jegyében él. Próbálok előre nézni, és azért sokat dolgozni a múlttal is. EZ a fórum is egy nagy segítség ebben.

Kedves Holdfény 24 én is ugyanígy szoktam közlekedni a kulcscsomómmal.

Ma két új történet is felkerült... Névtelen19-et olvasva aberrált módon arra gondoltam: de jó neki, vannak arról emlékei, hogy ellenállt, hogy rossz volt. bárcsak én is fel tudnék ilyet idézni. Remélem, senki nem ért félre, hiszen borzasztó, ami vele történt. Csak arra gondoltam, talán segít, ha valakinek az erőszakról is vannak emlékei, talán kisebb a lelkiismeret-furdalás. Aztán a története végére értem, és láttam, hogy tök mindegy. Bárhogy is történt az abúzus, ugyanahhoz az érzésvilághoz, ugyanazokhoz a gyötrődésekhez vezet.

Alig bírtam végigolvasni a történeteket.
Drága Mara, még mindig ez az önhibáztatás, igen jók lennének az emlékek, amik arra emlékeztetnének, hogy jól megvédtük magunkat. (Én sokszor elképzelem, hogy ha apámmal találkoznék az utcán, megütném. Szerintem 80%-os gyógyulást érnék el vele. ) De a gyerek ettől is gyerek, hogy egy nála idősebbtől érzelmileg (is) nehezen tudja megvédeni magát, hiszen nem is várható el ilyesmi tőle, mert ő szorul védelemre, a biztonságra.

Szörnyű ez a két új történet. hát sosem lesz vége? A sírás jön rám attól, hogy milyen emberi sorsok vannak, hogy a kiszolgáltatottság mennyire jelen van a történetekben, Csodálom az összes túlélőt, és aki még nem tette meg kérjen segítséget, mert ez egyedül nem megy. Sok erőt kívánok, és remélem mindenkinek itt az oldalon jóra fordul az élete, mert végre megérdemelnétek.

rotebeete
"Örülök, hogy zsuzska neked ilyen szép házasságod lett. A remény hal meg utoljára..."
Majdnem 30 éves lettem, mire rájöttem, hogyan kell választani. Előtte kicsit el voltam tájolva, pedig LÁTTAM a jeleket. Csak nem ismertem fel. Sokszor mentem bele olyan kapcsolatba (még a "gyógyulás" alatt is), amiről ordított, hogy nem fog működni, a pasas agresszív, hazug, felelőtlen, lusta, stb. Aztán figyelni kezdtem a férfiakat és ámulattal tapasztaltam, hogy szinte minden esetben már az első félórában elárulják magukat. Ha észreveszed, ekkor még símán el lehet menekülni. A harmadik találkozástól kezdve egyre nehezebb. Mikor rájöttem erre, más szemmel kezdtem nézni rájuk. A férjemmel még egy szót sem beszéltem, amikor már tudtam, hogy Ő lesz az. Egy céges bográcsoláson játszott egy kollégánk kisfiával, aki véletlenül homokot szórt a szemébe. Ő nem lett dühös, nem ugrott fel, csak feltartotta a kezét, aztán odahívott valakit, hogy maradjon a gyerekkel és úgy ment el kimosni a szemét. Segítettem neki, azt is türelmesen tűrte, hogy kitisztítsam a szemeit és akkor azt mondtam, hogy ügyes fiú, megérdemel egy puszit, és megpusziltam a homlokát. Így kezdődött. Tudtam, hogy Ő soha nem fog bántani sem engem, sem senki mást. És nem érdekelt, hogy szeplős, meg hogy nincs széles válla.
Szóval figyelj a jelekre.....

Zsuzska, ezt olyan jó olvasni!