A történetekről

Alicia09 írta: Sky22, ez borzasztó.. Az első lépés, hogy tudd: NEM TE VAGY A HIBÁS!!!! Lehet, hogy nehéz felfogni, de nem!!! Akik Veled ezt tették! Brutálisan kihasználták, megalázták a testedet, ezen keresztül a lelkedet! Nem volt hozzá joguk! Nem! (!!!)

Az viszont már haladás, hogy a bántalmazó fiút otthagytad, rájöttél, hogy nem kellett volna hagynod Magad. Ez már gyógyulás! Tehát képes vagy gyógyulni! Ennek örülj! És kell szakember is, aki ebben konkrétan az abúzusban segít.

Az, hogy nem tudsz normálisan viselkedni emberek között, az is az abúzus tünete. Én sem tudtam. Úgy tanultam meg nagy keservesen, most már nem látják rajtam az idegenek nagyon, csak néha talán. Én tudom magamról, hogy még mindig nem tudok spontán reagálni néha.

Tehát ebben a témában szakember volt már?

Ebben a témában még nem. Régen voltam pszichológusnál, de nagyot csalódtam benne, azóta nem bízok meg a pszichológusokban se...
Egy év után hagytam ott azt a pasit. Igazad van mondjuk, ez haladás.
Néha gyűlölöm a tudatot, hogy így kell éljek. Nehéz a gyógyulás. Minden nap próbálok rendesen viselkedni, úgy, mint, akinek az ég világon semmi baja... de, aztán rájövök, hogy de van, van bajom és nem tudok túllépni rajta. Ilyenkor elzárkózom és ellökök mindenkit, aki még szeret.
Köszönöm, hogy biztatsz, azért kellenek az ilyenek löketek néha.

Sky 22! Tudom, hogy nem szeretsz élni, ez is egy tünete a problémának. De meg lehet szeretni az életet is, még ilyen múlttal is. És senkit sem bántottál a történeteddel!

Az Eszter Ambulancián vannak olyanok, akik ezt a témát jól értik. Itt sokan csalódtunk már pszichológusokban. Addig kell keresni, míg meg nem találod a megfelelőt! Sajnos azok is csak emberek.

Sky22 írta: Minden nap próbálok rendesen viselkedni, úgy, mint, akinek az ég világon semmi baja... de, aztán rájövök, hogy de van, van bajom és nem tudok túllépni rajta. Ilyenkor elzárkózom és ellökök mindenkit, aki még szeret.
Köszönöm, hogy biztatsz, azért kellenek az ilyenek löketek néha.

Szívesen, és tudom, hogy nehéz megbíznod az emberekben, de szeretet nélkül nehéz túlélni. Látom, hogy nagyon nehéz és ellentmondásos a helyzeted! Kapaszkodj, ahol látod, hogy értelme van. Itt a legtöbben biztos, hogy megértenek szerintem.

süni írta: Kedves SKY22!
Nem Te tehetsz arról, ami Veled történt! Meg kell próbálnod elengedni ezt a bűntudatot, és rátestálni arra, aki elkövette ellened ezt a bűnt. Mindenképpen javaslom, hogy fordulj szakemberhez, mert egyedül megküzdeni ezzel lehetetlen, saját tapasztalatból írom Neked. Persze tehetsz magadért is, pl megpróbálod észrevenni az élet szép dolgait, gondolok itt a napsütésre, nyíló virágokra, vagy egy aranyos állatra is. Fel kellene töltened a lelked apró kis boldogságokkal, hogy mikor rossz emlékek jönnek elő, legyen mihez hozzányúlni, legyen jó emlék is az életedben. Tudom, hogy ez most buaságnak tűnik, de hidd el, hogy használ, a saját bőrömön (lelkemen) tapasztaltam. Sokat tettél máris magadért azzal, hogy leírtad a történeted, hogy regisztráltál erre a honlapra, hogy "beszélgetsz" velünk, a sorstársaiddal. Jó tudni ebben a helyzetben, hogy nem vagyunk egyedül.
Az út, amelyre most léptél, hosszú, és rögökkel teli, de érdemes végigmenni rajta, mert a végére megbékélsz a világgal, és helyére kerülnek a dolgok. Sok erőt kívánok Neked az utad végigjárásáért!

Köszönöm neked is Süni! Sokat jelent nekem, hogy tudok róla írni egyáltalán.
A szakembert még átgondolom. Nem biztos, hogy képes vagyok most rá.
Az élet apró örömeit a két kis állatkámban találtam meg, illetve az olvasásban. Ha ezekre gondolok szabadnak érzem magam. Illetve még.. néha az eget bámulom, ezért lett a nevem is Sky. Az ég örök és megnyugtató.
Mindannyiunknak gyógyulást kívánok!

Kedves Sky!

A vallomasod alapjan ugy erzem nagyon magad alatt vagy. Sajnalom, hogy igy erzel! Szamomra is ismerosek ezek az erzesek. Viszont tudnod kell, hogy Te egy fantasztikus ember vagy! Egyedi es megismetelhetetlen. Ne felj szembe nezni a multal! Barmennyire is hibasnak erzed magad, NEM vagy az! NEM erdemelted ki semmivel sem azt ami veled tortent! Akaratodon kivul bantottak! Normalisak az erzeseid. Sajat sorsombol kiindulva neked is ajanlanam, hogy keress fel egy homeopatias orvost. Ott nem kell errol beszelned, megis kapsz egy bogyot, mely segit majd a lelkeden. Eszrevetlenul ugy alakulnak majd a dolgaid, hogy elobb-utobb keszsn fogsz allni arra, hogy errol beszelj. Nalam ez segitett, illetve 5 ritmus tancon vettem reszt, ahol szinte minden mozdulatommal potyogtak le rolam a fojtogato, boldogsagomat gatlo korlataim. Aztan lehet konnyebben fel tudsz majd keresni egy pszichiatert.

Sok erot kivanok neked!

Sky, most olvastam el a történeted. Muszáj, hogy segítséget kérj, előbb vagy utóbb szükségét fogod te is érezni.

Kedves SKY!
Elszomorító ez a sok tragédia ami veled történt. Szerintem is fontos, hogy felkeress egy szakembert. Ehhez az első lépést már megtetted azzal, hogy itt vagy, és leírtad ami veled történt. Nem kell rögtön bízni a szakemberben, majd ő dolgozik helyetted is az elején, és meg fog jönni a bizalom is.
Légy bátor magadért, mert megérdemled te is az életet.

Köszönöm mindenkinek. Ígérem kis apró lépésekben, de el fogok jutni a pszichológusig is. Egyenlőre az , hogy le tudtam írni már haladás az én részemről. Egyetlenegy emberen kívül soha, de soha nem tudtam beszélni róla senkinek. Csak utalni rá, de merszem nem volt hozzá, hogy konkrétan elmondjam. Illetve egy kép dereng a fejemben, ahogy anya és én beszélgetünk, aztán ő sír... de ez az emlék gyorsan tovaszáll. Igazából szerintem ő tudhatta volna. Azóta haragszok rá...

Nektek is sok erőt!

Sky22 írta: Köszönöm mindenkinek. Ígérem kis apró lépésekben, de el fogok jutni a pszichológusig is. Egyenlőre az , hogy le tudtam írni már haladás az én részemről. Egyetlenegy emberen kívül soha, de soha nem tudtam beszélni róla senkinek. Csak utalni rá, de merszem nem volt hozzá, hogy konkrétan elmondjam. Illetve egy kép dereng a fejemben, ahogy anya és én beszélgetünk, aztán ő sír... de ez az emlék gyorsan tovaszáll. Igazából szerintem ő tudhatta volna. Azóta haragszok rá...

Nektek is sok erőt!

Mindent csak a saját tempódban! Szerintem óriási dolog, hogy le merted írni!
Anyámnak én is nehezen bocsájtok meg, pedig 7 éve halott. Jé, most volt halálának évfordulója, és eszembe sem jutott... Furcsa. Köztiszteletben álló asszony volt, kívülről példa értékű családnak néztünk ki. Talán emiatt is olyan feldolgozhatatlan az egész, hogy tudta, nem tett semmit, és közben meg a nemi erkölcs terén betarthatatlan elvárásokat állított elém.

Alicia09 írta: Mindent csak a saját tempódban! Szerintem óriási dolog, hogy le merted írni!
Anyámnak én is nehezen bocsájtok meg, pedig 7 éve halott. Jé, most volt halálának évfordulója, és eszembe sem jutott... Furcsa. Köztiszteletben álló asszony volt, kívülről példa értékű családnak néztünk ki. Talán emiatt is olyan feldolgozhatatlan az egész, hogy tudta, nem tett semmit, és közben meg a nemi erkölcs terén betarthatatlan elvárásokat állított elém.

Valahogy számomra egy anya az igazi szeretetet, biztonságot kéne, hogy megformázza. A te esetedben, az enyémben és még jó pár történetben teljesen elfogadhatatlan az anya viselkedése.
Egyébként én rá jobban haragszom, mint bárki másra. Neki kellett volna megvédenie és pont ő nem tette. Örökre nyomott hagyott bennem, örökre megsebzett.

Igen érdekes, amit írsz, abból a szempontból, hogy rengeteg köztiszteletben álló személy az elkövető, illetve a párja/felesége/férje, stb. Sokszor foglalkoztatott a gondolat, hogy egy ember, aki mondjuk pap, hazamegy a pulpitusról és megerőszakolja a lányát... Egyszerűen nem fér a fejembe. Na, letértem a beszélgetésünk ösvényéről...Ne haragudj, szokásom.

Olvastam, hogy ma utazol. Jó utat és további szép napot!

Kedves Sky, Pupi és Kata! És kedves Mindannyian!
Nekem egy vadidegen, haldokló lány adott olyan kapaszkodót, ami azóta is segít az abúzus elfogadásában. Azt mondta (miközben én fuldokoltam a zokogástól), hogy bármi is történt, Isten úgy teremtett, hogy a lelkünket nem tudja egyetlen gyalázatos történés sem bemocskolni! Az ilyen jellegű traumák az emberi aljasság megnyilvánulásai, és nem tehetjük meg nem történtté, ám megtanulhatjuk általa azt, hogy: Elesni emberi dolog, földön fekve maradni ördögi, ám felállni Isteni! (Á. még él, pedig 3 hónapot jósoltak neki egy évvel ezelőtt-mi több: ismét dolgozik)

Sky22 írta: Valahogy számomra egy anya az igazi szeretetet, biztonságot kéne, hogy megformázza. A te esetedben, az enyémben és még jó pár történetben teljesen elfogadhatatlan az anya viselkedése.
Egyébként én rá jobban haragszom, mint bárki másra. Neki kellett volna megvédenie és pont ő nem tette. Örökre nyomott hagyott bennem, örökre megsebzett

Elhiszem. Éppen nemrég töprengtem én is azon, miért viselkedtek így az anyáink. És találtam rá valamiféle magyarázatot, de félő, az nem elég...

Tegnap kb 60 tortenetet olvastam el. Meg az elso par kozott olvastam a testi reakciokrol. Nem is tudom okos otlet e visszahozni a temat, de ugy erzem szukseges beszelni rola. Az en testemnek is voltak reakcioi. Volt olyan, hogy orgazmusom is volt attol, hogy a csiklomat ingerelte... Azt hiszem, hogy ez volt az egyik olyan dolog amit megtanultam kesobb tudatosan kontrollalni. Ugyanis ereztem, hogy ez bun, hogy ez nem nekem valo, de megis olyan jo volt meg tartott. Ezt meg magamnak sem mertem eddig bevallani. Kesobbiekben mikor ujra elakarta erni, hogy orgazmusom legyen en csak azt hajtogattam magamban, hogy ez nem jo, nem fogok elelvezni, es minden rosszra gondoltam, eltereltem a figyelmem es nem jott az orgazmus es egy ido utan feladta. Kesobb magamat piszkaltam, hogy kiismerjem a testem hogyan mukodik. A mai napig kepes vagyok surgetni az orgazmust vagy eppen kesleltetni. Attol fugg, hogy eppen mennyire tudom elvezni az egyuttletet a ferjemmel. Szerencsere nekem sose okozott gondot szexelni, viszont csak a ferjemmel mertem magam elengedni es o is tudott eloszor eljuttatni a csucsra (magamon kivul).

Pupi igen, nagyon nehéz a testi reakciók kérdése. Mert a testünk nem mindig úgy reagál, ahogy szeretnénk. Nem vagyunk az urai. De így van szerintem ezzel mindenki, ez nem abúzus-specifikus. Egyszer olvastam egy könyvet abúzusról, Csak ha te is akarod volt a, címe. A kislány 7 éves volt, a pasi meg vagy 50. És úgy volt megírva, hogy minden részlet benne volt. És miközben kiborultam tőle, a testem reagált... Ettől még jobban kiborultam. Ezért, amikor írtam a Bűn vagy bűnhődést, nagyon vigyáztam, hogy nehogy olyan leírás legyen benne, ami bármiféle izgalmat okozhat.
Ezt csak arra mondom, hogy nem tehetünk arról, hogy a testünk reagált. Ráadásul a gyerekeknek van egy teljesen természetes érdeklődése a szexualitás iránt, a testük ébredezik, a hormonok dolgoznak.